He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Február 13-án, 80 éves korában, meghalt Tandori Dezső író, költő, műfordító

2019.02.13. 16:00 guma

Papp Gábor Zsigmond 1998-ban készített róla dokumentumfilmet Tandori címmel

Tandori Dezső 1939-ban született, 1971-től dolgozott íróként és műfordítóként. Gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes révén belekerült a korszak írói körébe (Mándy Iván, Ottlik Géza, Mészöly Miklós). Több évtizedes munkássága során kiadott versesköteteket (Egy talált tárgy megtisztítása), ifjúsági regényeket (Nagy gombfocikönyv), gyerekverseket (Medvetavasz és medvenyár), esszégyűjteményeket (Az erősebb lét közelében), regényeket (Miért élnél örökké?), álnéven írt krimiket (Nat Roid: Azt te csak hiszed, bébi) és fantasztikus regényt (Hc. G. S. Solenard: A Stevenson-biozmagória) is.

A hetvenes évek végétől visszavonult a nyilvánosságtól, onnantól majdnem egy évtizedig madártenyésztéssel foglalkozott.

Legutóbb publikált munkája a 2017-es A szomszéd banánhal című tanulmánykötete volt.

Műfordítóként többek között Graham Greene, Virginia Woolf, J.D. Salinger, Franz Kafka, Ian McEwan könyveit. 1998-ban megkapta a Kossuth-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta. 2014-től a Nemzet Művésze lett.

https://index.hu/kultur/2019/02/13/meghalt_tandori_dezso_iro/

Tandori Dezső

Tandori Dezső a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Írói álnevei: Nat Roid, Tradoni és Hc. G. S. Solenard. Wikipédia

A hét verse – Tandori Dezső: Mesélj rólam, ha tudsz - Bevezető vers

A kiló eperrel pofonvert, kék konyhafal vad kép, festmény a költeményben; vad, vagy talán vadóc, színe van, illata van. A könyven látni a lényeket, a "bevezető remények" igazolódnak. Verebek, medvék. Tandori angyali delíriumai és deriváltjai. Valóságosai. Szpéró, Samu. Dömi. - A hét versét Jánossy Lajos választotta.

Hol is kezdjem, hogy magyarázzam; leginkább prózamondatokkal: nekem Tandori a házam. Nem minden szobájában voltam. A járást ismerem, a lépcsőfordulókat. A beugrókat. Nem léptem be az összes ajtón. A Mesélj rólam, ha tudsz például kimaradt. Nemrég vettem meg ponyváról. A téli napokban olvastam, megvédett a hideg ellen, melengetett. Ahogyan az utolsó sorban írva van - kiderült -, az sikerült: süt a nap a könyvben. A heti passzusnak választott Bevezető verstől legörbült a szám; csecsemők kezdenek bele így a sírásban, a legtöbbször kivehetetlen, mi okból. Meglehet, épp abból az okból, amitől nekem is könnyes lett a szemem. Klassz érzések hullámai gyűrűi futottak a bőröm alatt. Nem áradtak, nem hömpölyögtek. Gyöngyöztek a hullámok, jó húslevesek bugyborékolnak így órákon keresztül, míg kész nem lesznek.

A kiló eperrel pofonvert, kék konyhafal vad kép, festmény a költeményben; vad, vagy talán vadóc, színe van, illata van. A könyvben látni a lényeket, a "bevezető remények" igazolódnak. Verebek, medvék. Tandori angyali delíriumai és deriváltjai. Valóságosai. Szpéró, Samu. Dömi.

A Móra kiadó gondozta a Mesélj rólam, ha tudsz-ot. Gyerekkönyv kiadó. Nyolcvanas (négy) évek. Kozmosz sorozat.

Jánossy Lajos

Tandori Dezső: Mesélj rólam, ha tudsz


Bevezető vers

Ő: Annyit meséltél magatokról,
Hogy szinte semmit sem tudok
Rólatok – vagyis: nem tudom jól
Én: (Ennyit tudni már nagy dolog!)
Ő: Úgy érzem, „értem az egészet”,
Nem „keresem a lényeget”,
Csak szeretném, ha arra nézek,
Látni is mind a lényeket:
Játékmedvét, verebet, embert…
Én: (Meg néhány zöldebb madarat!)
Ő: A kiló eperrel pofonvert
Legendás-kék konyhafalat;
Szeretném tudni, mit csinálnak
Barátaim – s hol mindenütt,
És mikor és miért; talán csak
Azért, hogy így legyek velük…

Én: (Jó. S ha nem lesz jó – elfelejtjük.)
Ő: Kezdd hát – könnyű lesz, meg nehéz lesz;
Talán összehozzátok együtt,
Tárgyak s lények veled mesélnek…
Én: Mesélj rólam, ha tudsz! – a jelszó
Ez lesz itt az alábbiakban;
Mert azt mondjuk: egyenesen ,
Ha valami rejtély kipattan!
És… mi volt az a rím?

Ő:                                    Az „együtt”?
Én: Úgy van. A tárgyak és a lények
Várják, hogy mi szavakba rejtsük,
Ami némán túl nyílt titok!
Ő: Hát mégis van valami Lényeg…!
Én: Lehet. Régi kérdés, tudod,
Hogy: „Mit csinál a nap, ha nem süt…?”
Mi itt, ha sikerül, kifejtjük,
Hogy: „Mit csinál a nap, ha süt…!”

http://www.litera.hu/hirek/a-het-verse-tandori-dezso-meselj-rolam-ha-tudsz-bevezeto-vers

Két nap az élet

Hetvenkét évnek kellett eltelnie,
hogy – visszakanyarodom! – rájöjjek,
holtpontosan kifejezni a bizonytalant:
ez a beszéd, s nem a holtbiztosat
csak úgy bizonytalankodva.

– írta volt Tandori Dezső Két nap, az élet című versében.

Az Irodalmi Jelen búcsúzik a Kossuth-díjas költőtől.

https://www.irodalmijelen.hu/2012-maj-17-1830/ket-nap-elet

 

111 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr9814625440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2019.02.16. 18:33:32

gyerekek!

ennyi baromság után lehet, hogy elmegyek a Zsóriba és fürdőzés után erdő kerülő leszek - ha megjöttem Kappadókiából...
:D

kenu ibrahim 2019.02.16. 18:47:38

@guma: ez rendben van, csak aszt nem vágom még mindig, hogy jégnek mi a baja a köcsögökkel?

guma 2019.02.16. 18:59:39

@kenu ibrahim:

semmi!

a törvény hozok hülyeségével, a bürökráciával (ami nem tudja hol a helye, hol a határ) annál több.

gazoló 2019.02.16. 19:13:05

@guma: D

még a végén főadószámvevőméltóságosúrelvtárssal fogjátok nyakalni a hagymás vért a luxiszállodájában)

www.kepfeltoltes.eu/images/2019/02/45449baa774d9fd5b04bf176b.gif

guma 2019.02.16. 19:24:45

@gazoló: :)

most már értem, az erdész honnan kap utánpótlást :DDDD

(sátrazni fogok... :D)

gazoló 2019.02.16. 19:29:36

@guma:

ez komoly?)

ha arra járnék viszek fügét és meglátogatlak a vígvamodban))

kenu ibrahim 2019.02.16. 20:04:14

@guma: az a bürök az mi?

valami bőrkeményedés, vagy gazoló binyiglijén valami viszmajor, vagy digger traktora?:))

kenu ibrahim 2019.02.16. 20:07:28

@gazoló: gratulálok nektek, te menthetetlen!:))

zenét bírod? nesze!:))

www.youtube.com/watch?v=OC3jWP-V8Nc

gazoló 2019.02.16. 21:10:01

@kenu ibrahim: D szaszjóestét boborján

csak nem ilyennel lepett meg asszonka Bálint napra)

....

ezt meg küldeném rajtad kívül a skopjei fijjuknak vigaszul)

ja és üzenném nekik gruevszki kitűnően érzi magát a rózsadombon)

www.youtube.com/watch?v=tnuCqHxmCww

kenu ibrahim 2019.02.16. 21:17:40

@gazoló: tezsvérem ez kurva jó!:)

inkognitóban vagyok, me a diggertróger kitiltott a tagás nickemmel. nem értem miért. pedig el sem küldtem a kibaszott kurva anyjába.

nem értem, a fityeszes traktorost:)

u.i.: mit szólsz a nyitnikékhez? én imádom:)))

gazoló 2019.02.16. 23:01:08

@kenu ibrahim:

"el sem küldtem a kibaszott kurva anyjába" hibáztál

ne bánkódj birkákra van ott szükség)

.......
seregnyi"nyitnikékünk van az féltucatnyi etetőben,ma tengelic és zöldike csapatok rohamoztak. nyílnak a téltemetők,hóvirágok,bújnak a hagymások,nagyon készül itt valami. na és a napfény )

gazoló 2019.02.16. 23:03:08

mindenkinek jó éjszakát)

Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

gazoló 2019.02.16. 23:04:57

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

kenu ibrahim 2019.02.16. 23:10:03

@gazoló: hallod haver, le se szarom őket.

éljenek a madarak. éljen a tavaszi ipoly, a tavaszi kemence!:)

zenét bírod cigány?:) nesze. jó mék mindig!

www.youtube.com/watch?v=tI-InzaNKk8&index=5&list=RDvnSwBvOIOVA

gazoló 2019.02.16. 23:22:19

@kenu ibrahim: D

ezt nagyon,nagyon
......
újra van víz az Ipolyban,még hó van a magasBörzsönyben,idelátszik,de a Kemencevölgy már ébredezik)

www.youtube.com/watch?v=qEnLJ5QXP1Q

gazoló 2019.02.16. 23:24:27

Tandori Dezső

"A NYÍLT ÉG EZÜST VITORLÁSAI"

A taposófüvek lefagyogatnak,
barnás foltot hagynak a járdaszélen,
figyelmeztetésül a madaraknak,
hogy nem élhetnek már ilyen kenyéren.
Indán-száron sok kis göb besötétül,
nem kínálkozik többé eleségül;
más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

A Duna tükrén a keleti partsor
késő délig reggellel tündökölhet,
s nappalodba fél hétig belealszol,
költhet ébresztőd öt harminca, költhet.
A fürgeségért is jár ellenérték,
s tavasz, nyár, ősz súlyait tovamérték;
más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

Milyen lehet a hegyről a kilátás,
melyet hanyatt szemléltél rönkpadodról?
Rögomlásként, fojtott madárkiáltás
zörömböl fel a csontig-tarka lombból?
És mi röppen minden korábbi évből?
Kihez mi jut e kéretlen cserékből?
Más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

Milyen lehet belépni ott a boltba,
ajtó-kettényiszálta lehelettel?
S milyen, mint ha ki-tudja-messze volna,
így találgatni az emlékezettel?
Nem veszett el semmi, vinne magával
szinte akármi, újult változással
– más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

A távolság, az eszméletnyi lépték,
mindig szín mozgás, bár semmi se moccan,
útjait roppantabb lábak kilépték,
jelzésük leled már egy-egy sarokban:
legszemélyesebb térképed, magánzó,
az is csak a Nagyobbakat utánzó;
a messze fönn úszó teher,
meghidd, visz közös léggömbjeivel:

és minden nézésed: fonó kosár csak,
mely formát kerít, mert széthullna másképp,
ami látatlan is, télen is árad,
és ha netán megállsz, készséggel átlép,
siethet nyugton, hisz ámítva-lassan
elérhetetlen fényt szállít magasban,
tűnteit látod szállani:
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

kenu ibrahim 2019.02.16. 23:29:24

@gazoló: egyszer nem futunk össze a kőrózsában?:)

zenét bírod binyiglis? nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=78g6uhRlP-I

kenu ibrahim 2019.02.16. 23:53:12

@gazoló: nem vagyok cigány, de örülnék, ha a szomszédaink lennének:))

www.youtube.com/watch?v=FlqnTtm0PBg

gazoló 2019.02.16. 23:57:19

@kenu ibrahim:

"egyszer nem futunk össze a kőrózsában"

a nyár arra való,hogy összefussunk)

sört bírod?

......

Eszter is merre?

ezt csípná
....
Laboda Róbert

Én csak néztem
-----------------

a házunktól ötven méter

a gyerekkorom

néha zsebre rakom

éveim és elgyaloglok

meglátogatom gügyögéseim

tejfehér ködcsomó

az Ipoly-part

jeges sarat ken

magára a legelő

én meg

anyám

őrizzük a partot

úgy vigyázzuk a téltől

mintha gyerekcsín lenne

ez a vigyázás

lábunk alatt meddő ágak

fagyott rügyek ropognak

az első öt lépés

után

anyám az Ipoly part ködje lesz

nyugodt

az új tavaszért ő lesz felelős

alig látni ha megmozdul

a tájban

anyám rögekkel álmodik

cserebogár lárvákat keres

bennük

a hideg és én

fagyos folyóba

mécseseket dobálunk

lángok fekszenek

a sodrásra

nem látom ellobbanni

egyiket sem

a szürkület olvadó

hajnali menedék

eltakarnak tar bokrok árnyai

elkésett szarvasbikák hörögnek

kánonban

bele a látatlanba

nagyapám mindent lát

ő a köd és ő a hörgés

én csak állok

ő a part ő a lépés

én csak nézek

ahogy ő

jaegtoer 2019.02.17. 08:12:41

@kenu ibrahim:

Miért is lenne bármilyen gondom? Egyes és kettes. Nem gondolom hogy ez éppenséggel prioritási probléma most, de majd lesz. Az egyenjogúsítási őrületnek egyszerűen nincs eléggé alsó határa.
Remek úgy megoldani egy problémát, ha a megoldás kettő vagy több újat generál.
Személy szerint rühelleném, az apa helyett az egyes-sel vagy a kettes-sel jelölnének, és biztos, ami biztos rákérdeznék, -Miért is nem lehet az apa, apa, és az anya, anya?
-Milyen alapon 1-es az egyik, és milyen alapon 2-es a másik, és miért nem fordítva?
És miért is kellene egy apának vagy anyának 1-esnek, vagy kettesnek lenni csak azért, mert egyes szélsőséges doktrinák lelkes érdekérvényesítői teljesen ésszerűtlen jogállásokat tudnak kikényszeríteni?
Amikor a fogalmakat eredeti jelentésüktől megfosztják, nem kell csodálkozni, ha anarchia lesz úrrá mindenen.
Az apa=apa.
Az anya=anya.
Az 1-es, a 2-es meg számnév.
És ezen nincs mit tovább magyarázni.
Tehát ezért írtam azt, hogy: "Remek."

kenu ibrahim 2019.02.17. 08:39:17

@jaegtoer: ez remek eszmefuttatás volt, csak kihagytad azt, ha az apa és az anya is egynemű.

na erre mi a megoldás?

jaegtoer 2019.02.17. 09:14:20

Tandorihoz...
Bevezető versnek csak ebből a két sorából több száz oldalnyi filozófiai munkát lehetne írni:
"(...)
Ő: Úgy érzem, „értem az egészet”,
Nem „keresem a lényeget”,
(...)"
ahogy a Két nap az élet posztban idézett passzusából is.

Ámde passzus van és passzé... Mnémé-t aktualizálták még a Microsoft előtti korban. Érzések? Bármi? Manapság?
Mikor már ott tartunk, hogy 1-es és 2-es? Persze van ebben mély igazság. A minap, a troliról leszállva kettő gyerekkel egy anyának nevezett bőszen és alpári módon rivall a kétévesre, a négyéves áll 60 centire a trolitól, és a mami mit csinál? Hát mobilt basztatja éppen, mert annyira fontos, a két gyerek éppen a kolonc szerepét tölti be, stb. stb, valamint stb. És akkor csak fölmerül hogy ez lehet épp 1-es, vagy 2-es, vagy mindegy és 0, azaz, nulla. Ó! mondanám, de nem mondhatom, mert miközben a számtartomány szűkre szabott, a szókészlet megbicsaklik a kimondhatóság határán. Tehát a költői lét és mű ez esetben kárba veszett, úgyhogy jöhetne az 1-es és a 2-es, vagy akár 0 (nulla), de a hármas számrendszer már túl bonyolult, és felesleges is lenne a leírt esetre.
Vagy az is lehet, hogy az emberiség csak le van amortizálódva. Igen... ez lehet...

jaegtoer 2019.02.17. 09:19:23

@kenu ibrahim:

Nem. semmit nem hagytam ki.
Otthon is kötelezővé tenném az egyneműek körében,hogy a gyerek úgy szólítsa őket, hogy 1-es vagy 2-es.

guma 2019.02.17. 14:08:20

@jaegtoer: :)

Míg Orbán megvédi a családokat, a francia gyerekek már anyának és apának sem hívhatják a szüleiket?

A propagandavonaton nincsen fék.

merce.hu/2019/02/17/mig-orban-megvedi-a-csaladokat-a-francia-gyerekek-mar-anyanak-es-apanak-sem-hivhatjak-a-szuleiket/

Orica Középföldi 2019.02.17. 15:05:30

@guma:

Ez úgy baromság, ahogy van. Azt értem, hogy a homoházasságokkal nem tud mit kezdeni a megkövült gyakorlat, de a gyerekek lazán megoldják: nekem két anyukám/apukám van, és továbbra is így szólítják őket.
Olyan szintű pótcselekvésnek tartom ezt a törvényt, hogy nem is akartam kommentelni.

A Mérce nagyon hülye címet választott.

guma 2019.02.17. 15:25:12

@Orica Középföldi:

én sem kommenteltem, mert a hülyeséggel ne tudok mit kezdeni...

taga20 2019.02.19. 18:54:56

@Orica Középföldi: "Azt értem, hogy a homoházasságokkal nem tud mit kezdeni a megkövült gyakorlat,"

lásd jeget! se lenyelni, se kiköpni nem tudja, csak rágja a gittet ezerrel, mikor ilyen téma van:)))

Orica Középföldi 2019.02.20. 08:10:43

@taga20:

Nem vagyunk egyformák. Engem nem zavar, ha más máshogy gondolkodik erről, amennyiben ez az egyetlen eltérés a gondolkodásunkban.

Ami zavar, hogy a házasságban - homo, hetero egyaránt - a gyerekre nézvést semmiféle garancia nincs.
Láttam én már olyan mélykeresztény, sokgyerekes családot, ahol a mosolygó, de izzó gyűlölettől még az én hátamon is felállt a szőr. Láttam felnőni a gyerekeiket is. Trauma volt.

Orica Középföldi 2019.02.20. 17:49:31

A Professzorok Batthyány Körének elnöke: A sorosozással nincs gond, mert az nem az értelmiségnek szól

*

És ez a véglény azt gondolja magáról, ő értelmiségi.Agyam eldobom.

gazoló 2019.02.20. 18:18:48

@Orica Középföldi: D

kijavíthatlak??

professzorok? szarosszájú ökörköre és így már hejesírásilag megfelel)

Orica Középföldi 2019.02.20. 18:38:07

@gazoló:

Kijavíthatsz:) Én ilyen gyáva fószert még életemben nem láttam.

gazoló 2019.02.20. 19:36:35

@Orica Középföldi:

önmaga öregapja,kipolitúrozott múmia,hogy ütné el a ha.lyókötél vagy a májrák)

Orica Középföldi 2019.02.20. 20:13:17

@taga20:

Én elhiszem Pálinkásnak, hogy most nagyon megijedt, és őszintén aggódik, de abban is biztos vagyok, hogy fogalma sincs róla mennyire hiteltelen, pont tőle.

gazoló 2019.02.20. 20:15:42

@taga20:

kösz olvastam,nagyon idevág.

azt hiszik a gengváltás óta,hogy mindenki amnéziás az országban.
na és persze élőistenük "ha tudná,nem engedné"

milyen óvatosak a megfogalmazásokkal.
kiragadott particionális problémának érzik,sosem az egész elcseszett rendszerről papolnak.
ürgekisasszony is milyen óvatosan bánik a szavakkal pedig neki aztán volna miért kipakolni. Pálinkás úrra is emléxünk,
sőt a náci kavarások kapcsán Csurka úrra,Kónya úrra,a későbbi jobbikos urakra egyenként,a fideszes urak mosolygó,sejtetős zsidózásaira,cigányozásaira.
mindig később találják meg a gerinceiket,mint épp a most a júdea földjén túlkompenzáló első geci magyari császár.

Orica Középföldi 2019.02.21. 08:50:27

Én változatlanul nem kedvelem Tölgyessyt, és továbbra sem értem mitől volt zseniális Antall, de olvassátok el.

index.hu/belfold/2019/02/20/tolgyessy_peter_eotvos_csoport_eloadas_rendszervaltas_orban/

guma 2019.02.21. 09:56:47

@Orica Középföldi:

a hvg-n olvastam...
elég is volt.

Orica Középföldi 2019.02.21. 10:47:54

300 venezuelai menekültet fogadott be titokban a magyar kormány

*

Hont András

Igen dicséretes, hogy ha valaki valami jót tesz, azzal nem akar dicsekedni. Viszont ez azt jelenti, hogy amivel dicsekszik, abban meg nincs semmi jó.

*

Lattmann Tamás

Nos, itt van ez a hír. Mielőtt mindenki megőrül tőle, tisztázzunk ezt-azt.

A mondás a kormány részéről a következő lesz:
1. Keresztények.
2. Magyarok.
3. A kommunizmus ("baloldal") elől menekülnek.
4. Na, ők az igazi menekültek, bezzeg, bezzeg.

Az 1-2 abból fakad, hogy még 2015 elején egy ENSZ-rendezvényen adta elő Szijjártó a magyar humanitárius segítségnyújtás stratégiájának alapjait, e két tényezőt megjelölve. Ez persze szakmai szempontól jó nagy marhaság volt már akkor is (ami "humanitárius", az nem köthető valláshoz vagy nemzetiséghez), de ezzel a cselekménnyel teljesen szinkronban van. Plusz ez a konkrét megoldás valóban modell-értékű. A nemzetközi térben sokan kajálni fogják.
A 3. pont ideológiai támogatást fog hozni a kormánynak a nemzetközi és a hazai politikai térben. Igaz, hogy csak részlegest, de az elég lesz, a Néppártot pl. lecsendesíti.
A 4. visszaigazolja a kormány összes eddigi mondását a migrációs válság során, plusz demonstrálhatja, hogy lám, lám, minden ellenkező híresztelés ellenére mekkora támogatás van itt a valódi menekültek esetében.

Hogy tudja elrontani az ellenzék? Ha most reflexből fogja számon kérni a kormányon a pillanat hevében a saját korábbi migrációs hazugságait, utólag fogja visszaigazolni az összeset, és középtávon megint veszít vele. Ezt a programot NEM szabad támadni, mert a fenti 4 pont alapján sem nemzetközi, sem igazi hazai támogatása nem lesz. Stabilizálhatja a meglévő támogatókat, de a bizonytalanokból nem hoz újat, sőt, a korábbi hazugságok visszaigazolásával a Fideszt fogja erősíteni. A Jobbik jó eséllyel rá fog pörögni, de ők hadd essenek vissza a saját szintjükre, küzdjenek a szélsőjobb dicső pozíciójáért a Fidesszel és az általa létrepátyolgatott új szélsőjobbal. Az ellenzék ezt nem engedheti meg magának.

Ne mondja senki, hogy nem szóltam előre. Viszont ha megint elszúrják és szívnak miatta, ne is szóljon be senki, amikor szóvá fogom tenni. #ertedharagszomnemellened #prkormanyzas

guma 2019.02.21. 15:40:15

@Orica Középföldi:

a KGST bank is érdekes, mentelmi jogaival, diplomáciai mentességével...

Orica Középföldi 2019.02.22. 12:29:06

Hűha:)

Konok rádiót hallgatott.

"Én is falusi fickó lennék. Ha az ember falusinak születik, örök életére az marad" - fejtette ki Magyarország miniszterelnöke a társadalmi mobilitásról, az újfeudális posztmodernről, a röghözkötöttségről és a determinizmusról szóló faékszerűen egyszerű, göregábori bölcsességét.
Világos beszéd. A suszter maradjon a kaptafánál, cipőt a cipőboltból, a krumplileves legyen krumplileves, ha a Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta. Werbőczy István Paulo Coelhóval parolázik.
Először, legalábbis felerészben, mindannyian egy-egy hímivarsejt voltunk. Ám ettől még nem mindenki marad örök életére geci.

gazoló 2019.02.22. 17:52:12

@Orica Középföldi:

magyarra fordítva:

megbcatnádegyorrszarvúvalegyszőrösdeszkán

taga20 2019.02.22. 23:48:24

@gazoló: ne is mondd! holnap mék színházba is megyek.

eszt a csúfságot.

u.i.: ráadásul én szerveztem meg az asszonynak és magamnak, de már kurvára várom:)

taga20 2019.02.23. 00:21:35

@gazoló: nem mondom meg, me képes leszel odajönni csúfolódni:))

jaj, istenem!

Orica Középföldi 2019.02.23. 07:35:21

@taga20:

Mit néztek meg? Engem is érdekel. Ha véletlenül Schmuck Andort a Fészekben, inkább ne írd meg, mert kitagadlak:)

gazoló 2019.02.23. 09:03:47

@taga20:

arról vagyok híres,hogy színházba járok csúfolódni és temetésekre röhögni)

na.azért egy brékingnyúzos,sapireptetős,infarktusos vagy sztrókos temetésnél azért megtenném a kurva életbe.

Orica Középföldi 2019.02.23. 10:13:21

@gazoló:

Á, taga szégyenli bevallani, hogy a kultúrával találkozik. Rontaná az imázsát:))

taga20 2019.02.23. 10:56:49

@Orica Középföldi: ááá, nem olyan családból származom!
vettem a jegyeket, nem kaptam vagy nyertem:))

az előadás után elárulom, hogy hol voltunk, és még lehet, hogy egy kis színdarab kritikát is dobok nektek:)))

taga20 2019.02.23. 11:01:43

@gazoló: egy jó kis ágyútalpasra én is befizetnék.

kábé így csinálnék a buli után!:)))

coub.com/view/xw0qc

gazoló 2019.02.23. 11:58:46

@Orica Középföldi:

"Rontaná az imázsát:))"

csak nem arra gondolsz,hogy a mókus is patkány)áááá taga öltönyös csokornyakkendős úriember)

www.kepfeltoltes.eu/images/2019/02/69912594369_9bcfaa7f516f8.jpg

@taga20:

Enikő)))

összességében nem tetszett a encsike Diktátora a Vígben,de a kis Vidnyánszky jól nyomatta:

guma 2019.02.23. 19:14:41

@Orica Középföldi:

hahaha!

szarva közt a tögyét! :)))

guma 2019.02.23. 19:17:16

@taga20:

mennyit piszkáltak, hogy kilépj a komfort zónádból? :DDD

gazoló 2019.02.23. 19:25:02

@guma:

igen láttam,de több re számítottam vagy csak a valóság írja felül a színházat(

guma 2019.02.23. 19:32:32

@gazoló:

a valóság lassan felülír mindent... :(

taga20 2019.02.23. 21:54:25

@Orica Középföldi:

anat gov: jaj, istenem!-hatszín teátrum.

kurva jó volt, mindenkinek tudom ajánlani.
vicces/ironikus, de emellett nagyon elgondolkodtató.
úgy is mondhatnám, hogy olyan tagás volt:)

persze, azért nem képzelem magam istennek:)))

uploads.disquscdn.com/images/cdfca7ce65a8d8efcdfbe2b2bdbe86aca8c5bf4dadd916d1797db8379abb6811.gif?w=800&h=250

jaegtoer 2019.02.24. 06:38:26

@taga20:

"_persze, azért nem képzelem magam istennek:)))_"

Miért ne?

Ha az Úr olykor tagásan viselkedik, akkor... igazán belefér... különben is a képére vagy teremtve...

[ez mondjuk olyan blaszfémia tünetes, de ahogy mennek a dolgok, nincs bűnbánat motivációm.]

Orica Középföldi 2019.02.24. 06:49:48

@gazoló:

"csak nem arra gondolsz,hogy .... taga öltönyös csokornyakkendős úriember) "

Ez spec még nem jutott eszembe:))

*

Ma aztán igazán láthatjuk, hogy öltöny-nyakkendő nem tesz úriemberré. Amint kinyitja valaki a száját, huss a látszat, marad az elrettentő belbecs.

Orica Középföldi 2019.02.24. 06:57:16

@taga20:

"vicces/ironikus, de emellett nagyon elgondolkodtató.
úgy is mondhatnám, hogy olyan tagás volt:) "

Ezt az oldalad mikor akarod megmutatni?

"persze, azért nem képzelem magam istennek:)))"

Ó dehogynem. A karnisok, fűnyírás Istene, akinek jutalma a hólapátolás csendje.

*

Vicces, hogy Kálid Artúré Isten szerepe. Milyen volt? Szeretem a hangját.

taga20 2019.02.24. 07:32:25

@Orica Középföldi: nekem nagyon tetszett a csóka, tényleg nagyon nő szív lágyító a hangja.(egy kicsit az rontja, hogy dohányzik a művész úr)

ja és gryllus dorka, egy tünemény, briliáns.
46 éves, de olyan jó kis feneke van:)

egy ajtó csapkodást bevállalnék érte:)))

Orica Középföldi 2019.02.24. 07:37:06

@taga20:

"egy ajtó csapkodást bevállalnék érte:)))"

Az orkák ilyeneket nem gondolnak:)

taga20 2019.02.24. 07:43:19

@jaegtoer: erre csak egy klasszikus szavait tudom idézni, kifordítva.

az a közös bennem és az istenben, hogy egyikőnk se képzeli a másiknak magát:)

(utólag is elnézést kérek Hofitól:))

taga20 2019.02.24. 07:51:02

@Orica Középföldi: szerintem a fiú orkák, azé gondolnak rá, csak nem teszik meg, me akkor nem lennének orkák:)

szerintem:)))

egyébként, nagyon megtetszett nekem ez a színház dolog.
nem fogok vele újabb tíz évet várni, hogy megint elmenjek oda.

gazoló 2019.02.24. 08:59:02

@Orica Középföldi:

"A karnisok, fűnyírás Istene, akinek jutalma a hólapátolás csendje."

DDD +kis popsinézegetés mell.esleg)

...

az öltönyös bűnözést meg hagyjuk a hanyatló vadkelet ópiumának )

kepkezelo.com/images/5c9ap9wid7fmtdlrxuih.jpg

Orica Középföldi 2019.02.24. 09:15:58

@gazoló:

" +kis popsinézegetés mell.esleg)"

Minden pasiban van egy kis perverzió, (a nőkre most nem térnék ki:)), neki a mellek/popsik, neked a gombák/virágok:)

Mindegyik kokettál egy kicsit a halállal.

Orica Középföldi 2019.02.24. 09:18:55

@taga20:

"egyébként, nagyon megtetszett nekem ez a színház dolog"

Ennek szívből örülök. Ajánlom figyelmedbe a Centrál repertoárját.

taga20 2019.02.24. 09:37:22

@Orica Középföldi: hékahéka!

én is imádom a természetet, csak mikor látok egy kívánatos nőt, akkor nem a virágok jutnak eszembe, viszont ha virágokat nézek, akkor nem a csajok jutnak eszembe.

u.i.: a bimbónál kicsit megingok, de nem engedek:)))

taga20 2019.02.24. 09:46:31

@gazoló: na ne kezd, me mingyá el kell mennem virágokat nézegetnem, olyan felnőtt oldalakra:)))

www.napiszar.hu/showPost/Virag_porno

gazoló 2019.02.24. 09:51:20

@taga20:

látom tavaszodik)) loptam

boldog szülinapot mindenkinek akinek most van)

www.youtube.com/watch?v=7eroRbXX2_Q

taga20 2019.02.24. 10:01:01

@gazoló: votmá. anno én dobtam be ezt vagy százszor.
egyébként nagyon baba szám:)

ez biztos nem volt még, sőt még kubáról se dumáltam!:)))

www.youtube.com/watch?v=83KHLFKsbxQ

taga20 2019.02.24. 10:17:17

@Orica Középföldi: kösz a tippet, már kérni akartalak, hogy ajánlj nekem valamit következőnek:)

taga20 2019.02.24. 10:52:24

@Orica Középföldi: @taga20:

alföldit bírom, de stohltól lever a víz.

viszont ez a Tökéletlenek érdekes lehet.

mi a véleményed?

jaegtoer 2019.02.24. 13:23:52

@taga20:

és a beleérző képesség? az empátia? és a mire megyünk ketten?

[mert amúgy meg mondhatnók, hogy az emberben az isten veszett el, az istenben meg az ember, konkretizálva pedig: Benned az Isten, Istenben meg taga veszett el, vagy legalábbis nagy a téblábolás... és még tudnám cizellálni... ámde Jégtörő Mátyás napja van, úgyhogy elcsitulok mint egy félbeszakadt rianás...

jaegtoer 2019.02.24. 13:26:46

@taga20:

azért az milyen érdekes, hogy az ember elmegy a világ végére és elkezdi a maga gondolta képre formálni a világot. az a tér bárhol lehetne Európában, csak azok a kubaiak szúrnak szemet:)

taga20 2019.02.24. 13:35:21

@jaegtoer: "ámde Jégtörő Mátyás napja van, úgyhogy elcsitulok mint egy félbeszakadt rianás..."

jégbácsi, a globális felmelegedésről teccett má hallani?

jó trámp kolléga szerint kurvára nincs, me a múlthéten is -40celziusz volt amerika közepén.

u.i.: tudom amcsiban fárenhájtban mérnek:)))

taga20 2019.02.24. 13:43:23

@jaegtoer: a zenét bírtad mi haver?:))

"az a tér bárhol lehetne Európában,"

azé a skandinávoknál kicsit érdekesek lennének azok az épületek.

mondjuk lehet, hogy több fekát látnánk ott, mint kubában:)))

gazoló 2019.02.24. 16:31:51

@Orica Középföldi:

Áprily Lajos:

Zsong a szigetcsúcs barna berke,
a harkály részegen nevet.
Az ifjú nap: Dávid, leverte
a lomha Góliát-telet.

Állok a vadvizes tavaszban,
bódít a szagja, mint a bor,
kedvemben egy füttyös kamasz van,
aki voltam valamikor.

Vizek futnak, jegek ropognak,
dudorászom, kurjongatok -
Lelkemben patakok zuhognak,
patakok, patakok, patakok.

..........

@taga20:

ezt tudtad?

librarius.hu/2014/10/25/peterfy-bori-eletebe-koran-jottek-fiuk-gergoebe-szorszalak/

kenu ibrahim 2019.02.24. 18:27:39

@Orica Középföldi: akkor kénytelen leszek venni rá jegyet.

anyám, a végén mék értelmiségi leszek:)))

Orica Középföldi 2019.02.25. 05:53:46

@kenu ibrahim:

"anyám, a végén mék értelmiségi leszek:)))"

Ebben a modorod, álca-helyesírásod erősen gátol, de ha Náray-Szabóval egy mérlegre teszlek, határozottan van esélyed. Neki már nincs.

Orica Középföldi 2019.02.25. 06:01:41

A kiskorúak elleni egyházi abúzusok ügyében összehívott püspöki tanácskozást követően – amelyen Ferenc pápa is kemény hangon szólalt fel – Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt mondta, hogy a püspöki tanácskozáson elhangzott, hogy ez a jelenség az 1968-as szexuális forradalomhoz kötődött.
Hát egy nagy fenét, kedves Veres András püspök úr! Nem tudom, tetszik-e ismerni Petrus Damianus (Damiani Szent Péter) bíboros munkásságát? Petrus Damianus kicsivel 1968 előtt látta meg Isten kék egét: 1007-ben született és 1072-ben halt meg. Nos, ő volt az, aki 1051 körül egy egész könyvet írt Liber Gomorrhianus címmel (Migne, Patrologia Latina, 145. col. 147-178) a különféle egyházi személyek kiskorúak kárára elkövetett szexuális visszaéléseiről, s azokról a püspökökről, egyházi elöljárókról, akik hallgatásukkal cinkostársaivá lettek ezeknek a bűncselekményeknek, és hozzájárultak a szexuális bűncselekmények elszaporodásához. Petrus Damianus IX. Leó pápát is felszólította, hogy lépjen fel a bűncselekményekkel szemben, s jóllehet a pápa elismerte Petrus Damianus erkölcsi feddhetetlenségét, de állításait túlzónak tartotta.
Amúgy – és ezt csak zárójelben mondom – Petrus Damianust Dante a Paradicsom legmagasabb szférájába helyezte el, s XII. Leó pápa 1828-ban szentté avatta.
És még mindig hol vagyunk 1968-tól?

(Gábor György)

*

Bőséges, nem kifejezetten elismerő jelző-készletem van Veres püspök ténykedését illetően. Majd beledöglik annyira szeretne Erdő székébe ülni.

jaegtoer 2019.02.26. 06:26:31

@Orica Középföldi:

Náray-Szabó egy fehérjemodellező kutatócsoportban utazik. Az O1G modell terjedése következtében még nem tudhatjuk, hogy (személyesen) mivé fajul, netán milyen irányba mozdulnak el a kísérletek minden G-k minden g-je ellenére.
süti beállítások módosítása