He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Lackfi János: A hajlékkészítés zsoltára

2018.10.22. 06:00 guma

A hajléktalan emberek közterület-használatát korlátozó jogszabályok miatt idén október 15-én kezdődött a téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban. Alábbiakban ismételten közreadjuk Lackfi János a Hajléktalan Jézus szobrának budapesti megáldására írt versét, melyet a költő a helyszínen felolvasott.

Képtalálat a következőre: „Hajléktalan Jézus című szobor”

A HAJLÉKKÉSZÍTÉS ZSOLTÁRA

Uram, mi, a te híveid,
roppant rendes gyerekek vagyunk ám,
lehozunk téged az égből,
bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba,
megédesítjük a papit is, amivel megetetünk,
nehogy elcsapd a kis haskódat,
csinálunk neked babaházat,
elnevezzük templomnak,
ott majd minden habos márvány lesz
meg csipi-csupa aranyozás,
meg ájtatos tekintetű szentecskékkel
pakolásszuk tele a főhajót,
legyen mivel játszanod,
ha unod magad,
zenélünk is neked,
pihepuha zenéket,
mindenesetre semmi olyasmit,
amire amúgy szívesen rángatózunk
őrjöngve a fesztiválokon,
maradj csak meg, Uram,
a te kis álomvilágodban,
csíja, csicsíja, majd mi elringatunk,
suttogva motyogunk neked
szép szavakat, és engedelmesen
ráfeleljük a zsoltárválaszokat,
egyszerre vetünk keresztet,
mint a kiskatonák, és dehogy szólunk
vissza pimasz hangsúllyal,
mint szeretteinknek otthon,
négy fal között,
dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket,
dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból,
hogy lepofozlak, te büdös kölyök,
vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek,
vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó,
nem, Uram, a te házadban minden olyan
szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát
is csak halkan mószeroljuk, amiért
rosszul vasalta ki az oltárterítőt,
és már megint nem oda tette a virágot,
ahova illik, nem azért mondom, atyám,
de tudnék magának mesélni erről
az ájtatos asszonyszemélyről,
olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm,
a füle is kettéállna.
És miután rózsaszín babaszobádat ilyen
szépen berendeztük, Uram,
nehogy találkoznod kelljen a valósággal,
te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz
a világban, nem maradsz meg a jó kis
kereteid között, én ezt nem is értem, Uram,
hát mindent megadtunk neked, öntettünk
harangot, hogy az órát se kelljen nézned,
építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen
a füledbe, erre te meg szabadon
kószálsz olyan utcákon, ahol még
az átlagembernek is veszélyes egyedül
járnia, nem hogy neked, akit eddig
pátyolgattunk, mindent alád tettünk,
s tessék, így hálálod meg nekünk.
Szóba elegyedsz a pénzváltókkal,
az illegálisokkal, a vágott arcúakkal,
és összevissza ölelgeted őket, még félreértik,
Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes
félreértések vannak a világon,
ha már valakit ölelgetned muszáj,
hát babusgass minket, eleget fáradtunk
érte, megérdemeljük, és ezt most
minden beképzeltség nélkül mondom.
Uram, te odaheveredsz az utcalányok
mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket,
pedig valaki benézhet az utcáról,
és mit lát, Isten a bordélyban,
ez rettenetes szalagcím, ennek
nem tehetsz ki minket,
vajon gondoltál erre,
hogy honnan jössz,
hová tartozol,
hozzánk tartozol,
tartozol nekünk,
erre azoknak a szemérmetlen
szerencsétleneknek a vállát simítod,
mintha a koszos porontyaid lennének,
és a csuda egye meg, még csak
nem is azon járatod az eszedet,
amin mi járatnánk hasonló helyzetben,
csupa szívjóság vagy meg részvét,
hát meddig mész még el, azt mondd meg,
Uram, meddig, mert mi kezdünk
torkig lenni a te végtelen jóságoddal!
Csak egy kicsit lennél esendőbb,
csak egy kicsit gondolnál a látszatra
meg az illendőség re, de nem,
fütyülsz az egész renomédra,
amit olyan kínkeservesen építgettünk
évezredeken át kártyalapokból.
És odadőlsz az utcapadra,
a koszba, a hajléktalan mellé,
és eszünkbe juttatod, hogy nálunk
pince-padlás teli van cuccokkal,
ő meg két szatyorban hordja az életét,
hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,
és idegesek vagyunk, ha nem szállítják
el azonnal a szép kis házunk elől,
ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál
eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot
hagyunk a Föld nevű táncteremben,
mennyi maradékot hajigálunk ki
fene nagy jómódunkban.
Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel,
az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg,
persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy,
akartam is már kérdezni, ugyan,
minek, mi remekül ellennénk
bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák,
egyebek nélkül, fene az ízlésedet,
szerintem a hajléktalanok is jól
ellennének ezek nélkül, de hát te tudod,
te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen
nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek
vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek
van határa, odadőlsz amellé az árva fickó
mellé, és mindenféléket duruzsolsz
a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei
királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted
vele veszteségeit, és megsiratod mindet,
házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,
mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,
mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,
közben igazából csak szétpergő homok
marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,
Uram, te pedig megcsalsz minket,
ott heverészel úri kedvedben
a hidegben azzal az emberrel ott a padon,
és bennünk nincs elég bátorság,
hogy odaheveredjünk mellé,
hogy odaheveredjünk melléd.

A Hajléktalan Jézus a kanadai hiperrealista szobrász, Timothy P. Schmalz alkotása. Bronzból készült első példányát a torontói Regis College épületénél, a kanadai jezsuiták teológiai fakultásánál állították fel. Másolatai azóta eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba és az Egyesült Államok több városába. A Vatikánban a Szent Egyed-udvarban, az Apostoli Alamizsnahivatal bejáratánál látható, az alkotást Ferenc pápa áldotta meg.

Hazánkban a végleges elhelyezésre váró szobor országjárásra indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Az alkotás első állomása Budapesten, a Horváth Mihály téri Szent József-templom előtt volt, melyet Erdő Péter bíboros áldott meg 2017. április 11-én.

Fotó: Merényi Zita

http://www.magyarkurir.hu/hirek/lackfi-janos-hajlekkeszites-zsoltara

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr214313233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2018.10.22. 07:03:02

jó reggelt!

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

1922. november 12.

Orica Középföldi 2018.10.22. 07:10:17

Szeretem Lackfit.Jó, hogy idézted.

***

Időnként Konokot is szeretem.

MÁTÓL MINDEN MÁSKÉNT VOLT

- Üdv, hegemón! - nézett fel hunyorogva a szinopéi Diogenész az előtte álló férfira. - Megismertelek ám a városszerte kirakott plakátokról, amiken az áll, hogy minden idők legnagyszerűbb államférfiúja vagy, bölcs vezető, a démosz gyámolító atyja, az egyetlen bástya, amely civilizációnkat a barbárságtól megvédelmezi. Mivel kikiáltóid, énekmondóid és udvari filozófusaid azt harsogják rólad, hogy vágyod és tiszteled a tudást, nyilván azért jöttél, hogy elmondd, mennyire nagyra tartod bölcsességemet. Megkérdezed majd, mit kívánok tőled, és én azt fogom válaszolni: "Ne álld el előlem a napot!" Remekül fog mutatni majd a történelemkönyvekben a történetünk, Alexandrosz!
- Nem tudom, és nem is érdekel, ki vagy, és miért hemperegsz itt a fal tövében, de úgy látom, bemocskolod felséges árnyékomat - vetette oda a király, és az őt kísérő katonákhoz fordult: - Vessétek tömlöcbe, törjétek össze a lámpását, és gyújtsátok fel a hordóját! Nehogy már az ilyen semmirekellők alapján ítéljék meg a kultúránkat!

Orica Középföldi 2018.10.22. 07:49:30

@gazoló:

Neked is:))
Igazán inspiráló zenét találtál, köszi.

Orica Középföldi 2018.10.23. 04:58:25

Az ünnep elé:

www.atv.hu/videok/video-20181022-tamas-gaspar-miklos

***
Hont András

Egy jó ideje minden ünnepi megemlékezéskor igyekszem hallótávolságon kívül kerülni. Már az sem mulattat, hogy időről időre lecserélik a teljes narratívát, és köszönőviszonyban sincs a mondanivaló a néhány alkalommal ezelőttivel. Inkább lebriefelem az aktuális verziót.

Az ’56-os forradalom azért robbant ki, mert két évvel korábban a németek elcsalták a vébédöntőt.

A Bem téren gyülekezők magukat Békemenetnek nevezték, csak nem tudtak róla, és azt szerették volna elérni, hogy a további vonulásokra az állami villamosenergia-ipari cég adjon ötszázmilliót.

A Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjében több központi eligazítást és propagandapanelt igényelt. A „hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon” örkényi mondat alatt Zuckerberget és a nemzetközi agymosó, sorosista konzummédiát kell érteni.

A többpártrendszer csak szélsőséges, kevesek által megfogalmazott követelés volt, a forradalom céljai között a centrális erőtér szerepelt.

Az évtizedekig tartó, liberálisok által befolyásolt tudati manipulációnak köszönhető, hogy forradalmi szlogenként rögzült a „ruszkik haza!” jelmondat. A felkelő valójában „ruszkik, szeva’” köszöntést írtak a falakra.

A hazánkba érkező oroszok ténylegesen mérnökök voltak, akik atomerőművet akartak építeni nekünk, és akiket a liberálisok által mozgatott pártállam hosszú időre táborokba zárt.

A szabadságharcosok igazából a migránsoktól védték a keresztény Európát.

Nagy Imre-kormánynak nem volt miniszterelnöke, Nagy Imre nem volt a tagja, az meg amúgy is ki? A „csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van” szózatot idősebb Szakács Árpád olvasta föl, és arra vonatkozott, hogy itt az idő elfoglalni a liberálisoktól a bábszínházat és a kölcsönkönyvtárakat.

A forradalom november 4-én új szakaszába lépett, és 1957. május 1-én végső győzelmet aratott.

Dózsa László (1942-)

***

@gazoló:

Hont (fent) aktuálisabb, mint egy rosszul vásárolt ház, bármennyire tróger egyébként a világ.

guma 2018.10.23. 05:53:28

@Orica Középföldi: :)

kösz!

Hont aktualitásáról:

"Kárpátaljáról, Szlovákiából és Szerbiából jöttek középiskolások busszal a felvonulásra."

a fideszesek nagy fáklyás felvonulására is már buszoztatunk????

index.hu/belfold/2018/10/22/oktober_22_muegyetem_bem_ter/

jaegtoer 2018.10.23. 07:33:13

Jó lenne egyszer egy Emlékezés Napja.
Ünnepelni való vajmi kevés van, vagy legalábbis maradt.

gazoló 2018.10.23. 09:30:25

@Orica Középföldi:

már elnézést jó az idézett cucc,kösz,de sajnos nehéz tisztán ünnepelni!

sajna nem csak a balsors sújtja ezt a népet,hanem a kollektív emlékezettel elegyes amnézia is.
ember legyen a talpán az a történész aki ezt kibogozza a jövőben(

a mai tüntetéshez csak annyit :
elmehet jbdskrvnnyba aki az első orbán kormány alatt annyira ""ürge volt,hogy nem látta az mire jött 'létra.. meg'bodoznám a zösszeset(

gazoló 2018.10.23. 09:58:05

@guma:

wazz szabályosn hányingerem lett!

"Ezután Gulyás Gergely köszöntötte a több ezer diákot, akik a Rákóczi Szövetség révén határon innen és túlról jöttek a Bem térre. A miniszterelnökséget vezető miniszter az egykor leküzdhetetlennek tűnő korlátokat jelentő, ma már nem létező határokról beszélt, amelyek nélkül lehetővé vált közösen ünnepelnie a Kárpát-medence magyarjainak 1956-ot.

Sinkovics Imrére és Bessenyei Ferenc színészekre emlékezett, akik 1956. október 23-án a Nemzeti Dsalt és a Szózatot szavalták el. A Bessenyei Ferenc által 62 évvel ezelőtt elszavalt Szózat keretet és értelmet ad a most következő választásnak: A szabadság melletti döntés nem más, mint a megmaradás parancsa - mondta Gulyás. "Mindaz, ami 1956 októberében a kommunista rendszer tiltakozásként Lengyelországban kezdődött, először a fiatalokban talált visszhangra Magyarországon. Őket követték, hozzájuk csatlakoztak sokan" - már a fegyveres harcban is.

"Egy ma születő gyermek életében a távlatok és lehetőségek összehasonlíthatatlanul jobbak, mint az elmúlt évszázadokban bármikor - mondta Gulyás, kiállva az európai együttműködés mellett, "még ha az EU intézményei ma Közép-Európát nem szolgálni, hanem foglyul ejteni akarja" - fordult rá az aktualitásra Gulyás."

gazoló 2018.10.23. 10:38:18

@jaegtoer:

"-,,Nincs mit ünnepelni ott:

- ahol magyar a magyart gyilkolta
- ahol álhősök, gyermekek kezébe fegyvert adtak és maguk helyett küldték a tankok ellen
- ahol kiszabadított köztörvényesek raboltak, fosztogattak
- ahol megszűnt sok helyen, a jog és erkölcs. Minden oldalon

_karcegylet_

Gyújtsatok gyertyákat! Elhunyt gyermekekért, testvérekért, szülőkért, szerelmekért és barátokért.

Még most is hasznot húznak egyesek, e fura elegyből, melyben keveredik az aljasság és a tiszta forradalmi hevület.

Nekik most is kamatozik!
Orbán Viktor, Boross Péter, Wittner Mária, Dózsa László, Scmidt Mária ..... és az akkori szovjet hadsereg létszámát is mára meghaladó "forradalmár".

Tisztelet a hősöknek, mindkét oldalon!
Fogadja részvétemet minden család akinek nincs oka azóta sem ünnepelni ezen a napon!"-

Orica Középföldi 2018.10.23. 12:25:17

@gazoló:

"sajnos nehéz tisztán ünnepelni!"

Ünnepelni értéket lehet. Van ma maradandónak tekinthető?

gazoló 2018.10.23. 12:55:34

@Orica Középföldi:

Sajna nem demokratikus jogokról,közjóról,szabadságról szólnak a dolgok,hanem pénzharácsról,rablásról,fodbalról,hűbéri kapcsolódásokról,hazugságról,manipulációról,gyűlöletről(
vagy csak én érzem így?

2018.10.23. 14:28:38

@guma:

Minimum 15 éve szervez a Rákóczi Szövetség tanulmányutat -eddig így hívták- a határon túli középiskolás és/vagy egyetemista diákok számára március 15-én és október 23-án. 2010 előtt néhány évig dolgoztam a R.SZ. Baráti Kör helyi csapatában, innen az infóm.
Azokban az években nem volt hírértéke a kirándulásoknak , nem használták biodíszletként a tanulókat.

guma 2018.10.23. 17:59:28

@ezernevű:

minden megváltozott, illetve kibújt a szög a zsákból.
tudod: "majd kérünk érte valamit"...

ezernevű (törölt) 2018.10.23. 18:15:32

@guma:

Biztosra veszem, hogy a diákok 90%-a az ünnepi beszéd közben a neten szörfözött. A szerencsésebbek zenét hallgattak - alig veszed észre a fülhallgatót, ha zsinórját a póló alá bújtatja.
Volt egy jó napjuk, mikor igazoltan hiányozhattak iskolából.

ezernevű (törölt) 2018.10.23. 18:32:38

@guma:

Guma! Ezek a diákok érettségi után nekivágnak a világnak. Mondhat bármit Gulyás, ha lehetőségük adódik azonnal dobbantanak, mert élni akarnak, nem nyomorogni.
Számukra Magyarország max. ugródeszka lehet. Nem ők lesznek a jövőbeli fidesz szavazók.

guma 2018.10.24. 05:43:23

@ezernevű:
:DDD

"Nem ők lesznek a jövőbeli fidesz szavazók. "

megkérdőjelezem, mert az "ellátmánnyal" megtanulható a kétszínűség, a könnyű pénzkeresés...

ezernevű (törölt) 2018.10.24. 15:45:22

@guma:

Lehet, de ők nem egy keresztény-nemzeti ideológiával átitatott iskolarendszerben nevelődnek.
A kétnyelvű közeg előnyt jelenthet, amennyiben legalább alapszinten megtanulják a többségi nemzet nyelvét, több forrásból tájékozódhatnak.
Talán elsajátították az értő olvasás és a logikus gondolkodás képességét.
Elkurvulni csak később fog bizonyos hányaduk. De nem mindenki! :)
süti beállítások módosítása