Önarckép (1887)

Vincent van Gogh a Hollandia déli részén fekvő Észak-Brabant tartománybeli Groot-Zundertben született 1853. március 30-án, Theodorus van Gogh (1822 - 1885), református lelkipásztor és Anna Cornelia Carbentus (1819 - 1907) első gyermekeként. Vincent öt testvére - Anna Cornelia (1855 - 1930), Theodorus (1857 - 1891), Elisabeth Huberta (1859 - 1936), Wilhelmine Jacobina (1862 - 1941), Cornelius Vincent (1867 - 1900) - közül a nála négy évvel fiatalabb Theóval alakított ki szorosabb kapcsolatot, aki szellemileg és anyagilag is támogatta bátyját. A családnak szoros kötődése volt a művészethez: három nagybátyja műkereskedelemmel foglalkozott. Van Gogh tanulmányait egy zunderti falusi iskolában kezdte, majd kilenc hónap után egy nevelőtől sajátította el ismereteit. 1862-ben készültek első rajzai: A falra mászó macska és a Kutya. Középiskolába internátusokba járt, előbb Zevenbergenben, ahol rajzórákat vett, valamint megtanult angolul, franciául és németül, később pedig Tilburgban. 1868-ban otthagyta az internátust és visszatért szülői házába, Zundertbe. Egy év múlva, csupán 16 évesen beállt a hágai Goupil & Cie Galériába, melynek egyik üzlettársa nagybátyja volt. Hága után Brüsszelben, Londonban és Párizsban dolgozott. 1876-ban otthagyta munkáját, mert apja lelkipásztori tevékenységét akarta folytatni. Teológiát tanult és egyházi felettesei a belga Borinege-ba küldték a szénbányászok közé. A gyerekeket tanította írni, olvasni és katekizmusra, beteget ápolt, szabadidejében pedig rajzolt. Ebből az időből származnak első tájképei.
1880 őszén hazatért, és testvére, Theo, valamint unokatestvére, Anton Mauve, az ismert festő biztatására tovább festett. Az édesapjával való összekülönbözés után Hágába ment, ahol Theo segítségével műtermet rendezett be. Itt elvonulva tanulta a festészet hagyományait. Munkái tanulmányok, de nagy akaratról és komoly hivatástudatról vallanak. Ezután az antwerpeni akadémián felfedezte a japán metszeteket, többet le is másolt.

Egy szerencsétlen szerelmi ügy miatt családja és ismerősei megszakították vele a kapcsolatot. 1885-ben meghalt az apja, ezután a családja - Theo kivételével - örökre elzárkózott tőle. Theóval életük folyamán állandóan leveleztek, ebből a levelezésből 650 darab maradt fenn. Ezekből származik a legtöbb információ van Gogh életéről.
1886-ban Párizsba utazott testvéréhez, aki ekkor a Goupil Galéria párizsi fiókját vezette. Van Gogh beiratkozott Cormon festő műhelyébe, itt ismerkedett meg Henri de Toulouse-Lautrec-kel. Miután Cormon akadémizmusa nem felelt meg nekik, együtt hagyták ott. Theónál - aki szerette és gyűjtötte az impresszionistákat - meglátta Monet egyik alkotását, amely lenyűgözte. De impresszionista korszaka csak rövid ideig tartott, a saját útját kereste. Úgy gondolta, hogy délen megtalálja a megfelelő fényt és színeket, ezért 1888-ban Arles-ba utazott. Távozásának másik oka az lehetett, hogy szégyellt a testvére pénzén élni, de Párizsban megélni nem tudott.

Provance-ban lenyűgözte a természet szépsége, lázasan festett. Magányosnak érezte magát, ezért megkérte Gauguint, akit Theónál ismert meg, hogy látogassa meg. Gauguin 1888. október 23-án érkezett Arles-ba. Eleinte minden rendben volt, közösen dolgoztak, de van Gogh idegei egyre feszültebbek voltak, a megfeszített munka és a nem megfelelő életmód robbanással fenyegetett. Egyre többet veszekedtek, míg 1888. december 23-án az udvaron van Gogh borotvával megtámadta Gauguint, aki elmenekült. Van Gogh ezután hazament, és a borotvával levágta az egyik fülcimpáját. Elmegyógyintézetbe került.
A hallucinációk és az epilepsziás rohamok után a nyugalom időszaka következett. 1889. január 7-én elhagyhatta a kórházat. Arles-ban nem érezte jól magát, magányos volt, mindenki őrültnek tartotta. Május 8-án a saint-remy-i szanatóriumba utazott, amelyet július végén hagyott el, hogy Arles-ban maradt holmiját elhozza. Két nappal később idegroham tört rá, három hétre tudatát vesztette. Amikor magához tért, tudomásul vette, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ezután életét a hosszú, fájdalmas rohamok és a lázas munka jellemezték.

1890. május 20-án Párizsba utazott Theóhoz, majd két nap múlva tovább az Auvers-sur-Oise-ben lévő szanatóriumba, ahová a műpártoló dr. Gachet hívta meg. Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, júliusban újabb roham tört rá. Július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát. Orvosa azonnal értesítette Theót, aki az utolsó napokat testvére mellett töltötte. Van Gogh 1890. július 29-én halt meg. Utolsó kívánsága az volt, hogy Hollandiában temessék el. A ravatalát barátai napraforgókkal borították el.
Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát. Hágában élve eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok mindennapjait ábrázolta sötét tónusú képeken. Csendéleteket festett, amelyek távol álltak a megszokott polgári nyugalomtól. Van Gogh a szegények asztalát mutatta be sötét színekkel, lerí róla az őt körülvevő nyomor, kilátástalanság. Ebből a korszakából származik első nagy visszhangot kiváltott képe, a Krumplievők. Művén megfosztotta parasztjait az elvárt pátosztól: fáradtak, kimerültek, füstszagúak. Ezzel van Gogh felrúgta az addigi szabályt, mely a parasztokat a föld egyszerű, boldog népeként ábrázolta. Kitört a botrány, és van Gogh távozott Hágából. A napraforgók (1888)

1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Ekkor festette Tanguy apó portréját, aki festőfelszereléseket árusított, de mindig megengedte, hogy a festők képeikkel fizessenek. A kép hátterében az akkor divatos japán fametszetek látszanak.
Miután van Gogh Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provence-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket. Műtermében a falat rövidesen elborították a képek: önarcképek, csendéletek, tájképek. Sorsának talán legtragikusabb eleme, hogy e remekművekből egész életében csak egyet tudott eladni.
Első jelentős műve ebből az időből A Langlois-híd, amelyet világos, áttetsző színekkel festett. Képén erősen érződik a japán festészet hatása, hiszen a teret precíz vonalakkal választja el. Nem sok maradt az impresszionista technikából, amely a határvonalak és a színek összemosásán alapul. 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalálható az a sárga szín, mely annyira lenyűgözte, és melyet minden Arles-ban készült képén felhasznált.

Úgy döntött, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordult szembe. Állítólag olyan kalapot viselt, amelynek a peremére gyertyákat erősített, hogy a festék színeit felismerje. Így készült több éjszakai képe, mint az Éjjeli kávézó és később a Csillagos éj. A Van Gogh szobája Arles-ban készítésének technikáját és a színeket részletesen megírja Theónak: vastagon felhordott, elsimított festékek, piros takaró, lila falak... A szoba a híres Sárga házban volt, amit egy másik képén megörökített.
Összeomlása után a saint-remy-i szanatóriumban és Auvers-sur-Oise-ban megengedték, hogy fessen. Ebben az állapotban 1890 júniusáig 150 képet festett, többek között döbbenetes erejű önarcképeket, mint az Önarckép levágott füllel, amelyről egy végletekig elgyötört ember néz ránk. Gauguin hiányát Gauguin karosszéke című képe fejezi ki a legjobban: egy elhagyott szék, benne könyv és gyertya. Utolsó alkotásai végtelen magányát tolmácsolják. A Hollók a gabonaföld felett utolsó képei egyike. Kemény ecsetvonásokkal építi fel a mű nyugtalanságát, kaotikus jellegét; már-már az absztrakt festészethez közelít.
Van Gogh nem ismert kompromisszumot és nem tudta magát alárendelni semminek. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el. Elsőként a németek rendeztek kiállítást képeiből 1905-ben és 1906-ban Hamburgtól Berlinig. Művészetét ekkortól az expresszionizmus előfutárának tekintették. Hagyatéka 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll. E nagy szám ellenére megállapítható, hogy műveinek jó része megsemmisült. A La Tambourin színház felszámolásakor - ahol képeit kiállította - alkotásai közül többet kidobtak, amit megtartottak, azokat is vakkeretnek szánták. Ki gondolta volna akkor, hogy 1987-ben 53 millió dollárért adják el az Íriszeket? (A művész szakáll nélkül című képe 1998-ban 71,5 millió dolláros leütési árával az 5., Gachet doktor arcképe 1990-es 82,5 millió dolláros leütési árával a 2. a világ legdrágább képeinek sorában.) Íriszek (1889) - minden idők egyik legdrágább festménye

Pontosan nem tudjuk, milyen elmebetegségben szenvedett. Orvosai epilepsziát állapítottak meg, de ma már nem fogadja el mindenki ezt a tényt. Valószínűsítik, hogy szifiliszes megbetegedés okozta paralízisben szenvedett, de nem bizonyítható. Némely kutató porfíriára gyanakszik, amely egy genetikai úton terjedő betegség, és agykárosodást idéz elő. Annyi bizonyos, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás-depresszió és a skizofrénia lehetősége is. Szenvedélyesen szerette az abszintot, ezt a gyógynövényekből készített és akkor divatos alkoholt, amelyet később betiltottak, mert idegrohamot idézhetett elő.
Újabban egy másik feltételezés is van öngyilkosságának okáról. Kiderült, hogy halála napján egy szemészorvosnál járt. Látásproblémáiról, szemének fáradtságáról leveleiben már korábban is panaszkodott öccsének. Párizst azért hagyta ott, mert fényre vágyott, de képei Provance-ban is egyre sötétebbek lettek. Megjelent a képein egy látászavar jele: a világító testeket körülvevő szivárványszínű fényudvar. Mindez a kutatókat arra engedte következtetni, hogy van Gogh egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, zöldhályogban szenvedett, ami rövid időn belül teljes vakságot okoz. Érthető, hogy ez a hír a színek szerelmesének olyan volt, mint egy halálos ítélet. De mindez csak feltételezés.
Theo négy évvel volt fiatalabb bátyjánál, 1857. május 1-jén született. Egész életében kiegyensúlyozottabb körülmények között élt, mint Vincent. Van Gogh jórészt az ő támogatásának köszönhette, hogy ha nem is jólétben, de nagyobb anyagi gondok nélkül élhetett. Theo feltétel nélkül bízott testvére tehetségében, amire legjobb bizonyíték levelezésük. Szellemileg is támogatta bátyját, kiállításokat szervezett neki. Mint a párizsi Goupil Galéria vezetője, ő ismertette meg van Gogh-ot az impresszionisták műveivel, a kor jelentősebb festőivel.
1889. április 17-én megnősült, egy év múlva megszületett kisfia, Vincent Wilhelm. Boldog családi életet élt. A két testvér sorsa azonban végzetesen összefonódott. Vincent halála után Theo megőrült: megszállottja lett annak a gondolatnak, hogy ő is gyógyíthatatlan idegbajban szenved. Miután megpróbálta megölni feleségét és kisfiát, idegklinikára szállították. Felesége Hollandiába vitte, ott halt meg 1891. január 21-én, fél évvel Vincent után.