Soha senki sem vallott annyiszor kudarcot, mint az IKEA alapítója

Legalábbis ő ezt mondja magáról. A hétvégén elhunyt Ingvar Kamprad szenvedett, ha rendben mentek körülötte a dolgok, a küzdelem éltette.

Az egész akkor kezdődött, amikor az ötvenes évek közepén Ingvar Kamprad és az egyik munkatársa, Gillis Lundgren bútorokat szállítottak egy katalógusfotózásra. Kamprad IKEA nevű cége, amit 17 éves korában alapított, bőven túl volt már az első évtizedén. A fiú alaptőkéjének túlnyomó többségét az a pénz jelentette, amit az apjától kapott jutalmul, mert diszlexiája ellenére egészen jól teljesített az iskolában. Szóval, miközben pakoltak befelé az autóba, Lundgren megjegyezte, le kellene csavarozniuk egy asztal lábait, mert összeszerelve túl sok helyet foglal. Kamprad agyából ekkor pattant ki az isteni szikra, amely egy világméretű bútoripari forradalmat robbantott ki.

Ma Ingvar Kamprad cégének negyvenkilenc országban több mint négyszáz üzlete és közel kétszázezer alkalmazottja van. A vállalatóriás több mint ötvenmilliárd eurót ér, kiskereskedelmi forgalma 2016-ban kis híján elérte a harmincnégy és fél milliárd eurót.

Az IKEA elképesztő sikere az alapító személyiségéből fakad. Kamprad a spórolás megszállottja volt: hiába lett később a világ nyolcadik leggazdagabb embere, bolhapiacról öltözött, egy öreg Volvóval járt, és mindig turistaosztályon repült. Ezért ismerte fel annak idején, hogy mekkora lökést jelenthet a cégének az a pénz, amit munkabéreken, illetve a szállítási költségeken spórolhat meg, ha bútorait lapra szerelve árulja. Nem egyetlen ötlet sikeréről van azonban szó, hanem egy attitűdéről, amely a mai napig meghatározza a céget.

Az Ektorp kanapé tervein például 2010-ben módosítottak úgy, hogy a karfái leszerelhetők legyenek. A bútor így kisebbre csomagolható, ami azt jelenti, hogy kevesebb teherautó kell ahhoz, hogy a gyárból a raktárba, a raktárból pedig az üzletekbe szállítsák, így hetedével csökkentették az árát.

Az egyik legikonikusabb termék, a Billy könyvespolc ára harminc százalékkal csökkent, mióta 1978-ban piacra dobták. Nagyjából hatvanmillió darabot adtak el belőle, vagyis

majdnem minden századik embernek a Földön van Billy könyvespolca.

Minden ötödik másodpercben adnak el belőle egyet a világon, és három másodpercenként jön ki egy frissen csomagolt darab a Svédország déli részén fekvő, Kattilstorp nevű falucskában működő gyárból. Az üzem munkásai hozzá sem érnek a polcokhoz, azokat japán és német robotok készítik és csomagolják, az emberek csak a gépek felügyeletével és karbantartásával foglalkoznak.

A Bloomberg a vásárlóerőt mérő gazdasági statisztikák készítéséhez használja a Billyt, pontosabban az emblematikus bútordarab árát a különböző országokban. A klasszikus Billy Egyiptomban a legdrágább, 1995 egyiptomi fontba (kb. 28 ezer forintba) kerül, míg Szlovákiában, ahol a legolcsóbb, alig 35 eurót (kb. 11 ezer forintot) kell fizetni érte. Magyarországon ennél csak kicsivel drágább, 13 ezer forintba kerül.

Az IKEA „a vevőnek mindig igaza van” hozzáállás antitézise. 

„A legtöbb világmárka a pozitív tulajdonsági köré építi a hírnevét, olyan dolgok köré, amiket a vásárlóikért tesznek. Az IKEA érdekes módon ennek az ellenkezőjét teszi, olyan szolgáltatáselemek köré építi a hírnevét, amit szándékosan visszatart a vásárlóitól” – írja Youngme Moon, a Harvard üzletelméleti professzora Different (Különböző) című könyvében.

Az IKEA cégek és nonprofit szervezetek bonyolult hálózata, amelynek közepén Ingvar Kamprad ameddig csak tudta, szorosan kezében tartotta a fontosabb szálakat. Ő annyira ragaszkodott ahhoz, hogy a munkaerőn minden lehetséges formában spórolni kell, hogy többször személyesen feküdt keresztbe a tervnek, amely szerint az IKEA embereket alkalmazna, akik házhoz szállítják és összeszerelik a bútorokat vásárlóknak. Igaza volt. A Harvard kutatói egy 2011-es tanulmányukban kimutatták, azért is, mert a vásárlókban kialakul az úgynevezett „IKEA-hatás”. Az emberek egyszerűen jobban érzik magukat attól, hogy maguk szerelik össze a bútoraikat, időt, energiát fektetnek beléjük, így sokkal inkább magukénak érzik azokat.

Kamprad és a csapata találta ki azt is, hogy ha a megfelelő terméket a megfelelő áron adják, akkor a vevők hajlandók lesznek messzebb autózni érte, így áruházaikat felépíthetik a városok külterületein, a logisztikai csomópontok közelében, megint csak spórolva így az ingatlanköltségeken és a városon belüli szállításon. Megértették, hogy a bútorvásárlás nem olyasmi, amit minden nap csinál egy átlagember, ezért hajlandó rá hosszabb időt áldozni, ha egyszer rászánja magát, Rájöttek, minél több időt tölt a vásárló az üzletben, annál többet költ, ezért rendeztek be húsgolyós éttermeket az áruházaikban és tervezték labirintusszerűen a vásárlóteret.

A ragyogó sikernek azonban van egy másik, kevésbé fényes oldala is.

Kamprad egyik legnagyobb felismerése abból állt, hogy a bútoroknak nem kell többé generációkat kiszolgálniuk. A huszadik század második felének Svédországában az emberek oda költöztek, ahol jobb munkát kaptak, egyszerűbb volt nekik az új városban új bútorokat venni, mint áthurcolni a fél országon a régieket. Környezetvédelmi szempontból nem a legmeggyőzőbb modell, még akkor sem, ha az IKEA az utóbbi időben sokat tesz a fenntarthatóságért. Kamprad pedig szó szerint mindenen szertett spórolni: közel negyven éven át élt Svájcban a magas svéd adók miatt.

Ingvar Kamprad kétségtelenül a huszadik század egyik legnagyobb üzleti zsenije volt. Hiába próbálták meg sokan, sokféleképpen másolni az IKEA-t, mindenki kudarcot vallott. Egy 2016-os interjúban Kamprad azt mondta, sikereinek egyik titka, hogy szülőhelye értékrendjére építkezett.

Småland a vérünkben van, és tudjuk, mit jelent a pénz, még akkor is, ha csak annyink van, amennyiből cukorkát vettünk, amikor iskolába jártunk.

Egy másik alkalommal azt mondta magáról: „soha senki sem vallott annyiszor kudarcot, mint én”. Érthette ez alatt azt, hogy fiatal korában náci szervezetek tagja volt, vagy a cége plágiumbotrányait, a bojkottokat, amiket ellene szerveztek, vagy azt, hogy alkoholizmussal küzdött. Mégis, a közeli munkatársai úgy emlékeznek rá, mint aki akkor szenvedett, ha látszólag minden rendben ment körülötte. A küzdelem, a megoldások keresése éltette.

https://24.hu/elet-stilus/2018/01/29/soha-senki-sem-vallott-annyiszor-kudarcot-mint-az-ikea-alapitoja/

........................................................

Ingvar Kamprad Svédország talán legismertebb üzletembere, a svéd kultúra legsikeresebb hirdetője. Egyébként pedig bútorkereskedő, és mellesleg a lakberendezés forradalmára. Tudták, hogy az IKEA négy betűjéből az első kettő az övé? IKEA, mint Ingvar Kamprad. Az IKEA sztori kicsit hasonlít a Szilikon-völgyi "garázsból indult" cégek sokszor idézet sikertörténeteihez, legalábbis ami a dolog grandiózusságát és monumentalitását illeti.

Minden a dél-svédországi Älmhultben kezdődött. Itt nyitotta meg az IKEA első "bútorszalonját" egy kiszuperált asztalosműhelyben. Ekkor a vállalat még jórészt csomagküldő szolgálatként működött, és igazi újdonságnak számított, hogy a potenciális vásárlók rendelés előtt megtekinthették a bútorválasztékot.

Egyedülálló "kiállítás" volt ez, amely rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert. "Csomagküldő szolgálat és bútoráruház egyszerre" - emlékszik vissza Kamprad. "Soha életemben nem éreztem akkora félelmet, mint amikor megnyitottuk a kiállítótermet, és megláttuk a kint kígyózó sort. Komolyan tartottunk tőle, hogy az emelet nem bírja ki a várható iszonyatos megterhelést." Persze volt még egy ennél is nagyobb probléma: igen nagy nehézségek árán sikerült csak előteremteni a kellő mennyiségű süteményt. Kínos helyzet volt, ugyanis Kamprad az első nap minden egyes vendégnek ingyen kávét és süteményt ígért.

Ezek után már nem sokat kellett várni, hogy az igazi nagy "dobás", a robbanásszerű növekedést elősegítő eredeti "ötlet" megszülessen. Kamprad az IKEA egyik reklámkatalógusának készítésekor figyelt fel egy malmői reklámiroda fiatal grafikusára, Gillis Lundgrenre, aki aztán az IKEA számtalan sikertermékének formatervezője lett. Ő volt az, aki egy alkalommal, mikor egy asztalt fényképeztek, amit aztán újra vissza kellett csomagolni, dühösen mormogott magán: "A fenébe is, tépjük ki a lábát, és egyszerűen rakjuk mellé." Néhány nap múlva megszületett az első lapos csomag, amely aztán valódi forradalmat indított el.

Azóta persze rengeteg változáson ment át az IKEA: egy vidéki kis műhely igazi világvállalattá erősödött. A süteményt és a kávét azonban Kamprad ma is fontos problémának tekinti. Az IKEA bútoráruház 1995-ben kezdett el hot-dogot árulni. A szokásos 10-15 korona helyett 5 koronáért. A kezdeményezés azonnal sikerrel járt, és odáig vezetett, hogy az IKEA - igaz közvetett módon - de Svédország legnagyobb élelmiszer-exportőrévé vált. Persze a dolog nem ilyen egyszerű:

"Munkatársaim mindig újabb és újabb kifogásokkal állnak elő, mert mindig aggódnak a "totális bruttó nyereséghányad" miatt, amit egy bizonyos százalékon kell tartani. Hát ez meg mi a fenét jelent? Ez csak oda vezethet, hogy a lélegzetelállító árakkal futó árucikkeket, melyek esetében természetesen kicsi ez a marginál, az áruház félreeső sarkaiba dugják, s akkor nem lehet sokat eladni belőlük."

Amikor Kamprad egy pompás söröspohárra bukkant az egyik konkurensnél, 18 koronát fizetett érte a pénztárnál. Hazatérve, rögtön az egyik beszerzőhöz fordult, és megkérdezte: Björn, tudnál szerezni egy ilyen poharat 1 koronáért? Rendelj mindjárt kétmilliót. - Azt válaszolta: - Az nem megy, de talán ötmillió darab esetén igen.

A söröskorsó azóta az IKEÁ-ban öt koronába kerül, ha pedig a vevő mindjárt hármat vesz, csak 10 koronát kell fizetnie.
Ingvar Kamprad folyamatosan kutat újabb és újabb "virslik" után. "A közgazdászok állandóan valami cash-flow-t emlegetnek. Erre azt mondom, nem tudom mi az a cash flow, csak azt tudom mi van a zsebemben. Ha drágábbak lennénk, akkor a korsóból nem hiszem, hogy többet adtunk volna el félmilliónál, a jelenlegi 12 millióval szemben. Ekkor döntöttem úgy, hogy papírra vetem a "tíz virsli" filozófiámat. Vagyis nálunk van mindig legalább tíz olyan termék, amelyre alkalmazható a "hot dog-árképzés". Árpolitikánk sarkalatos kérdés. Több, mint egy évtizede rágódunk ezen a csonton, talán végre felébredünk. Hát ennek nagyon örülnék."