A történelemben számtalan példa akad nagy és fényes civilizációkra, melyek szilárdan meg voltak győződve saját tökéletességükről és örök létükről - és amely civilizációk mára kivétel nélkül eltűntek és elenyésztek... Magától adódik hát a kérdés: lehet, hogy mi is egy ilyen büszke, öntudatos - és halálra ítélt - kultúra tagjai vagyunk? Egyes kutatók szerint igen, amennyiben nem változtatunk sürgősen a viselkedésünkön. De miként alakítsuk át életmódunkat és társadalmi rendszereinket, ha nem akarunk fejjel a falnak rohanni? Valóban egyetlen út áll előttünk, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés és az önellátó családi kisgazdaságokhoz való visszatérés útja?

Az egyszerre megrázó és gondolatébresztő filmben a Pulitzer-díjas könyvszerző és tudós, Dr. Jared Diamond így nyilatkozik a - véleménye szerint végső útelágazáshoz érkezett - nyugati civilizáció túlélési esélyeiről: „Reális lehetőség, hogy a nyugati társadalmak mai formájukban néhány évtizeden belül összeomlanak. Minden a döntéseinktől függ. (...) A történelem során a Római Birodalomtól a maja civilizációig számos fejlett társadalom kártyavárként omlott össze, mégha virágzásuk idején senki nem gondolta volna, hogy uralmuk valaha is véget érhet. Mégis összeomlottak - ahogy ez a közeljövőben mivelünk is megtörténhet. Élet és halál kérdése tehát számunkra, hogy megértsük, hogy annak idején ezek a társadalmak minek köszönhették a sikerüket, és mi okozta végül a bukásukat."

A filmben a kutatók ennek megfelelően számos egykor csillogó, mára letűnt civilizációt boncasztalukra fektetnek, megkísérelvén kitapogatni - utóbb halálosnak bizonyuló - betegségeiket. Vizsgálódásuk során egyebek mellett ellátogatnak:

- az anasazi népcsoport coloradói romvárosához, mely a kontinens egyik legkietlenebb vidékén született meg egy szűk völgyben, és amely később tisztázatlan körülmények között vált az enyészet martalékává;

- az Egyesült Államok délnyugati részén található Phoenix szellemvárosába, melynek lakossága virágzása idején évente több mint százezer(!) fővel gyarapodott, de amely a 20. század végén még annál is nagyobb tempóban néptelenedett el, mint ahogy annak idején felemelkedett;

- egy kaliforniai völgybe, melyet az ott élő gazdák öntözőcsatornáik által valóságos földi paradicsommá változtattak, de ahol az egyre súlyosbodó vízhiány miatt a mezőgazdasági termelés összeomlóban van;

- és a dél-amerikai Bolíviába, ahol 2000 januárjában erőszakos tünetések robbantak ki a helyi víztartalékok privatizálása ellen.

Jared Diamond így nyilatkozik a fokozódó - a világ mind több országában élhetetlen körülményeket szülő és konfliktusokat gerjesztő - vízhiányról: „A vízhiány azon tényezők közé tartozik, amelyek a legfontosabb szerepet játszották a múltbéli társadalmak eltűnésében. És ez valószínűleg a jövőre is igaz. A jelek arra utalnak, hogy a vízért folytatott első háborúk Törökország és Szíria, vagy Libanon és Izrael között fognak kitörni, de a probléma immár Délkelet-Ázsiában is felütötte a fejét. Csak idő kérdése, hogy a világ lakosságának fele szomjazzon."

Daniel Gilbert az emberiség a problémákhoz való általános hozáállásáról így beszél: „Az a furcsa az emberi fajjal, hogy bár tisztán látja a jövőt, mégse tesz semmit a küszöbön álló katasztrófa ellen. Az emberek túlnyomó többsége kizárólag a pillanatnyi jólétét tartja szem előtt."

Joseph Tainter az összeomlásban a kibontakozás csíráját is benne látja: „Az előttünk álló összeomlás az emberi történelem legnagyobb katasztrófája lesz. Társadalmaink leegyszerűsödnek, az emberek nagy többsége valószínűleg visszatér a mezőgazdaságba."

A tudósok szerint tehát a mai önfenntartásra képtelen, végzetesen bonyolulttá vált társadalmaknak vége, a jövő a nagy összeomlás után a kicsiny, önfenntartó egységek által alkotott, mezőgazdaságon alapuló közösségeké lesz.

A kérdés csak az, hogy ezt az elkerülhetetlen átmenetet miért nem vezényeljük le tudatosan, ellenőrzött körülmények között - a kutatók által prognosztizált fájdalmas és beláthatatlan számú emberáldozattal járó összeomlásnak intelligens fajhoz méltón elébe menve?