He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Alkotmányunk nincs?! Alaptörvényünk sem érvényes?!

2017.08.20. 05:56 guma

Kolláth György: az alaptörvényre úgy kell tekinteni, nem létezik

Kolláth György: az alaptörvényre úgy kell tekinteni, hogy nem létezik

Korábban az egyházi törvényt eljárási szabálytalanságok miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság. Az alaptörvény elfogadása során a parlament eljárási szabálytalanságokat követett el – mondta korábban Sólyom László, volt köztársasági elnök. Kolláth György ügyvéd, alkotmányjogász szerint ez felveti az alkotmány közjogi érvénytelenségét – adta közre korábban az ATV.

Kolláth György: az alaptörvényre úgy kell tekinteni, nem létezik fotó: nol.hu a Kolláth György

Kolláth György a Házszabályra hívta fel a figyelmet

Kolláth György alkotmányjogász hívta fel a figyelmet az alábbi összefüggésre. A Házszabály 1994 óta van érvényben, mely kimondja a törvényalkotás rögzített rendjét. Kolláth párhuzamot von az egyházügyi törvény és az Alapszabály között, miszerint ugyanolyan szabálytalanságot követtek el a megszavazása kapcsán. Miután erre fény derült az Alkotmánybíróság az egyházügyi törvényt érvénytelenítette. A képviselők ugyanis durván és tudatosan megsértették azt, amikor érdemben változtattak a törvényen, amikor már nem lehetett volna – mondja. Az alaptörvény esetében is ez történt.

A  Házszabály törvényalkotási bizottsága

“21/A. § (1) A törvényalkotási bizottság az Országgyűlés jogalkotási tevékenysége során eljáró, annak javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő bizottsága, amely az Alaptörvényben, törvényben, a határozati házszabályi rendelkezésekben, valamint az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja.”

Felvetődik a kérdés, az Alaptörvény elfogadásánál, hol volt a bizottság?

Lejárati idő után 15 új indítvány

Olyan ez, mint amikor a piacon megy az ember, és még utánunk kiabál a kofa, hogy jól van, akkor vidd el kétszázért. Utolsó pillanat után. Kolláth arról beszél, hogy

Az elfogadás napján, április 18-án, csak egy képviselő, egy frakcióvezető tizenöt módosító indítványt nyomott be, amikor már nem tehette volna meg, magyarul semmibe vették a törvényalkotás rendjét, azokat a szabályokat, amik az Országgyűlésre vonatkoznak.

Ezzel indokolja az alaptörvény alkotmánysértő elfogadási módját. Majd hozzá tette, hogy

úgy kell tekinteni rá, mintha nem létezne, és érdemi vizsgálat nélkül kell semmisnek tekinteni. Szörnyű is ez a helyzet, mert ez azt jelenti – rossz humorral –, hogy Magyarországon januárban életbe lépett valami, ami halva született: Szörnyű

Ha nem létezik az alaptörvény, nem léteznek a ráépülő törvények sem?

Az alaptörvényt 2011. április 18-án fogadta el az országgyűlés, 2012. januárjától volt hatályos mindaddig, amíg Orbán Viktor 2016-ban be nem nyújtotta a hetedik módosítást. Viszont ha Kolláth György felvetéséből indulunk ki, akkor arra jutunk, hogy minden 2012. januárja óta elfogadott törvény semmisnek mondható az újabb módosítás napjáig?

Ugyanis ha valami közjogilag érvénytelen, akkor az nem létezik, így a ráépülő törvények sem és ennek következtében összedől a jogállami rendszer. Nem szabad elfelejteni azt sem, amit Orbán Viktor mondott, engedjék meg, hogy idézzem. “Alkottunk egy alkotmányt, amely keresztény és nemzeti alapokon áll (..). ”

2016. Orbán Viktor hetedik alaptörvény módosítása

A alaptörvény hetedik módosítása mindösszesen 5 cikket érint, melyből az egyik szó szerint:

4. cikk
(1) Az Alaptörvény XIV . cikk (1)-(3) bekezdése helyébe a következőrendelkezés lép :

„(1) Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár – ide nem értve az Európai Gazdasági Térség országainak állampolgárait – Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.” 2016-ban a miniszterelnök elmondta az Indexnek, hogy “Úgy érzem, hogy szép szöveget alkottunk. Ez javára válik a magyar alkotmánynak és egyértelműen kifejezi az emberek akaratát.”

https://zarojel.hu/kollath-gyorgy-alaptorveny-nem-letezik/

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5112762438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 08:38:12

Kolláth téved. S lám: egyetlen érve sincs.

Szóval ne vedd be a szövegét!

guma 2017.08.20. 09:27:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

az érv ott van az alkotmánybíróság határozatában.

számomra ez millió kérdést vet fel, amire nincs magyarázat.
ráadásul a konzenzus nélkül egy párt(és a mérhetetlen jobb-bal keze, vagy daganata?) által hozott "alaptörvény" az sajnos szememben csak párttörvény...

emlékeim szerint ezt jogilag 1 (egy!) párt csak diktatúrában teheti meg.

szóval, hanyagolj pártpropaganda anyagoddal, én már átéltem ezt...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 09:54:22

@guma:

Már számtalan vitát nyertem meg oyanokkal szemben, akik azt állították, hogy ahatályos alkotmány nincs hatályban.

Ha vannak érveid, szívesen válaszolok azokra is. Persze csak érdekel a valóság, s nem csak az ultraliberális propaganda...

guma 2017.08.20. 10:20:04

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

hogy hol mit nyertél az magánügyed!

ide viszont nem hoztál most sem az alkotmánybírók érve ellen semmit.

szóval: ne fáradj! süket dumád ide a továbbiakba nem kell.

guma 2017.08.20. 11:59:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

te nem értesz magyarul? vagy olvasni sem tudsz, csak a saját "hangodba" vagy szerelmes?

nem engem kell cáfolni - csak az Alkotmánybíróság határozatát.

a többi süket szövegelést innen törlöm.
süti beállítások módosítása