Egy dalra gondolok hajdanta hallatára

Feldobogott a szív és meggyulladt a vér

Fellobbant mint a szív hamu alól a fáklya

S az ember tudta hogy miért is kék az ég

Egy dalra gondolok így dalolhat a tenger

Egy dalra így zokog a költöző madár

A sós hab bosszúja leigázói ellen

E dallam jajgató peremén egyre száll

Egy dalra gondolok az árnyékban fütyülték

Nem volt akkor se nap se kóbor lovagok

A gyermek zokogott s egy tiszta meggyötört nép

A föld alatt a zsarnok vesztéről álmodott

Szent tüskéket viselt e dallam neve búsan

S egy isten homlokán színes könny csepegett

Horgonyozott bárkaként pihent a dal a húsban

És újra kelt a kín és újra élt a seb

Szöveget mondani e dalhoz senki sem mert

Minden szó tiltva volt zümmögő ütemén

Te ősi kórokon pusztuló árva ember

Az álmod volt e dal az álom s a remény

Szaggató ritmusát már hasztalan keresném

A földi zokogás immár csak opera

Zsongó vizei némák az éles hangú estén

A forrásoknak hallgat hívogató szava

Szent Tövis Szent Tövis hadd halljunk újra téged

Állva hallgattak egykor ó emlékszel-e még

Ki tudná közülünk idézni ma zenédet

Csendíti dalos erdők elnémult énekét

Én hiszem hogy e föld nem mindörökre néma

És misztikus szíve egyszer még zengve zeng

A néma szólni fog és járni fog a béna

A kobla hangjain egy áldott reggelen

S látjuk amint lehull a fiúnak a véres

Jelkép a homlokáról a baljós korona

S dalolunk mintha csak szép volna ez az élet

S a galagonya mind virágban állana

(Ford.: Kardos László)

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 390-391. old.)