Miért hallgatja el a sajtó, hogy Orbánnak még egy oroszellenes állásfoglalásra is volt ideje?
Orbán Viktor Máltán részt vesz az Európai Néppárt kongresszusán, amitől az Origo szerint a nemzetközi sajtó is elájult, mert közelről láthatták munkabírását. Ezen elfogadtak egy, az orosz dezinformációs politikát keményen támadó nyilatkozatot, erről viszont a kormánybarát hírportálokból tájékozódó honfitársaink nem értesülhettek.
Goodfriend figyel Washingtonból, és elmagyarázza, miért kell a CEU
Andre Goodfriend a Facebookon tette közzé gondolatait magyar idő szerint csütörtök hajnalban. A Budapesten komoly felfordulást okozó amerikai karrierdiplomata az "igazság" helyzetét vizsgálta a rendszerváltás előtt és napjainkban. És a gondolatmenet hangsúlyos pontján eljutott Soros György egyeteméig.
Sok vita folyt ezen a héten az "igazság" természetéről – kezdi reflexióját Andre Goodfriend, az Egyesült Államok volt budapesti ügyvivője, vagyis a nagykövet hiányában a külképviseletet vezető diplomata.
Emlékszem, a vasfüggöny lehullása előtt a rövidhullámú rádiófrekvenciák és a szatelliten keresztül továbbított televíziós adások jelentettek csak kihívást az önkényuralmi "igazságnak" – írja a külügyminisztériumi főtanácsadó. Így folytatta: "Azok, akik hisznek a nyitottságban és a világ összekapcsolásában, segítettek az internetet elvinni azokban a zárt társadalmakba is, amelyeknek korábban diktálták az "igazságot",
és segítettek felépíteni olyan intézményeket és egyetemeket, és ilyen a magyarországi CEU is, amelyek hirdették a világképek kritikai vitáját olyan időkben is, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
Goodfriend így zárja reflexióját: "Most, hogy egyre fontosabb küldetésünk az igazság kiszűrése a zajból és az álhírekből, épp olyan fontos a kritikai gondolkodás fejlesztése, mint akkoriban volt, de lehet, hogy még fontosabb."
http://hvg.hu/itthon/20170330_Goodfriend_figyel_Washingtonbol_es_elmagyarazza_miert_kell_a_CEU