Ismertető:
A Krétakör Színház 2006 őszén mutatta be Mundruczó Kornél rendezését, melyet Vlagyimir Szorokin A jég című művéből vitt színpadra az alkotócsapat a Trafó színpadán. Az előadás új változatában a Krétakör színészei mellett a Nemzeti Színház színészei is szerepet kapnak.
Szorokin írásai majd minden esetben a fantázia nyers és zabolázatlan megnyilatkozásai; akcióregények, pszichothrillerek, bizonyos értelemben ponyvaregények. A valóság nem tárgya szövegeinek, nem próbálja megfejteni a mai orosz társadalmat, de olyan szellemi utazásra hív, melyben egy összezavarodott korról alkotott személyes, mély élményt bátran és keresetlenül tár elénk. Leszámol a volt szovjet történelem és az orosz ember típusának mítoszával, lerombolja biztos fogódzóinkat mind az irodalom, mind az oroszság tekintetében, és egyetemessé tágítja mindezt.Személyes látomássá varázsolja a valóságot; ebben az útvesztőben bolyonganak jégszívű vagy éppen lázas hősei, présgépek után kutatva, történelmi hősök klónjai között, jégkalapáccsal a kezükben. A jég története az orosz irodalom szeretetmítoszát és az orosz kollektív tudattalan egyik meghatározó archetípusát, a világméretű összeesküvés paradigmáját dekonstruálja. Napjaink Moszkvájában a jégkalapácsos testvérek mindaddig sorra gyilkolják az embereket, amíg valakinek "nem szólal meg a szíve", így kutatják fel a szekta tagjait. Ahogy a regényből kiderül, "az emberi faj átrostálása" a Fény testvérei által már a múltban is javában zajlott, éppúgy a német koncentrációs táborokban, mint a háború utáni, sztálinista Szovjetunióban.
" - Beszélhetek a szíveddel? - Az alulról megvilágított ház háttere előtt egy alig kivehető, meztelen alak állt. A félhomályban még nagyobbnak tűnt a szeme. - Lehet? - nedves kezével megfogta a kezét.
- Megfázol.
- Nem. Kérlek, lehet? Aztán mész az utadra.
- Oké - "Angyal a kurva" - gondolta. - Csak gyorsan.
A kislány óvatosan átölelte sovány, de hosszú karjával, mellével az övéhez simult. Hirtelen a férfi egész teste megremegett. És mozdulatlanná dermedt. Eltelt 23 perc ."
A jég című előadást, amely Mundruczó Kornél második rendezése volt a Krétakör színészeivel, 2006 augusztusában kezdte próbálni a társulat. Az alig több mint egy hónap próbaidőszakot követően, szeptember 21-én a Trafóban mutatták be a produkciót, amely a Krétakör fémjele alatt összesen 38 előadást ért meg. 2008 őszétől - részben változott szereposztással - a Nemzeti Színház vette át és azóta is műsoron tartja. A rendező a társulattal való munkáról így nyilatkozott az előadás egyik közönségtalálkozóján (2007. 12. 08.): „Nekem az a természetes, amit itt látok. Bizalomban is, társulati működésben, színházi működésben, stb. Nekem azért ez a közreműködés mindig nagyon sokat ad a Krétakörrel, vagy a Krétakör színészeivel. Ezzel a csapattal a közreműködés azért nagyon érdekes, mert ez egy nagyon minőségi társulat."
színház - Vlagyimir Szorokin A jég
című darabját szinte napra pontosan két évvel ezelõtt láttam; a Krétakör produkcióját a Trafóban játszották. Most átkerült a Nemzeti Színházba; Mundruczó Kornél "fölfrissítette" rendezését, négy szerepbe új színész került: László Attila, Hollósi Frigyes, Mészáros Piroska, Frecska Rudolf.
Nem mellékes, hogy ez lett a Nemzeti új korszakának elsõ bemutatója; el is végzi majd a dolgát, vagyis megszólítja a közönséget; azt mondja, ez is lesz itt. Ha nyitott fülre talál, várakozást, kíváncsiságot generál, ha csukottra, legalább nem csap be senkit.
Az elõadást magát ezúttal jobban viseltem, mint két éve - ez azonban a produkcióról semmit nem mond, csak rólam: tudtam, hogy felfokozott érzelmi-szellemi-fizikai brutalitásra számíthatok, és "ráerõsítettem" odabent, valahol a szív és gyomor tájékán, hogy jobban álljam a megannyi "beszélõ szív" hangját.
A szívek most is beszélnek, a szeretet társasága toborozza tagjait, a jégkalapács hatalmas ütéseivel. A produkció új szereplõi zökkenõmentesen illeszkednek - nekem csak az egyikük lóg ki megszólalásainak civilségével. Azt viszont jó látni, hogy ez a kényes-nehéz elõadás milyen jó állapotban van; a színészek nemcsak fegyelmezettek és hatásosak, hanem újra és újra létrehozzák ugyanazokat a csúcspontokat. Katona László és Bánki Gergely "karaokéja" és brékelése most is frenetikus, Csákányi Eszter sztepptánca az elsõ rész végén nemcsak technikailag lehengerlõ, Rába Roland gyors pofonjai nem csupán a fizikai megalázás okán hatékonyak, és Hollósi Frigyesnek az öngyújtó-pisztollyal eljátszott aprócska etûdje is szépen jelezte, hogy lehet tanulni tõle bõven.
A szünetben elmentek néhányan - ez is rendben van; egy felnõtt közönségnek nemcsak könnyebb, jobb is színházat csinálni. És akik maradtak, buzgón és hosszan tapsoltak, vélhetõen nemcsak megszokásból.
http://magyarnarancs.hu/zene2/szinhaz_-_vlagyimir_szorokin_a_jeg-69584
Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG
Szorokin a kortárs orosz irodalom ellentmondásos, felkavaróan izgalmas jelensége. Műveit több nyelvre lefordították, őt magát mint az orosz kultúra enfant terrible-jét tartják számon, miközben a közélet és a kortárs kultúra megkerülhetetlen szereplője. A szerző nem hisz az irodalom morális erejében; világlátása tisztán esztétikai, melynek kereteit ördögi fantáziája és tisztánlátása szolgáltatja. Színdarabjai, regényei újfajta látásra provokálják, inspirálják környezetüket, épp ezért színpadra vitelük fontos kihívás.
„Szorokin az igaz emberséghez, a tiszta szeretethez eljuttató végzet angyalaiként a német megszállókat és az NKVD tisztjeit jelöli. Kétséget támaszthatna olvasóban-nézőben ez a bűbájoló tudás. Mundruczó groteszk bukfenccel megfejelte előadása végét. Kizökkentette nézőit a létreszervezett irracionalitásból. Józan iróniával zár. … színházi varázslónak rémlik. Nem varázslómester. Bűvészinas. Erős képességgel tudja színházban kiszabadítani a szellemeket. A színészekét is, a nézők képzeletét is repülni készteti.” (MGP)
“Szürreális, nem tagadom. Vulgáris is. Na de nem éppen ilyen világban élünk? Ami egyszerűen szép, tiszta, eredeti, az nem jó, bontjuk, romboljuk két kézzel, vagy egyszerűen csak nem kell. Kell viszont a trágárság, az erőszak, a gorombaság, a türelmetlenség, az álság. „Hát ez van emberek, ezt ti akartátok”, mintha csak ezt üzenné Szorokin, és híve, Mundruczó. Pedig lehetne másképpen is. Gyűjtögetik is testvéreiket a "szívükkel beszélők".” - Velkei Tamás, ringmagazin
http://trafo.hu/hu-HU/jeg
6 év után ismét műsoron A jég a Trafóban
2015. május 27. szerda, 07:04
A Mundruczó Kornél rendezte legendás produkció 2008 után most ismét műsorra került első játszóhelyén, a Trafóban.
A 2006-ban a Krétakör és a Trafó előadásaként létrejött előadás már több mint száz előadáson van túl, 2008-tól 2013-ig a Nemzeti Színház tartotta műsoron teltházak előtt és hosszú várólistákkal. 2013-ban a Mundruczó Kornél alapította Proton Színház vette szárnyai alá a produkciót, amely most részben új, részben eredeti szereposztásban látható június 2. és 6. között, azaz öt napon át a Trafóban.
Ajánló a darab elé
Mundruczó Kornél és a Proton Színház előadásai nagy közönség- és szakmai sikereknek örvendenek, sőt, nemzetközi színházi berkekben is számos elismerésben részesültek már. A jég bejárta Kelet-Európa több országát, bemutatták Lengyelországban, Bosznia-Hercegovinában, Ausztriában, Oroszországban és Csehországban, de Norvégiába is kapott már meghívást és rengeteg díjat is bezsebelt az évek során: Mundruczó Kornél 2009-ben a megkapta KONTAKT Nemzetközi Színházi Fesztivál legjobb fiatal művészének járó díját Lengyelországban, az előadás a MESS Nemzetközi Színházi Fesztiválon Szarajevóban ezüst babérkoszorút kapott a legjobb közép-európai előadásként és a sor még hosszan folytatható lenne.
A jég Vlagyimir Szorokin azonos című regényét viszi színre. A szerző ebben a művében leszámol a volt szovjet történelem és az orosz ember típusának mítoszával, lerombolja biztos fogódzóinkat mind az irodalom, mind az oroszság tekintetében, és egyetemessé tágítja mindezt. Személyes látomássá varázsolja a valóságot; ebben az útvesztőben bolyonganak jégszívű vagy éppen lázas hősei, présgépek után kutatva, történelmi hősök klónjai között, jégkalapáccsal a kezükben. Az előadás egyszerre hideg és utópisztikus, tragikus és szürreális.
Bár maga az előadás nem, de a hosszú évek során a szereplőgárda többször is változott. A darabban most lép majd először színre Monori Lili, Szemenyei János, Zsótér Sándor, Nagy Zsolt pedig eredeti szerepében látható majd.
Kicsoda Szorokin?
Szorokin a kortárs orosz irodalom ellentmondásos, felkavaróan izgalmas alakja. Műveit több nyelvre lefordították, őt magát sokáig mint az orosz kultúra vásott kölykét tartották számon, miközben a közélet és a kortárs kultúra megkerülhetetlen szereplője lett. A szerző nem hisz az irodalom morális erejében; világlátása tisztán esztétikai, melynek kereteit ördögi fantáziája és tisztánlátása szolgáltatja. Színdarabjai, regényei újfajta látásra provokálják, inspirálják környezetüket, épp ezért színpadra vitelük fontos kihívás.
Az előadást 2 részben, egy szünettel játsszák.
Kritikus szemmel a darabról
„… folyamatosan hidegből melegbe merítenek, brutalitásból giccsbe, koitálásból lelkizésbe, a náci fajelmélet utalásaiból a szeretetvallás emelkedettségébe - a testvériesülés megtisztult vérengzői szőke hajú-kék szemű \árják\ -, tragikusból röhejesbe, meghatottból gunyorosba, a hipernaturálisból az elidegenítő távolságtartásba (…)
Előadásuk nemcsak a legszemérmesebb, amelyet valaha láttam, hanem egyike a leginkább szívhez szólóaknak is. A szívével beszél.” (Koltai Tamás, Élet és Irodalom)
„Mundruczó Kornél (....) színházi varázslónak rémlik. Erős képességgel tudja színházban kiszabadítani a szellemeket. A színészekét is, a nézők képzeletét is repülni készteti.” (Molnár Gál Péter, www.szinhaz.hu)
„Nincs az a rejtett kamerával készült dokumentumfilm, amely hitelesebben és valóságosabban mutatja meg a szerencsétlenek életét, mint a Krétakör színészei.” (Csáki Judit, Magyar Narancs)
„A színészek olyan hatékonyan lényegülnek át, mint akiknek a mondott ügyekben személyes küldetésük van.” (Bárdos-Deák Ágnes, www.litera.hu)
http://szinhaz.hu/budapest/60726-6-ev-utan-ismet-musoron-a-jeg-a-trafoban
Jégkalapács vagy csoportszex
Mi lehet zavarba ejtőbb a színházban, mint amikor magas művészeti alapon dugnak a színpadon, a szemünk előtt elsődleges és másodlagos nemi jegyek himbálóznak, a fennmaradó időben pedig a takony folyik össze a nyállal? A jég című darab után már tudom: az előbbinél is felzaklatóbb, amikor képtelenség eldönteni, öncélú hatásvadászat, vagy mégis valami nehezen verbalizálható, több dimenziós vízió kente össze a ruhánkat.
Az egészben persze a bizonytalanság a meghökkentőbb, mert a Krétakör darabjaiban a meztelenkedés, az ordítozás és brutalitás kötelező elem. A teljes bizonytalanság egyébként csak az előadás végén keríti hatalmába a nézőt, addig ugyanis az események hatása alatt áll.
Jéggel mellbe
A kortárs orosz író, Szorokin regényéből készült előadás totális támadást indít a közönség ellen. A nyitójelenet tomboló, részeg családi délutánba lök minket: az apa, Mucsi Zoltán a tőle megszokott természetességgel lamentál, az anya, Csákányi Eszter tántorog, a további családtagok is részegek és taplók. Aztán váratlanul idegenek rabolják el a nagyfiút, és innentől a szocio hirtelen átmegy szürreálba: furcsa kalapáccsal ütik a meztelenre vetkőztetett srác mellét, mondván, hogy a szívét akarják szólásra bírni.
A szív, hogy a zavart fokozza, a pokoli verés közben meg is szólal, legalábbis az egyik támadó a sztetoszkópjával hall valamit. A két kalapácsos idegen örül, mert a fura szó, ami a hitgyülis nyelveken beszélés-nél elhangzottakhoz hasonlít, állítólag a szív saját neve. A zavar innentől azonban csak fokozódik. A meggyötört, meztelen fiú valami vallási csoportban ébred, ahol a fivérek és nővérek a szívük nevén szólítják egymást. A zokogó áldozat azonban eleinte nem vállal közösséget, hanem hazabotorkál a tivornyázó családjához.
Nekünk még az emberrabláson és a könnyű szökésen jár az agyunk, amikor a szomszédos fürdőszobában két fiatal már vad őrjöngésbe kezd. Levetkőznek, a farkukat lengetik, zsidóznak, könyvvel dobálóznak, én meg csak kapkodom a fejem, egyrészt a könyvek miatt, másrészt meg hogy miként kerül a történetbe ez az epizód. Különösen, hogy ekkor alig fél órája megy a darab.
Verd ki, vagy szopd le
Nem derül ki, mert rögtön utána egy ledér nőt rabolnak el a családi körből. Míg a csaj mit sem sejtve erotikus táncot lejt leendő kínzóinak, mi ráébredünk, valójában nem is ugyanazt a családot látjuk. Ez már egy másik közösség, csak ugyanazok a színészek játsszák, ugyanabban a kosztümben, ugyanazon a helyszínen. Ennél tovább azonban nem juthatunk most sem, a kiélt nőt ugyanis szintén megkínozzák, meg is erőszakolják, aztán újra jön ez a furcsa szekta, végül pedig a szökés.
A közönség sokkos állapotban figyeli, ahogy egy harmadik, hasonló történeten is végigfutunk, de aztán feledjük a nyomort. Váratlanul ugyanis csoportszexbe bonyolódik a társaság, és az emancipáció jegyében végül nem csak férfi nemi szervek tűnnek fel a színpadon.
De történjen bármi, nem visz közelebb minket a megoldáshoz. Úgy zuhanunk be a szünetbe, hogy fogalmunk sincs, konkrétan miről szól a darab, csak Mucsi szavai csengenek a fülünkben: "Verd ki neki, vagy szopd le, valahogy csak elmegy".
Az előtérben falfehér arcú emberek bolyonganak, azon rágódva, hogy a velejéig romlott, elanyagiasodott világ és egy tiszta eszme harcáról látunk-e színielőadást. És ha igen, miért tűnnek olyan furának a fivérek és nővérek? Ha viszont a szektás lét kipellengérezése a cél, miért vágyakoznak elrablóik után a kalapáccsal "felébresztett" áldozatok?
További kételyek
A második felvonás megnyugtat minket: nem mi voltunk a hülyék. A világ az. A törpefenyőkből és finom fényekből szőtt, egyszerű és mégis lenyűgöző színpadképben a színészek már nem tombolnak. Ülnek, és elmesélik egy negyedik szereplő megvilágosító erejű történetét.
A főhősnő történetéből kiderül, egy féligazságokkal, áltudományos halandzsával és misztikus köddel operáló szekta áll az emberrablások mögött.
A darab egy Jég termékcsaládot reklámozó tévéshop-parafrázissal ér véget, ami vicces, de felesleges, mert így is értjük: a szektának nincs sok köze a szakralitáshoz, kamu az egész, vagy legfeljebb lelki torzulás.
Mundruczó Kornél rendezése, a naturális jelenetek, a brutalitás, a profán szöveg és a váratlan humor keveréke apokaliptikus látomássá áll össze. Sem a világ, sem a lélek nem jelent kiutat a szereplők számára. A váratlanul berobbanó, semmibe mutató történetszilánkok azt sugallják, az ember annyiban szabad, hogy választhat egyet a nyomorúságos utak közül. Dönthet a céltalan fogyasztás, vagy az összeszedett téboly közt.
A hazafelé botorkáló nézőt akkor éri sokk, amikor megkísérli leszűrni, mi is rázta meg annyira. "Nincs kiút, mint ahogy nincsenek történetek sem. Semmi nem tart sehonnan sehová" - foglalja össze magában, majd rádöbben, hogy ilyesmit már egy tizenhét éves, bőrkabátos, Cure-frizurás kamasz sem mond röhögés nélkül.
A darab tehát csak a provokatív alakítások, a meztelenkedés, a megtört testek primer hatásai miatt forgatta meg annyira az embert? Vagy történt ennél több is a színpadon? Mi mennyiért vállalnánk szerepet egy ilyen előadáson? És nem fáznánk két és fél óráig, meztelenül? Ilyen kérdések kavarognak a nézőben napokkal az élmény után is. Ez már a művészet hatása?
"Mennyi ideig őrzi meg a minőségét egy közéleti-politikai színházi kabarédarab?" - tettem fel a kérdést magamnak, majd elindítottam a Krétakör nemrégiben megjelent Feketeország dvd-jét. A társulat döntését illetően kétségeim voltak, mert bár az egyik legnépszerűbb darabjuk volt a Feketeország, a jelenetek két évvel ezelőtti hírekre épültek, amik miatt minimum szürkés bevonat rakódik a termék felszínére. Ráadásul a színházi közvetítés az a műfaj, aminél csak egy karmesterverseny vagy a tévés szavalók unalmasabbak.
Az előérzetünk ezúttal azonban csalt. Az előadás képernyőn is élvezhető volt, köszönhetően annak a ténynek, hogy a kelet-európai közéleti botrányokban legfeljebb a nevek változnak, a sztorik évek múltán is érvényesek. Miért is ne nevetnénk a hálapénzt, a választást, korrupciót kifigurázó szkeccseken?
Csak néhány jelenet, például az athéni olimpia pisilős botránya tűnt avíttnak. Ha azonban innen nézzük, akkor az anyag művészi szűrésű kordokumentumként is kezelhető. Ezt a felhasználási formát erősítik az extrák közt található rövid dokumentumfilmek, amelyek a jelenetek apropójául szolgáló kérdéseket járják körül, például a családon belüli erőszakot, a papi pedofiliát vagy M. Giorgio Richárd esetét a cukorkával.
A hardcore fanok számára tették fel a lemezre azt az amatőr felvételt, amelyből kiderül, hogy a jelenetek mackónadrágokba öltözve készültek. A társulat néhány hetes vidéki magányában, improvizációs módszerrel rakta össze a darabot.
A feliratozásnak köszönhetően a lemezzel én New York-i barátomnak adok majd bevezetést a magyar politikai és társadalmi életérzésbe. Éppen ezért kár, hogy az extrákhoz nem készült idegen nyelvű felirat.
„Szorokin a triviális mítoszok és a pillanatnyi divatok megragadásával olyan fantasztikus világot teremt, amely egyszerre szórakoztató és korának hű kritikája, miközben tartalmilag és jelentőségében egy lapon említhető Bret Easton Ellis-szel és Michel Houllebecq-kel.” (Galina Dursthoff)
„Vérfagyasztó krimivel indít. Ott lobog körülötted a vulkán alatti Moszkva… …Ilyen ez a Szorokin. Fog egy eszmét, meg a Tunguz meteor jegét és megpördíti rajta az egész huszadik századot, de olyan pontosan és olyan elviselhetetlen kegyetlenséggel, hogy egyszerre hasít beléd az, ami szerinte lehetséges, és az, ami tényleg volt. Vlagyimir Szorokin ott van Jerofejev és Pelevin mellett. Ők a leghíresebbek a mai oroszok közül.” (Háy János)
Fordította: Bratka László
Bővebben a könyvről: A Kis herceg szekta (a Jég-trilógiáról)
Olvass bele: Részlet a könyvből
