He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Rendőrök sebesültek meg a belvárosi robbanásban

2016.09.25. 16:27 guma

Az azért furcsa, hogy 12 órája nem tudjuk, mi történt a Nagykörúton

Tényleg, ez eddig a világ legfurcsább robbantása. Ezek a tények:

  • Este fél 11-kor valami robban a Nagykörúton.
  • Valahogy csak két rendőr állt az állítólag lezárt helyszínen, pedig a nagykörútról beszélünk, szombat este. Ők sérültek meg.
  • Az elsőként odaérő két ember két civil ruhás rendőr volt.
  • Perceken belül a helyszínen van száz rendőr, csapatszállítókkal, pedig ennyit nagyon nehéz hirtelen összeszedni.
  • A gázrobbanást többnyire gyorsan meg lehet állapítani, ennek ellenére nem mondanak semmit, még egy órával később is érkeznek rendőrök, TEK-esek a helyszínre.
  • Lassan 12 óra eltelt, nem közölt senki semmit, pedig bekamerázott a helyszín, több szemtanú van, a rendőrség eleve ott volt a robbanásnál, hiszen ők sérültek meg.
  • Van olyan rendőr, aki csőbombáról, van olyan, aki gázrobbanásról beszél.
  • Majd kiad a rendőrség egyik hivatalosan kifelé nem kommunikáló szerve megkeres két újságot, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak, de kérdésekre nem válaszolnak.
  • A rendőrség pedig nem hajlandó megerősíteni, amit mondtak.
  • És elvileg nincs is halott.

Véletlenül sem összeesküvés-elméleteket szeretnék szőni, csak azt szerettem volna elmondani, hogy nehezen megmagyarázható, miért nem kommunikál a rendőrség semmit, miközben ennél sokkal kevésbé komoly eseteknél hajlandóak azonnal válaszolni mindenre. 12 óra elteltével már biztosan lehet tudni valamit.

Update: A kérdések egy részére vannak lehetséges megoldások.

  • Lehet, hogy azért került elő hirtelen ennyi rendőr, mert a Fradi-UTE meccs miatt sokan voltak készenlétben.
  • És lehet, hogy azért értek ki ennyire gyorsan, mert a két sérült rendőr rádión szólt be, hogy megsérültek a robbanásban.

De ez továbbra sem ad választ arra, hogy miért nem tudunk semmit fél napja.

http://24.hu/kozelet/2016/09/25/az-azert-egszen-furcsa-hogy-12-oraja-nem-tudjuk-mi-tortent-a-nagykoruton/

Ezek tudhatók a Király utcánál történt robbanásról 

  • Szombat éjjel eddig ismeretlen eredetű robbanás volt Budapest belvárosában, a Teréz körút egyik használaton kívüli üzlethelyiségénél, a Király utca közelében.
  • A robbanásban 2 rendőr súlyosan megsérült.
  • A környéket lezárták, forgalom azóta sincs a körúton, a rendőrök nagy erőkkel helyszínelnek. És emberölés (kísérlete) miatt nyomoznak, és szemtanúk jelentkezését várják.
  • Bár sokféle elmélet terjed arról, hogy mi történt, mi és hogyan robbant (szögbomba, gázrobbanás, elhagyott táska, stb.), hivatalosan semmit nem tudni a robbanás okáról vagy az esetleges elkövető(k)ről.
  • A rendőrség este fél 7-kor tart sajtótájékoztatót.
  • Bővebb tudnivalókat itt találhat.

http://index.hu/belfold/2016/09/25/kiraly_utca_robbanas_osszefoglalo/

 

Szakértő: Bomba robbant éjjel a Teréz körúton

Egészen bizonyos, hogy valamilyen bomba robbant fel a Teréz körúton szombat éjjel – mondta Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap déli műsorában. A szakértő szerint a robbanás környezetében keletkezett elváltozások, károk, a kirakatüveg környékének sérülése, a fal maradványa egyértelműen nagyobb mennyiségű robbanóanyag robbanására utal. Az ügyről este fél hétkor tart sajtótájékozatót a rendőrség.

Arra a felvetésre, hogy a robbanás környékén talált szegek miatt elképzelhetőnek tartja-e, hogy csőbomba robbant, a szakértő azt mondta: a csőbomba sokkal kisebb károkat okoz, "és láthatóan nem csőbomba, hanem más, 

házi készítésű szerkezet robbant fel. 

Mint mondta, a csőbombában kevesebb a robbanóanyag. Ladocsi Attila az eddigi felvételek alapján azt valószínűsíti, hogy a kirakat előtt robbant fel a bomba. Egyértelműen nem gázrobbanás történt – mondta a szakértő.  

Robbanás után a Teréz körúton  Fotó: Mudra László - Origo

A rendőrség több jel szerint is arra gyanakszik, hogy bombát robbanthatott valaki a Teréz körúton szombaton éjjel a Hvg.hu szerint. Azt írják, hogy valaki szándékosan akart sérülést okozni a robbanásban megsérült két rendőrnek. Szemtanúk 

láttak egy zacskóval várakozó embert 

a robbanás helyszínénél. Amikor a járőrök elhaladtak előtte, kivett valamit a zacskóból, és utánuk dobta, majd azonnal visszabújt a kapubeállóba. Két-három másodperccel később történt a robbanás. Ezután átment az út másik oldalára, de útközben végig a sebesült rendőröket nézte – írja a Hvg.hu.

Egyébként szögeket is találtak a Teréz körúti robbanás helyszínén, így mégis elképzelhetőnek tartják, hogy a detonációt szögesbomba okozta. A PestiSrácok.hu meg nem erősített információja szerint egy gazdátlan csomagot akartak megnézni a rendőrök, amikor a robbanás történt. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy néhány autóba is fúródott szög. 

A rendőrség egyelőre a robbanás és a két sérült tényét rögzítő közleményen kívül nem mond semmit. Mindenesetre a hatóságok több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoznak. 

Részletes cikkünket a történtekről ITT olvashatják el, képgalériánkat pedig ITT nézhetik meg. 

http://www.origo.hu/itthon/20160925-bomba-robbanhatott-a-terez-koruton.html

Ki volt a zacskós ember? - A rendőrökre utazhatott a Teréz körúti robbantó

A rendőrség több jel szerint is arra gyanakszik, hogy szögbombát robbanthatott valaki a Teréz körúton szombaton éjjel. Úgy tudjuk, vannak arra utaló jelek, hogy valaki szándékosan okozott sérülést a rendőröknek, a helyszínen előzőleg láttak egy zacskóval várakozó alakot.

Tizenkét órával azután, hogy két rendőrt megsebesítve robbanás történt a főváros VI. kerületében, még mindig nem tudni bizonyosat arról, mi okozta a detonációt. A Teréz körút 4. szám alatti üresen álló üzlethelyiség (az egykori Keravill épülete) bejáratánál a hivatalos rendőrségi álláspont szerint ismeretlen eredetű robbanás történt, de több jel is arra mutat, hogy a súlyos bűncselekményt gyanítanak.

A hvg.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy kifejezetten azt a rendőrpárost vették vele célba, akik a robbanásban megsérültek. A járőr ugyanis a megszokott útvonalán haladt. Információink szerint a robbanást megelőzően a helyszín közvetlen közelében, egy kapubeállóban, egy kezében zacskót tartó alakot láttak, aki amikor a járőr elhaladt előtte, kivett valamit a zacskóból és utánuk dobta, majd azonnal visszabújt a beállóba. Két-három másodperccel később következett be a robbanás. Ezt követően az alak azonnal átment az út másik oldalára, de útközben végig a sebesült rendőröket nézte. Úgy tudjuk, a bomba csak kis hatótávolságban végzett komolyabb rombolást.

A rendőrség több médiummal is közölte, hogy szándékos emberölés gyanúja miatt nyomoznak, ez nem azt jelenti, hogy meghalt valaki, hanem a törvényi tényállásnak megfelelően nevezik így azokat az eseteket is, amelyek végül nem végződtek halállal, de az elkövető szándéka arra irányulhatott.

©

A helyszínen vasárnap fehér kezeslábasba bújt helyszínelők jelentek meg, a környéket - azok után, hogy éjjel a közeli házakat ki is ürítették - továbbra is lezárva tartja a hatóság, még a kis utcákat is de az ott lakókat már kísérettel visszaengedik a lakásukba. Viszont egy szirénázó mentőautót nem engedtek át a helyszínelés területén. A nyomozók minden környéken élőt felkeresnek és kikérdeznek, annyira, hogy a Népszabadság szerint még a helyszíntől közel fél kilométerre élő lakókat is kikérdezték.

Szögbombára gyanakodnak

Az ilyenkor szokásos és várható rendőrségi sajtótájékoztatónak egyelőre nyoma sincs, így egyelőre az sem világos, hogy a 22 óra 30 per körüli robbanás a lakatlan üzlethelyiségben, vagy az előtt történt, de a hvg.hu értesülése szerint a robbantást kint követték el. A helyszínelők viszont több fotóbeszámoló szerint a környéken szögeket találtak a földön, ennek, meg a környéken kérdezősködő rendőröktől származó információk alapján házilag készített szögbombára gyanakszik a hatóság.

Az M1-nek nyilatkozó Ladocsi Attila tűzszerész szakértő szintén azt mondta, egyértelműen nem gázrobbanás történt, egészen bizonyos, hogy robbanószerkezet robbant fel. Ő úgy vélte, hogy a robbanás környezetében keletkezett elváltozások, károk, a kirakatüveg környékének sérülése, a fal maradványa egyértelműen nagyobb mennyiségű robbanóanyag robbanására utal. Arra a felvetésre, hogy a robbanás környékén talált szegek miatt elképzelhetőnek tartja-e, hogy csőbomba robbant, a szakértő azt mondta, a csőbomba sokkal kisebb károkat okoz, "és láthatóan nem csőbomba, hanem más, házi készítésű szerkezet robbant fel". Mint mondta, a csőbombában kevesebb a robbanóanyag. Ő is úgy vélte, hogy a kirakat előtt volt elhelyezve a szerkezet, ami felrobbant.

©

A robbanás után óriási rendőri készültséget rendeltek el a környéken, később szemtanúk beszámolói és a rendőrség is megerősítette, hogy két gyalogos rendőrjárőr volt a robbanás áldozata. A helyszínen egy rendőrnő a fején (vagy nyakán), egy férfi kollégája pedig a lábán sérült meg. A rendőrség nem közölt információt a kórházba szállított rendőrök állapotáról, de szemtanúk szerint a robbanás után mindketten eszméletüknél voltak. A hvg.hu-nak több szemtanú is beszámolt a robbanás perceiről, erről itt olvashat.

A rendőrség vasárnap reggeli közleményében a lakosság segítségét kérte, azt várják, jelentkezzen, akinek bármilyen információja van az ügyben.

Molnár Zsolt szocialista politikus összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot hétfő reggelre az ügy miatt.

©

A közlekedés is borul

A helyszínelés miatt két trolibuszjárat és a 4-es, 6-os villamost pótló autóbuszok közlekedése módosul - közölte a BKK. A 70-es és a 78-as trolibusz terelve közlekedik, nem érinti az Akácfa utca, a Király utca/Erzsébet körút, valamint az Izabella utca/Király utca megállót vasárnap hajnaltól. Szintén üzemkezdettől  a hatósági zárás következtében a villamospálya karbantartása miatt a hétvégén közlekedő pótlóbuszok nem érintik a Király utca/Erzsébet körút és a Wesselényi utca/Erzsébet körút megállókat.

©

http://hvg.hu/itthon/20160925_terez_korut_robbanas_vasarnap_helyszinelok_csobomba_gyanus_alak

Robbanás a körúton: üzent a rendőrség

A rendőrség azt kéri a fővárosban térfigyelő kamerát üzemeltetőktől, hogy a rögzített felvételeket október 24-éig őrizzék meg - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, a VI. kerületben, a Teréz körúton szombaton 22 óra 36 perckor bekövetkezett robbanással kapcsolatban azt kérik, hogy mindazok az állampolgárok, vállalkozások, akik, illetve amelyek Budapest teljes közigazgatási területén belül térfigyelő kamerát üzemeltetnek, a rögzített felvételeiket 30 napig, azaz 2016. október 24-éig őrizzék meg.

A rendőrség továbbra is kéri, hogy aki a robbanás helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a történtekkel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107 telefonszámon, illetve hívja a 107 vagy a 112 nemzeti segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Az ismeretlen eredetű robbanás szombaton 22 óra 36 perckor történt a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél. A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyalogos járőre megsérült, mindkettőjüket kórházba vitték.

http://www.vg.hu/kozelet/robbanas-a-koruton-uzent-a-rendorseg-475813

Bom­ba­hír: A leg­főbb ügyész és a rend­őr­fő­ka­pi­tány nagy be­je­len­tésre ké­szül

Át­tö­rés tör­tén­he­tett a nyo­mo­zás­ban, mert Polt Péter és Papp Ká­roly al­tá­bor­nagy a ka­me­rák elé áll.

Ma este fél hétre hirdették meg a rendkívüli tájékoztatót, amikor már több kérdésre is választ kaphatunk. Az eddigi találgatások nyomán az látszik, hogy nagy valószínűséggel robbantás történhetett, de a vizsgálat, az eddigi információk ellenőrzése még most is tart.

Mindenesetre az ügyben a rendőrség még nem adott ki senki ellen körözést, viszont újabb felhívást tett közzé:

A rendőrség kéri, hogy mindazok – állampolgárok, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező vállalkozások –, akik Budapest teljes közigazgatási területén belül térfigyelő kamerát üzemeltetnek, hogy rögzített felvételeiket 30 napig, azaz 2016. október 24-éig szíveskedjenek megőrizni.

Ez feltehetően arra utal, hogy a robbanás helyszínére érkezőket, onnan távozókat akarnak megtalálni.

A rendőrség továbbra is kéri, hogy aki a robbanás helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a történtekkel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107 telefonszámon, illetve hívja a 107 vagy a 112 nemzeti segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

http://ripost.hu/cikk-bombahir-a-legfobb-ugyesz-es-a-rendorfokapitany-nagy-bejelentesre-keszul/?source=hirkereso

“Nekem ez nem egy terrortámadásnak tűnik” – Környékbeliek mesélnek a robbanásról

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5011742471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eszter jött (törölt) 2016.09.25. 21:42:09

Elképesztő!!
A történtek után a belügyminiszternek kutya kötelessége lett volna minél hamarabb megjelenni a helyszínen , továbbá folyamatosan tájékoztatni a közvéleményt.
És most vonatkoztassunk el attól, hogy mindez Magyarországon történt.

Orica Középföldi 2016.09.26. 06:50:06

Megtörtént a sajttáj. Okosabb lettél?:)))

guma 2016.09.26. 06:59:45

@Orica Középföldi:

a fotóstól lettem okosabb! :(((

ő még a két civil ruhás nyomozót is lefotózta... (???!!!)
be is tettem most egy posztba!

guma 2016.09.26. 08:05:29

@Orica Középföldi:

@Eszter jött:

a szemtanu posztot nézétek meg. összegyűjtöttem benne sok mindent, de ami igazán kiakaszt az a főrendőr szövege, hogy a rendőreim voltak a cél (bravÓ! mit nem tud ez az ürge, már most!).

közben ezt rendeli el:

"A főkapitány bejelentette azt is, hogy az éjszaka folyamán a szakmai protokollnak megfelelően elrendelte a robbanóanyagra, robbanószerre vonatkozóan a szigorított ellenőrzést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a közúti határátkelőhelyeken és elrendelte valamennyi nemzetközi személyszállító vonat rendőri ellenőrzését és kísérését."

mi van?

ha a két rendőre volt a cél, tehát akkor miért kell az erősítés mindenhova?

elképesztő milyen és mennyi szöveget engednek meg maguknak a hatalom birtokosai.
valóban ennyire lenézik a magyar embert?

Eszter jött (törölt) 2016.09.26. 18:55:33

@guma:

Erről az esetről egyértelműen ordít a manipuláció.

Orica Középföldi 2016.10.01. 09:48:19

Gumaaaaaaaaaaa!

Nem lehet hozzászólni a Spiró-interjúhoz. Se.
Kénytelen vagyok ide tenni:))

www.youtube.com/watch?v=UHvcKbkv7Us

A héten hallgattam meg ismét mindkettőt.
süti beállítások módosítása