„Soha nem voltunk része az újságírói szakmának” – Interjú Uj Péterrel

„Nagyon kevés olyan ország van a világon, ahol ilyen, teljesen független online szerkesztőségek ekkorára tudtak volna nőni. (…) Ilyen se nagyon alakult ki a világban meg a környező országokban sem, hogy az internetes piacon manifeszt médiacégek szereznek meg olyan erős pozíciókat, mint az Index és Origo.”

Mikor volt az első pillanat, amikor találkoztál az internettel, mint olyannal Magyarországon, és akkor mit gondoltál róla, hogy ez mire lehet majd később jó?

A pontos időt nem tudom. Talán, hogy mikor láttam meg az első képernyőt, amin valamiféle olyan program futott, ami látta az internetet – mert ez nem volt még akkor feltétlenül World Wide Web, sőt. Sőt, még talán gopher szerverek is mentek akkor. Én inkább a folyamatra emlékszem, hogy ez hogy volt nálam. Az egész számítógépes forradalom meg újmédia sztori eléggé ment már a kilencvenes évek elején a nemzetközi sajtóban, meg olvastam az ilyen számítógépes, PC-s újságokat, azokban. Akkor a Népszabadságnál dolgoztam napilapos újságíróként, és volt ilyen irányú, számítógépes vonzalmam az előéletemből. Apám révén, aki a Műegyetem oktat, már általános iskolás koromban, a hetvenes években találkoztam számtógépekkel, később lett is saját gépem, ami nagyon ritka dolog volt akkoriban. Szóval, amikor a PC-s világ úgy igazán berobbant, a kilencvenes évek legelején, akkor nagyon érdekelt az egész, elolvastam szinte mindent, ami ezzel foglalkozott. Az amerikai sajtóban már láttam a cikkeket, hogy itt valami kurva nagy durranás készül. Valami médiaforradalom… CD-ROM-ok, internet…. az egész rettenetesen misztikus volt. De addig nem találkoztam a nettel igazán, amíg a Nyírő Andrisékkal nem kezdtem dolgozni. Itthon már  Bodoky Tamás kezdett erről írni a Narancsban. Ez ’93-’94 körül volt. 1993-ban állt át a Népszabadság, akkor még úgy mondták gyönyörű szóval, fényszedésre…

Ólomról?

Igen, én még dolgoztam ólomban. És egyébként röhej, mert a mai napig a site-építésnél abból élek, amit ott akkor megtanultam a nyomdászoktól a tipográfiáról. Ma már alig tudja ezeket valaki. A számítógépes átállásnál, amikor a nyomdász szakma szinte megszűnt, majdnem teljesen törlődött egy csomó ilyen típusú tudás. Végignéztem a nyomdászat halálát közvetlen közelről. Az egy nagyon érdekes periódus volt. Akkoriban láttam, hogy egy Nyírő András nevű ürge csinál ilyen CD-ROM-os dolgokat. Elhatároztam, hogy keresem vele a kapcsolatot, aztán, megleptésszerűen felhívott a Nyírő, mintha megérezte volna. Volt egy rovatunk akkor a Népszabadságban, egy kis glosszarovat, amit a Faragó Józsival, a Tóth Ákossal írogattunk. Pár soros kis glosszák voltak, igazából hírfej a valódi műfaja. „Ma nem” volt a címe, és ezeket akarta megcsinálni a Nyírő az ABCD-be. Hát így kerültem kapcsolatba a Nyírőékkel. És akkor már ott volt a Blumi (Barczi Imre), GG (Gerényi Gábor), Kelemen Gábor, Szakadát István. Így kerültem bele ebbe a csoportba, amiből aztán nagyon gyorsan kialakult ’94-ben, hogy az interneten kéne csinálni valamit. De ezzel párhuzamosan már a Népszabadsághoz is elkezdett beszivárogni az internet, mint jelenség, lett egy 14,4-es modem, betárcsázós vonal. Én is megvettem magamnak otthonra a modemet, Nyírőéken keresztül tudtunk internetelőfizetést intézni ingyen. Ha jól emlékszem, akkor egy Datanet havi előfizetése 30 000 forint volt, ami körülbelül a havi fizetésemnek felelt meg. Egyébként dermesztő, mert pont annyiba került akkor egy jó számítógép, mint ma, körülbelül 200 000 forintba, csak akkor kerestem 30-at vagy 20-at, és azért az beláthatatlan nagyságú összeg volt, de valahogy összeszedtük mindig ezekre az eszközökre a pénzt. Iszonyatos sokat költöttem erre akkoriban.

Te már akkor újságíró voltál, amikor szembejött az internet meg a digitális világ, ami akkor még nem egy tartalomelőállítás-központú dolog volt. Hogyan és mikor fordult meg először a fejedben, hogy ezt az internet nevű dolgot igazából újságírásra, tartalomszolgáltatásra is lehetne használni?

Minthogy olvastam az amerikai sajtóban erről néhány cikket, meg a Bodoky Tamásnak is itthon a cikkeit, az világos volt, hogy ez valamifajta médiaforradalom alapvetően. És amiket először láttuk az internetből, az akkor még nem is a web volt, hanem az e-mailezés, levelezőlisták, aztán a hírcsoportok. Az elég világos volt, hogy ez valamiféle újfajta nyilvánosság. Nem kellett újságírónak lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy ez egy minden korábbinál jobb technika az információszerzésre és a publikálásra is. Szinte bármit teszel, elér valamilyen nyilvánossághoz, ha visszaírsz egy levelezőlistán, akár egy hírcsoportba fölteszel valamit – akkor még a usenet elég népszerű volt – az már publikáció. Tehát nem volt egy pillanat, amikor átment újságírásba az internetezés, hanem az első pillanattól kezdve médiaként kezeltük.

Amikor elkezdtél bevonódni a Nyírő-féle csapatba, mikor volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy te ott leszel majd, és láttál benne egy akkora, potenciált, jövőt, hogy te elkezdjél ott dolgozni? Ha jól tudom, volt olyan időszak, amikor még maradtál a Népszabadságnál, de volt olyan gondolom, amikor már hivatalosan is már az Internettónál voltál.

Én 2000-ig a Népszabadságnál voltam. De néha dolgoztam három-négy helyen is egyszerren. A főállásom a Népszabadság volt, én hírlapíró voltam, de egy hírlapírónak azért vannak kapacitásai, így írtam és szerkesztettem a Hócipőnek, csináltuk a Wanted rockzenei újságot, havilapként, készítettem rádióműsort is, dokumentumfilmet is, tehát ott azért ilyen sűrű volt a meló néha, és ehhez jött az ABCD és a későbbi Internetto.

Az világos, hogy a Népszabadságot nem zavarta, hogy például rockmagazint csinálsz, de az Internetto tartalmai mégiscsak jobban átfedtek a Népszabadságéval – azért nem volt ebből konfliktus, mert nem érdekelte őket, hogy mit csinálsz az interneten?

Nem vették észre szerintem. Nem voltam ebben nagyon szabálykövető, meg mondjuk a Népszabadságban akkor egy viszonylag nagyon sikeres kis fiatal újságíró voltam, 25 voltam akkor talán. Egyrészt sok mindent meg is engedhettem magamnak, nem volt nagy szigorúság ebben. És akkoriban az Internetto meg az internet szinte nem is volt látható egy Népszabadság vezetői székéből. Minden évben volt egy megbeszélés, ahogy gondolom minden szerkesztőségben, amikor a főszerkesztő a kollégákkal így egyesével végigbeszélte az évet, bértárgyalás, évértékelés, satöbbi. Egy ilyen beszélgetésen ott volt a rovatvezető, aki akkor Vörös T. Károly voltés a főszerkesztő, Eötvös Pá, talán 95-96 lehetett, és hát erre világosan emlékszem, szóvá teték nekem, hogy túl sokat szórakozom ezzel az internetes dologgal, meg számítógép, de nem kéne ezt erőltetni, inkább a való élet az, ami egy újságírónak meg egy ilyen tehetséges riporternek való… Amikor az Internettós sztori megborult az IDG-nél, és arról volt szó, hogy kezdünk egy új lapot, tulajdonképpen az Index alapításának a gondolata megszületett, akkor volt egy pillanat, amikor a Nyírőék a Népszabadságot is megtámadták egy ajánlattal, sőt a Weyerék is megtámadták, az Origo tervével tulajdonképpen, de a Népszabadság  azt mondta – még egy számra is emlékszem, konkrétan 5 millió forintba került volna a projekt – hogy nem kell. Utólag én is úgy ítélem meg, hogy valószínűleg ez volt a szerencsésebb kifejlet, hogy önállóan kezdtünk el aztán mozogni, mint egy médiacégen belül, mert lehet, hogy egy print szerkesztőség nagyon gyorsan megfojtott volna bennünket.

Egy elég fontos adalék, hogy te úgy kezdted el az online médiában a munkát, hogy előtte láttad, hogy akkor hogyan viselkedtek egy igazi nagy print szerkesztőség falain belül. Fel tudsz még idézni részleteket, hogy akár a menedzsment, akár a kollégák a Népszabadságnál hogyan gondolkodtak arról, hogy a Népszabadság meg az internet viszonya hogyan nézhetne ki?

Nagyon kevés dolgot tudok mondani. Egyrészt én sem emlékszem, másrészt annyira nem foglalkoztak ezzel a témával annak ellenére, hogy akkor már elég jól látható jelei voltak, hogy ebből elég nagy dolog lesz. Minden erőt lekötött például az, hogy átálljanak egyáltalán fejben arra, hogy számítógépen kell újságot csinálni. Ez évekre lekötötte a szerkesztők kapacitásait. Mindent fenekestül fölforgatott. Amíg eljöttem a Népszabadságtól a 2000-es év elején, hogy az Index főszerkesztői posztját – illetve akkor még direkt nem hívtuk főszerkesztőnek, de valami hírigazgatói posztnak – betöltsem főállásban, addig szinte szó sem esett a Népszabadság felső köreiben erről a témáról. Nem tekintett erre senki komoly fenyegetésként. Lehet, hogy már ’99-ben ez változott, az utolsó periódusban, akkor már minden szerkesztőségi gépen volt internet, már úgy emlékszem. Az, hogy valamilyen módon a Népszabadság megjelenjen ezen a platformon, az már talán ’96 körül elkezdődött, de valahogy ezt az egész szerkesztés és menedzsment teljesen külön intézte, minimálprojekt volt. Egy ember, a Dombi Gábor foglalkozott vele, és kész. A szerkesztőség vezetői egészen a kétezres évekig nem kezelték ezt komoly platformként.

Sok visszaemlékezésben találkozni az előítéletekkel, amelyek sokáig az online újságíráshoz kapcsolódtak. Egy napilapnak volt egy print és egy online szerkesztősége ugyan már a kilencvenes évek közepe tájától, de sokan úgy gondolták, hogy az online munkatársak kevésbé értékes munkát végeznek, nem is fizették annyira meg őket, kialakult egy A és B liga a szakmában. Ez a percepció hogyan befolyásolta a ti karriereteket? Hogyan szántátok rá magatokat, hogy abba a területbe merüljetek bele, amiről az újságíró szakmának a túlnyomó része lesajnálóan nyilatkozik?

Ilyen szempontból mi soha nem voltunk része az újságírói szakmának. Én ezért nem érzékeltem ilyen visszahúzó erőket, amelyek egyébként kétségtelenül voltak, mert a nyomtatott lapok online kiadásinál dolgozó kollégák mesélték. És látszott is, hogy nagyon visszafogják a hagyományos szerkesztőségek ezeket az online projekteket. Nekünk, mint Internettónak, akkor már önálló online szerkesztőségnek, ez óriási segítség volt. Amire a hagyományos sajtó észbe kapott, már nagyon nagyra tudtunk nőni, nagyon megerősödtünk. Kevés olyan ország volt a világon, ahol ilyen, teljesen független online szerkesztőségek ilyen meghatározó szereplői lettek a piacnak. Ez a jelenség, hogy a tisztán online kiadók komoly piaci tényezőkké váltak, jóval később indult el Amerikában vagy Nyugaton, igazából a webkettes korszak után. Ez a modell egyszerűen nem létezett sokáig azokban az országokban, ahol erős médiaipar volt. Csak ilyen Drudge Report szerű kis félamatőr dolgok voltak inkább. De ha híreket akartál nézni, akkor CNN.com, NBC, Washintgon Post, USA Today, NY Times…. A hagyományos médiaóriások site-jait tudtad nézni. Magyarországon viszont már 98-ban az Index meg az Origo volt a meghatározó híroldal, illetve ott volt még a HVG online, amolyan kivételként. Ez azért tudott létrejönni, mert mi – és ez kicsit nagyképűen fog hangzani – kurva ügyesek voltunk. Nem én, hanem a Nyírőék. Szereztünk pénzt, el tudtuk indítani, céget tudtunk szervezni. Pedig rohadtul nem értettünk hozzá. Meg is fizettük az árát egyébként. Végül eléggé rá is basztunk. Tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy én itt vagyok most, ezzel a kis, tulajdonképpen startup médiacéggel céggel, pedig volt már egy száz fős szerkesztőségünk, sokmilliárdos cégünk. Csak bezabálta szépen ez az oligarchikus genyó. Szóval ez is amiatt van, áttételesen, hogy akkor keményen megfizettük a saját tapasztalatlanságunk árát meg persze a piacépítés árát is. Mert egy nem létező piacot, az online médiapiacot kellett létrehozni, és ez piszok nehezen ment. Ebbe tönkre is ment az eredeti Index, el kellett adni. Így aztán ki is került a kezünkből a cég, kikerült az irányítás, és aztán évek múlva már törvényszerűen csúszott bele ebbe a ganéba.

Mi annyira hittünk ebben az egészben és annyira nem arra figyeltünk, hogy a mi kis magyar médiapiacunkat milyen erők mozgatják… tényleg egy fantasztikus álomvilágban éltünk gyakorlatilag 1995-től 2009-ig. 2009-ben kezdték el beleverni az orromat a magyar valóságba. Mi nem Horn Gyulára, Orbán Viktorra, meg ezekre a nézegettünk nap mint nap, nem hozzájuk képest határoztuk meg magunkat, hogy merre kéne menni, üzletileg, hanem mi úgy éreztük, hogy egy nagyobb, erősebb, és persze motiválóbb, reménykeltőbb globális dolog része vagyunk. Azt figyeltük, hogy a Google-nél mi történik, a Yahoo-nál mi történik, mit csinálnak a nagy amerikai újmédiacégek, mindig láttuk magunk előtt, hogy merre kellene menni. A hagyományos sajtó meg 2000 után már más sem csinált, mint folyamatosan rettegett, megszorított, rettegett. Tehát pont az ellenkező irányú mozgás volt ott. Folyamatos félelem és zsugorodás. Egyre nagyobb kiszolgáltatottság. A mi oldalunkról meg mindig az volt, hogy előremenni, fejlődni, nőni. Ez elképesztő erő, szabadságérzés.

Mi annyira hittünk ebben az egészben és annyira nem arra figyeltünk, hogy a mi kis magyar médiapiacunkat milyen erők mozgatják… tényleg egy fantasztikus álomvilágban éltünk gyakorlatilag 1995-től 2009-ig. 2009-ben kezdték el beleverni az orromat a magyar valóságba. Mi nem Horn Gyulára, Orbán Viktorra, meg ezekre a nézegettünk nap mint nap, nem hozzájuk képest határoztuk meg magunkat, hogy merre kéne menni, üzletileg, hanem mi úgy éreztük, hogy egy nagyobb, erősebb, és persze motiválóbb, reménykeltőbb globális dolog része vagyunk. Azt figyeltük, hogy a Google-nél mi történik, a Yahoo-nál mi történik, mit csinálnak a nagy amerikai újmédiacégek, mindig láttuk magunk előtt, hogy merre kellene menni. A hagyományos sajtó meg 2000 után már más sem csinált, mint folyamatosan rettegett, megszorított, rettegett. Tehát pont az ellenkező irányú mozgás volt ott. Folyamatos félelem és zsugorodás. Egyre nagyobb kiszolgáltatottság. A mi oldalunkról meg mindig az volt, hogy előremenni, fejlődni, nőni. Ez elképesztő erő, szabadságérzés. Szóval az biztos, hogy az elején nagyon jó ütemben tudtunk leválni az IDG-ről és pénzt szerezni az Indexbe. A három exnarancsos, Simó György, Nádori Péter és Weyer Balázs   György Péter segítségével nagyon ügyesen meggyőzte Straub Eleket, hogy a Matáv indítsa el az Origót, és föl tudott épülni az új magyar média világnak a másik oszlopa. Nagyon sok pénzt rakott ebbe az Origo. Mármint a többi internetes tartalom költségéhez képest, nem a Matáv bevételéhez képest. Nem kell a Matávot sajnálni. Nagyon korán indult minden, tők jó ütemben. Évekkel voltunk a volt szocialista országok előtt, de egy csomó nyugatit is megelőztünk akkor. Aztán persze gyorsan lemaradtunk. Az Internetto projekt ötlete már 94-ben mozgott Nyírőéknél. Ha belegondolsz, a Yahoo! ’94-es alapítású cég, vagy a Netscape. A Google ’98-ban indult vagyis akkor lett cég. Én még emlékszem, amikor a Nehéz-Posony Feri mutogatta ’97 körül, hogy a szilícium-völgyben valami súlyos geekek összeraktak egy keresőt, és milyen kurva jól keres. Egy csoda volt. Az első periódusa az Internettónak a Matáv ellenes harc jegyében telt. Illetve ez a Matáv ellenes harc a harc az internetért. Akkor nagyon magasak voltak az internetelőfizetési díjak, a távközlési díjak, és azért harcoltunk, nyilvánvalóan – így visszatekintve – ma már vicces a dolog, de akkor elég kemény volt és nagyon komolyan felhúzta az Internetto népszerűségét. Tüntetésszervezés, erre a Matáv olcsóbban adta, eltörölték az éjszakai tarifát, akkor lehetett internetezni, mert egyébként aranyárban mérték. Telefonon kellett lógni állandóan, nekem volt huszonezer forintos telefonszámlám a kilencvenes évek elején, amikor ez gyakorlatilag egy havi fizetés volt. Szóval ez a Matáv elleni harc jegyében telt.

György Péter úgy fogalmazott, hogy ti utáltátok őt.

Nem a György Péterrel volt ez, hanem a Matávval, amivel mi egyszerűen a Matáv illetve a magas telefondíjak ellen harcoltunk. Abban az időszakban tényleg egy álomvilágban éltünk. Egy olyan világban, legalábbis fél évig, ahol nem a kapitalizmus magyar modelljében, hanem a működő modelljében hittünk. Az egész internetnek megvolt az a szabadpiaci étosza, és ebben a dologban mi úgy éreztük magunkat, mint akik a valódi letéteményesei ennek a kultúrának, felfogásnak, akik igazából piaci alapon, szabadon nekiláttak ennek az egésznek. Mi azt mondunk, amit akarunk, azt gondolunk, amit akarunk, és csináljuk a saját bizniszünket, ahogy akarjuk. Ezzel szemben jön egy Matáv, ami mégis egy mamut, és elenefel tulajdonképpen az egész internetkultúrának. Ez gyakorlatilag egy monopólium volt abban az időben, vagy részben monopólium, vagy úgy mondom de facto monopólium. És akkor kaptunk tőle egy konkrenciát is az Origó képében. Az volt az alapvető érzésünk ezzel kapcsolatban: hogy mi itt sokkal ügyesebbek vagyunk, sokkal elkötelezettebbek vagyunk, talán jobban is csináljuk – ebben nem voltunk természetesen mindig biztosak – de van velünk szemben egy mamut, ahol végtelenek az erőforrások. Sokkal visszafogottabb az egész, moderáltabb az egész, a mi ízlésünknek olyan szürke az egész, de iszonyatos anyagi erő van mögötte és folyamatosan fenyegetve is voltunk, egészen 2007-8-ig komolynak éreztük ezt a fenyegetést, aztán akkor kezdett látszani, hogy mi ezt a háborút megnyertük az Origó ellen. Mi 2004-5 óta nullás vagy nyereséges céget csináltunk, és az Origo meg ugyanezt nem tudta. Jó, ezt nem könnyű kimatekozni: egy óriási cégben éppen hova könyvelnek mit, azt elég nehéz követni. De az nyilvánvaló volt, hogy elég ingatag a gazdasági pozíciója az Origónak. Később aztán sokkal több információnk lett erről, amikor elkezdődtek a válságjelenségek az Origónál. Meg végül ugye a Vaszily Miki lett ott a főnök, aki korábban a vezérigazgatónk volt az Indexnél.

Azt jól tudom, hogy még a tartalomprojekt idején megfordultál ott vagy hívtak oda?

Nem. De volt egy finom feszkó velük, ami utólag kicsit vicces. Pont a Simó Gyurival beszélgettünk, hogy az Indexhez, az indexesekhez még a mai napig kapcsolódik egy ilyen nehezen megfogható cool imázs, és hogy ugyanez az imázs – hogy sikeres, meg jó, meg cool – korábban a Magyar Narancsban is megvolt. Szóval az ex-narancsos origósokkal volt egy finom feszültség. Illetve inkább nekem volt. Nehéz ezt utólag leírni. Nem volt valami éles vagy nyílt dolog. Vannak ezek a csoportdinamikák, bandázások, brancsidentitások, hogy mi ezek vagyunk, ti meg azok. Mint minden grundon. Én nem a narancsos bandában voltam, hanem a Népszabadságnál dolgoztam, ami nekik, főleg a Nádori Petinek egy elképzelhetetlenül ciki valami volt.

Az nem érdekes egyébként, hogy pont az Origo lett a Magyar Narancsos csapat műve, akik pedig nem éppen ezt csinálták a Magyar Narancsnál, és a Népszabadságból jött ember tette olyanná, amilyenné az Indexet és az Internettót?

Lehet, hogy furcsa, de ha megnézed, már az Indexnél is voltak Magyar Narancs-szerzők elég nagy számban, bár mondjuk a klasszikus Magyar Narancs csapatból gyakorlatilag csak a Winkler volt ott, Para-Kovács is írt még néha, Sisso is írt még az Internettóba az elején. Szily Laci volt még szerzője a Narancsnak, ámbár ő Narancsos abban az értelemben nem volt soha, hogy nem volt főállású, csak külsős szerző.

Ami még ebből a korszakból ellentmondásos ügy, az az Index megszületése, az Internetto kiadójának, az IDG-nek az elhagyása és az ezzel kapcsolatos konfliktusok: ki másolt le mit, ki mit vitt hova. A kiadó akkori vezetője, Bíró István visszaemlékezésében ez úgy hangzik, hogy kiloptátok alóla az Indexet. Mi a te történeted erről?

Nagyon sok részletre már nem fogok emlékezni, és nem is láttam rá mindenre, hogy ki másolt le mit, hogyan, miért. De én azt gondolom, hogy ha az IDG jobban észnél van, akkor megnyerhette volna ezt a meccset, vagy döntetlenre kihozhatta volna legalább, de nem volt rá kapacitása. A sztori nekem úgy van meg – így nagy vonalakban, sok éven átszűrve – hogy mi mindannyian éreztük már ’98 környékén, hogy itt lépést kellene váltanunk, és egy magasabb fokozatra kell kapcsolni. Akkor már az Origo el is indult talán. Az látszott, hogy nemsokára jelentős pénz lesz ebben a piacban, és Nyugaton, az Egyesült Államokban már megindult az első nagy dotkommánia időszaka, óriási pénzek áramlottak az online cégekbe, és mi is azt éreztük, hogy kurva jó dolgot tudnánk csinálni, menni kéne előre. De az IDG ebben nem volt jó partner. Az egész IDG nemzetközi szinten is internetellenes alapállást vett fel, ennek később meg is lett az eredménye, megették az online konkurensek. De az a lényeg, hogy az IDG, mint nagy nemzetközi számítástechnikai kiadó, teljesen lemaradt erről a vonatról, globális szinten is. Tehát a szerzői, főszerkesztői kifejezetten internetellenesek voltak, nem látták ebben a piacban a jövőt, teljesen rosszul ítélték meg a helyzetet. Ez mára tök nyilvánvaló.

Ha jól tudom, volt még egy szaklap-koncepciójuk is, az Internettót is inkább egy szaklapnak szánták, nem egy általános portálnak.

Igen, az is lehet. Keletkezett egy róka fogta csuka helyzet – mi akartunk volna továbbmenni, benne volt egy óriási potenciál, az IDG viszont nem engedte, el sem engedett minket. Szerintem az IDG teljesen megmagyarázhatatlan lépéseket tett már a végén, aminek a következménye lett ez az egész szétrobbanás. Gyorsan kialakult az az érzés, hogy az IDG-vel nem fogunk tudni zöld ágra vergődni és nem fog menni. Az IDG az elején még biztatott is minket, hogy keresni kellene valami olyan befektetőt, akivel csinálunk valamit és mi is kapunk abban valamilyen tulajdonrészt. Volt egy kísérlet, a magyar tőzsdének az első nagy aranykora, ’98 előtti pár év, kurva nagy pénzeket kerestek emberek. A Hypo-Securities akkori valamilyen főnöke, a Siklósi Zoltán vezetett egy kisebb, fiatal brókerekből álló csapatot, akik látván az amerikai fejleményeket, szívesen tettek volna pénzt ilyesmibe. Ennek a csapatnak a tagja volt a Danóczy Balázs, aki például a Portfoliót alapította később. Aztán az lett a dologból, hogy bebaszott az orosz válság, óriási pénzeket buktak a tőzsdén. Holott volt gyakorlatilag már egy kész konstrukciónk arra, hogy hogyan lehetne ezzel a csapattal indulni. Ez a kísérlet, hogy megszervezzük az Internettónak ezt a modernebb változatát, bebukott. Maradtunk végül az IDG-nél. Nagyon érdekes, hogy utólag a Nyírő volt az leginkább, aki maradt volna az IDG-nél, valahogy ragaszkodott ehhez az egészhez. Valamennyire lojális volt. Én meg a GG is nagyon amellett voltunk, elég nyíltan, hogy minél gyorsabban le kell szakadni, és akár elkezdeni valami tök újat, de minden IDG-nél eltötltött percért kár. Mi otthagytuk volna az akkor nagyon értékesnek tűnő Internetto nevet is. Ma már tök világos, hogy ezek a nevek, brandek tök túlértékelt dolgok, de akkor még nem láthattuk. És akkor jött az IDG-től a megmagyarázhatatlan reakció – én sosem értettem – amikor a Bíró bejelentette, hogy a Nyírő ki van rúgva, mert megpróbálta eladni az Internettót  Érthetetlen reakció volt, nem volt ez végiggondolva, hiszen az volt a megállapodás, hogy próbálunk keresni egy partnert. A Bírónak az a magyarázata, hogy alóla ki lett lopva ez a dolog, azért nem igaz, mert nem volt az övé soha valójában. Ő ennek az értéknek a tizedét, századát nem fizette meg, ott ezek az emberek nagyrészt tök ingyen dolgoztak. Mindenki lelkesedésből csinálta. Az IDG maga se kezelte hivatalos kiadványaként ezt a dolgot. Nagyon szürke zónában voltunk. Tök fair volt az a helyzet, amivel elváltunk, sőt, még az IDG számára volt egy picit kedvezőbb. A Nyírő egy nagy kommunikációs guru ilyen helyzetekben, nagyon ügyesen meg tudta oldani ezt az Internettós indulást. Egy éve léteztek már forgatókönyvek arról, hogy mi lesz, ha elölről kell kezdeni, ott kell hagyni az Internettót és kell egy új név.

Egyszer az András kitalálta új névnek az Indexet – én nagyon nem szerettem az Internetto nevet egyébként, kimódoltnak, értelmetlennek találtam – az Indexet viszont egy jó névnek tartottam. Kicsit technikai, de rövid, van benne ez az X, amitől könnyen megjegyezhető, mindenki ismeri, de nem triviális a használata újságnévként, és a weben is van fontos jelentése, indexoldal, index.html. Nagyon fasza név.

Egyszer az András kitalálta új névnek az Indexet – én nagyon nem szerettem az Internetto nevet egyébként, kimódoltnak, értelmetlennek találtam – az Indexet viszont egy jó névnek tartottam. Kicsit technikai, de rövid, van benne ez az X, amitől könnyen megjegyezhető, mindenki ismeri, de nem triviális a használata újságnévként, és a weben is van fontos jelentése, indexoldal, index.html. Nagyon fasza név. Amikor el akartunk indulni, már meg volt a sajtótájékoztató napja, de előző nap még mindig nem volt meg a név. Telefonáltunk, mondtam neki, hogy András, ott az Index. Ezt kell tolni, és az I-t is tartjuk az Internettóból. Így jelentettük be, hogy éppen sikerült kitalálni a startra a nevet. Nem valami erős sztori, de erre egészen jól emlékszem. A MÚOSZ-székház volt a helyszín, azzal nem értettem egyet, azzal sem, hogy a Nyírő meghívta a Bírót is.

Hol volt az Index szerkesztősége az első években?

Az Internetto még az IDG székházban volt. Az Index pedig Kőrösi Ákos cégének egy kis lakásirodájában a Hollán Ernő utcában kezdett. Gyakorlatilag egy kisszobában. Volt két számítógép, és ez volt a szerkesztőség. 1999 május 17-én jelentettük be az Indexet. A Kőrösi Ákos, aki a GG-nek a haverja volt, informatikus, csinált egy kis webfejlesztő céget, ő volt az, aki ügyes üzletembernek tűnt, és azt mondta, hogy ő összeszed pénzt, annyit, hogy mi el tudjunk indulni. Annyit, amennyiről korábban álmodni sem mertünk, akár 50 millió forint is összejöhet, hú! Akkor mi tényleg elindultunk ebben a dotkom logikában, ahogy láttuk Amerikában. Kezdjük el angyalokkal, aztán jöjjenek kockázati befektetők, aztán menjünk tőzsdére és hülyére kaszáljuk magunkat. Négyen csináltunk egy céget: GG, Keki (Kéki Balázs), Nyírő meg én – URL Consulting, ez lett a neve. Ez lett az alapítója az Index cégének, ami talán egy kft. volt, de gyorsan rt. lett. A Kőrösi Ákos bejött a cégbe többségi tulajdonosként, hozott bele pénzt, hozott bele néhány angyalbefektetőt (Kövér Jóskát, aki legelejétől fogva nagy kockázati befektető, Reisz Attilát, aki korábban Microsoft-os volt, és még volt egy-két ember), akik adtak ebbe pár millió forintot és így startoltunk el.

Fel tudod idézni a kezdőcsapatot?

Nyírő, GG ott volt, Blumi éppen nem, mert ő összeveszett a Nyírővel. A Nyírő évente össze szokott veszni teljes csapatokkal. Harajda Andris biztosan ott volt… Az Internettóból mi hoztuk a Takács Viktort, későbbi Index főszerkesztő-helyettest. Négyen voltunk az URL Consultingban, abból Keki és GG informatikus, a Nyírő szociológus, jó mondjuk ő kivétel, de majdnem informatikus lett a végére, meg én. Én voltam az egyetlen újságíró az őscsapatból, illetve még a Takács Viktor, aki a Délmagyarnál dolgozgatott. Volt az Internetto Szeged a Szemők Árpival. De ő már egy Matávos vagy Datanetes projektben dolgozott Szegeden. Az egész Internetto úgy működött, hogy pénz nem nagyon, inkább mozgalmi lendület volt. A Viktort is úgy bevonzottuk, hogy jöjjön föl ide dolgozni, de még nem kapott rendesen pénzt, és akkor sem volt egy fix szerkesztőség. A Takács Viktoron, a Harajda Andrison kívül volt még a Bón Andi, a titkárnő, meg nem is tudom még. Kis Bori, a Moon már biztosan dolgozgatott, Hatos Kriszta volt a grafikus…

Emlékszel arra, hogy nagyjából mekkorák voltak akkor a fizetések?

Teljes állású emberünk nem nagyon volt akkor még, nem is tudom. Számlás buli volt és 100 ezer forint nagyságú havi pénzeket fizettünk, ami egyébként nem számított olyan nagyon-nagyon rossz pénznek. Az első pénzem, amit kaptam, akkor már kvázi vezető szerkesztőként – nem hívattam magam főszerkesztőnek, Nyírő után be sem akartam ülni a székbe – 200 ezer forint volt per hó, több számlán. Akkor ez még nem is volt legalizálva semmilyen módon. Arra is emlékszem, hogy a már főszerkesztői fizetésem – bár akkor már elkezdtünk szarba lenni, Csepi Lajos igazgatósága alatt – 400 ezer forint volt és az körülbelül egy Népszabadság rovatvezetői fizetésnek felelt meg. Ez 2001-2002 körül volt. Egyébként az is furcsa, hogy akkor a Népszabadság, meg az egész nyomtatott sajtó, talán a csúcson volt, és utána ott sokszor csökkentek is a fizetések.

Mikor zárult le nagyjából ez az intézményesülési folyamat? Amikorra te rendes főszerkesztő voltál, volt lapigazgató, bejelentett munkatársak?

Az viszonylag gyors volt, mert akkor elkezdett jönni a pénz, amit elkezdtünk költeni és nagyon rosszul költöttük. Mi gyakorlatilag egy éven belül felállítottunk egy kurva nagy céget. Amikor elköltöztünk a Hollán Ernőből a Victor Hugo utcai Sztaki épületbe, ott volt olyan pillanat, amikor 3 szinten voltunk, több mint 200-an. Egyterű irodák voltak, kibaszott nagyok.

Milyen volt a tartalomelőállító és menedzsment csapat aránya?

Akkor nagyon furcsa volt a dolog. Nagyon homályos elképzelésünk volt arról, hogy ez milyen cég. Akkoriban még senki nem úgy kezelte az internetet, mint bizniszt, hogy ez médiabiznisz. Ezt később mi építettük föl, a saját kárunkon tanultuk meg. Ebbe a dologba tönkre is ment a cég, mármint a piac fölépítésében. És végülis, mire felépítettük, addigra tulajdonosként kikerültünk belőle és onnantól kezdve elkezdett működni. Tehát akkor már voltak olyan reklámbevételek, 2003 után. A szerkesztőség nagyon gyorsan fölszaladt 50 főre, és volt olyan pillanat, amikor volt egy legalább ekkora fejlesztés is. Tehát senki nem médiacégként gondolt akkor még egy internetes cégre: hanem általános internetes cég volt. Benne akartál lenni e-bizniszben, fejlesztésben – a Nokiának fejlesztettek webpage-et – meg volt a micropayment, tehát online fizetési rendszert fejlesztett a Kőrösi Ákos. Mindenki Yahoo! akart lenni. A magyar nyelvből azóta is kiirthatatlan portál site fogalma akkor jött. Akkor kezdték el portáloknak nevezni a nagy site-okat, mint a Yahoo!. Azért mondom a Yahoo!-t elsősorban, mert a Google még nem volt sehol, a Yahoo! ennek az archetípusa. Ehhez képest, mi egy újság voltunk és már az Internettóból ezt örököltük meg. Ilyen se nagyon alakult ki a világban meg a környező országokban sem, hogy az internetes piacon manifeszt médiacégek szereznek meg olyan erős média pozíciókat, mint az Index és Origo. Ha szétnéztünk a régióban, például a Seznam Csehországban, lengyeleknél ugyanez, Yahoo! szerű portálok voltak, ahol használtautóhirdetések, ilyen szaknévsorszerű linkek voltak, olyasmi, mint aminek az Origo indult az első időkben. Az Origo is egy ilyen modell szerint indult, és aztán kénytelen volt váltani egy Internetto-szerű, újságos dologra, mert a mi hatásunk annyira erős volt. Nagyon rosszul indult az Origo az elején. Meg voltak még kisebb próbálkozások, a Datanet is indított ilyen portált. Iránytű az internethez, és hasonlók. Az Elender is. Egy pillanatig mindenki azt hitte, hogy ő csinálja meg a tuti online médiát. A Yahoo! címlap egy évtizedig struktúrába rendezett linkkatalógus volt gyakorlatilag. Az egy nagy fordulat volt a piacon, a Simóék erőlködtek az Origóval és látszott, hogy nem fognak tudni minket így megfogni, és az első nagy húzás a freemail megvásárlása volt. Én emlékszem egy konkrét összegre, ’98-ban vagy mikor vették ők ezt meg, rögtön az elején, és amikor ez elkezdett beindulni, akkor olyan hátrányba kerültünk, amivel nem is tudtunk mit kezdeni. Én úgy emlékszem, 80 millió forint volt az ára a freemail-nek, ami egészen döbbenetes volt, mint ha ma azt mondanád, hogy 8 milliárd.

Amikor a Matávos tartalomprojekt és az Origo kezdeteiről volt szó, gyakran előkerül a három fő csoport, akik próbáltak együttműködni. A mérnökök-programozók, az üzletemberek és a tág értelemben vett bölcsészek csapata. Nálatok hogyan alakult az intézményesülés során az öltönyösök/nem öltönyösök viszonya?

Egy nagyon fontos dolgot mindig elmondok, amikor ezekről az időkről van szó. Ez végig egy nagyon fontos különbség volt, és ma is az. Én egy kicsit beleláttam az Origóba, és láttam, hogyan nem működik. Mi úgy gondolkodtunk, hogy egy internetes cég vagyunk, és itt az újságírónak értenie kell a webhez, tudnia kell, mi az a html, tudnia kell videokártyát cserélni és drivert telepíteni, föl kell tudnia másolni akár ftp-n a megfelelő helyre a megfelelő fájlokat, satöbbi, nem kell programoznia, de legalább értenie kell mi történik. A programozóknak pedig tudni kellett újságíró-logikával gondolkodni. Az Etele, a html-szerkesztő jobban írt, mint bármelyik újságíró. Keki kibaszott jól írt. Blumi is, sőt ő nagyon sokáig szerkesztő volt az Internettóban. GG is írt. Ők mind informatikusok. Aztán én döbbenettel láttam még a 2011-es Origóban is, hogy ott két tök külön és ellenséges világ az informatikusoké és az újságíróké. Amikor egy dizájnprojektre odavetődtem az Origóhoz 2011-ben, tényleg meglepődtem. Mindig az volt, hogy mi, az indexesek vagyunk a hülye, széllelbélelt gyerekek, akik beestünk és tök amatőr módon összeraktuk a kis saját cégünket, szerencsénk volt, de hát ott vannak a profik a nagy telekomcégnél, ahol biztos profin szervezett a munka. És odamentem, és nem hittem el, hogy milyen eszközök vannak. Az a csoda, hogy eddig kihúzták. Nem nagyon tudták, mi történik az olvasókkal például az adott időben.

…a szikra A üzemben, Sanyi bácsival és Misi bácsival, annak idején megtanultam, hogyan lehet összerakni egy címlapot, itt ennyi cicero a beosztás, itt a képaláírás milyen betű, itt négy hasábon indulunk, itt kettővel megyünk tovább… Ilyen printes logikával raktuk már össze az első Internetto dizájnt is, az egy újságdizájn volt, és nagyon jól működött. Utána ezzel a logikával haladtunk tovább, gyakran változó, moduláris, kézzel szerkeszthető címlapot akartunk, ehhez írtunk szoftvert. Kitaláltuk, hogyan legyen a szerkesztőnek azonnali visszajelzés a látogatottságról, és végül is, én azt mondom, hogy ezzel vertük meg mi az Origót igazából.

Mi az Indexben gyorsan kitaláltuk, hogy legyen a címlapszerkesztés, milyen real time forgalommérés legyen hozzá és így tovább. Azt gondoltuk, hogy ezek ilyen ilyen amatőr, home buhera cuccok, aztán láttam, hogy negyvenszer használhatóbbak, jobbak annál, mint amin például az Origo dolgozik. És itt jön az, amire a nyomdászoknál hivatkoztam, hogy a szikra A üzemben, Sanyi bácsival és Misi bácsival, annak idején megtanultam, hogyan lehet összerakni egy címlapot, itt ennyi cicero a beosztás, itt a képaláírás milyen betű, itt négy hasábon indulunk, itt kettővel megyünk tovább… Ilyen printes logikával raktuk már össze az első Internetto dizájnt is, az egy újságdizájn volt, és nagyon jól működött. Utána ezzel a logikával haladtunk tovább, gyakran változó, moduláris, kézzel szerkeszthető címlapot akartunk, ehhez írtunk szoftvert. Kitaláltuk, hogyan legyen a szerkesztőnek azonnali visszajelzés a látogatottságról, és végül is, én azt mondom, hogy ezzel vertük meg mi az Origót igazából. Én azt gondolom, hogy ezekkel az eszközökkel, hogy ezek sokkal jobban működtek, sokkal jobban éreztük, hogy az olvasónak mire van szüksége, és gyorsabban tudtunk reagálni dolgokra, gyorsabban át tudtuk alakítani a rendszert. Nem az volt, hogy nekem az informatikai osztályra kell emaileznem, hogy ezt meg ezt szeretném, és jó esetben egy hónap múlva válaszolnak, hogy nem tudják megcsinálni. Hanem odaültem a Kekihez vagy a Keki mellém, hogy figyelj, ezt meg kéne oldani. És akkor megvolt két óra múlva. Vagy két hét múlva, mindegy, de nekem ennyi erőmet kötötte le. Az Origónál azt láttam, hogy minden ilyen folyamat kínosan lassú, agyonbürokratizált és körülményes. Azt nem lehetett elintézni, hogy egy levelezőlistát kivigyek a Telekom rendszeréből, mert az csak a belső, titkosított hálózaton használható. Nem is használták.

Annak mi az oka, hogy a magyar interneten az Index címlap az ennyire fontos? Például a New York Times online címlapja sem volt sosem ennyire fontos, láthatóan nem is annyira törődtek vele.

Akkor most egy picit büszke vagyok magunkra, mert ez innen jön. Az Internettóban is nekem volt címlapszerkesztőmániám mindig, ezt printből hoztam magammal. Szerettem is címlapot szerkeszteni, valamennyire, azon a szinten értettem is hozzá, és úgy raktuk össze, igen. Például a kézzel szerkesztett címlap koncepciója nem volt egy triviális dolog. Nagy energiákat fektettünk rá. Egyesével címeket adni, ajánlókat, játszani a hasábokkal. Az Index ez egy címlapnehéz termék, a 444 sem annyira már.

Feltételezem, van egy fogyasztói igény, ami folyamatosan létezik, és az a média teljesít jól, aki valamilyen módon pont el tudja ezt találni. Mindeközben érdekes, hogy hogyan lehetséges az, hogy például a cseh piacon az internetezők nem annyira igénylik a címlapot, a magyar internetezők pedig igen? Tehát kérdés, hogy vajon a magyarok az Index miatt elkezdték el imádni a címlapot, vagy van valami történeti oka is annak, hogy a magyarok a címlapfogyasztást eleve fontosabbnak tartották?

Nem tudom, de ezt nem előzte meg egy nagyon kifinomult piackutatás, zsigerből próbáltuk ezeket a dolgokat kitalálni. Egyébként ez valóban egy nagyon érdekes topik, hogy akkor itt mi is az olvasói igény, vagy mi alakítjuk az olvasó igényét? De nem tudom ezt megfejteni teljesen. Én úgy érzem, jól elkaptuk a fonalat. Kurvára működött. Teljesen elvittük a magyar internetet is ebbe az irányba. De hogy igazából ennek volt-e előképe? Nem tudom. Volt még egy fontos jelenség. Hogy mindig sikerült valahogy elérni az új felhasználókat. Mert sokszor gondoltuk azt, hogy oké ez a kicsit teches, ironikus hírizé, amit nyomunk, ez érdekel iksz embert, először azt gondoltuk, hogy max százezret, de többet nem fogunk tudni megfogni, mert az újak már nem beszélik ezt a nyelvet, nem érdeklik őket ezek a dolgok.  Aztán mindig meglepődtünk, hogy mégis jönnek újak. Hogy lett kétszázezer, háromszázezer, négyszázezer olvasó meg több is. Persze mi is változtunk közben, de nem éreztük úgy, hogy másféle újságot csinálunk. Én egyféle újságot tudok igazából csinálni, az tuti. A Pallagi Feri tud kottából újságot csinálni. Nem valamiféle erkölcsi, vagy minőségi hierarchiát akarok ebben felállítani, hogy az kevésbé jó, én nem tudnék így újságot csinálni, de van, aki tud. A Feri például tudja, hogyan kell bulvárlapot csinálni: ekkora csöcs, ekkora cím, ekkora baleset. Azért mondom őt, mert ő már bebizonyította: ahová betette a lábát, ott elkezdett a lap működni. Mi soha nem csináltunk így újságot, nem is tudtunk kottát olvasni. Mi így rakosgattuk a dolgokat a saját fejünk után. Ez működik, ez nem működik, bizonyos dolgokat csinálunk, nem csinálunk. Mindig tudtunk rajta annyit alakítani, hogy igazából sikeres maradjon.

Ha jobban belenézünk egy-egy innováció fejlesztésébe, mindig látni, hogy ott van a sok kudarc is, nem csak a sikerek. Engem az érdekelne, hogy amikor fejlesztgettétek, néztétek az irányokat, mik voltak a kudarcok a kezdeti időszakban? Emlékszel-e konkrét termékre, amit elkezdtetek fejleszteni, nyomtátok, és valamiért nem jött be?

Nem az volt a baj általában a dolgokkal, hogy nyomtuk és nem jött be, hanem az, hogy nem tudtuk megcsinálni. Az Indexnek volt egy olyan korszaka, amikor ez tényleg a saját felkészületlenségünk és butaságunk volt az akadály. Azért lett médiacég végülis az Index, mert semmi másban nem volt valódi szakértelmünk. Csak ezt kurva lassan ismertük föl. Pont hárommillió dollárral lassabban, mint kellett volna. Próbáltunk mi webfejlesztőcéget is csinálni, de nem tudtunk. Pedig voltak jó fejlesztőink? Voltak. Értettünk a webhez? Értettünk. Csak az üzlethez nem. Pedig ahhoz kell igazából. Megrendelést szerezni, projektet menedzselni, számlát bevasalni. És belebuktunk saját fejlesztésekbe is. Amikor túl nagyot akartunk dobni. Akartunk egy saját freemailt, persze, az akkori rendszergazdánk, Cyd, az istennek nem tudta megcsinálni. Én kicsit nagyképűsködhetek utólag, mert az én bizniszem viszonylag ment, mármint a szerkesztőség, az újságkészítés. Illetve a biznisz része annak se nagyon, mert az újságot egyre többen olvasták, de a hirdetéseket sokáig nem tudtuk eladni. És egészen 2003-ig horror volt, óriási veszteségeket halmoztunk föl. 2003-ban becsődölt a cég. Akkor kellett eladni a Wallisnak, és a következő évtől elkezdtünk konszolidáltabban működni. Akkor kerül a céghez a Mucsi Gyuri, akinek köze nem volt ehhez a világhoz se a médiához, se az internethez, de azt mondta, gyerekek itt hirdetéseket fogunk eladni, és ennyi. Innentől kezdve volt fókusza a cégnek és elkezdett működni.

Soha nem merült föl, hogy ne adjátok ingyen a tartalmat?

Komolyan nem. Előfordultak ilyen-olyan menedzserek, vagy valamilyen szakértők a cég körül, akik ideig-óráig kapcsolatban voltak az Indexszel, de elég gyorsan eltűntek, Braun Robi például. Ilyen vonalakon jött be ez, mint ötlet, és felvetődött menedzsment megbeszéléseken is. Én például soha nem is pártoltam, és nem is gondolkodtam ebben a modellben.

Nem nagyon van arra példa máshol, hogy egy ország teljes blogoszférája gyakorlatilag egyetlenegy újságnak a farvízén úszik. Ironikus közben, hogy a felhasználói tartalmak „forradalma”, bőven 2000 után indult el, viszont a fórumok és az egész korai internet a felhasználói tartalmakról szólt. Nektek mikor merült föl elsőként, hogy valami olyasmi kéne, mint a blog.hu? Ti hogyan gondolkodtatok a felhasználói tartalmak szerepéről?

Az interneten azt olvastam, hogy ezt a GG találta ki… Nagyon sokféle sztorija van ennek. Hosszú folyamat volt ez. Az egész dolog a fórumból jött, hogy ott felépítettünk egy nagy közösséget, de azt láttuk, amikor a dolog már elkezdett óriásira nőni, hogy van rajtunk valami, ami most már inkább teher. Mert csináljuk az újságot, aminek a tartalmáért tudunk felelősséget vállalni, és itt van ez a veszélyes, rettenetes nagy izé, ami se bevételt nem hoz, soha nem tudtuk értékesíteni, se tartalomban hozzá nem ad, kezelni nem lehet, teljesen önállóvá vált. Egy önkormányzati modellt kitaláltunk, illetve ebből ki is venném magamat, mert én szinte nem is foglalkoztam vele, itt először a Nyírő, egy darabig Mihancsik Zsófi, aztán GG működött, illetve a moderátorok, persze. De ez a fórum volt, és most a blogokról lenne szó. Szóval az kábé úgy kezdődött, hogy valamikor az ős-Internettó idején odacsapódott egy fiú 17-18 évesen, az Angelday, a Sasvári Józsi. Akkoriban még szinte minden internetzőt lehetett ismerni, hát vele is ismerettségbe keveredtünk, egy kajla közgázos egyetemista volt, aki már ebben a videojáték- meg internetkultúrában nőtt fel, IRC-n posztolgatta a saját verseit, ilyenek, aztán jött, segített a szerkesztőségben, ügyes volt, tanulékony, tudott HTML-ezni, nagyon tehetséges volt ilyen webdizájndolgokban, a legjobb INternetto.dizájnt és az első két Indexet vele csináltam. És aztán ő az egyik legősibb magyar ősblogger. Volt valami kultuszhős, grafikus csávó amerikában, aki elkezdte, és a Józsi nagyon vette az ilyen kultuszokat, gyorsan megcsinálta a sajátját. Még ma is létezik, ez a plastik.hu. Rajta keresztül került be ez a dolog a szerkesztőségbe. A Moon, a Blumi is korán elkezdtek blogoolni, aztán az Eszpee, aki most a Gawkernél van. Az első pillanattól egy furcsa feszültség volt ebben, mert a blogoszférát áthatotta egy mainstream-ellenesség, és a mainstream mi voltunk. De azt, hogy az egész blogoszférával, meg a bloggerkedéssel kell valamit kezdeni, csak egy idő után vettük észre. Jött még elég erős motivációként vagy visszacsatolásként, a Denton sztorija. Nick Denton, akit akkor még senki nem ismert itthon, de Szily Lacin keresztül gyakran érkeztek hírek róla, hogy Amerikában mekkora dolog lesz ebből a blogból, amibe beszállt. Már Wallis-tulajdonban voltunk, a Klapka utcában volt a szerkesztőség, egy szobában voltunk ketten Kardos Gábor és én, gyakorlatilag így vittük a szerkesztőséget, és kezdtünk el beszélgetni arról, hogy ezzel a blogosdival csak kéne valamit kezdeni. Sokszor volt ez téma. Beszéltem erről GG-vel, Blumiékkal, a szerkesztőségből többekkel, akik látták az amerikai fejleményeket. Talán 2005-ben jutottunk el addig, hogy fölvettem a kapcsolatot Mr. A-val, aki a Freeblog.hu-t fejlesztette. Az volt talán az első magyar blogszolgáltató. Megállapodtunk vele, hogy csinálunk egy közös blogszolgáltatást, és majd valahogy lesz. Elkezdtük, de igazából nem tudtunk egymással mit kezdeni, mi is bénák voltunk egy kicsit, ő sem volt túl kommunikatív, távol volt, nem beszéltünk egymással eleget. De annyi látszott, hogy ez a blogolás eléggé izgatja a szerzőinket, talán az olvasókat is, úgyhogy csak kellene fejleszteni. Közben már a Kardos felvette a kapcsolatot Barczi Imivel, aki ugye ős-internettós volt, aztán összeveszett a Nyírővel, aztán megint Indexes lett, de a nagy leépítéseknél kívül került, külföldön dolgozott. De azért kapcsolatban voltunk így-úgy, például GG beszélt vele néha, tudtuk, hogy két emberrel együtt dolgoznak egy blogszolgáltatáson, amit tök jól kitalálnak, de kellene még erőforrás a fejlesztéshez. Ráadásul két volt fejlesztőnk is benne volt a projektben. Megállapodtunk, Index-projekt lett a blog.hu. A blog.hu koncepciója az Imié. Az a koncepció vagy ötlet volt az Indexé, illetve hát néhányunké, akik a címlapstruktúrát összeraktuk, hogy egy mozdulattal beemeltük a blogokat a szerkesztőségi tartalomba, összekevertük, illetve a szerkesztőség tartalmait is egyre többször blogokba szerveztük ki. Nem egy nagy ötlet, de ez a megjelenés tök új volt, nem nagyon láttam ilyet máshol a világban. Hogy egy hírlap és egy blogszolgáltató teljesen összemixelve…Iszonyatosan eldurrant. Arra emlékszem, hogy valamikor 2009 körül a blog.hu volt a legnagyobb magyar site.

Az interjút Tófalvy Tamás készítette 2015. szeptember 16-án.

A helyszín a 444 szerkesztősége volt.

http://www.mediatortenet.hu/2016/03/21/ujpeter/

„Mindenkinek igaza lett” – interjú Kiss Borival

http://www.mediatortenet.hu/2016/02/19/kissbori/

„Ez nem az a tartalom, ami tömeges elterjedésre számíthat” – interjú Szekfű Andrással

http://www.mediatortenet.hu/2016/02/19/ez-nem-az-a-tartalom-ami-tomeges-elterjedesre-szamithat/