He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Gyalázat! Rendőrkordont épít a kormány a szabadságnapjának ünnepére?

2016.03.10. 08:01 guma

Szerintem túl sok (pl a héten) dolog történt, ami az embereknél elkezdte az összefogás szikráját csiholni. Már nem csak saját törvényeit lépi át a kormány, de rendszeres lesz a jogerős bírósági ítéletek semmibe vétele is. Már nem csak verbális megfélelmítés van az eszköztárban, hanem a szellemi, karaktergyilkos emberek mellett a "verőemberek" fizikai megjelenítése, a hatalom szolgálatába állt ismét. A folyamatos nép hergelés kezd beérni és most a nemzeti ünnep alatti útlezárások, esetleges motozások szintén felül akar írni egy jogerős bírói ítéletet. A véleményem mellett tehát idéznem kell: "Jogerős Kossuth téri állandó tüntetésünket oszlatták föl éjszakai rendőrakcióval, TEK határozatra hivatkozva készenléti rendőrök és a BRFK odarendelt tisztjei. Csakhát mivel ez velünk jópárszor megtörtént, így aztán a TASZ fölvállalta ügyünket, és a folyamatosan zajló bírósági eljárásoknak már van is eredménye. Az egyik perben direktben a TEK lett tetemrehívva: e per célja annak megállapítása, hogy melyik rendőri szerv mire jogosult ilyen esetben. Merthát a Kossuthon, mint a videóban is látható, mindegyik hivatkozott a másikra, ugyanis három különböző szervezetről van szó: TEK, Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK), Készenléti Rendőrség. Egy év alatt megtapasztaltuk, hogy még a Bíróság is erősen húzódozik, ha a TEK-kel kell szembemennie, dehát Diktatúrában élünk, tulajdonképpen már az ilyen lapításban sincs semmi meglepő. De vissza a TEK elleni perhez: a bíróság kimondta: NEM A TEK dönt arról, hogy mely intézkedéseket szükséges megtenni. A TEK elrendel, de a BRFK mérlegelési jogkörébe tartozik annak megítélése, hogyan teremti meg egy jogerős tüntetés, és a védett személy biztonsága közötti EGYENSÚLYT. Ez pedig KULCSFONTOSSÁGÚ fejlemény." http://tuaregblog.blogspot.hu/2016/03/elmentek-picsaba.html

Fél a kormány a nagy tüntetéstől? A TEK lezáratta a Nemzeti Múzeum környékét

Délután 1-ig senki nem mehet be egy jókora területre Budapesten március 15-én. A tanártüntetés délután 3-kor kezdődik.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) honlapján megjelent határozat szerint a március 15-i nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Múzeum környékének lezárását rendelte el Hajdu János, a TEK főigazgatója.

Az intézkedés az Astoria, Múzeum körút, Baross utca, Szentkirályi utca és Rákóczi út által határolt területet érinti március 15-én éjféltől délután egy óráig. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert az érintett területen nagy létszámú állami rendezvényt tartanak védett személy részvételével.

A védett személy biztonsága érdekében a rendőrség az érintett területet a forgalom elől lezárhatja, megakadályozhatja, hogy oda bárki be- vagy kilépjen, az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti, továbbá a területre belépők és ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetve azok bevitelét a rendezvény helyszínére megtilthatja - olvasható a határozatban.

Március 15-ére a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság jelentett be demonstrációt a Múzeum körútra. A rendezvényt a rendőrség nem vette tudomásul. A bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, és megállapította, hogy a rendőrségnek a bejelentést érdemben kellett volna vizsgálnia, illetve hogy a gyülekezési jog korlátozása nem volt feltétlenül szükséges.

Egy másik tüntetés is lesz 15-én. A miskolci Herman Ottó Gimnázium támogatói körét adó Tanítanék-csoport a nemzeti ünnepre szervezte meg a következő tiltakozást a közoktatás átalakításáért, de kiállnak a közalkalmazotti szféra ügyei mellett is. Délután 3 órától a Hősök terétől az Andrássy úton át egészen a parlamentig terveznek vonulni a fővárosban a tanárokat, diákokat és szülőket tömörítő Tanítanék csoport tagjai, akik a tanitanek.com oldalon már több tízezer támogatót tudhatnak maguk mögött. A tiltakozásokhoz több mint 25 civil szervezet csatlakozott, valamint a Civil Közoktatási Platform (CKP) azonnali követelései is megfogalmazódtak.

http://hvg.hu/itthon/20160306_tuntetes_marcius15_TEK_lezaratta_a_Nemzeti_Muzeum_kornyeket

A TEK már készül Orbán beszédére

Március 15-én lezárják a Nemzeti Múzeum környékét, ahol Orbán Viktor is beszédet mond az állami ünnepségen. A rendőrség járműveket vizsgálhat át, motozhat, de akár ki is ürítheti a Múzeum körutat.

Területlezárással készül a március 15-ei állami ünnepségre a terrorelhárítás: Hajdú János, a TEK vezetője március 4-én elrendelte a Múzeum körút és környékének biztosítását. 

Tiszteletet a bátraknak

Közleménye szerint a lezárásra azért van szükség, mert a nagy létszámú állami rendezvényen védett személy is részt vesz majd, 

magyarán Orbán Viktor beszédet mond a Nemzeti Múzeum előtt, 

a Tiszteletet a bátraknak című rendezvényen. 

Kiképzésen a TEK kutyás bevetési egysége

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A TEK rendelete 15-én nulla órakor lép életbe, és a szükséges ideig, de legkésőbb 13 óráig tart. Ez alapján lezárják: 

  • a Múzeum körút Astoria és Baross utca közötti szakaszát,
  • a Baross utca Múzeum körút és Szentkirály utca közötti szakaszát,
  • a Szentkirály utca Baross utca és Rákóczi utca közötti szakaszát,
  • a Rákóczi utca páratlan oldalát a Szentkirályi utca és az Astoria között. 

Mindez térképen: 

Motozhatnak, elküldhetnek

A lezárást fokozott biztonsági ellenőrzés kísérheti, és teljes mértékű is lehet: az 1994-es, rendőrségről szóló törvény szerint a rendőrök az intézkedés idején megakadályozhatják, hogy bárki belépjen az állami ünnepség helyszínére vagy kilépjen onnan – sőt, akár az ünnepségen részt vevőket is távozásra szólíthatják fel. 

A rendőrségnek emellett jogában áll majd a területre érkező személyeket megmotozni, járműveiket átvizsgálni, a közbiztonságra veszélyesnek tartott eszközöket pedig lefoglalhatják. 

Érdeklődtünk a TEK-nél arról is, hogy a 3-as szintű terrorkészültségi szint miatt fokozottan készülnek-e az állami ünnepségre, Orbán Viktort vagy a részvevőket fenyegetheti-e merénylet az ünnepség idején. Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, ha érkezik ilyen, frissítjük a cikkünket. 

A Múzeumtól a Várig

A kormányzati program szerint a megemlékezés 10:30-kor kezdődik. Beszédet mond Tarlós István főpolgármester és a miniszterelnök, fellép a Honvédség Budapesti Helyőrségi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes, a beszédek után pedig huszárok kíséretével indul díszmenet a budai Várba. 

http://www.origo.hu/itthon/20160305-tek-terrorelharitas-lezarjak-marcius-15-orban-viktor-muzeum-korut-vedet-szemely.html

FSP: Mitől félTEK március 15-én?

Lezárja a TEK március 15-én a Nemzeti Múzeum környékét. Minden arra járót igazoltathatnak és megmotozhatnak. Március 15-e a szabadság ünnepe, annak a jelképe, hogy a magyar ember nem tűri a szolgaságot. Leveti magáról a rabigát, lánglelkű forradalmárai és messzelátó politikusai vannak. Szabadságszerető nép lakik errefelé.

Motozni ettől még lehet a magyart. Igazoltatni, vegzálni. Ellopni tőle, ami az övé, hülyének nézni.

Orbán fél. A miniszterelnök, aki Budapest egyik legjobb helyén, a Cinege utcában lakik. Pontosabban, nem ott, hanem a felcsúti házában. Vagyis, még csak ott sem, hanem valahol máshol. Például, amint legújabban hírlik, az Alcsútdobozhoz közeli Hatvanpusztán. Ez hivatalosan majorság, valójában, szavahihető szemtanúk szerint, inkább kastélyra hajaz.

Zárójel. Annak idején Kubában, a munkaidő végeztével nyolc Fidel Castro indult el a hivatalból a szélrózsa minden irányába. Egy igazi, a többi alteregó. Jó, neki valóban volt oka az elővigyázatosságára, az amerikaiak őt tényleg meg akarták ölni. Zárójel bezárva.

Orbán már talán maga sem tudja, hol lakik. Önmagának sem meri bevallani, fél, hogy kárt tenne magában. Ki tudja, hányan vigyázzák, a levegőt is megszűrik, amerre jár. Szigorúan ellenőrzött huzatok. Légy se ki, se be.

Rossz lehet neki. (Még annál is rosszabb, mint nekünk.) Nem mehet sehová egyedül, testőrök kísérik mindenhová. A klotyóra talán kiengedik, de előtte nyilván azt is átvizsgálják, hogy nem rejtőzik-e ott valaki, illetéktelen illető. Ételét, italát hivatásos íz-emberek kóstolják.

Ha van oka a félelemre: rossz. Ha nincs, és csupán a démonai játszanak vele: még rosszabb. Rettenetes lehet ennyire hatalmasnak lenni. Olyan félelmetesnek, hogy állandóan félnie kelljen.

Mi, hétköznapi többiek, szintén félünk a magunk módján. Félünk, mert féltjük, amink van: családot, megélhetést, az övénél nagyságrendekkel szerényebb javainkat.

Akinek a háza körül az utcákat fegyveresek őrzik, megjelenésekor igazoltatnak és motoznak, az máshogy fél, mint a hétköznapi ember. Permanens félelemben él, a legegyszerűbb mondatokat is papírról olvassa, nehogy olyat mondjon, amit nem akart. Amiből baja lehet.

Mindenből baja lehet. Fűben, fában ellenség, minden bokor mögött veszély. Legkevésbé a sajátjaiban bízhat, mert nem tudhatja, mikor tör rá valamelyik, akit ő emelt fel maga mellé. Mikor döfik bele az övéi a mérgezett tőrt, mikor dördül el a színpadi kelléknek vásárolt valódi pisztoly.

Rossz lehet úgy félni, ahogyan Orbán fél. Shakespeare valamelyik királydrámájában már megírta a történetét.

http://nol.hu/most-itt/mitol-feltek-marcius-15-en-1605019

Több ezer lengyel érkezik Budapestre, hogy kiálljon Orbánék mellett

A szervezők szerint akár 4 ezer, a magyar kormánnyal szimpatizáló lengyel érkezhet Budapestre március 15-én. Az Orbán–Putyin-találkozó, ami miatt tavaly nem jöttek, ezúttal nem akadály.

Március 15-én egy év kihagyás után immár negyedszerre jön Budapestre a jobboldali lengyel hetilap, a Gazeta Polska támogatói klubja, hogy szimpátiáját fejezze ki a Magyarországgal és az Orbán-kormánnyal. A Nagy Utazás Magyarországra elnevezésű háromnapos (március 14–16.) programmal kapcsolatos felhívásra az újság honlapján bukkantunk rá

Az első Nagy Utazás 2012-ben

Fotó: Origo

A klub elnöke, Ryszard Kapuściński az Origónak azt mondta, 3-4000 résztvevőre számítanak, akiknek utaztatására különvonatot is bérelnek a lengyel vasúttársaságtól (PKP). Érdekesség, hogy a lengyelek látogatása tavaly Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti útja miatt elmaradt, a Gazeta Polska akkori közleménye szerint azért, mert nem akarták, hogy részvételüket oroszbarát megmozdulásnak állítsák be. 

A jelek szerint idén pragmatikusabban állnak a kérdéshez, a február 17-i újabb Putyin–Orbán-találkozóról ugyanis Kapuściński csak annyit mondott, hogy azon kizárólag üzletről volt szó, abban pedig ezek szerint semmi kivetnivaló nincs.

Tavaly még baj volt, hogy találkoztak

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A klubelnök azt is elmondta: nem tud arról, hogy magyar politikus hivatalosan fogadná őket, de örülne neki. És hogy milyen üzenettel érkeznek? A barátságunkról akarjuk biztosítani a magyarokat, és azt is el akarjuk mondani, hogy Orbán Viktor szerintünk milyen jól kezelte a menekültkérdést”  – válaszolta kérdésünkre Kapuściński. 

A Gazeta Polska szívélyes viszonyt ápol a jelenlegi lengyel kormánypárttal, a Jog és Igazságossággal (PiS), Ryszard Kapuściński például a párt krakkó

http://www.origo.hu/nagyvilag/20160305-tobb-ezer-lengyel-erkezik-budapestre-marcius-15-en.html

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr458449904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazoló 2016.03.10. 08:58:43

Kár a nagy paláverért,bástya 'elvtársatot senki nem akarja megölni,de hogy ordítani fogunk,hogy a kábultak és ő is hallja,hogy "diktátor"az tutti:))

...és a Kálvin térről a hang simán hallható lesz a múzeumkertnél úgy,hogy még a "teremőr is hallani fogja:))

"Ó nincs szebb,
mint a teremőr réme,
a hangerő ténye,
a 'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'"""""""""""""lallala

www.youtube.com/watch?v=NlSM9by_Ps8

"""Nincs szebb,
mint a vasalt világban
a gyűrött, a kócos
'rakenroll'

Ó, nincs szebb,
mint ha kilóg a sorból,
mert nem ért a szóból,
kinek ez a zene szól

Ó, nincs szebb,
mint az alázat csendje
ha zenére lázad,
s a szív zakatol

Ó, nincs szebb,
mint a csend kapuját
ha berúgja páros lábbal
a 'rakenroll'

Ó, szép volt
Azt ígértem, halálig játszom
Szép volt
Hát játssz el értem
egy szentimentális 'rakenrollt'
.....................................................................................................................................................................
Nincs szebb,
mint a főokos előtt
vigyázban álló
láthatatlan röhögés
......................................................................................................................................
Ó, nincs szebb,
mint a zenébe bújt
a szavakban
néma kételkedés

Ó, nincs szebb,
mint a simogató pofon,
a játék, a játszma,
a lelkesedés

Ó, nincs szebb,
mint a titkos, a cinkos
az összekacsintó
egymást keresés

Ó, szép volt
Azt ígértem, halálig játszom
Szép volt
Hát játssz el értem
egy szentimentális rock and rollt

Nincs szebb,
mint a hétrét görnyedt
nyakkendőket egy este
az ingről leveszik

Ó, nincs szebb,
mint ha senki se bánja,
ha érzi, ha látja,
hogy figyelik

Ó nincs szebb,
mint a teremőr réme,
a hangerő ténye,
a 'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'

Ó nincs szebb,
mint az, ami minden,
csak egydül szép nem:
a rock and roll

Olyan, szép volt
Azt reméltem, halálig játszom
Szép volt
Hát játssz el értem
egy szentimentális 'rakenrollt'

'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'
...

'rakenroll'
'rakenroll'
'rakenroll'

gazoló 2016.03.10. 09:03:04

Nem mellesleg:)

Jó reggelt és csókolom a kezeit "Margarita:))
süti beállítások módosítása