He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Buena Vista Social Club

2016.01.31. 08:01 guma

Wim Wenders és Ry Cooder 20 éve ismerik egymást. Cooder olyan filmeknek komponálta a zenéjét, mint a Párizs, Texas, vagy Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder gyakran lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült kubai muzsikussal készített felvételeket. A lemez "Buena Vista Social Club" címen jelent meg és világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Ry Cooder 1998 elején ismét Kubába utazott, hogy szólólemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt Buena Vista Social Club zenészeinek. Erre az útjára elkísérte egy kis forgatóstábbal Wim Wenders, aki megörökítette munkájukat a stúdióban, valamint mindennapi életüket Havannában. A filmezés Amsterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd nyáron New York-ban végződött, a legendás Carneige Hall-beli diadalmas fellépésükkel.

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr388253770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2016.01.31. 10:24:05

mi nem látszik?

ez rendben van.

gazoló 2016.01.31. 17:04:49

@guma: Most jó:)'stenbizony tegnaptól nem jött nálam:)

guma 2016.02.03. 16:21:43

@gazoló: :))))

ja, a dióra nem reagáltam. :D
lehet, hogy a fügével is ellenék ott. két pofára tömném, mert az évente kétszer is érik...
(mikor i? le ne maradjak róla. hahahaha)

guma 2016.02.07. 15:12:56

@gazoló: hahahaha

"Tenyeremből etetnélek"

az asszony meg leverné a derekad :))))
de értékelem önzetlenséged!
süti beállítások módosítása