A film a 90-es években játszódik egy kis algériai hegyi faluban. Nyolc francia ciszterci szerzetes él itt együtt a helyi muszlimokkal, egészen addig békességben, míg fundamentalista szélsőségesek meg nem támadják a falut. A korábban egyetértésben élő szerzeteseket megosztja a vak testvéri szeretet, illetve a józan gondolkodás. Végül feloldozást a film drámai vége sem ad.

("Kemény film az Emberek és istenek (Des hommes et des dieux), csak úgy menekültünk ki a teremből, miután vége lett. Mert nemcsak kemény, de ravasz is, sokmindenre számít az ember az elején, de erre nem. A filmkészítés magasiskolája, amit Xavier Beauvois rendező teremtett, és persze nem kis érdeme van benne a színészeinek.

Ha valaki igazán jól akar járni, szűzen ül be a filmre, vagyis semmit nem tud róla. Így percekig morfondírozhat azon, hol is vagyunk a történet szerint, és mikor fog már végre történni valami. Aki viszont már belekezdett ebbe a cikkbe, az tudni fogja, hogy a '90-es években, Algériában, egy szegény muszlim faluban, ahol egy ciszterci kolostor is működik. Itt él kilenc francia szerzetes, az ő mindennapi rutinjukat figyeljük sokáig.

Klasszikus lassú film, de legalább nem lila, nem kell kódokat fejtegetni. Egyszerűen csak unalmasnak tűnik mindaddig...")

film - EMBEREK ÉS ISTENEK

Szerzetesek ülik körül az asztalt, borral, Csajkovszkijjal és a halál biztos tudatával telik az este. A nagyjelenetben vagyunk.

Szerzetesek ülik körül az asztalt, borral, Csajkovszkijjal és a halál biztos tudatával telik az este. A nagyjelenetben vagyunk. Az asztal körüli sorsok szempontjából már minden eldõlt, a kilenc francia más-más lelki úton-módon, de mind ugyanarra jutott: marad. Bevárja a sorsát, s ha az úgy hozza, a fegyvereseket. Akár másnap jönnek a terroristák, akár a vacsora végén, õk nem hagyják el algériai állomáshelyüket és a helyi muszlim falu szegényeit. Az, hogy Csajkovszkij hattyúinak bármilyen keresnivalójuk lehessen e jelenetben, nagyon sok aprómunkát igényelt a filmesektõl, de elvégezték. Megcsinálták a kisjeleneteket, a hétköznapok ellenbalettjét. Az, hogy a halál torkában, e zenés képeslapnak sem utolsó utolsó vacsora alkalmából Lambert Wilson aszketikus ábrázata büntetlenül töltheti be a teret, és Michael Lonsdale is César-díj-esélyesen nézhet maga elé, az mind az eddig lefolyt falusi-kolostori jövés-menések hitelébõl jön össze. Abból, hogy biztos lábakon áll a kolostor, hogy jól látszódnak a békeidõk teendõi. A történet igaz, errõl papírja is van a produkciónak (1996-ban hét szerzetest túszul ejtettek és megöltek Algériában - hogy kiknek a lelkén szárad a mészárlás, az nem nyert bizonyítást), de az ilyen (ön)igazolásoknak kevés keresnivalójuk van a mozikban. Ez a történet sem a papír miatt tûnik igaznak, hanem attól, hogy az eleje-közepe-vége kínálatból az eleje sok más kolostorkertre, a vége sok más vérzivatarra ráillik. A közepe pedig a filmkészítés magasiskolája, aminek a hatytyúk sem tesznek keresztbe.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány filmje

http://magyarnarancs.hu/zene2/film_-_emberek_es_istenek-75419