Ennyi! Rendőrsorfal, víz, élelem és minden alapvető szükséglet biztosítása nélküli puszta föld a 4 fokban.

Akár egy napig is a szabad ég alatt várakoztatják a menekülteket

„A magyar kormány hónapok óta nem tudja megoldani a menekültek megfelelő ellátását és elszállásolását” – mondta a Népszabadságnak Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) budapesti irodájának szóvivője, miután vasárnap látogatást tett a röszkei gyűjtőállomás és regisztrációs pont körül. „Az nem lehet, hogy anyukák, kismamák, gyerekek éjszakázzanak a szabad ég alatt, amíg az őket elszállító buszokra várakoznak. Számunkra az ő egészségük, emberi méltóságuk mindennél előrébb való” – közölte Simon.

Az UNHCR a saját költségvetéséből elkülönített egy nagyobb összeget, melyből sátrakat vásárolnak a földeken éjszakázni kényszerülő családoknak. Ezzel párhuzamosan a Migration Aid is két kamiont indít Budapestről hálózsákokkal, meleg ruhákkal, polifoamokkal és takarókkal, melyeket szintén a szabad ég alatt éjszakázó családoknak osztanak ki.

A MigSzol Szeged menekültsegítő önkéntes szervezet koordinátora, Kékesi Márk a 24.hu-nak elmondta: a röszkei 1-es gyűjtőponton – melyet a rendőrség állított fel és üzemeltet – néha akár 24 órát is eltöltenek a menekültek. Itt nincs víz, áram és fedél, az esőnek és tűző napnak is ki vannak téve az emberek. Ételt és vizet az önkéntesek adnak nekik, a rendőrség akkor hozott, amikor az UNHCR is ott járt. Sátrakat is az önkéntesek vittek, hogy legalább a kisgyerekeseknek legyen helyük. A rendőrök több nap elteltével engedték meg a menekülteknek, hogy tüzet gyújtsanak, hogy annál melegedhessenek. A területet kutyás rendőrökkel őrzik.

http://24.hu/kozelet/2015/09/07/akar-egy-napig-is-a-szabad-eg-alatt-varakoztatjak-a-menekulteket/

Nagyon fáztak éjszaka a menekültek Röszkén

Paplanokkal gyújtottak tüzet Röszkénél

Tényleg nagyon hideg volt az éjszaka a röszkei gyűjtőpontnál. A szabad ég alatt kis sátrakban kellett aludniuk a menekülteknek, de nagyon fáztak, tüzet is gyújtottak. Aztán amit lehetett, a tűzre dobálták, például amilyen paplanokat nem tudtak magukra teríteni, a tűzre dobták.

http://index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/

Éjjel, az autópályán gyalogolnak a menekültek

Éjjel a sötétben, rendőrhelikopterrel a fejük felett és egyenruhás földi kísérettel vonul egy csapatnyi menekült az M5-ös autópályán Budapest felé. A röszkei gyűjtőpontról napközben többször kitörő menekültek nagy része azonban a menekülttáborban vagy azon kívül, saját sátrában aludt el. Este Mórahalomnál Orbán Viktor kormányfő és minisztere, Lázár János tartott határszemlét. Az Origo tudósítói ma is ott vannak, ahol az események történnek. Kövessék velünk a híreket percről percre!

http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20150907-ejjel-az-autopalyan-gyalogolnak-a-menekultek.html

Így fogyott el a türelem az EU külső határán

• Hétfő este ismét több száz menekült gyalogolt egy magyarországi autópályán, ezúttal az M5-ösön Röszkétől Budapest felé.
• Közben több száz másik menekült a röszkei regisztrációs állomás előtt várakozott, sátraikat a kerítés tövébe felverve.
• További százak, köztük rengeteg gyerek pedig egy kukoricás szélén fagyoskodtak a rendőrautók lámpáinak fényében.
• A türelem nem egyik pillanatról a másikra fogyott el.

Az elmúlt hetekben sokan szörnyülködtek azon, milyen körülmények között kellett embereknek, köztük háborúk elől menekülő gyerekeknek tölteniük a napjaikat és éjszakáikat Budapesten, a Keleti pályaudvaron.

Pedig azzal, akinek a pályaudvar környékén a legrosszabb hely jutott, valószínűleg bármikor boldogan cserélt volna bárki, aki az elmúlt két napban a röszkei gyűjtőpontra érkezett. Ami a magyar-szerb határtól (egész pontosan attól a ponttól, ahol a gyorstelepítésű drótakadályt kettéhasítja a vonatsín, így gond nélkül átjárható) 500 méterre felállított táborban van, az minden politikusi beszédnél többet mond annál, hogy Magyarország senkit sem szeretne befogadni.

Amikor odaérünk reggel, épp dühös férfiak állják el a Röszkére vezető utat. Ordibálnak a velük szemben felsorakozott rendőrsorfal felé, tovább akarnak menni.  Mögöttük a tábor, és ugyan nem túl fantáziadús ilyen helyzetben District 9-azni meg Ember gyermekézni, de nem tud más eszembe jutni, amikor először meglátom.

A menekültek egy kukoricás szélén, a saras földön egy félkör alakú területen verhették fel a sátrakat. A területet minden oldalról rendőrsorfal veszi körül, ezen belül ülnek az emberek nejlonokon, táskáikon, a sátrak mellett. Néhány gyerek egy gumikerékkel játszik, az éjszakai tábortüzek még égnek. A pusztában se a hidegtől, se a széltől nem védi őket semmi. Így érkeznek meg az emberiség egyik nagy teljesítményének, az Európai Uniónak a területére.

Az, hogy először az egyedülálló fiatal férfiak mentek neki a rendőröknek, (aztán délután még egyszer), fontos különbségtétel a menekültek kívülről egységesnek látszó, valójában ezerféle csoportján belül.

A közmédia élőben adja a jelenetet, a sajtóban pedig, ahogy nálunk is, annyi marad meg ebből, hogy a menekültek át akarták törni a rendőrsorfalat. Ami igaz is, de a teljes kép az, hogy ez néhány tucat ember a jelenlévő sok százból, és ebből körülbelül tízen hergelik a többieket.

A balhézás pedig a világon szinte mindenhol a fiatal, egyedülálló férfiak műfaja. Nem az a férfi fog rendőrökkel hőbörögni, aki sok ezer kilométeres út után egy nejlonból próbál alkalmi sátrat húzni a tűző nap ellen a gyerekei fölé.

Van némi nemzetiségi összefüggés is: azok között, akik nekimentek a rendőröknek Röszkén, többen voltak az afgánok, mint a szírek és kurdok. De ez leginkább azzal lehet összefüggésben, hogy közöttük sokkal több a fiatal, egyedülálló férfi, mint a gyakrabban családostul elinduló utóbbiak, akik sokkal inkább várnak, és tárgyilagosan olyanokat mondanak, hogy, „úgy bánnak itt velünk, mint a kutyákkal”. Ez egy egy Kobaniból érkezett, családos kurd férfiből fakadt ki. Vannak egyébként itt még Maliból is.

Mindez egyébként nem a menekülttábor, de még csak nem is az a hely, ahol regisztrálni lehet. Ez csak egy úgynevezett gyűjtőpont. Amikor átérnek a határon, ide kell besétálniuk, a rendőrök itt őrzik őket, amíg sorban meg nem érkezek buszok, hogy a közeli idegenrendészeti kirendeltséghez, vagyis regisztrációs ponthoz vigyék őket (ez az új tábor, ami a napokban nyitott, és ahol sokkal jobb körülmények vannak, mint a korábbi röszkei pontnál, ahova nem engedték be a Human Rights Watch képviselőit).

A buszok viszont ritkán, és lassan jönnek. Egyrészt azért, mert a táborok megteltek, a regisztráció pedig lassan halad. Másrészt azért, mert a dühös fiatalok éppen azt az utat állják el, ahol a busz meg tudna érkezni, és el tudná vinni az embereket.

Arról tehát már alig van szó, mint a korábbi röszkei konfliktusoknál, hogy a menekültek ne lennének hajlandóak ujjlenyomatot adni. Vannak ugyan, akik nem akarnak, de azok is állnak akár napokat is a semmi közepén. akik készek lennének azonnal regisztrálni, minden szabályt betartva.

„Milyen állam az, amelyik rendőrsorfalat tud küldeni, de buszokat nem?”

– kérdezi egy kurd férfi.

Aki viszont semmiképp nem akar regisztrálni, egyre gyakrabban visszafordul. A sínen már nemcsak Szerbia felől Magyarországra, hanem az ellenkező irányba gyaloglókat is látni. Egy damaszkuszi férfi azt mondta, körülnézett, de ő nem fog ujjlenyomatot adni, inkább „talál valakit Szerbiában, aki elviszi.”

Mivel ez pont úgy hangzott, mintha egy embercsempész szolgáltatásait készült volna igénybe venni, megpróbáltam lebeszélni.  Nem sikerült meggyőznöm, sétált vissza.

Az, hogy eközben egyébként Szerbia és Magyarország között úgy járkáltunk oda-vissza, mintha csak a zebrán kelnénk át, már fel sem tűnik.

Az embercsempészek persze pontosan tudják ezt.  Rajokban nyüzsögnek a környéken. Egy röszkei utcán mellettem is megállt egy autó, és valószínűleg menekültnek nézhettek, mert 250 euróért vittek volna el Budapestre. A közeli benzinkútnál volt, hogy épp ezer euróban próbáltak megegyezni egy négytagú családdal.

A Keletinél már poszterek figyelmeztetnek arra, hogy senki se szálljon be csempészek autóiba, itt még ilyesmiről szó sincs. Ezért mindenkinek, akivel beszélek, egy dolgot próbálok mindenképp elmondani.

Akármilyen hosszú várakozás jobb, mint megfulladni egy teherautó csomagterében.

A sínek mellett találkoztam egy kurd családdal és ismerőseikkel, akik szintén megunták a várakozást. A három gyerek, a 21 éves Salar, 17 éves húga, Laylan és másik, 20 éves lánytestvérük jól beszéltek angolul. Kamisli városából érkeztek, és azért most menekültek a háború elől, mert eddig reménykedtek, hogy majd jobb lesz, de soha nem lett jobb.

Az olajipari mérnöknek tanuló Salar a kukoricás felé mutat, hogy erre megpróbálják kikerülni a gyűjtőpontot. „Nem akarunk tovább várakozni. És egyébként is kaland. Ha félsz, nem kell velünk jönnöd” – mondja vidáman Laylan, akinek egyébként még útlevele is van, persze vízum nélkül. Törökország és Görögország között egyszer már majdnem megfulladtak.

Én nem félek, nekem vannak irataim, de őszintén megmondom nekik, hogy egészen biztosan el fogják kapni őket a rendőrök. Ennyire azért nem egyszerű kijátszani a rendszert. Gyalogolunk a mezőn keresztül, Salar a regisztráció részleteiről kérdezget, próbálom meggyőzni, hogy csinálják meg.

A kukorica magasra ér, de többször is kérik, hogy bukjunk le, mintha bármit is számítana. „Én is újságíró akarok lenni, mint te” – mondja a főúthoz közeledve Laylan, akinek a Discovery Channel a kedvence, és épp emailcímet váltanánk, amikor rendőrautó vág be a kanyarban. A társaságból néhányan a mezőre rohannak, a többiek nem mozdulnak, begyűjtik őket. A föld tulajdonosa szólt a rendőröknek, akinek már elege van abból, hogy letapossák a termést. Mi ugyan figyeltünk erre, de egyébként joggal van ebből elege.

Ahogy sétálok visszafelé, osonó embereket látok az út mindkét oldalán. Az egyiken a bokorban bújnak meg, a másikon a mezőn lopakodnak. Ha el is jutnak valahova, sajnos benne van, hogy az embercsempészekhez.

Eközben folyamatosan érkeznek az emberek Szerbia felől. Két rendőr áll egy kutyával a sín mellett, egy menekültcsoporttal beszélgetnek.

Utóbbiak mutogatnak, hogy nem akarnak ujjlenyomatot adni.

- Fingerprint or go back to Serbia – magyarázza el az egyik rendőr röviden a menekültpolitika lényegét.

- No, no – mondják.

- Akkor Serbia – mutogat erre a rendőr dél felé.

- Merkel, Germany – szól a férfiak válasza.

- Merkel hates you – zárja le a vitát a hatóság tárgyilagosan.

Késő délutánig úgy tűnik, mindez csordogál majd tovább ugyanilyen tempóban. De a gyűjtőpontban várakozók elveszítik a türelmüket, és egyszerűen elindulnak. A rendőrök nem tudják megállítani őket.

Sőt, nemhogy ezt nem tudják, de még azt sem, hogy a röszkei útról kiérve az emberek egy része ne menjen fel az M5-ös autópályára Budapest felé. A többieket sikerül legalább a tábor felé terelni – aminek kapuja persze zárva van, mert így is többszörösen le van terhelve.

A hatóságok jelenlévő emberei a nap nagy részében lényegében jól végezték a dolgukat. Volt, hogy még tolmácsot is kerítettek, ha kommunikálni kellett, és az egymás közötti beszólogatás mellett különösebb durvaság sem volt. A menekültek nagy része pedig egyáltalán nem volt az emberileg elvárhatónál türelmetlenebb.

A helyzetet viszont jól jellemzi, hogy ezzel együtt is az lett a nap vége, hogy egyrészt több száz regisztrálatlan ember sétált egy autópályán mindenféle ellenőrzés nélkül.

Másrészt megint százak maradtak későn este is odakint, pedig már csak néhány méterre voltak egy tábor viszonylag emberi körülményeitől.

További százak pedig még mindig ott fagyoskodtak a gyűjtőpontnál, az újonnan érkezettekkel együtt, és verték fel a sátraikat a kukoricás mellett, ahol már tüzek sem égtek, csak a rendőrautók lámpái világították meg a tábort.

Ugyanezen a napon legalább ötezren érkeztek Macedóniából Szerbiába, és mentek tovább, minden bizonnyal Magyarország felé.

http://444.hu/2015/09/08/roszke/

Amikor a rohamrendőr kísér ki pisilni – 5 részlet az őrjítő röszkei hétvégéről

Tudósítónk a menekültek szemszögéből mutat be majd féltucat helyzetet, hogy jobban értsük, mit is érzékelnek ők a magyar határ után. Káosz és fáradtság, de akad segítő rendőr is.

Öt kiragadott eset a hétvégi Röszkéről. Öt különálló részlet, amelyek mégis összefüggnek, mert végső soron ugyanarról szólnak.

 

1. „Miért nem visznek el bennünket?” – kérdezik hétvégén a röszkei gyűjtőponton már órák óta a hűvösödő időben, esőben tébláboló menekültek. Az egyik szír férfi, mivel egész családja órákon át ázott, egy menetrend szerinti buszjáratot akart megállítani. Előbb kővel dobta meg a járatot, majd a busz elé vetette magát (bántódása nem esett). A rendőrség eljárást indított ellene. Busz viszont továbbra sem jött, bár tucatnyi jármű vesztegelt a közelben lévő hangár előtt. Mivel a hangárt elkezdték takarítani, az új előállító pedig nem volt készen, nem volt hova szállítani a menekülteket. Ők pedig végül estére, amikor ott maradtak a teljes sötétségben a szabad ég alatt, megértették, hogy nem fogják őket aznap sehova elszállítani.

Mindeközben arról is volt tudomásuk, hogy a fővárosból elszállították az osztrák határhoz sorstársaikat, így felkerekedtek, hogy elindulnak gyalog, a sötétben Budapestre. A majd félszáz embert az autópályára is elágazó körforgalomnál tartóztatták fel a rendőrök. A hatéves kislány, aki délután még a táborban labdázott, most édesanyja szoknyáját szorítva kiabál: „No camp! Budapest!”

1. Fotó: A szerző felvételei

2. Jól érzékelhető, hogy amíg hónapokkal ezelőtt sok menekült kérte a zöldhatáron átvergődők közül az első szembejövőt, hogy hívja a rendőröket, az utóbbi hetekben vonakodnak alávetni magukat az intézkedésnek. Többségük azért követi őket megadóan az első állomásukra, a gyűjtőpontokra, mert jártányi erejük sincsen már, éhesek és szomjasak. Sokan a határkövek tövében tábort vernek, ahol még egy utolsó tanakodás következik, mielőtt belépnek Magyarországra. „Finger, finger?” – legtöbbjük értetlenséggel fogadja, hogy ujjlenyomatot vesznek tőlük, mutatják a görög táborokban kapott papírjaikat, amelyekből az derül ki, úgy bocsátották őket útra, hogy ott nem kértek ujjlenyomatot. „Én nem akarok itt semmit, ez egy szegény ország, nekem van pénzem, nem kérek semmit!” – magyarázza az egyik szír fiatalember. „Miért nem engednek bennünket menni, szabadon?” – kérdezi angolul. Amikor okmányaikról érdeklődöm, meglepetésemre többen mutatják, kinek útlevele, kinek születési anyakönyvi kivonata van, többen mondják, hogy a tengerbe vesztek papírjaik. Egy fiatal fiú is ideges lesz az ujjlenyomat vételének elkerülhetetlensége hallatán: „Most forduljak vissza, hova? Egyetemre szeretnék járni, otthon is ezt tettem, amíg lehetett. Ez a szabad Európa? Ez Magyarország?” Egy idősebb szír férfi, elmondása szerint tanár, amikor meglátja a kezemben a diktafont, azt kéri, hogy üzenhessen Angela Merkelnek. Mivel a saját nyelvén mondja a hallhatóan meleg üzenetet, csak a mondanivaló végét értem, amikor többször meghajolva köszönetet mond Merkelnek. A síneknek mind a szerb, mind a magyar oldalán csoportok ülnek, nem tudni, ki hogy dönt: besétálnak a rendőrök karjaiba, visszafordulnak további terveket szövögetni, vagy megkockáztatják, hogy bevetik magukat a sínek mentén levő kukoricásba, ahol keresztülhaladnak és vagy rendőrökbe, vagy a tábla másik oldalán levő benzinkúton várakozó többtucatnyi embercsempész karjába futnak.

3. „Miért nem engednek a feleségemhez?” – kérdezi egy férfi, akit belga felesége vár. Egy férfi próbálta kideríteni, hogy merre is kell menniük, mivel a körforgalomban nem tudott eligazodni: „Erre kell menni Budapestre?”

Esett az eső, egyre hidegebb lett.

Egy gyermekével didergő nőre egy operatőr terítette rá a zakóját, de nem volt annyi zakó, ahányan fáztak már az éjszakában, mégis hajthatatlanok voltak. Két újságíró kíséretében két menekült elmehetett megnézni, hogyan fest az új tábor, ahova hajnali kettőkor már elvitték volna őket, ám a többség még saját társukban sem bízott. „Letartóztatnak bennünket?” – kérdezte több fiatal. Bár megérkezett egy német rendszámú autó élelmiszerrel és innivalóval, itt nem engedték meg, hogy kiosszák azokat. Egy asszony egy idő után őrjöngeni kezdett, mivel arabul kiabált, nem értettünk egy szót sem, de akik ijedten körbeállták, amint egyéves körüli kislányát szorongatva perceken keresztül sikoltozott, sem voltak hajlandók lefordítani, hogy mi a baj. Reggelre kifáradt mindenki, megtörten bevonultak az új, fűtött táborba. Vasárnapra ezer ember zsúfolódott össze a röszkei gyűjtőponton, ekkor már ismét az éppen bezárt röszkei hangár megnyitása mellett kellett döntenie a rendőrségnek. Mivel azonban még így sem tudtak elegendő helyet biztosítani a menekültek elszállásolására, félezren ismét a csillagos ég alatt töltötték az éjszakát a 10 Celsius-fok alatti hidegben.

4. A Röszkei gyűjtőponton a múlt hét közepéig rendre 250-300 menekült várakozott. Őket rendszeresen szállították el a közeli hangárba, ahol regisztráció után indították tovább a menekülteket a Bevándorlási Hivatal telephelyeire, az ország különböző pontjaira. A gyerekek kergetőznek az apukák építette focipályán, amelyet rendőrségi szalagokkal vettek körbe, rúgják a labdát. „Gyertek csak, gyertek, tömjétek meg a bendőtöket!” – integet az egyik szolgálatban lévő fiatal rendőr a gyerekeknek, akik nem kéretik magukat, vidáman majszolják a kifliket. Nyugodt rendőr, nyugodt menekült. Itt ilyen is van.

5. „Börtönbe visznek bennünket?” – kérdezte nem kis aggodalommal egy menekült, amikor pénteken a röszkei hangárból lassan kivonult a rohamsisakba öltözött, pajzsot viselő osztag egy része, ők a békés gyűjtőpontnál sorakoztak fel. Kisvártatva a tisztás melletti síneken megjelent a nagyobb csoport, akik látva a „készültséget”, futásnak eredtek a síneken tovább. Ezúttal a szép számmal a gyűjtőpontnál posztoló rendőrök autóikba pattantak, és üldözőbe vették a menekülteket, akiket végül a Szegedhez tartozó Szentmihálynál állítottak meg.

A vasúti átjárónál legalább 80-100 rohamsisakos, golyóálló mellényes, pajzsos rendőr sorakozott fel a körülbelül ugyanekkora létszámú csoport feltartóztatására, akik rémülten álltak a síneken, földbe is gyökerezett a lábuk. Végül megindultak a kereszteződés felé, ahol leültették őket a földre, ahonnan azt is lehetett látni, hogy egy rabomobil mellett még további rendőrök várakoznak. Másfél órán keresztül ültek csendben. Ha valaki jelezte, hogy szeretné elvégezni a dolgát, akkor egy rohamsisakos kíséretével ezt megtehette a kukoricásban. Egy tízéves kisfiút is rohamrendőrök kísértek oda.

http://m.magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/amikor-a-rohamrendor-kiser-ki-pisilni-5-reszlet-az-orjito-roszkei-hetvegerol-96383

Röszkei gyűjtőpont: „a tragédia kódolva van a rendszerben”