"Sinkó László színházi és filmszerepein keresztül egyaránt rengeteg szeretetet, örömet és szépséget adott a magyaroknak. A legnagyobbak közé tartozott, emléke örökké velünk marad" - így reagált a Nemzeti Színház a halálhírre.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 76. életévében halt meg. A Budakalászon élő művészt 2011-ben Budakalász díszpolgári címével tüntette a ki a város Képviselő-testülete.

Sinkó László 1940. március 18-án született Budapesten. Bátyja, a nála tizenkét évvel idősebb Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb színésze volt. Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Diplomájának megszerzése után, 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol különböző műfajú darabokban, még operettben is játszhatott.

Budapestere 1966-ban költözött, a Nemzeti Színházban játszott. 1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Barcelonában, Bogotában és Caracasban is.

A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, s ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe.  Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán, és elment "szabadúszónak", sokat játszott vidéken.

 2003 óta ismét a Nemzeti Színház tagja. Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu).

Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal.

Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi.
Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban. Szinkronizálni is gyakran hívják: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).

Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át. 2014-ben A Magyar Érdemrend tisztkeresztje (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze kitüntetésekkel ismerték el munkásságát.

Egy nagy színész ment el – Sinkó László halálára

Egy-másfél évtizeden át a legnagyobb színészek közé számítottuk. Színházcsinálója a színházi világban ritka revelációk közé tartozott. Thomas Bernhard e darabjának hősében egy nagy művész hivatástudatát és kiszolgáltatottságát, reménytelen, de feladhatatlan küzdelmét, magányát és minden érzését a szakmának alárendelő elszántságát, magabiztosságát és szorongásait, tehetségében bízását és kudarcainak, sérelmeinek átélését olyan erővel tudta megjeleníteni, ahogyan csak ritkán sikerül.

Fotó: Kovács Bence / Népszabadság/archív

1940-ben született, 1962-ben végezte el a színművészeti főiskolát. Utána négy évet Debrecenben dolgozott, 1966-ban lett a Nemzeti Színház tagja. 1982-ben a Katona József Színház akkor alakult csapatához csatlakozott. Itt tudott felnőni testvére, Sinkovits Imre mellé, egy más, egy újabb, korszerűbb színházi stílusban ért el hasonló színvonalat, alkotott hasonlóan összetéveszthetetlen személyiséget. Übü királya rendkívüli karikírozó képességéről, az abszurdban a köznapit, a triviálist megmutatni tudó adottságát kamatoztatta. Básti Julival az ocsmányság csodás párosát alkották meg.

1994-től 1998-ig Székely Gábor Új Színházában játszott, itt Moliere darabjában Sganarelként adott feledhetetlen képet a korlátoltságában öntudatos, harciasan jámbor kisemberről Cserhalmi György Don Juanja mellett. 1995-ben kapott Kossuth-díjat.

Öt évig szabadúszó volt, de addig is sok színházi és filmszerepet kapott. 2003-ban lett ismét a Nemzeti tagja, 2014-ben választották a nemzet színészévé.

Nagyon tudatosan, alaposan dolgozó színésznek vallotta magát, a szerepet eltartotta magától, elemezve, gondolkodva járt végére a soron lévő figurának. Ez mindig jelentős eredményt hozott, bár ritkán olyat, mint A színházcsináló volt. Jó volt pedig Az imposztorban Sopronban, a Lear királyban Zalaegerszegen, voltak jelentős alakításai második Nemzeti Színház-i idejében is, legutóbb például emlékezetes volt Caragiale Zűrzavaros éjszakájának amúgy feledhető előadásában is.

És nyilván nézői-kritikusi maximalizmus, követelőző önösség volt többet várni tőle.

Nagy színészként kell emlékeznünk rá.

http://nol.hu/belfold/egy-nagy-szinesz-ment-el-sinko-laszlo-halalara-1555017