He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Hajnali net szemle

2014.11.20. 04:39 guma

Ismeretlen orosz űrjárművet figyel a világ

2014 májusában az észak-nyugat oroszországi Mirnij város közelében lévő  Pleszeck űrrepülőtérről fellőttek egy rakétát, ami több orosz katonai műholdat szállított, és állított később sikeresen pályára. Kilövés közben a rakétáról levált egy darab, amiről sokáig mindenki azt hitte, hogy csak űrszemét, a kilövés tervezett hulladéka. Azért is volt könnyű így gondolni, mert az oroszok nem adtak ki külön tájékoztatást a tárgyról.

Az azóta eltelt hónapokban azonban kiderült, hogy az objektum sok minden lehet, de űrszemét bajosan, ugyanis precízen és célirányosan mozog az űrben. Eleinte csak megközelített néhány orosz műholdat, majd legutóbbi akciójával rácsatlakozott annak a rakétának a maradványaira, amelyikkel eredetileg kilőtték.

Amatőr csillagászok ezrei mellett a NASA is figyeli a tárgyat, és eddig úgy tűnik, mozgása irányított. De hogy pontosan mi lehet a feladata az azóta 2014-28E számmal ellátott műholdnak, az oroszokon kívül egyelőre senki nem tudja. Szakértők szerint lehet egy sima kísérleti űrjármű is. Az sem kizárt, hogy az oroszok az űrszemét összeszedésével kísérleteznek,

de lehet ez akár az új űrháború kezdete is.

folytatás: http://444.hu/2014/11/19/ismeretlen-orosz-urjarmuvet-figyel-a-vilag/

És sikerült! Megvette az állam a Welt 2000 Kft-t

Harmadszor jelentette most be a kormány egy éven belül, hogy megvette. A második bejelentés másnapján az egyik tulajdonos váratlanul meghalt. Ez a cég készítette az EU-s pénzosztást intéző szoftvert.

olvasd el itt: http://444.hu/2014/11/19/es-sikerult-megvette-az-allam-a-welt-2000-kft-t/

Egyre csak dagad a kormányapparátus

A minisztériumoknál lesz honnan elkezdeni a lelkesen beharangozott Államreform 2 program keretében beígért bürokráciacsökkentést, az elmúlt négy évben ugyanis nyolc minisztérium többségénél nőtt a foglalkoztatottak száma, olyan is volt, ahol majdnem megnyolcszorozódott - derült ki a miniszterek Szilágyi György jobbikos parlamenti képviselő kérdésére adott írásos válaszából. A minisztériumoknál dolgozók létszáma négy év alatt összesen 1481 fővel nőtt.

A legdinamikusabban a Miniszterelnökség bővült, ahol 2010-ben átlagosan még csak 93-an dolgoztak, idén pedig már átlagosan 740-en. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szintén nagot bővült, 2010 óta megduplázódott a dolgozói száma, amit válaszukban azzal indokoltak, hogy a fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakulásával sok intézmény megszűnt, és a dolgozók egy részét az NFM vette át.

Jelentős állománycsökkenés egyedül a Földművelésügyi Minisztériumnál volt az elmúlt négy évben, ott 709-ről 504-re esett a dolgozók száma. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnál belengetett jelentős leépítések egyelőre még nem látszanak meg a kormánytisztviselők átlagos számát mutató statisztikákban: a külügyminisztériumban 2010 óta folyamatosan emelkedett a foglalkoztatottak száma, négy év alatt összesen 130 fővel.

A legtöbb egykor különálló minisztériumot tömörítő Emberi Erőforrások Minisztériumánál nem volt nagy változás az elmúlt négy évben (954 és 987 között mozgott a foglalkoztatottak száma), de idén megjelent plusz 766, különböző EU-s projektekből fizetett dolgozó a minisztériumnál (ez a grafikonon nem látszik, mert feltehetően csak átmeneti létszámemelkedésről van szó).

(az igazságügyi minisztériumot vezető Trócsányi László csak a jelenlegi foglalkoztatottak számát írta meg a Szilágyinak küldött válaszában (ez 355 fő), mivel őt újonnan nevezték ki a minisztérium élére, és a kérdés úgy szólt, hogyan változott a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett tárcánál, a korábbi évek adatait valószínűleg nem érezte magáénak)

http://index.hu/belfold/2014/11/19/miniszteriumok_foglalkoztatottsag/

Szijjártó Moszkvában be is szólt, meg nem is

Egyensúlyozik a magyar külpolitika a Nyugat és Oroszország között. A Moszkvában tárgyaló magyar külügyminiszter beszólt az ukrajnai beavatkozásért, de ismét elvetette a szankciókat. Szijjártó Péter új magyar vízumközpontot is átadott Moszkvában, itt éppen orosz sportolók veszik át dokumentumaikat. Fotó: MTI/Moszkvai magyar nagykövetség Szijjártó Péter új magyar vízumközpontot is átadott Moszkvában, itt éppen orosz sportolók veszik át dokumentumaikat. Fotó: MTI/Moszkvai magyar nagykövetség

itt olvashatod az összefoglalót: http://444.hu/2014/11/19/szijjarto-moszkvaban-be-is-szolt-meg-nem-nem-is/

A sokszor elmondott hazugság igazzá válik?A sokszor elmondott hazugság igazzá válik?

(részlet)

A gumilövedék nem az ördögtől való, éppen arra van kitalálva, hogy legyen egy olyan eszköz, amely nem igazi lőszer, de erősebb hatású, mint a gumibot, a könnygáz, a vízágyú. Sok rendőrségi szakember nem is helyeselte, hogy a 2006-os események után az országgyűlés betiltotta. Egyébként épp most csempészik vissza a büntetés-végrehajtási törvénybe: „bv. szervezetnél rendszeresített speciális, nem élet kioltására tervezett traumatikus lőszerrel, valamint irritáló töltetű lőszerrel leadott lövés alkalmazható az életet, a testi épséget közvetlenül sértő vagy veszélyeztető támadás elhárítására; a fogvatartott szökésének megakadályozására, megszökése esetén elfogására.” Amit itt kiemeltem, az gyanúm szerint pontosan a gumilövedéket jelenti. Kedden, 18-án délelőtt szavazott róla az országgyűlés. Tehát nem önmagában a gumilövedék volt a baj, hanem a gyakorlatlanságból fakadó szakszerűtlen használata. Tragédia, hogy ez sérülésekhez, sőt maradandó károsodásokhoz vezetett, és az akkori kormánynak azonnal mindent meg kellett volna tennie a felelősök megbüntetésére, a sérültek pedig joggal vártak volna el gyors erkölcsi és anyagi elégtételt. A szeme világát sajnos senkinek nem lehet visszaadni, de ezt úgy értelmezni nyolc év óta folyamatosan, hogy itt szemeket lövettek ki – tehát hogy ez volt a cél, erre szólt a parancs –, az gazemberség.

Ismétlem, tudom, hogy a sokszor elmondott hazugságot végül azok is elhiszik, akik tulajdonképpen tudják, hogy hazugság. De nem állhattam meg, hogy fel ne idézzem, mi történt 2006-ban.

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141119_A_sokszor_elmondott_hazugsag_igazza_valik

Életem legjobban elköltött 810 forintja: rendeltem a Fidesztől egy kulcstartót

(részlet)

Így aztán tökéletesen érthető, hogy a Fidesz pénzért árulja, amit más ingyen osztogat. És amikor a Hír24 megírta, hogy a párt webshopja, ahol pontosan ilyen pártbiszbaszokat árulnak, legalább hat pontban sérti a törvényt (nincs elérhetőség, adószám, név, satöbbi), azonnal elhatároztam, hogy vásárolok onnan valamit, és tesztelem a rendszert.

http://444.hu/2014/11/19/eletem-legjobban-elkoltott-810-forintja-rendeltem-a-fidesztol-egy-kulcstartot/

Németh Miklós: Ciklusokon átívelő problémákkal küzd az ország

 

Németh Miklós volt miniszterelnök szerint a rendszerváltást követően a felső öt százalék „kutyául meggazdagodott”, „csalt, lopott, hazudott”, „a többinek meg coki”, húzzák össze a nadrágszíjat. A volt kormányfő a vele megjelent interjúkötet bemutatóján beszélt Balog Zoltán miniszter, Glatz Ferenc történész, Tölgyessy Péter politológus és Boross Péter volt miniszterelnök társaságában.  

Németh Miklós volt miniszterelnök szerint ciklusokon átívelő problémákkal küzd az ország, és miközben a rendszerváltást követően a felső öt százalék meggazdagodott, a többinek összehúzták a nadrágszíjat. Az egykori volt kormányfő e véleményét a róla írt könyv megjelenése alkalmából rendezett pódiumbeszélgetésen fejtette ki szerdán Budapesten.

 
Az ELTE-n tartott eszmecserén részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Boross Péter korábbi miniszterelnök, Glatz Ferenc történész, az MTA korábbi elnöke, a Németh-kormány tagja és Tölgyessy Péter politológus. Az esemény moderátora Oplatka András történész, újságíró, a könyv szerzője volt.
 
Németh Miklós – aki 1988. november 24-től 1990. május 23-ig állt a Magyar Népköztársaság utolsó, illetve az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányának élén – elmondta: az 1980-as évek elejétől tudták, hogy az ország a csőd felé tart, meghirdették a demokrácia-csomagtervet, jött az egyesülési törvény, ami lehetővé tette a pártalapítást, a többpártrendszert, aztán „várták a csillagok kedvező állását”, hogy mikor lehet a mozgásteret tágítani.
 
A volt miniszterelnök Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral kapcsolatban felidézte Kádár János szavait: „figyeljék ezt az embert, a rendszer sírásója lesz!”
 
A Szovjetunió kimerült, 1988-ban Gorbacsov többször is elismételte: minden párt a saját országa és népe előtt felel, ami a Brezsnyev-doktrína végét és a mozgástér bővülését jelezte – idézte fel Németh Miklós. 
 
Szerinte a rendszerváltás eredendő bűne, hogy nem beszélték ki a társadalom, a gazdaság problémáit. Elindult a megbélyegzés – fasisztázás, kommunistázás, zsidózás – ami eljutott a társadalom széles rétegeihez, második Marshall-terv pedig nem volt. Azaz hiányzott a második világháborút követően a vesztes országokban a demokrácia kibontakozását támogató jelentős amerikai segélyhez hasonló lépéssorozat a volt szocialista országok érdekében.
 
Németh Miklós arra hívta fel a figyelmet: ciklusokon átnyúló problémahalmazokkal küzd az ország. A rendszerváltást követően pedig a felső öt százalék „kutyául meggazdagodott”, „csalt, lopott, hazudott”, „a többinek meg coki”, húzzák össze a nadrágszíjat – fakadt ki.
 
Tölgyessy Péter arról beszélt, hogy a szovjet rendszer bukásából a magyar társadalom kimaradt, a többi volt szocialista országtól eltérően az átlag magyarok relatíve jól érezték magukat. Az első szabad választásokon a szocialista országokban többnyire 90 százalék feletti volt a részvétel, Csehszlovákiában például 96, Magyarországon ezzel szemben 65 százalék. A magyarok „semmiben se vesznek részt” – jegyezte meg a politológus, aki szerint egy Marshall-segély nem hozott volna döntő változást, inkább ártott volna, mert „a magyarok már csak ilyenek”.
 
Tölgyessy úgy vélte: az előző rendszer öröksége a volt szocialista országok közül talán éppen Magyarországon a legterhesebb. A többi volt szocialista országban, ahol rosszabbul éltek az emberek, világosabb volt, mi a rossz, ami ellen fel kell lépni. Utalt arra, hogy egyes reformkommunisták időnként máig emlegetik, milyen jól tovább tudták volna vinni az ügyeket, és akkor jobb lett volna. „Én ezt nagyon másként látom” – jelentette ki Tölgyessy, aki szerint a Németh-kormány csinált nagyszerű dolgokat, de az államszocializmus gazdasági terheivel nem nézett szembe, a gazdasági rendszerváltás az Antall-kormányra maradt.
 
Balog Zoltán szerint, ha a rendszerváltáskor radikálisabban indulnak el a folyamatok, akkor most lehet, hogy előrébb tartana az ország. Ha akkor nem lett volna annyira idilli a légkör, most talán nem lenne annyira feszült. A könyv kritikájaként a miniszter leszögezte: az elmúlt 25 évet nem tekinti sikertörténetnek.
 
A kormánypárti politikus szerint azért nem csatlakozott a társadalom a rendszerváltáshoz, mert zárt ajtók mögötti elitista alkudozások folytak és nem volt olyan hang, amit érdemes lett volna követni.
 
Ezzel kapcsolatban Boross Péter úgy vélekedett: a szétroncsolt társadalom csak egyetértően úszott az eseményekkel, miközben sokan gondolták az idősek közül, hogy az orosz maguktól úgyse mennek ki.
 
Balog Zoltán a rendszerváltás egészéről úgy vélekedett: egyes egyéni teljesítményeket, érdemeket nem vitat, de a végeredmény nem rózsás. A miniszter felvetette, mi lett volna, ha Németh Miklós és Pozsgay Imre vezeti az MSZMP utódpártját, az MSZP-t. Majd Balog Zoltán – aki a rendszerváltás idején református lelkész volt – megjegyezte, „még mielőtt a reformkommunizmus megdicsőülne”, hogy a nem sokkal korábban az egyházakat ellenőrző pártállami hivatal munkatársával mint a magyarországi vöröskereszt egyik vezetőjével találkozott, akinek keserűen csak annyit mondott: „Kovács elvtárs, úgy látom, hogy továbbiakban is együtt fogunk működni”.
 
Glatz Ferenc szerint Németh Miklós volt az egyetlen olyan személyiség, aki akkor a változtatni akaró embereket koordinálni tudta. Az akadémikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi negatívan értékelt politikai rendszerben Monok település 17 diplomást adott az országnak, köztük Németh Miklóst, a rendszerváltás óta azonban egyet se.
 
Glatz megjegyzése, amely szerint a Németh-kormánynak elévülhetetlen érdemei voltak, nagy tapsot kapott.
 
Oplatka András Németh Miklós - Mert ez az ország érdeke című félezer oldalas kötete egy napokon át tartó mélyinterjú alapján készült. A könyvben javarészt egyes szám első személyben Németh Miklós beszél, ezt azonban kiegészítik, időnként ellenpontozzák eredeti dokumentumrészletek. A könyv a bevezetője szerint nem a rendszerváltás, hanem Németh Miklós története, alcíme: Rendszerváltás a kormányfő szemével.
 http://mandiner.hu/cikk/20141119_nemeth_miklos_ciklusokon_ativelo_problemakkal_kuzd_az_orszag

"Nemkívánatos piaci jelenségek"

Ezt csinálják négy és fél éve. Szabályozott keretek közé szorítják be, amit és akit csak tudnak.

Azt mondja a legújabb kormányelőterjesztés, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján "egyes nemkívánatos piaci jelenségek miatt szükséges a dohánytermék-kiskereskedők beszerzési tevékenységét (...) szabályozott keretek közé szorítani". Miközben mindenki tudja, hogy maga a piac, mint jelenség nemkívánatos, a többi színtiszta hablaty, újbeszél ("rendkívüli egészségügyi hozzájárulás"), újraelosztás. Azt is mindenki tudja, kiknek.

Ezt csinálják négy és fél éve. Szabályozott keretek közé szorítják be, különadóval sújtják, amit és akit csak tudnak. És mindig van egy kör, amelyik valamiért jól jár mindennel, hol a Közgép, hol a CBA, hol a Lázár-barát Continental, hol a Századvég, hol korábbi Pintér-cégek.

Az RTL KLub tervezett elüldözéséhez és a Tesco meg a többi hipermarket tervezett kiutálásához hasonlóan a dohányipar állami kifosztása, a bevallottan aránytalan új különadó bevezetése is azzal az alig leplezett céllal történik, hogy az így keletkező piaci űrt majd színmagyar vállalkozók töltik be. Az ő termékeik ugyan most még kicsit kevésbé kelendőek a szemét, hanyatló nyugati áruénál, de majd fellendíti a forgalmat, ha a hódmezővásárhelyi cigikre rovásírással is rá lesz írva, hogy a dohányzás és az extraprofit árt az egészségnek.

És mint a Népszabadság most megtudta, kormányberkekben "nyílt titoknak" számít, hogy "a Philip Morris aránytalan megadóztatása az amerikai kitiltási botrányra adott válasz". Talán még emlékszünk: az RTL-lel szembeni legújabb arcátlan adóemelést is a bosszú motiválta, ennyi a kormánykritikus híradó ára.

Már az első trafikbotrány is a fiatalok egészségét volt hivatott védeni, ehelyett sikerült a Lázár-barát Continentalt helyzetbe hozni (pláne, hogy lényegében ők is írhatták a tervezet végső verzióját), ezenkívül a feketekereskedelem is jól fellendült, volt is nagy meglepi, hogy nahát, ez meg hogy történhetett meg. Most meg jön a szocializmus, a 13 milliárdos különadón kívül létrejön az állami kiskereskedelmi "ellátó" (így), onnan lehet vásárolni, vagy mész tönkre, úgy húsz cég tönkremegy, kit érdekel.

Természetesen megint a sikert büntetik: a BAT éppen két hónapja adott egy teljesen önerőből felépített, 9 milliárdos beruházást Pécsett, ezt viszont a folyamatos, osztályharcos különadó-fixációban szenvedő kormánypárti aktivizmus pont figyelmen kívül hagyja; mindegy, az a multi baja, ha van olyan hülye, hogy nálunk beruház.

És mivel emiatt nem fogunk utcára menni, nézzük röviden, mi várható: újabb protekcionizmus, a fogyasztók újabb nyílt arculcsapása, újabb haveri gazdagodások, még több feketekereskedelem, még több elüldözött nyugati cég, még nagyobb munkanélküliség, még drágább cigaretta. Semmi különös, csak néhány újabb tégla a falban.

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141119_Nemkivanatos_piaci_jelensegek#2zgzcs

Putyin kiállt Magyarország mellett

Vlagymir Putyin szerint Magyarország Oroszország legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnere. Az orosz elnök osztja a magyar kormány készségét a párbeszédre és a közös nagyberuházások megvalósítására.

Amerika visszahúzódik, Magyarország beköltözik az Iszlám Állam mellé

Szijjártó Péter az egyik nyertese a jövő évi költségvetésnek. Felvehet 200 új embert, és két új külképviseletet nyithat: a malajziai nagykövetséget és az iraki főkonzulátust. Ez utóbbi a világ egyik legveszélyesebb pontján lesz, ám úgy tűnik, a gazdasági haszon felülírja a kockázatokat.

A Miniszterelnökséget irányító Lázár János mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lehet a legelégedettebb a jövő évi költségvetéssel. Nemcsak a tárca közvetlen kiadási lehetőségeit sikerült feltornáznia mintegy másfél milliárd forinttal, hanem a tervek szerint bő kétmilliárddal több pénz jut a külképviseletekre is. A minisztérium létszáma pedig - bár október végén hivatalossá vált, hogy 107 embert kirúgnak - csaknem 200 munkatárssal bővül a korábbi külügyi tárcához képest.

Az állománybővülésből 5-5 főt a tervezett két új külképviselet visz el. Újra megnyitják a magyar nagykövetséget Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban, és főkonzulátus kezdi meg munkáját az iraki Erbílben.

http://vs.hu/gazdasag/osszes/amerika-visszahuzodik-magyarorszag-bekoltozik-az-iszlam-allam-melle-1118#!s1

Elpusztíthatja a CBA a madaras Tescot?

(részlet)

Nagy az ő bűnük: olcsón adják a kaját. Kihasználják nagyságukat a mocskos kapitalisták, sőt még azt is, hogy az unióban szabad a termékáramlás. A szarcsimbókok behozzák külföldről azt, ami ott olcsóbb és basznak drágán venni a versenyképtelen magyar termelőktől. És kemény konkurenciaharcot vívnak egymással a helyett, hogy önként és dalolva letennék a fegyvert a jó magyar láncok előtt. Igazi gennyládák, veszniük kell.

http://mentalisdeficit.blog.hu/2014/11/19/elpusztithatja_a_cba_a_madaras_tescot

ÍGY HELYEZKEDETT MA A KORMÁNY

  • Orbán Viktor Budapesten arról beszélt, hogy Magyarország nem oroszbarát, hanem magyarbarát, és a megfelelési kényszerek helyett elkezdtünk európaiként viselkedni: kiálltunk az érdekeinkért, nem fogadtunk el mindent zokszó nélkül. Szerinte a magyar az egyetlen kóser alkotmány, amit az EU is átvilágított. 
  • Eközben az elmúlt napokban ismét nyugat felé forduló Szijjártó Péter Moszkvában arról beszélt, hogy támogatjuk Ukrajna területi egységét és szuverenitását. Megerősítette ugyanakkor, hogy megépítjük a Déli Áramlatot.

A NAP NYERTESE KERÉNYI IMRE

Az V. kerület önkormányzata nagyot hibázott: véletlenül, igen, véletlenül Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester bátyját, Gábort nevezték ki a kerületi tévé felügyelőbizottsága élére, Kerényi helyére. A törvényt is sértő bakira szerencsére idejekorán fény derült, így Kerényi visszakapja korábbi stallumát, de a kárpótlásul kapott másik FB-elnöki posztját is megtarthatja: a kerületi cigányzenekarét. Egymilliós kormányzati fizetése mellett így ebben a kerületben havi 700 ezres mellékese lesz.

800 ÁLLÁST VESZÉLYEZTET AZ ÚJ TRAFIKTÖRVÉNY

A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerdán az MTI-vel. A dohányipari vállalatok álláspontja szerint az intézkedés felesleges, költséges, bonyolulttá teszi a kiskereskedelmi ellátást, valamint sérti a szabad verseny és a vállalkozás szabadságának Alaptörvénybe foglalt jogát, az EU Alapjogi Chartát, emellett az uniós és hazai versenyszabályokat is. És 700-800 állást veszélyeztet.

KORRUPCIÓELLENES SZÖVETSÉG ALAKUL 

Korrupcióellenes Szövetséget hoz létre az egykori NAV-alkalmazott, az utóbbi hetek utcai tüntetéseinek egyik szónoka, Horváth András. Az Atv.hu értesülései szerint egyesületi formában kívánnak majd működni, és olyan „nagyágyúk" vesznek részt a szervezet megalakításában, mint Karancsi Tibor, Hadházy Ákos, Jávor István, Vágó Gábor vagy Vancsura István.

http://index.hu/napinapi/2014/11/19/napinapi_szerda/

Lánczi András esete a Prezivel

(részlet)

 Ebben minden benne van, amit csak a zsigereiddel érzel, amit soha nem tudsz kimondani, csak nekifeszülsz a rendőrsorfalnak, csak dörömbölsz a kisfogház cellája falán, csak ellövöd az utolsó töltényt, amit pedig magadnak tartogattál.

http://orulunkvincent.blog.hu/2014/11/19/lanczi_andras_esete_a_prezivel

Nem azt mondták Feri

(részlet)

Miközben Orbán Viktor hat és félmillió malacot vizionált az országnak (azt persze nem téve hozzá, hogy ugyanitt szívesen látna tízmillió birkát is), és miközben haveri sertéstelepeket adott át, avatott fel, eközben a nép vagy még inkább a NÉP mindenféle tüntetésekkel múlatta az idejét. Ami mint tudjuk Kósa Lajos szerint talán még helyes is.

http://proszektura.blog.hu/2014/11/19/nem_azt_mondtak_feri

A NAV szerint nem közérdekű, mely munkatársait tiltotta ki Amerika

Vida Ildikó, amikor bejelentette, hogy a kitiltottak között van, megemlítette azt is, hogy több munkatársa is rajta van a listán. Rákérdeztünk ezután a NAV-nál, hogy valóban azokról a vezetőkről van-e szó, akikről a VS.hu értesült, tehát az ellenőrzésekért felelős elnökhelyettesről, Csillag Dezsőnéről, az ellenőrzési főosztály vezetőjéről, Dávida Mariannáról, illetve a kiemelt ügyek főigazgatóságának vezetőjéről, Somos Katalinról.
Napra pontosan két héttel később kaptunk tájékoztatást a NAV-tól:

„Az, hogy a NAV-nál dolgozó vezetők, mint magánszemélyek, szerepelnek-e az Amerikai Egyesült Államok listáján, nem minősül közérdekű adatnak, sem pedig közérdekből nyilvános adatnak, ezért ilyen adatot nem tart nyilván a NAV.”

 

Ezután pedig a levél idézi az információs törvény közérdekű adatról és a közérdekből nyilvános adatról szóló részeit. Így azért sem nyilvános, hogy kik vannak a listán, mert nem a tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett” a kitiltás.
http://vs.hu/kozelet/osszes/a-nav-szerint-nem-kozerdeku-mely-munkatarsait-tiltotta-ki-amerika-1119#!s0
Éhes maradsz, ha kapzsi, harácsoló társad van:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr706917587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása