Elképesztő pár nap volt! Repkedtek a zsaroló, fenyegető szavazatszerző kormánypárti vélemények(?), ígéretek(?), aminek betetőzésére az alábbiak hangzottak el egy interjúban - ami után kezdem elveszíteni a józan eszem. Tessék mondani kinek a pénzéről van szó, amit osztani fognak? Tessék mondani be lesz vezetve hivatalosan a másodrendű állampolgár (akire még a minimálbér sem vonatkozik: közmunkás) után a másodrendű város, falú? Vagy mit jelentenek az alábbi szavak, mondatok a közpénzen "dorbézoló" (mert szerintem ilyeneket csak részegen mond valaki Európában) prominenseink szájából? Szemezgessünk, értelmezzük miről beszélnek ezek itt, és a végén a véleményt se hagyd ki, mert talán a te gondolataid foglalja keretbe:
Lett volna 500 millió, csak át kellett volna adni a többséget a Fidesznek
Kiss-Kálmán Éva, a Fidesz harkányi képviselője a 2013-as időközi választás óta ellenzékben volt kénytelen politizálni a város önkormányzatában. Most újraindul a képviselőségért, és egy kampánylevélben tárta fel a helyieknek, milyen nehéz volt „narancssárga színűnek-szívűnek” lenni az elmúlt egy évben.
2013-ban hajszállal ugyan, de az időközi polgármester-választáson vesztett a kormánypárt jelöltje.
Kiss-Kálmán szerint a független városvezetés mellett nem sok hely maradt a fideszeseknek. Pedig ő megpróbálta. A levélben elmondja, hogy bizottsági helyet próbált kérni a vesztes fideszes jelöltnek és – ahogy a kampány levélben fogalmazott – néhány jó politikai kapcsolatokkal bíró személynek.
„A polgármestertől csak a puszta elutasításban volt részem”
- sajnálkozik a Fidesz-jelöltje.
Tény, hogy Harkányon feszült volt a hangulat. Az időközi választáson nyolc szavazattal nyert a független Imri Sándor, riválisa azonban nem nyugodott bele az eredménybe. Baksai Tamás fellebbezést nyújtott be, és az eredmény megsemmisítését kérte azt állítva, hogy a választás alatt több szabálytalanság is történt. Baksai kifogásait elutasította a választási bizottság.
Kiss-Kálmán Éva Imri fejére olvassa azokat a technikákat is, ahogy megpróbálta fenntartani a képviselőtestületi többségét, majd előhozza a legdurvább sztorit is.
Kiss-Kálmán szerint tavaly ősszel érkezett a hír a városba, hogy esetleg kaphatnak a fürdő fejlesztéséhez 500 millió forintos állami támogatást. Ezért cserébe csak azt a „kérést” kellett volna teljesíteni, hogy változtassák meg a Harkányi Gyógyfürdő felügyelőbizottságának összetételét.
„Ugye nem nagy elvárás, ha anyagi forrást biztosít a kormány, hogy egy felügyeleti kontrollal rendelkező szervben többséget szerezzen?”
Az önkormányzat nem fideszes tagjai azonban nem akarták megérteni a kormánypártiak számára egyértelmű logikát, és nem alakították át a felügyelő bizottságot.
A fürdőre szánt 500 millióból így siklósi várfejlesztés lett
– szögezi le a jelölt, aki szerint ezért kizárólag a független polgármester a felelős.
Baksai, aki most újraindul a városvezetői posztért, a napokban egy kézfogós cikkben szerepelt együtt a Harkányi Hírekben Nagy Csaba a Fidesz-KDNP megyei listavezetőjével, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöki posztjának „várományosával”. Nagy azt nyilatkozta a lapnak, ha a választásokon megismétlődik az országgyűlési választásokon elért eredmény, azaz a megyei vezetés és Harkány város is kormánypárti politikusok irányítása alá kerül, jelentősen megnő Harkány érdekérvényesítő képessége.
Lázár: Az ország megerősítésében a magyar művészeknek döntő szerepe jut
A miniszter szerint a magyar művésztársadalom még ma sem kapja meg azt a támogatást, amely megilletné, és amely jól bizonyítaná, milyen óriási szükség van a művészetre. Lázár János még hozzátette, hogy a kormány a következő esztendőkben különösen fontosnak tartja, hogy a magyar művésztársadalom méltó támogatásban részesüljön. És akkor most mindenki olvassa el ezt. (via MTI)
Zoltán Erika telefonon zaklatja a XI. kerület szendergő lakosságát
Fásy Ádám megállíthatatlan – és nincs is egyedül. Alig három napja mutattuk meg nektek az e hét végi Mulató-promót, és máris itt van a következő: október 11-én még nagyobb buli lesz a Bikás parkban, mint Őrmezőn. Erre ráadásul telefonon invitálják az újra-választópolgárokat.
Nem épp ellenzéki típusú barátomat tegnap délelőtt hívta fel a XI. kerületi hepaj egyik fellépője, miszerint Zoltán Erika, hogy elmondja: olyan csodálatos polgármester van ott Hoffmann Tamás személyében, és annyi csodát épített, és olyan gyönyörű lett minden, mióta ő a főnök, és Erika maga olyan boldog ettől, hogy egyszerűen muszáj elmenni mulatni a Bikás parkba. Szegény választópolgár se köpni, se nyelni nem tudott – így mesélte –, persze talán azért is, mert éppen 38,8-as lázzal küszködött. Így végül nem fordult Erikához keresetlen szavakat tartalmazó válasszal, mert félkómás állapotában is leesett neki, hogy csak playbackel, amiként Orbán Viktor is szokott más alkalmakkor.
Mindazonáltal nem aprózzák el a fideszes fiúk-lányok: először a haverom mobilját tárcsázták, aztán az anyjáét, végül meg a vonalasat is bónusznak.
Így járhat mindenki, aki felkerül a Kubatov-listákra!
http://cink.hu/zoltan-erika-telefonon-zaklatja-a-xi-kerulet-szendergo-1642620561
Zsarol a maffia
Most kezd beérni az esztergomi példa. Négy éven keresztül egy egész város, harmincezer ember életét nyomorították meg, mert az esztergomiak Tétényi Évát választották polgármesternek.
A papagájkommandó lényege, hogy a főpapagájoknak és az alpapagájoknak ugyanazt kell fújniuk, különben szétmállik a hatóanyag. Fújják is rendesen Tállai, Kövér, Lázár és a többiek, hogy miért is lesz jó, ha az alattvalók a Fidesz polgármester- és képviselőjelöltjeire szavaznak majd. A főpapagájok persze jártasak a nagypolitikában, ezért csak finoman utalgatnak rá, hogy mennyivel „könnyebb” lesz az együttműködés a kormánnyal, ha a helyi vezetés is ugyanazokat az elveket vallja. Nehogy mondandójukba bele lehessen kötni, nehogy esetleg az EU megneszelje, milyen eszközökkel él az általa finanszírozott kormány.
De vészesen közeledik a választás időpontja, és talán megijedtek, hogy nem mindenki érti a finomkodást, ezért Lázár János egy kicsit durvábbra vette. Fényes nappal, nagy nyilvánosság előtt megzsarolta a soproniakat: csak olyan polgármestert fognak támogatni, amelyiknek tetszik a programja. És – minő véletlen – a nem fideszes jelölt programja nem tetszik nekik. Amennyiben nem a fideszes nyer, ne is számítsanak egy fillér EU-s pénzre se. Persze nem azért, mert nem fideszes, hanem azért, mert olyan gyengécske a programja.
Az alpapagájokat viszont nem nyomasztja a nagypolitika, ők nyíltabban fogalmaznak. Helyi fideszes jelöltek tucatjai kampányolnak azzal, hogy őket kell választani, különben a falu vagy a város megnézheti magát. Most kezd beérni az esztergomi példa. Négy éven keresztül egy egész város, harmincezer ember életét nyomorították meg, mert az esztergomiak Tétényi Évát választották polgármesternek. Orbán Viktor négy éven keresztül hadat viselt az ártatlan civil lakosság, nők, gyerekek és öregek ellen. Ebből aztán sokan levonták a következtetést, hogy a Jóistenhez kell fohászkodni, „aki Orbán Viktor képében jelenik meg”.
Itt most el lehet gondolkodni azon, hogy ki ront a nemzetére. A válasz – számomra – egyértelmű: az, aki az akaratát nem a demokratikus szabályok szerint akarja érvényesíteni, hanem a maffia módszerével, zsarolással. Ha az orbáni elmúlt négy évben nem csak a gazdagok gazdagodtak volna, hanem csupa jó történt volna a többséggel is, és ezt a főpapagájok így is hinnék, akkor nem lenne szükség zsarolásra. Persze akkor törvényesített választási csalásra sem lett volna szükség.
A történet csattanója az lesz, ha minden településen fideszes vezetés lesz, de mindenkit nem fognak tudni megjutalmazni, mert akkor nem maradna lopnivaló.
Andor Mihály http://gepnarancs.hu/2014/10/zsarol-a-maffia/
Orbán megint avatott, és bejelentett valami nagy dolgot
Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton, Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján.
Orbán Viktor közlése szerint cserébe azt várják, "a magyar vállalkozások erősödjenek, bővítsenek, újítsanak és segítsenek abban, hogy realitássá váljon az ötmillió magyar munkahely megteremtése".
A kormányfő azt mondta, hogy a Jüllich család példát mutat az egész országnak: "ha elszántan akarjuk, sikerülhet". Hozzátette: olyan magyar vállalkozókra van szükség, akikben dolgozik az akarat, hogy kihasználják az előttük álló lehetőségeket.
A miniszterelnök kiemelte: a következő időszak az új lehetőségeket mutató és bővülni akaró magyar vállalkozások korszaka lesz.
"Magyarország elemi érdeke és a természetes életösztön is azt diktálja, hogy a magyar emberek által alapított vállalatok növekedjenek, újabb és újabb beruházásokba kezdjenek, növeljék értéküket és egyre több embernek adjanak munkát" – fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán: feljutottunk a pincéből a földszintre
A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, a lap online oldalán vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy fogalmazott: "nagy korszak kapujában vagyunk". Az oktatási átalakításokról azt mondta, az irány jó, de még sokat kell tenni, hogy hibátlanul működjön a gépezet, az egészségügyre kitérve pedig arról beszélt: emelni kell a háziorvosok jövedelmét.
A vasárnapi önkormányzati választás egyik legfontosabb kérdésének Orbán Viktor azt nevezte, hogy lesznek-e olyan polgármesterek és megyei vezetők, akik képesek együttműködni a kormánnyal. "Az együttműködéshez bizalom kell. Az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó" - fogalmazott.
A miniszterelnök ezért azt kérte az emberektől, hogy olyan önkormányzati vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal. "Ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit" - mondta.
A kormányfő emlékeztetett, hogy a 2010-es országgyűlési választás óta minden voksolást megnyert a Fidesz-KDNP, ami szerinte azt jelzi a külvilágnak, hogy Magyarország erős, mert egységes. A választóktól azt kérte, erősítsék tovább az országot az összefogás erejével, és október 12-én tegyék mindenki számára világossá: "ez az ország a miénk, mi döntjük el, hogy mi történik itt".
Orbán Viktor szerint a rendszerváltás óta a magyaroknak három nagy problémával kellett szembenézniük: egyrészt az áremelkedések folyamatosan elvitték a megkeresett pénzük értékét, másrészt a felvett hitelek kamatai mindig nőttek, a harmadik probléma pedig az volt, hogy lassan elfogytak a munkalehetőségek.
A 2010-ben elkezdett kormányzati munkával azonban mára megfékezték az inflációt - amit segített a rezsicsökkentés -, a bankok elszámoltatásával pedig véget vetettek "a tisztességtelen bankárkodás korszakának" - fejtette ki. Emellett munkahelyeket teremtettek - folytatta -, így ma már több mint négymillió ember dolgozik Magyarországon, ám "az előttünk álló időszakban szeretnénk eljutni oda, hogy ötmillió embernek legyen munkája". Ez szerinte olyan világbravúr lenne, amely előtt "talán még a legbőszebb kritikusaink is megemelnék a kalapjukat".
"Nagy korszak kapujában vagyunk, és úgy érzem, hogy a munkaalapú társadalom felépítését a következő időszakban végig tudjuk vinni" - jelentette ki a kormányfő.
A lapinterjúban hangsúlyozta azt is: a mostani kormány gazdaságpolitikájában a megszorításnak nincs helye. "Arra készülünk, hogy az emberek többet fognak keresni, megőrizzük a nyugdíjak értékét, a gyermeknevelés terhei könnyebbek lesznek, jobbak lesznek az iskoláink, és jól fognak működni a kórházaink" - sorolta, majd leszögezte: nem rossz, hanem jó dolgokra készülnek.
A magyarországi bérekről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: "az elmúlt négy év kemény munkájával feljutottunk Európa pincéjéből a földszintre. Most az a kérdés, van-e bennünk elég szufla, hogy nekivágjunk az emeleteknek". Ezért is tartja nagyon fontosnak a minőségi oktatást, mert ha végig tudják vinni az oktatási rendszer átalakítását, akkor egyre magasabb szintű tudással rendelkező munkavállalók dolgoznak majd az országban, ebből adódóan pedig nőni fog a bérük is. Ehhez még sokat kell tenni - mondta, de arra büszke, hogy az elmúlt négy évben a bérek reálértéke folyamatosan nőtt.
Az oktatás szerkezeti átalakításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az irány jó, de még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a gépezet hibátlanul működjön. Szerinte korábban rossz szokások rögzültek Magyarországon. Példaként említette, hogy a fiatalok közepes tanulmányi eredménnyel is elmentek gimnáziumba, majd egyetemre, és senki nem mondta meg nekik az elején, hogy több diploma is értéktelen lehet a munkaerőpiacon. "A megtévesztésre épülő oktatási rendszert magunk mögött kell hagynunk. Egyenesen kell beszélnünk a saját gyerekeinkkel, meg kell mondanunk nekik, hogy merre induljanak" - fogalmazott.
Az egészségügyre kitérve a miniszterelnök hangsúlyozta: emelni kell a háziorvosok jövedelmét, akiknek több műszerre van szükségük, és alkalmassá kell tenni őket összetettebb feladatok ellátására. Szerinte ugyanis ma az egészségügyet az terheli meg leginkább, hogy kórházakban és a járóbeteg-ellátásban kezelnek olyan betegségeket is, amelyeket jól felszerelt háziorvosi rendelőkben is meg lehetne oldani. Erősebbé, acélosabbá kell tenni a háziorvosi rendszert - összegezte álláspontját.
Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy 300-400 milliárd forintnyi egészségügyi fejlesztés, kórházfelújítás zajlott le az elmúlt időszakban.
Arra a kérdésre, hogy mindeközben a magyarországi kormányzati intézkedéseket erős kritika illette az elmúlt hetekben az Egyesült Államokból és az Európai Unióból is, a kormányfő úgy reagált: "tizenhatszor is elmondhatják ugyanazt, egyre hangosabban, ha nincs igazuk, akkor tizenhetedszer sem fog zavarni. (...) Ha túlságosan gyakran, a valóságtól elrugaszkodott módon mondanak ítéletet Magyarországról, egy idő után már senki sem figyel oda rájuk. Most ilyen időket élünk".
MTI
Orbán elmondta, milyen "világbravúrt" tervez
A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy fogalmazott: "nagy korszak kapujában vagyunk". Az oktatási átalakításokról azt mondta, az irány jó, de még sokat kell tenni, hogy hibátlanul működjön a gépezet, az egészségügyre kitérve pedig arról beszélt: emelni kell a háziorvosok jövedelmét.
A vasárnapi önkormányzati választás egyik legfontosabb kérdésének Orbán Viktor azt nevezte, hogy lesznek-e olyan polgármesterek és megyei vezetők, akik képesek együttműködni a kormánnyal. "Az együttműködéshez bizalom kell. Az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó" – fogalmazott.
A miniszterelnök ezért azt kérte az emberektől, hogy olyan önkormányzati vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal. "Ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit" – mondta.
Ötmillió közmunkás
Orbán Viktor szerint a rendszerváltás óta a magyaroknak három nagy problémával kellett szembenézniük: egyrészt az áremelkedések folyamatosan elvitték a megkeresett pénzük értékét, másrészt a felvett hitelek kamatai mindig nőttek, a harmadik probléma pedig az volt, hogy lassan elfogytak a munkalehetőségek.
A 2010-ben elkezdett kormányzati munkával azonban mára megfékezték az inflációt – amit segített a rezsicsökkentés –, a bankok elszámoltatásával pedig véget vetettek "a tisztességtelen bankárkodás korszakának" – fejtette ki. Emellett munkahelyeket teremtettek – folytatta –, így ma már több mint négymillió ember dolgozik Magyarországon, ám "az előttünk álló időszakban szeretnénk eljutni oda, hogy ötmillió embernek legyen munkája". Ez szerinte olyan világbravúr lenne, amely előtt "talán még a legbőszebb kritikusaink is megemelnék a kalapjukat".
Csupa jó dolgok lesznek
A lapinterjúban hangsúlyozta azt is: a mostani kormány gazdaságpolitikájában a megszorításnak nincs helye. "Arra készülünk, hogy az emberek többet fognak keresni, megőrizzük a nyugdíjak értékét, a gyermeknevelés terhei könnyebbek lesznek, jobbak lesznek az iskoláink, és jól fognak működni a kórházaink" – sorolta, majd leszögezte: nem rossz, hanem jó dolgokra készülnek.
Az oktatás szerkezeti átalakításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az irány jó, de még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a gépezet hibátlanul működjön. Szerinte korábban rossz szokások rögzültek Magyarországon. Példaként említette, hogy a fiatalok közepes tanulmányi eredménnyel is elmentek gimnáziumba, majd egyetemre, és senki nem mondta meg nekik az elején, hogy több diploma is értéktelen lehet a munkaerőpiacon.
A háziorovosoknak műszer kell
Az egészségügyre kitérve a miniszterelnök hangsúlyozta: emelni kell a háziorvosok jövedelmét, akiknek több műszerre van szükségük, és alkalmassá kell tenni őket összetettebb feladatok ellátására. Szerinte ugyanis ma az egészségügyet az terheli meg leginkább, hogy kórházakban és a járóbeteg-ellátásban kezelnek olyan betegségeket is, amelyeket jól felszerelt háziorvosi rendelőkben is meg lehetne oldani. Erősebbé, acélosabbá kell tenni a háziorvosi rendszert – összegezte álláspontját.
Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy 300-400 milliárd forintnyi egészségügyi fejlesztés, kórházfelújítás zajlott le az elmúlt időszakban.
Nincs igazuk a bírálóknak
Arra a kérdésre, hogy mindeközben a magyarországi kormányzati intézkedéseket erős kritika illette az elmúlt hetekben az Egyesült Államokból és az Európai Unióból is, a kormányfő úgy reagált: "tizenhatszor is elmondhatják ugyanazt, egyre hangosabban, ha nincs igazuk, akkor tizenhetedszer sem fog zavarni. (...) Ha túlságosan gyakran, a valóságtól elrugaszkodott módon mondanak ítéletet Magyarországról, egy idő után már senki sem figyel oda rájuk. Most ilyen időket élünk".
http://propeller.hu/itthon/2997498-orban-elmondta-nincs-helye-megszoritasnak
és az eredeti interjú:
Kövér László szerint a Fidesz legyőzhetetlen
http://www.origo.hu/itthon/20141004-kover-laszlo-szerint-nincs-ellenfele-a-fidesznek.html
Kósa: A Fidesz-KDNP önkormányzati programja ma az egyedüli, amely az emberekről szól
meg a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap Gyulán, a Fidesz-KDNP választási fórumán. Azt is mondta, hogy ha a kormány és az önkormányzatok céljai közösek, összefogással sokat tudnak tenni a településen élőkért. Ehhez a hírhez semmit nem tudok hozzátenni, ez így kerek.
te is tudsz ezzel a véleménnyel azonosulni?
Baromi jó politológusok
Belelendültek a hazai politológusok.
A múlt héten Török Gábor hosszabb kihagyás után újabb elemzéssel jelentkezett annak tudatában, hogy föl fogja hergelni azokat is, akik „istenkirálycsászárnak” tartják Orbán Viktort, és azokat is, akik szerint „ő a magyar nép legnagyobb ellensége”. Szerencsémre kimaradok Török Gábor világképéből, én ugyanis sem istenkirálynak nem látom Orbán Viktort, sem a magyar nép legnagyobb ellenségének. (A magyar nép legnagyobb ellensége saját maga.)
Még azzal is egyetértek, hogy „Orbán Viktor baromi jó politikus”, amennyiben a politikus szakmai minőségének mércéje nem az ország prosperálása, fizikai jóléte, lelki egészsége és nemzetközi jó híre. Vagyis amennyiben a jó kormányzást nem számítjuk a politikusi erények közé. Azzal meg végképp egyetértek, hogy Orbán „a mai baloldaliak soha nem fogják megverni”. (Amúgy választáson se fogják legyőzni.)
Török Gábor tehát Orbán hatalommegszerzésben, -megtartásban és -kiterjesztésben mutatott teljesítményét ítéli páratlanul fenomenálisnak, külön hangsúlyozva, hogy az elmúlt huszonnégy évben ő volt az egyetlen Magyarországon, akinek ez sikerült, és ez a huszonnégy biztosan több is lesz a baloldal fent említett impotenciája miatt.
Hasonlóan vélekedik Török Gábor egyetemi intézetigazgatója, Prof. Dr. Lánczi András: „Az ideológiák amennyit segítenek, legalább annyit rombolnak is. Elterelik a figyelmet arról, hogy a politikai cselekvés lényege a hatalom, a hatalom építése politikai célok érdekében. Százféle intézményi rendszert húzhatunk a hatalomra, attól a lényeg nem fog változni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek jobb és rosszabb intézmények. De a politika biztosan nem alkalmazott etika vagy jogtechnikai kérdés.”
Az utóbbi mondattal megint csak teljesen egyetértek. De az egészből megint csak kimarad, hogy az újkori képviseleti demokráciákban a választók/adófizetők nem azért finanszírozzák egy választási ciklus erejéig ezt vagy azt a politikust, mert kíváncsiak arra, milyen új, érdekes kunsztokat tud a hatalmával véghezvinni, hanem azért, hogy az országnak jobb legyen, mert ha az országnak jobb, akkor szerintük nekik is jobb. Ha mégis a hatalmi mutatványok számítanak, akkor abban az országban baj van.
Lánczi szerint Orbán „valódi vezető”, olyan, akitől „elszoktunk”, és aki „megérti a néplelket”, s akire – vészjósló utolsó mondata szerint – előbb-utóbb „kereslet lesz Európában”, sőt nem is túl sokára, mert Orbán pályáján az a „logikus továbblépés”, hogy „nagy formátumú európai vezető legyen”.
Igazán kár, hogy erről a gondolatmenetről azonnal eszünkbe juthat Michael Oakeshott különbségtétele a „ruler” (uralkodó) és a „leader” (vezető, vezér) között: „A »vezetés« modern fogalma együtt jár az »antiegyénnel«, és nélküle érthetetlen. Az egyének társulásának uralkodóra van szüksége, de nincs helye benne a »vezérnek«. Az »antiegyénnek« meg kellett mondani, mit gondoljon; késztetéseit vágyakká kellett átalakítani; ezeket a vágyakat pedig programokká; tudatára kellett ébreszteni a hatalmának, és ez mind a vezéreinek a feladata volt. Olyannyira, hogy bizonyos szempontból a »tömegeket« a vezéreik találmányának kell tekintenünk” (Rationalism in Politics and Other Essays, Liberty Fund, Indianapolis, 1991, 373; Tokfalvi Elek ford.).
Mert hát ez a helyzet: nemcsak Orbán Viktor érzett rá a néplélekre, hanem a nép egyre nagyobb részének a lelke is Orbán Viktorra. Egészen addig a pontig, amíg az 1989 óta egyfolytában meglevő, és a néplélektől, vezérszükséglettől és hasonlóktól teljesen független kétharmados rendszer lehetővé nem tette, hogy teljhatalmat szerezzen magának, és többek között a választási rendszert is úgy alakította át, hogy ezt nagyon nehezen lehessen elvenni tőle.
Tény, hogy ha ez a politika, Orbán magasan kiemelkedik a magyar, sőt az európai mezőnyből, úgy játszik a tömegemberen, „mint virtuóz a hangszerén”, ahogy Oakeshott mondja a leaderről. Csak ez biztos nem a kormányzás. Arról Lánczi professzornak kevés mondanivalója van. Példának a rezsicsökkentést hozza fel mint zseniális húzást, de erről rögtön meg is mondja azt, amit józan ésszel is látni lehet: hogy ez eszköz, amellyel „olyan politikai előnyre tesz szert feltehetően, amire nincs válasza az ellenfeleinek”.
A valóságban a jó kormányzás eredménye, ugye, az volna, ha például a nettó reálkeresetek elérnék legalább a nálunk mélyebbről indult posztkommunista országok szintjét, mert már egy ideje nem azzal a pár százalékkal alacsonyabbak Magyarországon, mondjuk, Észtországhoz vagy Lengyelországhoz képest, amennyivel a rezsicsökkentés most átmenetileg besegít.
A néplélek ismerete azt jelenti, hogy ha ezt a tényt eltitkolom, és óriásplakátokon meg tévéreklámokban sulykolom, hogy eddig mi fizettük az Unióban a legmagasabb rezsit, minő igazságtalanság, és még az igazságnak azt a felét is csak eldugott honlapokon teszem hozzá, hogy „az átlagfizetéshez képest”– szóval olyat hazudok a népnek, amit szívesen elhisz, mert szeret gyűlölni valakit, aki kiszúr vele, észre sem véve, hogy miattam (is) rossz neki.
Orbán kimagasló tehetsége pedig azt jelenti, hogy az ellenzék nem hogy leleplezné hosszú távon népnyomorító hazugságot, de még meg is szavazza.
*
Miért van az, hogy államilag elismert politikatudósok ájult hódolattal adóznak a hatalomzsonglőri mutatványoknak, és teljesen érzéketlenek arra, hogy Orbán Viktor ilyen kormányzási teljesítménnyel más országban már jó ideje nem lehetne hatalmon? Valószínűleg azért, mert nem látnak ki a politikatudományból, és még annak a szakirodalmát sem olvassák el rendesen.
Az a szemlélet, amely a politikát zárt univerzumnak látja, és benne a hatalmat az egyetlen csereeszköznek, kétségtelen előrelépés a marxista nézethez képest, amely viszont nyers gazdasági és osztályérdekeket fedez föl minden politikai moccanás mögött – de így csak hatalmi játszmákat és műveleteket lehet elemezni. És mivel az ilyen elemzők csak ezt látják, csak az ebben nyújtott teljesítményt képesek értékelni.
Lánczi – arra a kérdésre válaszul, hogy „milyen az orbáni berendezkedés” – büszkén idézi föl, hogy „1990-91-ben míg mindenki Locke-ról, Rousseau-ról és másokról beszélt, én Thomas Hobbesról beszéltem.” Talán a Népszabadság tájékozottabb olvasóinak érzékenységét nem akarta sérteni, azért hivatkozik a XVII. századi angol filozófusra, s nem említi más korabeli fölfedezettjeit, például az igen magvasan gondolkodó, csak hát nácivá lett Carl Schmittet, aki szerint a vezető és a nép(lélek) misztikus együtt rezdülése, amiről a másként konzervatív Oakeshott oly gunyorosan szól, éppen hogy jó, és az az igazi demokrácia.
Hobbesnak az 1990-es és mai Lánczi szerint azért volt igaza, mert „az emberi romlottság és az emberi természet miatt erős államra van szükség”. Hobbes 1651-ben publikálta a Leviatánt, az angol polgárháború káoszában, két évvel a király kivégzése és az utolsó angliai éhínség után, amikor a kontinensen éppen csak véget ért Európa történetének aránylagosan legpusztítóbb háborúja. Az adott viszonyok között teljesen ésszerű recept volt az alattvalók biztonságáról gondoskodó abszolút monarchia.
De a világ nem állt meg itt, a következő százharminc évben a nyugati világ háborúit szakemberek vívták korlátozottan, lehetőleg kímélve a lakosságot, megjelent a sajtó és – polgárháborúk helyett – a kétpárti parlament, a mezőgazdaság tempósan fejlődött, a kereskedelem nemkülönben, megkezdődött az ipari forradalom, egyre több ember élete lett egyre kevésbé „magányos, szegény, mocskos, állatias és rövid”, a merkantilizmust lassanként felváltotta a szabadpiaci kapitalizmus, és ennek megfelelően Madisonék kidolgozták az új receptet: a zsarnoksággal és az addig ismert (közvetlen) demokráciával szemben a köztársaságot, vagy ahogy ma nevezzük, a képviseleti demokráciát.
És azóta is az a tapasztalat, hogy az érdekek és nézetek sokféleségét, kivételtől mentes legitimitását és ütközését elismerő rendszerekben az emberek jobban élnek, mint azokban, ahol születetten tehetséges filozófuskirályok vagy vezérek aszerint politizálnak, hogy tudják, mi kell „a” népnek, és a nép többsége momentán ezt el is hiszi nekik.
Hogy az 1990-es Lánczi András erről tájékozatlanságból, személyes ízlése miatt vagy különbözni vágyásból nem vett tudomást (erős államot hirdetett akkor, amikor épp mindenkinek elege lett az erős államból), azt innen nem dönthetjük el. Láthatónak csak az látható, hogy azok a politikusok, akik szintén erős államot akartak, némi késéssel aztán megtalálták Lánczit.
Ezen a ponton meg is szűnik az elemzés, mert ha valaki a demokráciát a vezérelvű vagy szélsőségesen központosított, erős állammal azonosítja, akkor nincs más tennivaló, mint idézni a rokon véleményeket, és semmibe venni a másféle nézeteket, valamint azokat a tényeket, amelyek azt mutatják, hogy az erős állam valójában rosszul működik, és nem szolgálja az alattvalónak felfogott nép érdekeit.
Az első módszerre példa az, hogy Lánczi kifejti a Népszabadság újságírójának: „A '90-es években már megírták, hogy a jelzős demokrácia-szerkezetekből majdnem négyszáz létezik. Ebből mi következik? Az, hogy minden egyes demokratikus berendezkedésnek van számos originális jegye.” Nos, ez egyrészt azt sugallja, hogy a jelzős demokrácia-szerkezetek komolytalanok, van belőlük tömérdek, ki mondhatná meg, melyik a fontos; másrészt ebből a sokaságból egyáltalán nem az következik, hogy „minden egyes demokráciának” van számos originális jegye, mivel a jelzőket az elméletírók nem egyenként találják ki a demokráciákra, hanem típusokat jelölnek velük, mely kategóriákba nem egy-egy, hanem számos berendezkedés sorolható.
Így például az „illiberális demokrácia” (Fareed Zakaria), a „hibrid tekintélyelvű demokrácia (David Cameron és Mitchell Orenstein) vagy az „igazgatott demokrácia” (Michael McFaul) nem éppen buta vagy térségünk ügyeiben járatlan emberek találmánya, és mindegyik eléggé alkalmas az Orbán-rendszer alapjegyeinek leírására, noha nem az Orbán-rendszer leírására születtek.
A második módszer pedig abban nyilvánul meg, hogy Lánczi kizárólag a hatalommegszerzés, illetve a hatalomkoncentráció sikerét látja politikai sikernek, és nem tűnik föl neki, hogy az Orbán-rendszer mennyire rosszul teljesíti mind azokat a feladatokat, amelyeket az elvhű libertáriusokon kívül szinte mindenki az állam dolgának tekint (oktatás, egészségügy, nyugdíj), mind pedig az állam hagyományos teendőit (rablásmentes működés, diplomácia, hadsereg fenntartása).
Kevésbé dacos modorban ugyanezt teszi Török Gábor is. Lánczi a komplett szakirodalmat veszi semmibe a szívének kedves elméleti szerzőkön kívül, s így semmi nem zavarja a magyar rendszer ideális voltának megállapításában. Török viszont egy könyvön belül is képes nem észrevenni fejezeteket, hogy normálisnak láthassa azt, ami Magyarországon történik, majd pár évvel később meglepetten nyugtázhassa, hogy „Orbán „felülírta azt, amit tudtunk pontosabban tudni véltünk a politika »normál« működéséről”.
Orbán Viktor 2009-ben, Kötcsén kereken megmondta – s a következő év februárjában nyilvánosságra is került –, hogyan képzeli el Magyarország következő tizenöt–húsz évét: „huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza”.
Török Gábor akkor még nem vette észre a felülírást, hanem meg volt győződve, hogy ez összefér a politika normál működésével, hiszen ő azt olvasta Giovanni Sartori 1976-os könyvében, hogy ilyen volt ám máshol is a világban, például Svédországban, Norvégiában és az említett Japánban, mégse mondja rájuk senki, hogy nem demokráciák. Elővigyázatosságból, nyilván, nem lapozott tovább ennél a fejezetnél, különben akkor emlékezett volna, hogy Sartori a hegemón, illetve egypártrendszereket is elemzi, például a mexikóit, ahol az Intézményes Forradalmi Párton kívül voltak ugyan más pártok bő hetven éven (1976-ig: 47 éven) át, csak minek.
És nyilván szintén elővigyázatosságból nem nézett bele a harminc évnél frissebb újságokba, melyekből kiderülhetett volna számára is, hogyan épít ki nem is olyan messze tőlünk bizonyos Putyin centrális erőteret „a nemzeti ügyek megfogalmazására”, az Egységes Oroszország párttal a középpontban, ami mellett lehetnek más pártok, csak minek. Valamint – lásd e cikk bevezetését – a politikusi tevékenység értékeléséből, amennyire csak teheti, kihagyja a kormányzati teljesítmény hagyományos mércéit.
Így természetesen az sem tűnik föl neki, hogy ilyen, huszonnégy éven át tartó szupersztárság demokráciákban nem szokott összejönni. Nem maradt negyedszázadnál tovább az országos politikai színtéren, és főleg nem aratott ekkora választási győzelmeket sem Konrad Adenauer, sem Charles de Gaulle, sem Helmut Schmidt, sem Felipe González, hogy mindkét oldalról mondjak olyan személyiségeket, akiknek a politikai tehetsége, a kormányzási képességükről nem beszélve, talán összemérhető Orbán Viktoréval. A legjobb és legsikeresebb politikusok is elhasználódnak, elfáradnak, elege lesz belőlük a népnek, elkövetnek valami bűnt vagy kínos hibát, amiért vállalniuk kell a felelősséget. Demokráciában.
A XX. század egyik sikerországában, Japánban a Liberális Demokrata Párt pont olyan egyeduralkodó volt, mint amilyennek per pillanat a Fidesz látszik, de a konjunktúra harminc fényes éve alatt tíz miniszterelnököt fogyasztott el. Magyarországon pedig ennek a kormányzási eredményességnek az árnyékát sem lehetett látni, ezen az alapon az utóbbi huszonnégy évben nyolcvan miniszterelnökön kellett volna túljutnunk.
Török Gábor azonban azt állítja – sőt, ismétli –, hogy Orbán ezt a sikert demokratikus körülmények között érte el. Ha így van, és tudomásul vesszük, hogy Orbán mégsem egy paranormális, Adenauert, De Gaulle-t stb. megszégyenítő talentum és világértelmező bölcs, akkor viszont a magyar demokráciával hibádzott valami az „elmúlt huszonnégy évben”. Demokráciának demokrácia volt, de korántsem teljes értékű, nem büntette sem a rossz teljesítményt, sem a bűnöket, sem a hibákat. Például azt, hogy a huszonnegyedik évben a választások talán szabadok voltak (ez is vitatható), de semmiképp se tisztességesek. Hogy egy fideszista aranymondást idézzek, „következmények nélküli ország”, csak hát ez a Fidesz-oldalon is így van.
Visszatérve Lánczi András európai jóslatára: Európa egyelőre még le van maradva az erős kezű vezető iránti hódolat aranyszabályától. Európának ma még nem Orbán Viktor kell, hanem Donald Tusk. A szürke, csöndes bölcsész, akinek a pártja még sikereinek a csúcsán sem kapta meg a szavazatok 40 százalékát, és így tényleges koalícióban kormányoz; aki nem aranyszájú szónok, nem talált ki rezsicsökkentést, sem a hatalmát tizenöt–húsz évre garantáló választási és egyéb törvényeket, így még az se biztos, hogy ha nem szemelik ki az Európai Tanács elnökének, megnyeri a következő választást. Pont a továbblépés előtt rendült meg otthon a pozíciója egy olyan ügy miatt, amiért itthon soha nem indulna miniszterelnök ellen nyomozás.
