Peter Brook, a modern idők egyik legjelentősebb színpadi rendezője nyolc teljes évet dolgozott azon, hogy a hindu mitológia, vallás, történelem és filozófia hagyományait egymagában felmutató óriás-eposzt, a Mahábháratát színpadra állítsa. A Mahábhárata spirituális ereje felér a Bibliáéval, élményszerűsége az Iliásszal, varázslatos meseszövése az Ezeregyéjszaka hangulatával. Háborúskodás, hatalom, erkölcs, hűség és szerelem - örök emberi témák. Egy királyi család két ága közt folyik a harc, ám a mesének több mellékszála is van, amelyek hol tragikusak, hol komikusak. A mű kevéssé ismert a nyugati világban, de Brook és a színészek tehetségének köszönhetően még a járatlan nézőt is elbűvöli, szinte magába szippantja ez a varázslatos mesevilág.

Ahogy Brook is mondja: "Minden kérdést érint ez a mű, amely minket is foglalkoztat manapság. A tény, hogy háromezer évvel ezelőtt született ez az eposz, nem jelenti azt, hogy távoli lenne. Sőt különös meseszerűsége, szenvedélye, ereje, humora csak hozzásegít a tisztább, egyszerűbb fogalmazáshoz." Habár a forrás indiai, Brook nem akart mindenáron autentikus lenni, hiszen a háromezer éves Indiát nem lehet visszahozni, a hindu vallás ősi jelképeit nem lehet megidézni. De India mégis jelen van a mű minden pillanatában. Jean Claude Carriere segítségével egy nyolc és fél órás színpadi előadást hoztak létre a műből, amivel aztán bejárták a világot. A nemzetközi társulat ( műhely?) tagjai játszottak szabad ég alatt, barlangban, kőfejtőben, ahol a természetes díszlet része volt a napkelte és a napnyugta is. Három év után az alkotók úgy határoztak, abbahagyják a fellépéseket. Ám hogy mégis a lehető legtöbb nézőhöz eljusson, filmverziót készítettek az előadásból. A négyévi munka eredményeképpen el is készült az öt és félórás tévéváltozat, és a közel háromórás mozifilm. A mostani televíziós változat műfaját tekintve is páratlan, megőrizte a színpadi atmoszférát, ugyanakkor a színészarcok közeli felvételeivel a legerősebb filmes hatást éri el.