Frissítve : Pénteken (22-én) délután fél háromtól várják a kistarcsai temetőbe mindazokat, akik le akarják róni tiszteletüket a Republic elhunyt frontembere, Bódi László Cipő előtt. A szertartás három órakor kezdődik és a tervek szerint rövid lesz, majd kivétel nélkül mindenki odamehet a sírhoz, hogy búcsút vegyen Cipőtől A szertartás kezdete előtt és után a Republic dalai és klasszikus zeneművek is felhangzanak – tájékoztatta lapunkat a menedzser.Hajnalban örökre elaludt Cipő. A Republic megalakulása óta minden évben kiadott legalább egy albumot, úgyhogy 2013-ig huszonkét lemezük jelent meg. Majdnem minden albumuk aranylemez lett, mindemellett Cipő készített lemezt filmzenékből is, és szólólemezt is adott ki, utóbbit például Rajcs Renátával. 240 dalt írt például Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak, de Cseh Tamással is dolgozott együtt.. Nem akart más szívével továbbélni Bódi László, Cipő. Örök nyugalmat neki...