Az OTP (többek között) ismét emelte a díjait
Nem állt meg a számladrágulás
2013. március 4. A bankszámláknál a díjváltoztatások tömege már lezajlott, de úgy látszik, a folyamat csak nem fejeződik be. A költségek tovább emelkedtek az OTP-nél, valamint a Raiffeisennél, és kipottyanó jó ajánlatok is akadnak. A legnagyobb magyar bank egyébként már jelezte: a kártyadíjakat április közepén tovább emeli.
A tranzakciós illeték bevezetése után is kifejezetten kedvezőek maradtak a Gránit bankszámlái. Ez azonban már február végén megváltozott. A hitelintézet ugyanis új számlacsomagokat vezetett be (azt, hogy most hol vannak a legjobb számladíjak, itt kalkulálhatja). Alighanem sokkal többeket érint viszont, hogy március elsejétől az OTP több számlacsomagjának is emelkedett a havi díja, de szinte minden más költség is nőtt. A változások darabonként csekélyek, összességében azért érzékelhetőek. A legfájdalmasabb talán, hogy a netes számlánál megszűnt az elektronikus utalás díjmentessége. Az elektronikus számlával rendelkezők is búcsút mondhattak a közüzemi számlák ingyenes fizetésének. Hétvégétől a kártyák éves díja is emelkedett, a dombornyomott plasztikokért évente már több mint ötezer forintot kell fizetni. Másik lélektani határt is átléptek: az idegen bankjegykiadó (ATM) használatának költsége ugyanis ezer forint fölé nőtt, pontosan 1035 forint lett. Április közepétől pedig a készpénzfelvétel százalékos mértékénél emel tovább a bank.
Március elsejétől a Raiffeisennél a Díjnullázó csomag esetében, aki nem tudja a vállalt feltételeket teljesíteni, annak már több mint egy ezresbe kerül havonta a számla. A havi díjat némiképp a többi folyószámlánál is megemelték. Az átutalások minimum és maximum költségei is magasabbak lettek. Már a nem dombornyomott plasztikok is többe kerülnek a korábbinál, és az idegen ATM használata, és a fióki pénzfelvétel is drágult.
Már nem mindig elég a magas bér
A MagNet április ötödikétől változtat. A látra szóló kamatot még a magasabb összegeknél is felezik. Ez vonatkozik az Illetéktelen elnevezésű, újonnan bevezetett számlára is. A hitelintézet tehát tulajdonképpen nem a tehetősebbek részesíti előnyben. A kispénzűek számára minden korábbi (meglehetősen jó) feltétel változatlan marad. A bankok körében nem éppen ez a legjellemzőbb magatartás.
Az alacsonyabb havi díjaknál és egyéb kedvezményeknél szaporodnak ugyanis azok a feltételek, amelyek már nem csak a beérkező jövedelmet írják elő, hanem nagyobb egyenleget vagy megtakarítási összeget (ezt teszi a K&H új csomagjainál) is elvárnak. Nem elég tehát, ha magas a bér, az is fontos, hogy azt ne költse el maradéktalanul a család. A Magnet elég visszafogott ezen a téren. A díjmentes számlavezetéshez az Ásznál beéri napi 100 ezer, a Bajnoknál pedig 150 ezer forintos egyenleggel (ennyinek kell tehát folyamatosan lennie a banknál). A Citibank – amely szintén március elsejei hatálybalépéssel tett közzé új kondíciós listát – az új nulla forintos számlánál a díjmentességhez havi kétmillió forintnál nagyobb átlagegyenleget vár el (ezt annyira nem tartjuk jellemzőnek, hogy kalkulátorunkba be sem vettük). Érdemes kiemelni, hogy ezt a számlát alighanem az új ügyfelek becsalogatására szánják. Annak ugyanis, aki más Citi számláról akar erre váltani 20 ezer forintos egyszeri (akár elrettentőnek is nevezhető) díjat kell fizetni. Ezt annak is felszámítják, aki hat hónapon belül otthagyta a bankot.
Ellenőrizze bankszámláját, kalkulálja költségeit!
http://azenpenzem.hu/cikkek/nem-allt-meg-a-szamladragulas/1119/
Bank neve |
Betétlekötéshez |
Aktív számlahasználat |
|||||
Havi díj | Külső utalás díja | Tranz. adó | Havi díj | Kedv. havi díj | Külső utalás díja | Tranz. adó | |
AXAtovábbi számlák >> |
Kamathozó | Kamathozó | |||||
0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | 0 Ft. | 0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
Budapest Banktovábbi számlák >> |
Standard számlacsomag | Kiemelt Nulla számlacsomag | |||||
310 Ft. | 25 Ft + 0.25 % min: 50 Ft, max: 2075 Ft | 0 % | 1302 Ft. | 0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
CIBtovábbi számlák >> |
Classic magánszámla | Online számlacsomag | |||||
403 Ft. | 0.27 % min: 100 Ft, max: 27752 Ft | 0 % | 740 Ft. | 226 Ft. | 0 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
CitiBanktovábbi számlák >> |
Citi Comfort | Top | |||||
725 Ft. | 0.3 % min: 70 Ft, max: 7040 Ft | 0 % | 3600 Ft. | 0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
Erstetovábbi számlák >> |
Szimpla Bankszámla | Szupernulla számlacsomag | |||||
248 Ft. | 0.28 % min: 105 Ft, max: 6280 Ft | 0 % | 1490 Ft. | 0 Ft. | 0 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
FHB Banktovábbi számlák >> |
Alap számlacsomag | Aktív számlacsomag | |||||
310 Ft. | 0.35 % min: 163 Ft, max: 3265 Ft | 0.2 %, max: 6000 Ft | 3147 Ft. | 0 Ft. | 0 Ft | 0.2 %, max: 6000 Ft | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
K&Htovábbi számlák >> |
K&H Lakossági Bankszámla | K&H minimum számlacsomag | |||||
370 Ft. | 72 Ft + 0.47 % max: 4000 Ft | 0 % | 650 Ft. | 0 Ft. | 72 Ft + 0.47 % max: 4000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
MKBtovábbi számlák >> |
Forint számla | Napi bankkapcsolat számlacsomag | |||||
320 Ft. | 42 Ft | 0.2 %, max: 6000 Ft | 420 Ft. | 0 Ft. | 42 Ft | 0.2 %, max: 6000 Ft | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
OTPtovábbi számlák >> |
Alap számlacsomag | Tempó | |||||
369 Ft. | 0.3 % min: 351 Ft, max: 9290 Ft | 0 % | 569 Ft. | 279 Ft. | 0.3 % min: 248 Ft, max: 7583 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
Raiffeisentovábbi számlák >> |
Bázis | Aktivitás számla | |||||
0 Ft. | 0.25 % min: 220 Ft, max: 5087 Ft | 0.2 %, max: 6000 Ft | 910 Ft. | 0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
Sopron Banktovábbi számlák >> |
Bázis csomag | Aktív online számlacsomag | |||||
399 Ft. | 0.4 % min: 250 Ft | 0 % | 599 Ft. | 99 Ft. | 0.3 % max: 24000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
UniCredittovábbi számlák >> |
Beugró számlacsomag | Bónusz számlacsomag | |||||
899 Ft. | 0.35 % min: 220 Ft, max: 6000 Ft | 0 % | 760 Ft. | 0 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> | ||||||
Volksbanktovábbi számlák >> |
Maxima számlacsomag | Standard számlacsomag | |||||
950 Ft. | 0.2 % max: 6000 Ft | 0 % | 400 Ft. | 400 Ft. | 0.32 % min: 75 Ft, max: 56000 Ft | 0 % | |
összes díjtétel >> | összes díjtétel >> |
Innen való a táblázat, ahol a bankok ajánlatait megtalálod és itt napi frissítéssel nézheted a változásokat részletesen: