LENNI VAGY NEM LENNI – HAM LET MÓDRA

Az teljesen nyilvánvaló volt már e könyv olvasása előtt is, hogy a keleti és a nyugati ember, kultúra és világnézet között semmi különbség nincsen: csak mint ég és föld, tűz és víz. De hiszen mindkettő ugyanannak az egésznek része, a fény az árnyéké, ésatöbbi.

Mi ezt teljességnek nevezzük, ők Tao-nak, mások dialektikának, kinek-kinek lelke rajta.

De az is igaz, hogy például annál jobban szeretem Shakespeare-t, minél több kínai szerzőt olvasok. Hiszen ugyanazt mondja el nekünk, európai, nyugati embernek néhány veretes strófában, amit keleten lehet, hogy csak a beavatottak tanítanak. Szinte mellékes a megfogalmazás ilyenkor, hogy azt mondom: „nincs új a nap alatt”, vagy mint Csuang-ce, hogy ugyanazt a pillangót álmodjuk.

Valami ilyesmire tanít, nyilván, sokkal elegánsabban Kuan Szajhung is, a Taoista történet főszereplője. És sokkal hitelesebben is. A főhős története valamikor az ezerkilencszázhúszas években kezdődik – és tulajdonképpen ma sincs vége, de erről később.

Kuan Szajhung minden bizonnyal egyike a huszadik század legszínesebb életű személyiségeinek. Holott semmi mást nem tett, mint követte az utat, pontosabban szólva: az Utat, amelyet tízéves korában kijelöltek számára egy kínai taoista kolostorban. Olyan lojalitással, hittel és önfeláldozással, amilyen csak a középkori legendákban létezik.

Pedig Kuan Szajhung hús-vér ember, ez az egészben a legmeglepőbb. Dúsgazdag kínai hadvezéri klán sarja, aztán szerzetestanonc, majd vándorló taoista, közben harcol a japán-kínai háborúban, átvészeli a kínai forradalmat, egyetemre jár, politizál a kommunisták oldalán (!), színészkedik, nem utolsó sorban kiváló harcművész, majd Amerikában pincér, szakács, ahogyan a sors, illetve a nagybetűs Út hozza. (Nem véletlen a könyv alcíme: Egy taoista mester titokzatos élete és vándorlásai.)

„Casanova tökéletes taoista volt” – jelenti ki egy helyen Kuan mester, és számunkra, nyugati fülnek ez példázza a legjobban a kettősség és különbözőség egységét. Nem a befogadásét és az egyenlőségét, hanem – ahogyan mások mondanák –: egyszerűen az egységét.

Hab a tortán, hogy legjobb tudomásom szerint Kuan mester, a könyv főszereplője az időnként teljesen valószerűtlen, varázslatszerű világ és kalandok ellenére – vagy éppen azért – ma is él. Sőt, ha hinni lehet – és miért ne lehetne –, még az ő Nagymestere is él, pedig ott legalább száznegyven esztendősnek kell lenni.

A könyv szerzőjéről is illene szólni itt – de róla nem lehet. Olyan szerénységgel van megírva ugyanis a könyv, hogy a szerző gyakorlatilag mintha nem is létezne. Csak éppen egy rövid zárszó és egy röpke beköszöntő árulja el, hogy ez mégsem önéletrajz. Több mint dicséretes.

Ahogyan dicséretes a fordító, Lokodi András hihetetlen munkája is, aki ezt az apróbetűs, nem hétköznapi szaktudást igénylő, több mint négyszáz oldalas könyvet lefordította, középkori szerzetesekhez illő alázattal.

Semmi egyebet nem lehet hozzáfűzni Szajhung mesterhez, a szerzőhöz, fordítóhoz és a könyvhöz, mint a végső felismerést, hogy: a Tao meghalt, éppen ezért létezik. Biztos vagyok benne, megértik, mire gondolok. (György Attila)

Teng Ming-Tao: Taoista történet. (Egy taoista mester titokzatos élete és vándorlásai.) 1998, Lunarimpex Kiadó.

forrás : http://www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MTczNQ==