Reményik Sándor
A szuronyerdőben

Amerre most járunk:
Körös-körül erdő,
Szurony-erdő, ezer halált termő.

Ebben az erdőben
Tőrpengék az ágak,
Minden mozdulásra felvigyáznak.

Ebben az erdőben
A levegő fojtó,
Minden lángot, jeltüzet kioltó.

Ennek az erdőnek
Be keskeny az útja!
Útja keskeny, mérgezett a kútja.

Ebben az erdőben
Fekete haramják
A kimondott szót torkon ragadják.

Ebben az erdőben
Viperák rejtőznek,
Hideg gyűrűzéssel reánk tekerőznek.

Ebben az erdőben
Tanyáz minden rémség,
S rokonaink messze, hogy kínunk megértsék.

De az erdő alján
Jár Hit, Eszme, Álom
S ez a három győz minden halálon.

Szilágyi Ferenc
Magyar ének 1997-ből

 Kitépett szívnyi kicsi Magyarország
mint csöpp madár, a fészkéből kivert,
mégis tépdesik szárnya tollát
kaján, karmos kamaszkezek
Pozsonyban, Huszton és Kolozsvárt,
Szabadkán – hogy föl ne repüljön
s Budapesten is a szent ősfát
amelyen fészke: férgek rontják –
Óh, Uramisten,
ki az Édent teremtéd s benne
millió élőt, hogy a Földnek
s nevednek éke lenne
s ki a Kánaánt megígérted
s egykor népednek meg is adtad:
védd meg és add meg szabadságát
kitépet szárnyú madaradnak
hadd szálljon újra s szóljon újra
egedben, a dicsőségedre –
kitépett szívnyi kicsi ország,
kitépett szárnyú árva ország
Ura:
emeld szent tenyeredre!

Orbán Ottó
Egy jó borivó vágáns éneke

Halálmadár kuvikolja
      a fekete lombban:
kórság és ragály lakását
      lásd a hatalomban.
Kioltja szemed világát,
      összetöri mércéd,
hazugsággal marja sárrá
      mondataid ércét.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
      arcodra varázsol ráncot,
nyakadra vasláncot.

Társad aki volt eleddig,
      sarkon fordul, otthagy,
Mulatozol, mint az élők,
      de belül halott vagy.
Hívedül lakájt szegődtetsz,
      címeres gazembert,
ki pátenssel lopja össze,
      ami karddal nem ment.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
      arcodra varázsol ráncot,
nyakadra vasláncot.

Kárba vész önáltatásod,
      műved féreg rágja;
hiába két súlyos érve,
      a bárd és a máglya.
Birodalmak sziklaszirtjét
      egy perc porba rontja –
ki a koldus, ki a császár,
      nem vallja ki csontja.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
      arcodra varázsol ráncot,
nyakadra vasláncot.

Legjobb lenni csavargónak,
      semmirekellőnek,
aki buzgón oltja lángját
      tüzet fogó nőnek.
Megcsapatják, lenyakazzák,
      nem kell ahhoz per se,
de túlél száz birodalmat
      jó borról írt verse.
Ujjujuj, az ördög vezeti a táncot,
      arcodra varázsol ráncot,
nyakadra vasláncot.

Ady Endre
A hőkölés népe

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát – akarja.