Hogy ha már politizálunk kedves feleim.
Ugyebár van ez a fiatalnak már korántsem nevezhető ember, aki néhány társával egyetemben egy szép őszi napon sátrát az ország színe javának gyülekező helye elé felveré, és ama hajdanvolt szüfrazsettek kedvelt eszközéhöz nyúlva, programját a falatok önnönmagától való megvonásával hirdeté. Na, ez a bejegyzés nem róla fog szólni.
Szóljon eme írás azon honatyáinkról - bár jobb szeretném, ha inkább nekik, és minden naiv halandónak okulás végett-, akik hűen a témához, a kérdéses határozatot éjtszakai gyűlés keretében vitatják. Éccaka gyűlék ugyé az éji vad, és ama Bándy Kata nevezetű kishölgy -itt jegyzem meg, ő csak a sokadik volt a sorban, megszámlálhatatlan eset történik nap, mint nap- tragikus sorsa óta tudjuk, nőnemű egyednek a sötétség beálltával az uccán helye nincs!
Tessen csak a négy fal között maradni. Csak a rossz hírű némberek korzóznak a város utcáin, a tisztes, jó nevelést kapott női hölgy otthon van, fürdeti a gyerekeit, vacsorát vagy épp ágyat készít urának. Otthon, a négy fal között.... biztonságban. Ahol időnként történhetnek vele apró háztartási balesetek. Például ilyenek:
Tudvalevőleg, ama nevezett éjszakai vitanapon ilyen, és ehhez hasonló érvek hangzottak el honatyáink szájából. Történetesen, tessék csak gyereket szülni, és akkor az urad megmarad nyugodt, higgadt embernek, ahelyett, hogy örjöngő dúvadként törné le a derekadat.
Ó, nem, szó sincs arról, hogy neheztelnék az ellenkező nemre. És tény, valóban, döbbenetesen nagy számú naiv nőnemű egyed rohangál kies világunkban. Viszont attól még a tények tények maradnak. Miszerint ott tart eme ország, hogy még kedves honatyáink sem tartják fontosnak, hogy megszavazzanak egy olyan javaslatot, ami esetleg mankót jelentene azoknak, akik ki szeretnének lépni ebből az ördögi körből, emberfeletti erővel vállalva azt, hogy még a tulajdon környezetük sem vállal velük közösséget, és támogatás helyett csak eltaszítja őket.
Aki nem hiszi, tegyen egy látogatást Kalocsa kies városába, és miután kellően felpakolt a méltán hírös pirospaprikából, ugyan nézzen már be ama fegyházba, és tudakozódjon, körülbelül hány elítélt tölti ott büntetését azért, mert elege lévén a terrorból, a környezete nyilvánvaló színleléséből, súlyosan bántalmazta, rosszabb esetben halálos sérülést okozott az őt ki tudja mióta kínzó élettársnak. Ez lenne a jövő?
Ugye és akkor még mindig nem foglalkoztunk a lelki deficittel. Mert vannak, igenis vannak olyanok, akik képesek nemet mondani, ellenállni, kilépni, kimenekülni abból a pokolból. Cserébe az életük végéig hurcolt sebekért, a társadalom elutasításáért, és a mindig fennálló eshetőségért, hogy ismét ebbe a helyzetbe kerülhetnek. Talán önhibájukból, amiért annyira vágynak a szeretetre, de legfőképpen azért, mert nem egy indulatait kezelni képtelen egyed létezik a világban, hanem rengeteg. Táblát pedig nem hordanak a nyakukban.
Kik maradtak ki?
A gyerekek, akik ilyen környezetben nőnek fel, gyakran maguk is áldozatává válva a dolognak. Ez egy külön posztot érdemel, mert legalább ennyire összetett.
És... a férfiak. Ugyanis nemcsak nők szerepelnek a listán. Megszámlálhatatlan eset van, amikor történetesen pont a gyengébbik nem az agresszor, és a férfi az elszenvedő.
Mindezekért az emberekért ki fog hatalmas médiafelhajtás közepette éhségsztrájkolni? Kérdem én, egyedül, a halk kis hangommal. Kétségtelenül megérdemelnék.
Forrás: video from youtube
szöveg: saját
És ne legyünk már szerkesztőként képmutatóak, köszönöm.
