"Baráti" cikk Orbánról

A Paris Match cikk eredetije itt található.

(Képaláírás:  2011. január 22., szombat reggel. Orbán Viktor, a másodosztályú bajnok csapat mezében, éppen kolbászos rántottát készít reggelire a fiának. 
Fotó: Benoît Gysembergh)

Orbán Viktor szeretne elköltözni az irodájából. Igaza van. Először is, nincs rendjén, hogy a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje a Parlament egyik szárnyát foglalja el. E neogótikus épületben - amely a milánói dóm és a Westminster palota meglepő keveréke – található Magyarország hatalmi centruma. Amikor az amerikaiak visszaszolgáltatták szent István koronáját, amelyet a háború után Fort Knox-ban őriztek, a nemzet e jelképe a Parlament közepén kapott helyet. * Ez nem tesz jót a hatalmi ágak szétválasztásának, annál kevésbé, mivel a jelenlegi miniszterelnök a törvényhozói testület kétharmadát tartja ellenőrzése alatt. 

De ami Orbán Viktor hatalmas irodáját leginkább alkalmatlanná és veszélyessé teszi, az a húsz méteres freskó, ami az egész falat beborítja. Csatajelenetek, vérrel borított magyar nemesek, lobogó zászlók. Egy állam vezetőjét ilyen képek előtt dolgoztatni gondatlanság. Ha csak egy kicsit is fogékony lenne rá, bizonyára rossz gondolatai támadnának ezektől. Orbán Viktornak azonba nincs szüksége bátorításra ahhoz, hogy küzdő hangulatba kerüljön.

Viharos strassburgi bemutatkozásának a másnapján találkoztam vele. „Rosszabbra számítottam” – ismeri be széles mosollyal. Tekintete ragyog. Visszakérdez, a véleményemre kíváncsi. Nyilvánvaló, ha az ember arra gondol, hogy személyében Magyaroszágot testesíti meg, amelynek a törökkel, Hitlerrel és Sztálinnal is volt már afférja, nem nagyon ijed meg Daniel Cohn-Bendittől… Az Európai Unió kitalált egy rítust, amely minden tagországnak alkalmat ad arra, hogy jobban megismertesse magát: ez a rotációs elnöki státus, amelyet minden félévben más-más tagállam tölt be. Vitathatatlan, hogy akárkit nem engedhetnek a brüsszeli gépezetbe belekavarni. A rotációs elnököt két támasz védi: egyik oldalról José Manuel Barroso, a birtok intézője, a másik oldalról pedig egy zord illemtanár, Herman Van Rompuy.

Ám a január 1-én kezdődött magyar elnökség nyitánya nemhogy megállapodottnak, de a legnagyobb jóindulattal is csak mennydörgőnek minősíthető. A közelmúltbeli „vörös iszap” epizód után - amely a legkevésbé sem megnyugtató képet nyújtott az ország környezeti állapotáról - a magyar elnökség egy olyan sajtótörvénnyel indított, amely a nemzetközi közösség egységes ellenkezését váltotta ki és belföldön is élénk reakciókat provokált. Az egész világ ráeszmélt arra, hogy a 2010 áprilisi választásokat követően a magyar politikai rendszer gyökeresen megváltozott. A Clemenceau által hangoztatott alapelvnek megfelelően (miszerint két haszontalan szerv van: a prosztata és a köztársasági elnök), Magyarország alkotmánya minden végrehajtó hatalmat a kormányfő kezébe ad. Az őt alázatosan követő párt (Fidesz) élén álló Orbán Viktor (47), aki már 35 évesen miniszterelnökké vált a 2002-ig tartó első kormányzati ciklusában, ma az ország valódi vezetője.

(Képaláírás: Orbán Viktor, 47 éves, családi körben, a budai dombokon lévő házában. Balról jobbra: gyermekei közül három, Sára, Róza, Flóra és édesanyjuk, Lévai Anikó
Fotó: Benoît Gysembergh)

Az unió-barát liberális és szocialista pártok szétestek. A korrupciós ügyek és a botrányok legyűrték a korábbi miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet. Ő maga úgy véli, hogy a szocialista párt a tavaly áprilisi választásokon az általa irányított megszorító gazdaságpolitika miatt szenvedett vereséget. Ám mint azt Pócs Balázs, a svájci kiadói csoport által felvásárolt hajdani pártlap tudósítója megállapítja, a baloldal ennél súlyosabb gondokkal is küszködik. Magyarországon ugyanis a rendszerváltás során a régi kommunisták gond nélkül válhattak szocialista vezetőkké. A szovjet időkben kiépült személyi kapcsolatrendszereket a korábbi elit a gazdasági liberalizáció során is kiaknázhatta, tagjai gyorsan meggazdagodhattak. A politikai és az üzleti élet ilyetén, rendezetlen történelmi örökségen alapuló összefonódása olyan kiábrándulást eredményezett, amelyből a szélsőjobb profitált. A Jobbik nevű párt, amely példaképének azt a nyilaskeresztes pártot tekinti, amely a náciknak megengedte az ország zsidó lakosságának rendkívül rövid idő alatti megsemmisítését (1944 májusában és júniusában 440 ezer magyar zsidót deportáltak) a növekvő roma-ellenes hangulatot és a hajdani nagy-Magyarország iránti nosztalgiát meglovagolva a legutóbbi választásokon a szavazatok 16,67 %-  át söpörte be. De a válság legnagyobb kedvezményezettje kétségkívül Orbán Viktor, akinek sikerült betöltenie a baloldal és a centrum meggyengülése által keletkezett űrt.

Személyisége megkapó. Ahogy nyitja a kaput és közeledik feléd, úgy érzed, mintha gólt kívánna rúgni neked. Energiája nem a kézszorításában, hanem, mint egy rendes focistának, inkább a lábában van. Járás közben lábfeje forog, a labdavezetés beégett a hajdani középcsatár mozdulatába. " A politikát a futball-öltözőben sajátítottam el", árulja el. Ezt készséggel el is hisszük neki. Kezd pocakosodni, és mivel nem túl magas, ez látszik is. Ám továbbra is úgy viselkedik, mint egy jó cimbora, kész tréfálkozni, könnyedén mozog a pályán, mintha a harmadik félidőben járnánk. Egy pirospozsgás képű, ragadozó-mosolyú vidéki legény. Hogy gyilkos lenne? Talán; leginkább a disznóknak van félnivalójuk miatta. Érthető, ha nem mozog otthonosan a budapesti értelmiségi körökben. Sem a baloldali értelmiségiek, sem a tőzsdei kereskedők spekulációit nem szereti. Az ő intelligenciája konkrét, kézzelfogható. Beszéde közben minden gondolatát egy-egy sémával illusztrálja. Olyannak tűnik, aki gyakorta vitatkozott kocsmaasztalok mellett, söralátéteket firkálgatva. Választási ígéreteinek egyike egyébként az volt, hogy egyszerűsíteni fogja az adóbevallásokat, amelyek ezentúl akár egy ilyen, a söröskrigli alá csúsztatott kartonlapocskára is elférnek. Megcsinálta, és most büszkén átnyújtott nekem egyet.

Elmeséli, hogy pártja, amely eredetileg centristának indult, a "régi kommunisták" 1994-es választási győzelmét követően miként találta magát a jobboldalon. Érzem, ő képes órákig magyarázni, meggyőzni, elragadni, akár a többieket túlordítani, ha a felforrósodott vita azt megkívánja. Szívélyesen és hosszadalmasan válaszol minden kérdésre, ám amint az ember megpróbál ellentmondani, a tónus azonnal megváltozik. " Tervezi-e lerövidíteni a (kilenc évre kinevezett, tehát a következő választásokat is felügyelni képes) Médiatanács mandátumát és elfogadja-e, hogy annak összetétele többpárti legyen? " Válasza magyarázó séma nélküli, sistergő. Azaz nem. Hangja egy pillantás alatt megkeményedik, felidézve bennünk azt a fiatalembert, aki hajdan a kommunista diktatúrának ellenállt.

Amióta a honfoglaló hét magyar törzs élén Árpád vezér a IX. század végén jó ötletnek gondolta a Duna mentén és a környező, nehezen védhető síkságon letelepedni, a magyarok kénytelenek voltak szüntelen harcot folytatni a betolakodókkal. Az ottomán törökök, az osztrák Habsburgok, a nácik és a szovjetek egymást követően kényszerítették hatalmukat az országra. És hogy mindezen erőszak ellenére a magyar nép mégsem tűnt el, az nagy részben köszönhető annak a benne gyökerező ádáz ellenálló, elhíresült kuruc szellemnek, amely egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy megnyilvánuljon. Orbán Viktor ezúttal netán épp' a legújabb ellenségnek kikiáltott Európai Unió ellen hívja elő e kuruc szellemet?

Egy pirospozsgás arcú, ragadozó-mosolyú vidéki legény. Hogy gyilkos lenne? Talán.

" A kuruc számomra nem annyira az ellenállást, hanem a saját meggyőződés melletti nyílt kiállást és az ezért folytatott küzdelmet jelenti". Két szót firkant egy papírlapra, magyarul, hogy kiemelje azok rokonságát: vallás és vallomás. Magyaráz: " Valamiben hinni annyit tesz, mint bevallani hitünket, azt hirdetni és azt bármi áron megvédeni." Ő maga vallását tekintve a református kisebbséghez tartozik és nem tartja kizártnak, hogy e származás esetleg nyomot hagyhatott jelleme kialakulásában. Megszakítom és rákérdezek, mit gondol a kompromisszumról: jó dolog hinni abban, hogy nekem van igazam, de mit tegyünk azokkal, akik egy másik igazságot tekintenek magukénak? „Ha hasonló energiával képesek azt megvédeni, akkor tiszteletben tartom őket”, válaszolja. Ezt az elvet egyébként családjában is követi. Felesége katolikus. A házasságban mindketten megtartották saját vallásukat és azonos nemű gyermekeiknek is azt adták tovább. Így van neki egy református fia és négy katolikus lánya…

Íme egy érdekes pálya mindazok számára, akik helytelenítik a gondolatait: az ellenvéleményeket, erőegyensúlyt létrehozva, az ővéhez hasonló határozotsággal kell megvédeni. Európának tehát oka volt arra, hogy ébernek mutakozzon. Megérezve a veszélyt egy következtetéssel védekezik: "A magyaroknak nincs szükségük Európára ahhoz, hogy szabadok legyenek. Szabadok, mert szeretik a demokráciát. És azért választottak engem, mert én demokrata vagyok." Íme, a csatár trikójánál fogja rántja vissza az igazságot és az embernek kedve támad hatalmasat fújni a sípjába. Dícséretes a miniszterelnök ezen elbizakodottsága, miszerint ő Magyarországot testesíti meg, ám egyúttal igen veszélyes. A személyére irányuló bármely krtikát így az ország megsértésére fordítja át.

Ezt a nacionalista papírmasé dekorációt nyilvánvalóan le kell tépnünk ahhoz, hogy mögötte meglássuk, miből is áll valójában az ő politikája. Orbán Viktor, bárhonnan is nézzük, egy azonosíthatalan politikai tárgynak (franciául Opni-nak vagy angolosan Upo-nak) tekinthető és populista ideológiája éppúgy merít a baloldalról mint a jobboldalról. Vajon ma is liberálisnak gondolja magát? "Liberális eszmékkel fejlődtem, mondja, és nem gondolom azt, hogy ezek önmagukban minden problémára megoldást tudnak kínálni." Ami a gazdaságot illeti, úgy véli, hogy egy 600 eurónak megfelelő (nyugdíjasok esetében csak 250 eurónyi) átlagos havi bevétel esetén a háztartásoktól lehetetlen további áldozatokat követelni. Emiatt folyamodott olyan, "nem orthodoxnak tekinthető" módszerhez, mint a nagyvállalatok rendkívüli megadóztatása. Íly módon ő szociálisan érzékenyebbnek mutatkozik, mint a baloldal, amely korábban szigorú megszorítási politikát gyakorolt és amely most azt kéri számon Orbánon, hogy nem farag le eleget a közkiadásokból...

Politikai téren viszont a jobboldal, sőt a szélsőjobb vizein halászik. Nemzeti ünnepet csinált június 4-éből. E napon emlékeznek az elhíresült trianoni szeződésre, amely 1920-ban népességnek 30 %-át, területének pedig kétharmadát elszakította el Magyaroszágtól. A Nagy-Magyarország iránti nosztalgia továbbra sem elfogadott, amit ő tragédiának át. Ebben az összefüggésben a kettős állampolgárságról elfogadott törvény, amely a szomszédos államokban (köztük a Trianon által az anyaországtól elszakított területeken) élő magyaroknak is lehetővé teszi a magyar állampolgárság felvételét, nagy nyugtalanságot keltett Európában. Az érintett országok többsége valójában elismeri a kisebbségek jogát a kettős állampolgárságra. A fő problémát a Szlovákiával való viszony jelenti. Ez a állam nagyon fiatal. 1993-ban született, amikor a csehek visszaadták a szlovákoknak a szabadságot a teheneikkel együtt, míg iparukat és kultúrájukat megőrizték maguknak. Szlovákiát jelenleg szintén egy populista hatalmi politika irányítja, amely a magyar kérdésből demagóg vesszőparipát csinált. Elmentem a két ország határára és megállapíthattam, hogy az ott élő magyar kisebbségnek semmi érdeke nincs fellázadni. Számukra Európa igen értékelhető javulást hozott az életszínvonalukban. Azt a pénzt, amit a határon túli magyarok az eurózónában megkeresnek (amelybe Szlovákia is beletartozik), Magyarországon költik el, ahova most már - a schengeni megállapodásnak köszönhetően - mindenféle határellenőrzés nélkül mehenek át, azon a hídon, amelyet a közösségi alapokból építettek újjá. Ahogy azt egy itt élő magyar lánnyal házasságra lépő francia újságíró, Laurent Aguer mondja: "Semmi sem indokolja, hogy ez kipukkanjon".

Így tehát a kettős állampolgárság, amelyet - a baloldalt is beleértve - szinte az egész törvényhozás megszavazott, jelen stádiumban nem túl nyugtalanító. Hasonlatos a többi, népszerűséghajhászó intézkedéshez, mint például hogy (másfél évszázados tiltás után, évi 100 literes felső határig) mindenkinek engedélyezték az otthoni pálinkafőzést. "Erre a döntésre vagyok a legbüszkébb" mondja nekem a miniszterelnök, miközben felmutat egy, az otthoni lepárlóbeendezés használatát körülíró könyvet. A legsúlyosabb gond mindezen reformok általános szelleme és a bevezetés módszere, amelyet nagy csinnadrattával egy nagyon szűk csapat vezet, az országyűlést szavazógépezetnek használva, bármiféle pluralitást és nyitottságot mellőzve. Orbán erélyesen vitatja ezt a megállapítást. " A végrehajtó hatalom nálunk négy évre kap megbízatást, nincs vesztegetni való időnk. Ami a nyitást illeti, azt gyakorlom: a nemrég általam jelölt két új alkotmánybíró közül az egyik az ellenzékhez tartozik." Zavarban lenne, ha másik példával kellene előhozakodnia. Még a Médiatanács is kizárólag a Fidesszel szimpatizáló tagokból állt össze. Érthető, hogy miért épp a médiatörvény az, amely körül mind külföldön, mind - saját maga szavazóbázisát is beleértve - belföldön az összes nyugtalanság kikristályosodik. Figyelembe véve a miniszterelnök azon hajlamát, hogy magát Magyarország megtestesítőjének állítsa be, valós a veszélye annak, hogy mindazokat, akiket e törvény alapján elmarasztalnak, a nemzet ellenségeinek állítsanak be. Az e törvény által felállított ellenőrző hatóság igen kiterjedt hatáskörrel rendelkezik, amibe még a közerkölcsök felügyeletét is belefoglalták. Megnyugtat-e vajon az, ha megtudjuk, hogy a testület elnöke korábban egy pornográf lap főszerkesztője volt?

Azoknak, akik - mint például Kornai János, a neves közgazdász - kijelentik, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia, kétségtelenül megvan az okuk van arra, hogy éberségre szólítsnak fel. Ugyanakkor Orbán Viktor megítélése a külső megfigyelő számára lelkiismereti kérdést vet fel. Több választáson már alul maradt, anélkül, hogy azok tisztaságát vitatta volna és a legfelsőbb hatalmi pozícióról is távozott már egyszer szabadon. Nincs rejtett önkényuralmi programja, továbbra is a liberális erőtérben helyezi el magát. Európa kétségtelenül jelentős szerepet játszhat azzal, hogy - különösen a kulcskérdésként kezelt sajtószabadság terén - határozottan szembehelyezkedik e törekvésekkel. A többi kérdést illetően úgy vélem, az a leghelyesebb, ha ezen elnökség esélyeit kihasználva megpróbáljuk őt hozzánk közelíteni. A régió többi, negatív euroszepticizmussal jellemezhető vezetőjétől eltérően Orbán nem ellenséges Európával szemben. Árulkodó részlet: úgy csinálta, hogy első idegen nyelvként egyik gyermeke sem az angolt tanulja és ki franciául, ki spanyolul, olaszul vagy németül beszél.

Ráadásul javaslatai is vannak Európa számára. Nagyratörő tervet állított össze, amit, a lényegét tekintve, az előző granitúra is támogat. A magyarok azt szeretnék, hogy az elnökség sikeres legyen és a korábbi kormányfő kész lenyelni sérelmeit annak érdekében, hogy e sikerhez hozzájáruljon. E javaslatokat semmibe venni súlyos hiba lenne. Az ipari, a pénzügyi és  a szociális területre vonakozó javaslatok méltók arra, hogy megfontolást nyerjenek. Ami a romák ügyét illeti, Orbán egy nagyon ambíciózus európai tervet kíván megszavaztatni. Ezt a dossziét jól ismeri. Gyógypedagógus édsanyja már hosszú ideje foglalkozik roma gyerekekkel, és e témával kapcsolatban Orbán Viktornak nagyon személyes és szenvedélyes véleménye van.

A volt másodosztályú futballista, aki ma a nemzeti mezben feszít, vitathatatlanul egy olyan hegemonista párt ellentmondást nem tűrő vezetője, amely, bármit is mondanak róla, semmi jelét nem adja a nyitásnak. Az amerikai diplomaták - WikiLeaks által nyilvánosságra hozott - nyelvhasználatával élve kétségtelenül domináns, alfa hímnek minősíhető. Ám politikai pályafutása során már több átalakuláson is átment és még mindig képes megújulni. Azzal nem sokat jutunk előre, ha a magyar elnöség teljes ideje alatt arról morfondírozunk, vajon diktátor-e.

*nénuphar kommentelő helyesbít és kiegészít:

Amikor az amerikiak visszaszolgáltatták a koronát, azt a Nemzeti Múzeumban helyezték el. Éppen Orbán Viktor volt az, aki az első miniszterelnöksége idején azt, meglehetősen anakronisztius módon, a Parlamentbe vitette át: a királyság jelképét a demokrácia palotájába...Ki tudja, talán titokban fel is próbálta!

a szív fészkei