Részlet a 64. levélből, mely kelt Rodostóban, 1725. szeptember 23-án:

Édes néném, mely jó az egészség! Aztot pedig leggyakortább mi magunk rontjuk el. Mert miért látunk a szerzetesek és a munkásemberek között annyi egészséges öreg embereket? Ennek igen könnyű okát adni, mert se a szerzeteseknek, se a munkásoknak az elméjek annyi változást nem szenved, a nagyravágyás, fösvénység, irigység nem gyötri. Ezeknél pedig semmi inkább nem rövidítti az életet; a nyughatatlanság, a gyötrődés az elmét megrontják, és az elme az egészséget. De ne szóljunk az elméről, hanem nézzük el, micsoda mértékletes életet élnek, mert az ő ételek és italok közönséges és mértékletes. Csaknem mindenkoron egyaránsú étellel és itallal élnek, a sokféle étellel gyomrokot meg nem terhelik, és ha vasárnap vagy más innepnap egy más munkásember többet talál enni vagy innya, aztot másnap a dolog és az izzadás megorvosolja. De aztot csudáljuk, hogy látunk az urak között öregeket, és ne csudáljuk, ha látunk betegeseket. Mert mi lehet nagyobb ellensége az egészségnek, mint a torkosság, mértékletlenség és tunya élet, és mi rövidítheti úgy az életet, mint a részegség? Az a sokféle savanyú és édes, az a sokféle hidegítő és melegítő micsoda zenebonát nem csinál gyomrokban. És mindezekkel halmozva megtöltik magokot, azután nemhogy valamely járással segíttenék az emésztést, de még aztot meggátolják két óráig való déli álommal. Hát még a rettentő ital mit csinál, amidőn nem az árvízben, hanem az árborban kell úszkálni a szegény gyomornak, akinek lehetetlen megemészteni mindazt, amit belétöltenek és vetnek. Az okozza azután a sokféle rossz humorokot vagy nedvességeket és a sűrű vért, és a sok nyavalyák ezekből származnak. Ezért mondja egy példabeszéd, hogy az ember a fogával ás magának vermet.