A kocsma törzsközönségének többsége nem is élt még, vagy pici gyerek volt ebben az időkben, ahonnan válogattam! Mi  akkor még módjával, "csepegtetve" hallottunk csak a dalok, zenék többségéről...    

   A világ amiben éltünk "lágyabb, dallamosabb", szerelmeseben tiszta volt - vagy annak hittük. Egy új szerelem, milyen? Nem kérdez! Csak elfogad. Minket elbűvöltek a hangok. A szárnyalva síró gitárok, ritmusok és dobok varázsa volt csak. Nem néztünk mögé. Nem tudtuk (és ma sem tudjuk!) mihez kapcsolni. Az életünk része lett ahogy jött (nekünk a semmiből és csak a stílus, a hang volt meghökkentő!).

Az utolsót azért tettem be, mert "pletyka" volt, hogy egy más "tájakon" edződött rendező kitalált egy "műfajt" és "felépített" egy "nőt és zenekart".

Nevetünk csak rajta! Ilyen nincs. Ez mese... Nem létezik, hogy szaggatják, törik a berendezést, de még szexuális mozdulatokkal fűrészeli is őket egy NŐ fehérneműben...

Egyszerűek, naivak, buták voltunk?! Mindent beengedtünk a gyerekes, nyelveket nem ismerő világunkba. Kitártuk az ajtót, mert azt gondoltuk csakis több tudás, szépség jöhet be hozzánk. És a mi gyerekeink ( TI,) már töményebb, agresszívabb változatát is megkaptátok ennek a világnak. Még ekkor is úgy véltük : a szabadság, a szépség, a szellem gazdagságát adjuk nektek. A veszélyeit nem ismerve fel, vezetünk benneteket egy ismeretlen világban fejlett immunrendszer nélkül. Nekem Arlequin és Conv ezért egy "csoda".  Rendelkeznek valamivel ami több mint tudás. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, az utólag elénk hordott ismeretektől most is.        

Az a nő, nálam pár nappal volt idősebb (,de lehet, hogy pár nappal fiatalabb, mert ezt is azt olvastam róla).      És 48 évesen öngyilkos lett...