- Szemét mázlista! – hallatszott a cella mélyéről.
- Ki az? – Brájen tétován próbált körülnézni.
- Rohadt, szemét mázlista!
- Mi? – hősünk észrevette társát. Öreg, hosszúszakállas rab volt, a falról lógott lefelé.
- Igazi kis csókos – rikácsolta a sorstárs -, foglár kedvence!
- Ezt hogy érted? – kérdezte Brájen elképedve.
- Biztos megkented egy pár sékellel, mi?
- Hogy én megkentem? Te is láttad, hogy pofán köpött.
- Ó, mit nem adnék azért, ha egyszer jól pofán köpnének! Néha arról álmodom éjszakánként, hogy végre jól pofán köpnek.
Brájen nem hagyta annyiban.
- Azért nem bántak velem olyan barátságosan – bizonygatta. – Megbéklyóztak.
- Mennybe mennék, ha megadatna, hogy megbéklyóznak egy órácskára. Biztosan azt hiszik, hogy a te seggedből jön a napfény, fiacskám.
Az öregnek csúnya, rikácsoló hangja volt. Brájent az anyjára emlékeztette.
- Szállj le rólam! – vágott vissza -, sokat szívtam már!
- Még hogy sokat szívtál! Én öt éve vagyok itt, és csak tegnap kötöttek föl szakszerűen. Ne gyere nekem ezzel!
- Jól van, jól van – adta fel Brájen. Ezzel a taktikával már otthon is megoldott néhány helyzetet.
- Biztos azt hiszik, – méltatlankodott tovább a fal lakója -, te vagy a Mindenható Úristen.
- Mit fognak csinálni velem?
- Oh! Nyilván megúszod keresztre feszítéssel.
- Keresztre feszítés? – döbbent meg a piszok mázlista.
- Igen. Megúszod.
- Megúszom keresztre feszítéssel?!?
- Aha – nyugtatta meg rabtársa – ez a legjobb, amit a rómaiak tettek értünk. Ha nem lenne keresztre feszítés, ez az ország egy nagy kupleráj lenne. Csak szögeljék fel őket!
Brájen rémülten ugrott a rács felé.
- Őrség! – üvöltötte.
- Üssenek szöget a fejükbe! – tette még hozzá az öreg.
- Őrség! Őrség!
Az őrség meg sajnos olyan, ha hívják, jön. Megjelent az állati külsejű foglár.
- Mit akarsz? – hörögte.
- Vigyenek át egy másik cellába! – könyörgött Brájen, mire az őr azonnal pofán köpte.
- Óúúú! Már megint kényezteti! – hallatszott a falról.
- Fogd be a szád! – mordult még vissza az őr.
- Bocs. Vegyük az én esetemet! Idekötöttek öt évvel ezelőtt. Minden éjjel levesznek húsz percre, és aztán újra visszakötnek, ami igazán fair ahhoz képest, amit elkövettem. Ha semmi más, ez megtanított tisztelni a rómaiakat. És arra is, hogy nem juthatsz sehová az életben, csak ha kész vagy tisztességes munkát végezni. Tisztességes…
- Hallgass! – kiáltott rá Brájen, és még folytatta volna, de abban a pillanatban kivágódott a rács.
- Ott van – mutatott Brájenre az időközben visszatért foglár. Mögötte légionáriusok álltak.
- Pilátus látni óhajt – közölte Brájennel a parancsnok.
- Engem?!?
- Gyerünk!
- Pilátus miért akarna látni engem? – kérdezte még hősünk, de már kászálódott kifelé. A légiós nem zárkózott el a tájékoztatás elől.
- Biztos tudni akarja, milyen keresztre feszítést szeretnél.
- Ha, ha, ha! – Röhögött az öreg a falon. – Ez jó volt, légiós koma! Nagyon tetszik.
- Pofa be!
- Jó, jó. Nagyszerű faj ez a római. Nagyszerű! – És függött tovább.