Tegnap - mint minden jóravaló férfiember, így magam is - a Tottenham-Internacionale focimeccset néztem. Szenzációs mérkőzés volt lüktető irammal, sok helyzettel, elképesztő futómennyiséggel, varázslatos hangulattal. A mérkőzés után még bosszankodva végignéztem a többi Bajnokok Ligája összecsapás összefoglalóját is (impotens Schalke és még impotensebb Barcelona), majd csakúgy elkezdtem ide-oda kapcsolgatni.

A Filmmúzeum csatornán beleütköztem a 2001 Űrodüsszeia című Kubrick filmbe. Annak idején - gyermekként - már láttam, s valamiért tetszett. Fogalmam sincs miért (Talán akkor még érdekelt a tudomány?:)). Most nagyon örültem annak, hogy megnézhetem újra, de annak méginkább, hogy lemaradtam az elejéről. Mert a film első 15-22 perce röviden borzasztó, kicsit részletesebben megfogalmazva jelentős kihívást támaszt a néző felé. Ugyanis  szerintem nem született még olyan ember az utóbbi 50 évben, aki élvezné a majomemberek hörgését, ugrálását, idegesítő viselkedését. Sok esetben - már felnőtt fejjel - ezen az akadályon rendszeresen fennakadtam, s ide klasszikus vagy oda, egyszerűen kikapcsoltam.:) Most ez a kihívás megszűnt, így nyugodtan lefeküdtem, s gondoltam: végre egyszer felnőttként is meggcsodálom ezt az alkotást. Azt kell mondjam, igazi tudományos-fantasztikus film, amely apránként, részleteiben mutatja be a készítésekor (illetve pontosabban a Clarke-mű írásakor) elképzelt jövőt a videotelefonnal, a hangazonosítós beléptető rendszerrel, az űrhajósok mindennapjaival, ételeivel (a répa- és egyéb zöldségekkel megjelölt ételdobozok ma már komikusan hatnak, de akkoriban biztosan érdeklődve tekintettek rá az emberek), a hosszú űrutazás kihívásaival (az izomzat leépülését megelőzendő monoton testedzés, unalom, magány). Bevallom, valamiért nem szeretem az űr látványát. Hát most is szinte beleborzongtam abba, hogy a filmbeli (Jupiter felé hajózó) emberek naphosszat egy nagyobb szobányi méretű helyre voltak bezárva, s ha kinéztek az ablakon, tekintetük az űr sötét magányába ütközött. Szerintem sehol sem lehet magányosabb és kiszolgáltatottabb az ember, mint egy ilyen helyzetben. Én nem bírnám idegekkel, valószínűleg pár hét után bekattannék. A tökéletes gép emberi tulajdonságokkal történő felruházása, s az ebből adódó "hibaforrás" szintén egy olyan felvetése a filmnek, amely a tudomány lehetőségeiből és ennek határaiból indul ki, ráadásul erről önmagában is órákat lehetne beszélni. Mint ahogy a film fő kérdésfeltevéséről, a teremtésről is.

Egyszóval megérte a foci miatt késni, s végre felnőttfejjel is végignézni ezt a filmet.