A napokban láttam, mindenkit foglalkoztatott a halottak napja miatt az elmúlás, az emlékezés.
Ha késve is mert nem volt időm,- csak olvasni, hozzászólni, postolni nem nagyon - azért beteszem azt amit én gondolok erről a témáról.
Irodalmi értékét tekintve igen, tudom, hagy némi kívánnivalót maga után, legyen mentség rá, hogy alig voltam még 14 éves, mikor ez született, de azóta is ugyanígy látom a világ ezen szeletét:
Az óra jár, pereg.
Az idő, holtak teste csak.
Mered.
S léted bizonyságaként,
emlékek kavargó-nyomasztó-csillámporán
állsz monoton
jársz monoton,
édes-bús könnyben,
minden felett az értelem okán.
Az óra jár, pereg
s Te állsz moccanatlan,
kisember.
Az óra jár, pereg.
S Te nézel némán,
ajkad jajra nyílik.
Az idő, holtak teste csak.
Neked.
Az óra jár, pereg,
elméd a felismerésben,
már sírsz,
sóhaj hagyja tested
s már nem lát szemed.
Az idő, holtak teste csak.
Veled.
Az utolsó 100 komment: