2024. február 10-ei hatállyal Novák Katalin köztársasági elnök – a belügyminiszter javaslatára – felmentéssel megszünteti Pomozi Sándor rendőr dandártábornok hivatásos szolgálati jogviszonyát, derült ki a péntek esti Magyar Közlönyből.
A határozatot Pintér Sándor belügyminiszter is ellenjegyezte. Mint arról korábban beszámoltunk, a Köztársasági Elnöki Őrség egy vezető beosztású tisztjét, Pomozi Sándor dandártábornokot és beosztottját, Viplak Attila törzszászlóst is megfigyelhették a Pegasus kémszoftver felhasználásával.
Viplakot 2019 nyarán vették célba, a fontosabb pozícióban lévő Pomozit hosszabb ideig, 2019 tavaszától legalább öt hónapig figyelhették, derítette ki a Direkt36 oknyomozó portál.
A Pegasus kémszoftver képes a telefonok összes információját összegyűjteni, a mikrofont és a kamerát távolról is bekapcsolni.
Lapunk érdeklődésére a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóirodája arról tájékoztatott, hogy a köztársasági elnök, valamint szükség szerint a köztársasági elnök családjának személyvédelmét a Készenléti Rendőrség szervezi és hajtja végre. A Köztársasági Elnöki Hivatal székhelyéül szolgáló Sándor-palota épületének létesítményvédelmét szintén a Készenléti Rendőrség látja el. Azt is hozzátették, hogy a Direkt36 írásában foglalt feltételezéseket nem kívánják kommentálni.
https://index.hu/belfold/2023/11/18/pegasus-kemszoftver-megfigyelesi-botrany-novak-katalin-pintar-sandor-koztarsasagi-elnok-magyar-kozlony/
Novák Katalin meneszti Áder János legfontosabb testőrét, akit Pegasusszal figyeltek meg
Február 10-ei hatállyal megszünteti Pomozi Sándor rendőr dandártábornok hivatásos szolgálati jogviszonyát Novák Katalin. A köztársasági elnök október 18-i határozatát péntek este tették közzé a Magyar Közlönyben, miután Pintér Sándor belügyminiszter is ellenjegyezte.
A határozatban hivatkozott jogszabály szerint Pomozi szolgálati jogviszonya átszervezés miatt szűnt meg, miután a számára felajánlott, a végzettségének és képzettségének megfelelő más szolgálati beosztást nem fogadta el.
Pomozi Sándor Áder János volt köztársasági elnök legközelebbi testőre volt, ő hozta létre és irányította az Elnöki Őrséget. A Direkt36 tárta fel, hogy
Pomozit és egy közeli munkatársát is megcélozták az izraeli Pegasus kémszoftverrel 2019-ben, amikor még Áder volt hivatalban.
A cikk szerint Pomozi rendelkezett a legrészletesebb információval a köztársasági elnök és családja összes programjáról és találkozójáról, köztük a magánjellegű tevékenységeikről és külföldi utazásaikról. Nála futott össze ugyanis a köztársasági elnök és családja személyi védelmével kapcsolatos összes információ. A Direkt36 kutatásai alapján valószínűnek tűnik, hogy a parancsnok megfigyelése mögött a rendvédelmi szerveken belül dúló konfliktus állt, ami azután durvult el, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) részleteket akart megtudni Áder János programjairól.
A 2012 óta köztársasági elnök Ádert eredetileg a TEK védte, csakhogy az elnök bizalma 2015-re súlyosan megingott az Orbán Viktor miniszterelnök egykori főtestőre, Hajdu János által irányított szervezetben. A TEK és Pomoziék szakítására azután került sor, hogy a köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján egy gyanús technikai eszközre bukkantak. Ezt követően Áder testőrei 2015-ben kiváltak a TEK-ből, és a Készenléti Rendőrségen belül létrehozták a ma is működő Köztársasági Elnöki Őrséget.
Évekkel később, 2019-ben újra fellángolt az Elnöki Őrség és a TEK közötti konfliktus, mivel az Elnöki Őrség ekkor erős intézményi garanciákkal, önálló területi szervvé alakulással próbálta megerősíteni a függetlenségét. Éppen ebben az időszakban célozták meg Pomozit és Viplakot is a Pegasusszal. Pomoziék megfigyeléséről, a TEK és az Elnöki Őrség konfliktusáról a Direkt36 írt részletesebben.
„Pomozit az ország legjobb személyvédelmi specialistájának tartják. Legendák keringenek róla a rendőrségen”
– méltatta a most menesztett dandártábornokot egy szakértő a Bors 2013-as cikkében, amelyből az is kiderült, hogy még a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel lakodalmának a biztosítását is rá bízták.
A Köztársasági Őrezred tagjaként még az első Orbán-kormány idején került az akkor házelnöki tisztséget betöltő Áder János mellé, akinek a személyi biztonságáért aztán is ő felelt, hogy 2012-ben köztársasági elnöknek választották. Amikor Áder utódja, Novák Katalin 2022 májusában hivatalba lépett, a köztársasági elnök védelmét visszavette a TEK.
https://telex.hu/belfold/2023/11/17/novak-meneszti-ader-janos-volt-testoret-akit-pegasusszal