Ezerarcú sajtóhír áradat foglalkozott az elmúlt héten - a késlekedett KSH adatok napvilágra kerülésével - a létminimum alatt élőkkel. A sok-sok interjú kapcsán nyilatkozó szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénység felé vezető mélyrepülés irányán sürgősen változtatni kellene. Amennyiben a pozitív változások iránti igényre nem reagál a kormány, egyre súlyosbodó helyzetkép alakulhat ki ezen a területen.
A kb. 86 ezer Ft/fő/hó létminimum összegből (2012.évi KSH adat) egyedülállóként élők tábora hűen tükrözi, hogy a megélhetési költségek növekedésével képtelenek az egyre elszegényedő társadalmi rétegek megbirkózni. Függetlenül attól, hogy az egyszemélyes háztartásban élők, vagy a családban élők viszonyait vizsgálták a kutató-elemzők, megállapítást nyert a tény, hogy rohamosan nő az elszegényedők tábora. Mára már, több mint 4 millió feletti létszámról beszélnek, akik a létminimum alatt élnek. A kimutatásokban sokféle társadalmi csoport van jelen. Hiányolható azonban, hogy a legelesettebbek társadalmi csoportjáról - a korhatár alatti rokkantakról - senki sem tett említést az elmúlt időszakokban napvilágot látott nyilatkozatok kapcsán, az elszegényedéssel összefüggésben. Ők, pedig sokkal rosszabb helyzetben élnek, mint a még egészséges, de elszegényedő társadalmi csoportok, akik esetleg alkalmi munkából tengődhetnek. Nincs jelen sem politikai, sem társadalmi akarat a legkiszolgáltatottabb társadalmi réteg - a korhatár alatti rokkantak - emberszámba vételére. Az új rokkant-törvény 2012.01.01.-től hatályos bevezetése óta az érintetteken kívül, csak kevesen szólalnak meg a korhatár alatti rokkantak életben maradása érdekében.
Ennek, a társadalmi rétegnek a problémája azért is figyelemreméltó kellene, hogy legyen, mivel őket egyre több és egyre súlyosabb diszkrimináció éri, nemcsak a rokkantak társadalmi csoportján belül, hanem az egészséges társadalmi csoportok helyzetével összevetve is, súlyosan sérülnek az esélyegyenlőségi jogaik. Történik mindez úgy, hogy soha nem látott szigorításon ment keresztül a rokkantak felülvizsgálata már évekkel ezelőtt. Az elmúlt 5 évben (2008.01.01.-től) a rokkantak rehabilitációja került előtérbe, a munkába történő visszaterelésüket megcélozva. A 2008. évi világgazdasági-válsággal megérhettük azt, hogy makkegészséges emberek sem kapnak munkát 50 év felettiként. Ugyanakkor, súlyos betegeket kényszerítenének munkavégzésre - a nem létező munka világába - visszaterelve őket a semmibe. A rokkantak létszáma – az újonnan a rendszerbe belépők száma is – egyre csökken a rendkívül szigorú feltételek miatt. A korhatár alatti rokkantak létszámát az öregségi nyugdíjkorhatár felemelése miatt, ma kb. 300 ezer főben határozhatjuk meg. Közülük a nagyobb fele, kb. 160 ezer fő, a következő 5 éven belül elérheti az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Muszáj szót ejteni a korhatár alatti rokkantak problémáiról, ugyanis rendkívül nagy a baj. Akkor, amikor a 3 havi álláskeresési támogatás letelte után egy egészséges munkaerő sem talál munkát, egy súlyos beteg hogyan is találhatna, aki állandó orvosi felügyeletre szoruló személy? Számára, még álláskeresési támogatás sem jár, ez sérti az esélyegyenlőség elvét is, a korhatár alatti rokkant esetében!
A munkanélküliséggel küszködő egészséges, ellátás nélküli személyek aránya: 54% mértékű. Közülük is, csupán 23% részesülhet szociális segélyben. A fennmaradó 77% családi segítséggel kell, hogy boldoguljon. Akinek ez nem adatik meg, az haljon éhen? A korhatár alatti rokkantaknál, még ennél is bonyolultabb a helyzet. Ugyanis, az alaptörvény, miután megszűntette a 120 éves társadalombiztosítás intézményét, így se egészségügyi, se nyugdíj garancia nincs többé hazánkban. Ráadásul az alaptörvény, a nagykorú gyermekek nyakába varrta az idősödő beteg szülőket azzal, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni az elesett hozzátartozóikról. Ez a probléma megoldásokért kiált, mert a fiatal családokat is ellehetetleníti, főleg, akik gyermeket is vállalnak. A rokkant szülő eltartása a mélyszegénységet generálja tovább. A fiatal családok képtelenek a minimálbéres fizetésükből gyermekeket nevelni, és még a beteg szülőt is eltartani. Az öregségi nyugdíjkorhatár folyamatos emelése egyaránt kihívás a korhatár alatti rokkantak és azok nagykorú gyermekei számára is, mert a beteg szülők ápolását sem képesek felvállalni a munka mellett. Az idős szülő ápolása egyre nagyobb mértékben szab korlátokat a közeli hozzátartozók számára, mert ápolási díj nem jár, csak rendkívüli esetekben, az idős betegek után.
A jövedelmi viszonyok lesújtóak a fél ország számára. Egyre jobban nyílik az olló a gazdagok és szegények jövedelme között. Nő a feszültség a felső és alsó tized között. Egyre többen zuhannak a szegénységi küszöb (15 ezer Ft/fő/hó) alá. A korhatár alatti rokkantakat érintő jogszabályi változások megágyaztak ennek a problémának az új rokkant-törvény 2012.01.01.-i hatályba lépésével. Mivel sem az egészségügyi, sem a foglalkoztatási rehabilitáció nem működik számukra, és az 1-3 éves rehabilitáció elteltével az ő foglalkoztatásuk nem megoldott, így a korhatár alatti rokkantak sorsa drámaian alakulhat. A minimális, a segélyes pénzellátásukból a havi életmentő gyógyszerek kiváltása is lehetetlen sok beteg számára!
Hogyan is viszonyulunk ehhez a csapdához? Világosan látható, hogy maga az állam nem is érdekelt a megváltozott személyek foglalkoztatását illetően, hiszen gazdaságilag nem veszít akkor sem, ha foglakoztatja a megváltozott munkaképességű érintetteket, és akkor sem, ha nem. Ugyanis a pénz mindig mozog, és egyik zsebből a másikba vándorol.
A cégek, inkább kifizetik a 964 ezer Ft rehabilitáció hozzájárulást, mint, hogy bíbelődjenek a beteg, megváltozott munkaképességű munkavállalókkal, a hozzájuk kötelezően mellérendelt mentorokkal, és az akadálymentesítés kialakításával. Akinek a legjobb példával kellene elől járni, mint a minisztériumoknak és kormányhivataloknak, hát, meghökkentő a körkép ez ügyben is. Mindössze egy százalékuk (1%) alkalmaz „megváltozott munkaképességű munkavállalót”. Mondjuk ki bátran, nekik kellene példát mutatniuk, de ez az 1% Mvmk. érintettek foglalkoztatási aránya csúfos próbálkozás a kormány részéről, mely a hajlandóság irányával ellentétes összképet sugall. Ez, több mint szégyenletes törekvés és eredmény. Ennél sokkal többre értékelhető még a multik, a hipermarketek igyekezete is. Közülük is figyelemre méltó, hogy a Tesco 22 ezer foglalkoztatottja közül 1.200 fő, a megváltozott munkaképességű személy. Az Auchan hipermarket 7.500 fő dolgozója közül 80 fő a megváltozott munkaképességű érintett, de utóbbiak létszámát tovább szeretnék bővíteni még a jövőben. A hipermarketek szándéka legalább pozitív, ha ez számukra is előnyös minden tekintetben, akkor is.
Mindaddig azonban, amíg hazánkban nincs megfelelő társadalmi érzékenység és szolidaritás a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak, és a speciális igényűek helyzetének jobbítására, addig semmiféle pozitív változás nem várható a korhatár alatti rokkantak helyzetének a megoldására. Az, hogy átlag 30 évnyi tényleges munkavégzés mellett ezeknek az embereknek a teljes kiszolgáltatottsággal kell megbirkózniuk naponta az életben maradásuk érdekében, ez több mint szégyen. Szégyen a politikai akarat hiánya, és szégyen a társadalmi összefogás hiánya! A legnagyobb szégyen ebben az, hogy a 300 ezer fő nyugdíjától megfosztott korhatár alatti rokkantnak a fele (160 ezer fő) 5 éven belül öregségi nyugdíjkorhatárt elérő, de ők félholtan, mégsem mehetnek nyugdíjba. A még nagyobb szégyen az, hogy a politika és a társadalom képtelen felismerni azt, hogy a rokkantság nem életkorfüggő állapot. Az 57. év alatti (kb. 150 ezer fő) rokkantat sorozatos diszkriminációk, és esélyegyenlőségi aggályok sújtják. Hazánkban a következő 5 évben el fognak tűnni a látókörből a korhatár alatti rokkantak. A létszám fele öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötté válik, és a korhatár alatti rokkantak másik felére pedig humánkatasztrófa leselkedik. Utóbbiak felét az 1-3 éves rehabilitálás alatt „kirostálják” az ellátórendszerből. Aki közülük nagyon súlyos beteg, azt „mutatóban” meghagyják, bent hagyják még egy rövid ideig a „képletes” ellátórendszerben, „aprópénzen”, lecsökkentett pénzbeli ellátáson, a 195 ezer fő felülvizsgálandó személynek kb. a felét. Rájuk humánkatasztrófa leselkedik, mégis az egész ország végignézi azt ölbe tett kézzel, hogyan válnak ők a politikai akarat és a törvénykezés áldozatává? Ez, több mint szégyen hazánkra nézve, hogy ez a szörnyűség a XXI. századi Európában, egy EU tagállamban, ma megtörténhet nagy beteg emberekkel, akik a megrokkanásuk előtt átlag 30 évig keményen dolgoztak, és újjáépítették ezt az országot!
A következő 4. - 5. év végén mindössze az ország összlakosságának az 1%-a lesz hazánkban korhatár alatti rokkant, a várható tendenciák miatt. A munkaképes lakossághoz viszonyítottan pedig mindössze 1,7%-a lesz ez az arány! Miközben, ma sem több a korhatár alatti rokkantak száma, mint az EU 5,1%-os átlaga a munkaképes lakossági arányhoz viszonyítva. Hazánké mindössze 5,6%-os mértékű (arány) jelenleg, ha a korhatár alatti rokkantak létszámát vesszük alapul, nem pedig a 62. év felettiekét is beleszámítva (12%-nak mondják), mint ahogyan azt a kormány-propaganda híreszteli! Szégyen az, amit a kormány művel a megrokkant embereken végrehajtandó spórolás címén ebben az országban! Nem csak Európában, hanem az egész világon egyedülálló szégyen ez, amit a magyar kormány művel a súlyos betegekkel. Szégyen ez hazánkra és a magyar társadalomra nézve is, hogy mindenki szemet huny e fölött, és nem tiltakozik ellene! A legnagyobb szégyen pedig az, hogy EU tagállamokban mindenütt van a korhatár alatti rokkantak számára rokkantsági nyugdíj, csak a magyar rokkantak számára nincs! Nincs, mert a kereszténydemokrata értékrendre oly büszke kormányunk elvette az élethez való jogot is a korhatáralatti rokkantaktól. Ez elfogadhatatlan, mert ellentétes az Európai emberjogi, a Betegjogi, és a Szociális Chartában foglaltakkal! Ez ellen mindenütt tiltakozni kell!
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport
(kép forrása: civilhetes.hu)
