He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Budapesti Kamaraszínház - Tivoli: Amerikai Elektra (2000) 16+

2015.04.30. 08:02 guma

Eugene O'Neill volt az első amerikai drámaíró a 20. század első felében, akinek életműve nemzetközi elismerésre talált, és akit 1936-ban Nobel-díjjal tüntettek ki. Apja népszerű színész volt, így korán kapcsolatba került a színházzal. Miután a Princeton egyetem egy diákcsíny miatt kizárta, vándoréletet kezdett. Hivatalnok volt New Yorkban, aranyásó Honduras-ban, matróz egy háromárbócos hajón és színész apja társulatában. Egyfelvonásosokat kezdett írni, majd az első egész estét betöltő darabjáért Pulitzer-díjat kapott, amit még háromszor elnyert.

Az Amerikai Elektra című nagyszabású trilógiáját 1931-ben írta. Aiszkülosz halhatalan remekművének, az Oreszteinának tárgyát dolgozta fel. A cselekményt modern környezetben helyezte át, hősei egytől egyig amerikai emberek. A trilógia színhelye a Mannon család udvarháza - New England egyik kisebb tengerparti kikötővárosának határában, illetve a bostoni kikötő. Az első két felvonás 1865 tavaszán játszódik, a harmadik 1866 nyarán - az amerikai polgárháború végén.

Színész:  Ezra Mannon - Tordy Géza, Christine - Kováts Adél, Brant - Horváth Lajos Ottó, Orin - Alföldi Róbert, Lavinia - Horváth Lili, Peter - Bozsó Péter, Hazel - Juhász Réka, Seth - Kölgyesi György

ha elmúltál 16 éves csak akkor menj tovább!

Míg Ezra Mannon az északiak vezénylő-tábornokaként harcol, felesége, Christine, egy hajóskapitány, Adam Brant szeretője lesz. Brant is Mannon-ivadék, apja David Mannon, Ezra Mannon nagybátyja, anyja pedig szolgáló volt a családnál. Amikor az öreg Mannonék megtudták, hogy gyereket vár Davidtől, elzavarták. Brant meggyűlölte a Mannon-családot. Kapcsolatát Christine-nel eleinte a bosszú vezérelte, de most már halálosan szerelmesek egymásba.

Ezra Mannon hazajövetelét mindenki másképp fogadja. Christine szeretne megszabadulni ettől a kapcsolattól, Lavinia, az apját őrülten szerető lány, alig várja, hogy elmondhassa anyja bűnös kapcsolatát. Orint viszont mindenki várja haza a háborúból - anyja, Christine, magáhozláncoló szeretettel, Lavinia pedig az anyja elleni tervéhez akarja fivérét megnyerni. Fékezhetetlen vágyak, vad indulatok irányítják O'Neill immár klasszikusnak számító drámájában a szereplőket: ellenállhatatlanul száguldanak a végzet felé.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr227257691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása