Egy debreceni fiatalokból álló, öt tagú baráti társaság szíve-lelke és központi figurája Patrik és Félix, akik gyerekkori jó barátok. Félix egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik mint teszter, Patrik pedig alkalmi munkákból finanszírozva tengeti mindennapjait. Békés, bár…
Jó, persze, bevallottan álmodozó, és naiv a dal - főleg ettől az előadótól! . És persze, ha nem lennének vallások, akkor a nacionalizmus és még rengeteg más ok még mindig ott lenne, hogy háborúk is legyenek. De azért a vallás durván sokat ad hozzá ehhez, csak körül kell…
Itt az ideje, hogy színt valljanak komolyan gondolják-e törvényüket, hazaszeretetüket a kormánytagok, képviselők, polgármesterek!
Nem vagyok fiatal. Időm sincs most keresgélni, mi és mennyi igaz ebből a bejegyzésből. Azonban annyira elkeserített ez a hivatali erődemonstráció…
Két évente a brüsszeli Grand-Place-on a Belgiumban termesztett virágokból, önkéntesek "szövik" idén is a virágkompozíciót. A kb 75x25 méteres, 1800 négyzetméteren 600 ezer begóniát rendeznek afrikai népek jellegzetes szőnyegmintájára. 19.-ig tekinthető meg ez az idegenforgalmi…