Nagy megtiszteltetés írni arról, hogy mely szövegeket ajánlanám a Mérce olvasóinak TGM-től. Én bevallottan inkább gyakorlati, mint elméleti ember vagyok, így kifejezetten azok közül a szövegei közül ajánlanék kettőt, amelyek közérthetőek, egyszerűek, de ezzel együtt tűpontosak, és egyértelműen kijelölik a cselekvés irányát.
„A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – szólt hozzá tegnapi írásomhoz egy nyájas olvasó, amitől én – nagy valószínűséggel csalódást okozva neki – melankóliába estem.
Ez az állapot nem lehet ismert a ny. olvasó számára, ugyanis érzelmeket tételez, emlékezést és vágyakozást, az ilyesmi a ny. olvasó számára ismeretlen terep, neki csak zsigerei vannak, ebből fakadóan pedig agytörzsi létezése. Számára a magamfajta nem létezik, fölébem száll a gépével és pusztítandó vasút vagy gyárüzem vagyok a magasból pitypanggal a kezemben, ami kinyílott, hát megírom, ahogy kérve volt régi időkben.
Miközben a világ fejlett ipari civilizációja lázasan keresi a fenntartható fejlődés fosszilis és megújuló energiaforrásait, addig bizonyos mértékben háttérben marad az élethez szükséges legfontosabb anyag, az ivóvízzel való ellátás jelene és főleg megvalósítható jövője. Nem szőnyeg alá söpört kérdésről van szó, de talán – néha úgy érzékelhető – kevésbé átfogó módon kezelik ennek kérdéseit. A vízgazdálkodással kapcsolatos problémák már régóta ismertek, sőt mindinkább kibővülnek, ám hathatós globális megoldások – főleg a jövőt illetően – egyelőre csak homályosan körvonalazódnak. Ez esetben is úgy tűnik, hogy a vízzel kapcsolatos problémakör felismerésére általános, a globális és egymással koherens megoldásokra lenne szükség, azonban a kontinensek, a térségek és az országok az együttműködés helyett az elvekkel való egyetértést választják. Még.
