Egy csöpp tinta belehull egy pohár vizbe. A viz attól megfeketedik.
A csöpp tinta az volt, a melylyel Schopenhauer Az élet semmiségéről és gyötrelméről szóló fejezetet irta. A pohár tiszta viz az időben az én lelkem.
Én akkor husz éves voltam.
Egy essős őszi napon az emlitett könyv feküdt előttem, meg a csanaki kukoriczaföldek számadása.
A kukoriczával akkor foglalkoztam, mikor a tiszttartó is bent volt az irodában, Schopenhauerrel pedig akkor, mikor egyedül maradtam.
Elvégre is fizetéstelen irnok voltam. Az apám azért helyezett ebbe a gazdaságba, hogy lássak és tapasztaljak, s amit itt tanulok, a magunk kis birtokán hasznát vegyem.
De én csak a filozófiát szerettem, s különösen Schopenhauert.
Hát olvastam Schopenhauert.
Az ajtókilincs megcsapant.
Schopenhauer becsuszott a kukoriczaszámadások alá.
Nem a tiszttartó lépett be, hanem a leánya.

Grecsó: Nem tudná elviselni a társadalom, ha minden zaklatott a nyilvánosság elé állna

Szeress brit dámát, régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
szeress szír asszonyt, lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,