A népszerű professzort, Jánost senki nem vetette meg, amikor elhagyta családját huszonnyolc éves tanítványáért. De amikor felesége, Katalin az idegösszeomlás után megszökik a kórházból és kistoppol Isztambulba, a családban mindenki felháborodik. Pedig neki is ugyanannyi joga van az újrakezdéshez, mint a férfinek. Katalint bejelentik a rendőrségen eltűnt személyként, és amikor a nyomára bukkannak, tinédzserkorú fiát, Zolit küldik utána.

Kórházból jöttünk, ahol egy kisebb szemészeti beavatkozáson estem át. Veszélytelen, de fájdalmas. Pontosabban: éget. Alig vártam, hogy hazaérjünk és jegelhessem, de volt még pár kisebb elintézni valónk. Többek között vásárlás. Feleségem leparkolt, átment a túloldalra a boltba, engem a kocsiban hagyott, hogy kíméljen, de a hőség kibírhatatlan volt. Ki kellett szállnom, megálltam egy csenevész fa árnyékában, félkézzel egy oszlopba kapaszkodva, másik kezemmel a napszemüvegemet fogva, mely alatt nagy csomó papírvatta védte az égő-fájó szememet.

"Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket? Nem, már megvan mit veszek. Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget. Megrendelem jó előre a virágot a mezőre. Tél után a lombos nyílást, betegségre gyógyulást... És ha meglesz mind egy napon, beadom az ablakodon."