He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

február 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Ascher Tamás: Most a kinyírási műveletek könnyen mennek, számomra ez ismerős és érdekes is

2022.12.06. 07:18 guma70

Ascher Tamás és Veiszer Alinda – Fotó: Veiszer Alinda produkciója 

A végtelenségig cáfolhatná az egykori SZFE-t övező valótlan állításokat, azok attól még újra és újra felbukkannak – például az Origó „bértollnokainak” cikkeiben, mondja Ascher Tamás rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori rektora Veiszer Alinda műsorában. Szerinte művészi, esztétikai kérdésekről lehet vitázni, de itt ezekről már rég nincs szó. Az viszont érdekes, sőt, egyenesen inspiráló neki, ahogy a hetvenes évek visszaköszön a mában.

Veiszer Alinda Ascher legújabb – október 14-én a Katona József Színházban bemutatott – rendezésével, A zsenivel nyitja a beszélgetést, amit egy jelképes összegért itt lehet megnézni. A darabban, amit Tadeusz Słobodzianek lengyel drámaíró írt, Sztálin és Sztanyiszlavszkíj találkozik egymással. Bár a szovjet diktátor és az egyetemes színháztörténet egyik legfontosabb alakjának találkozója valószínűleg csak fikció, a mű alapja nagyon is valóságos: Sztálin valóban üldözte Mejerholdot, a fiatal, radikálisan újító színházcsinálót, akit egy időben az idősödő, a mejerholdi színházesztétikától igencsak távol álló Sztanyiszlavszkíj vett a szárnyai alá. A Zseniben a öreg mester találkozik az önkényúrral, az előadás olyan időtlen kérdéseket boncolgat, mint a művészet és a diktatúra kapcsolata, valamint a mester és a lázadó tanítvány ambivalens viszonya.

„Mint a Schilling meg én” – jegyzi meg Ascher, és nevetve teszi hozzá, erre az előadás készítése alatt egyáltalán nem is gondolt, most ugrott be neki a hasonlat.

„Értették egymásban az értéket. Az, hogy valakinek más az esztétikai világképe, az nem jelenti azt, hogy ne ismerné fel bármilyen esztétikában a minőséget” – mondja a két orosz rendezőóriás viszonyáról. Mejerhold valamilyen értelemben Sztanyiszlavszkíj tanítványa volt, magyarázza, aztán „kinyílt a csipája”, és elkezdett valami egészen mást csinálni. Ascher ennek kapcsán felidézi a megismerkedését a ma már Franciaországban élő és elsősorban külföldön alkotó, egykori Krétakör-alapító Schilling Árpáddal. A fiatal alkotó Ascher nyári táborában vett részt, miután nem vették fel a Színműre, ahol „csodálatos volt, rajongtam érte” – idézi fel. Ezt követően, 1995-ben, vették fel Schillinget Székely Gábor osztályába, „és onnantól kezdve bármit és bármikor bírált, engem is akár”.

„Ez egy szenzációsan tehetséges ember, és annyira szeretetreméltóan, elviselhetetlenül dühös. És a dühösségében néha kegyetlen, néha kellemetlen, néha talán ostoba is, de akkor is egy igazán jelentős személy”.

A finom folyamatokra már nincs türelem

Ascher szerint Mejerhold színházesztétikája nyers és radikális, erre – Ascher szerint – magyarországi hasonló példa lehet Schilling néhány rendezése (például a W – munkáscirkusz), és példaként említi Bodó Viktor legújabb rendezését, A kastélyt is, de szerinte ide sorolhatók többek között az ő kaposvári operett-rendezései is.

Az ő előadásaiban ugyanakkor szerinte a kritikusok se vesznek észre mindent. Manapság – az okostelefonok és a TikTok világában – a nézők „csak az erőset érzik, azt is gyorsan kell mutatni, mert elfáradnak és elunják. A finom folyamatokra már nincs türelem és figyelem” – állítja.

Nagyon meg kell válogatni, hogy az ember mikor és mire válaszol

A zseni kapcsán Ascher felidézi a Kádár-korszak kultúrpolitikusát, Aczél Györgyöt, és a kádárizmus alatt megélt színházcsinálói tapasztalatait is. A kádárizmus szerinte abban különbözött a sztálinizmustól, hogy „az ember nem érzett közvetlen életveszélyt”, mint mondja, egzisztenciális veszélyt talán érzett volna, ha érdekelte volna az egzisztencia. Miután végzett az egyetemen, „billegett”, hogy hívják-e a fővárosi Madách Színházba rendezőnek, de ő inkább lement „a szutyokba, a nyomorba, a jövőbe, ami Kaposvár volt, és az sokkal izgalmasabb volt”. [A kaposvári színház a hetvenes években sokkal „szabadabb”, kísérletezőbb színházi műhely volt, mint a budapesti színházak, ahol akár áthallásos, rendszerkritikusabb darabokat is színpadra lehetett állítani.]

Trükközni persze ott is kellett (egy anekdota szerint – amit Ascher is felidéz – Babarczy a páholyban ülve terelte el az illetékes elvtárs figyelmét, amikor a színpadon problémásabb mondatok hangoztak el), és a kaposvári színházat sem kerülték el a botrányok (például a Marat/Sade előadás kapcsán).

„Ugyanúgy, ahogy Sztálinnál, ez mindig így van a politikai rendszerekben, hogy vannak ilyen hirtelen előjövő mániák, hogy most ezt el kell intézni, ezt le kell rendezni. Nálunk ilyenek voltak a CEU, a Tudományos Akadémia, az SZFE”.

Ilyen mániák voltak szerinte akkor is, a kaposvári történet is ilyen lett volna, a szerencséjük az volt, hogy szegény színház voltak, nagyon jó színészekkel, nagy rajongótáborral, a helyi párt pedig olyan büszke volt rájuk, hogy többször meg is védte őket a központi direktívákkal szemben.

Rögtön első rendezéséért, a Patikáért, Aschert is nemzetgyalázónak nevezték, az Állami Áruház előadása után pedig ő is célkeresztbe került, miután rendőrségi és belügyi botrány is kerekedett belőle. Ekkor Aczélt is meglátogatta, hogy tisztázza magát a róla terjedő hazugságok alól. Mint mondja, tapasztalatnak jó volt, Aczél „hétpróbás ravasz ember volt, én meg egy gyermekded fiatal”, az egészből azt tanulta meg, hogy

„nagyon meg kell válogatni, hogy az ember mikor és mire válaszol, és mikor érdemes szóba elegyedni”.

„Érdemes leszögezni az igazságot, de remélni azt, hogy valakit meg tudok győzni, remélni azt, hogy Vidnyánszky Attila meggyőzhető arról, hogy nem a viperafészke volt az előre jól elgondolt liberális képzésnek a színművészeti, nem lehet. Mert ő ezt hiszi”.

Ascher szerint hiába cáfolta meg Vidnyánszky minden korábbi, vele és a korábbi SZFE-vel kapcsolatos vádját (hirtelen és indokolatlan, ideológiai alapú kirúgásokról, belterjességről, lenyúlásokról, stb.), nyilvánosságra hozott levelekkel, e-mailekkel, tanúkkal, „attól még ezek azok máig élnek” – mondja, többek között az Origó cikkeiben is rendre visszaköszönnek, hiába a nyilvános ellenbizonyítékok.

Robert Wilson világhírű színházi rendező is többször megszólalt az SZFE-ügy kapcsán, egyik levelében arról ír, „mindig nyitva kell hagyni az ajtót a párbeszédre” – idézi Alinda.

– Te ezt gondolod, amit a Robert Wilson?
– Nem. Művészi kérdésekben lehetne párbeszédet folytatni, de van szó művészetről? Lehet szó művészetről? Amikor bértollnokoknak besugalmazott szövegek mennek állandóan?

Sok a hasonlóság a hetvenes évek és a ma között – állítja, ha most nem is instruktorok írnak jelentéseket az előadásokról. Mindenki feljelenti saját magát a Facebookon, csak végig kell nézni, hogy ki mit lájkolt – mondja.

„Most a kinyírási műveletek könnyen mennek, számomra ez ismerős és érdekes is”.

A becsületes mondatokat is kiforgatják

Alinda Nagy Zsolt színész a Jelennek adott interjújából is idéz. Nagy a beszélgetésben – amellett, hogy elhatárolódott az SZFE-térfoglalásától, és leszögezte, hogy semmiben nem ért egyet az elfoglalóival – komoly kritikával illette egykori iskoláját. Többek között arról beszélt, 2000-ben már volt egy diáklázadás, mert nem jártak be a tanárok oktatni.

Ascher szerint az a baj, hogy az ilyen „becsületesnek szánt” mondatok is bekerülnek a Vidnyánszky-féle koordináta-rendszerbe. A 2000-es lázadásról azt mondja, Kerényi Imre miatt tört ki, aki valóban nem járt be az óráira. Akkor viszont szemtől-szemben meg is beszélték ezt a hallgatókkal, összegyűltek, mindenki szabadon elmondhatta a véleményét és a kritikáit, és „történtek is aztán változások”.

Hozzáteszi, az egyetem valóban olyan rendszerre épült, hogy gyakorló film- és színházi rendezők vezették a kurzusokat, így mindig előfordultak időproblémák.

Fotó: Veiszer Alinda produkciója
Fotó: Veiszer Alinda produkciója

„Senkit nem a tények érdekelnek, hanem az előre gyártott vádak” – mondja.

„Ez a művészvilágban azért sajátságos, mert a művészek eleve borzasztó emberek, egymást irritálják, megharagszanak egymásra. Ízlésbeli dolgokban is baromira össze lehet veszni. De amikor valaki rájön, hogy politikai vádakkal túl lehet ugrani az ízlésbeli, vagy esztétikai vagy habitusbeli különbségeken, és azt lehet rá mondani, hogy te vagy az ellenség, na ez a hasonlóság a Sztálin-kor és a mai kor között. Mióta Teátrumi Társaság van, azóta ez zajlik.”

Szolidarítunk, de segíteni csak az tud, aki hatalmon van

Az, hogy a sanyargatott független színházak képviselői teret kapnak a Katonában, az Örkényben és a Radnótiban is, a szolidaritás gesztusa, de „ennyi telik, borzalmasan szegény mindhárom színház” – mondja Ascher, megvédeni viszont csak azt tud, aki hatalmon van, ők pedig egyáltalán nincsenek ott.

„Csak van egy bizonyos pozíciónk, megtámogatva egy főpolgármesteri háttérrel. És ez addig tart, amíg tart a főpolgármesteri háttér”.

Rektorként „túl sok”, tanárként „sok” időt töltött az SZFE-n – mondja. A freeSZFE-n – „ami bukdácsol, de van” – még tanít, végzős osztálya van, de hogy utána mi lesz, azt még nem tudja. „A freeSZFE számomra az volt, hogy be tudjuk fejezni ennek a szerencsétlen osztálynak a tanulmányait. 73 éves vagyok, nekem nem kötelező folyton osztályt indítani, meg tanítani, nekem nincs ilyen igényem”.

A freeSZFE-nek pár év múlva vége lesz, „de mi magunk is már csak egy pár év vagyunk, aztán vége” – mondja nevetve, de Alinda leállítja: „Jó, ezt már ne fejtsd ki”.

https://telex.hu/kult/2022/12/03/ascher-tamar-veiszer-alinda-interju-rendezo-szfe

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8717993610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2022.12.06. 08:24:20

Kísért a múlt?

Illetékes elvtárs, illetve nertárs, Németh Szilárd buzdítására megszüntette a csepeli fidesz szervezetet. Mindezt azért, mert a helyi fideszes polgármester nem értett vele egyet. Majd az új szervezetbe cak az fér be, akin szájkosár van?
Anno a kommunisták idején szó szerint ki is nyírták azt az elvtársat, aki nem simult, és szót emelt a hibákért, az elvektől történt elferdülésekért.
süti beállítások módosítása