He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

február 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

„Orbán teljesen hülyének néz mindenkit, ennek nem lehet jó vége” - interjú Nagy Bandó Andrással

2022.11.16. 07:37 guma70

A diktatúrák hasonlóan működnek, ezért válhattak ismét aktuálissá a Kádár rendszerben született írásaim Orbán Viktor kormányzása alatt is - mondja Nagy Bandó András. A humorista a két rendszer különbségét abban látja, hogy míg korábban a hatalomnak fájó vicce miatt rövid időre eltiltották a színpadtól, a mai viszont tartósan belé fojtotta a szót. A humorista november 12-én ünnepli 75 éves születésnapját, de nem csak a szilencium miatt vonult belső szellemi emigrációba, hanem mert az ország fele nem is értené, amiről beszél.

– Ha ma este rögtönözni kéne egy Bandó-produkciót, milyen témákat vennél elő?

– Mielőtt a közepébe vágnék, előtte lazításképp mindig elmondom, hogy 75 évesen is jól érzem magam a bőrömben. Az én közönségemet ez is érdekli, azért is, mert néhány perc derűs csevegés oldja a hangulatot. Aztán elővennék egy néhai monológot az elmúlt évtizedekből, ami ma is aktuális lett. Ugye a Kocka utcával kezdődött.

– Szóval inkább a múltat idéznéd, akkor is, ha a humor jelen idejű műfaj?

– Igen, de ezek a szövegek a mai, úgynevezett illiberális rendszerben új jelentést kapnak. Például a „Tovább is van, mondjam még?” című monológom, ami ugyan a rendszerváltáskor született, és a középosztály drámai elszegényedéséről szól, ma újra érvényes. Valahogy úgy kezdődik, hogy „volt egy kéglink, falán kép. Kéglink még van, mondjam még?”

– Emlékszem, a közönség hangosan követelte, hogy mondjad!

– Úgy folytatódott, hogy „utaztunk is évenként, most otthon ülünk, mondjam még?” Amire persze, a közönség kórusban reagált, hogy mondjad, mondjad Bandó! Később pedig van egy olyan rész: „volt villanyunk, nem is rég, kikapcsolták, mondjam még?”

– Ha jól értem, ezzel meg is érkeztünk 2022-be?

– Így van! Ez a szöveg ma is érvényes. Amikor két hete Londonban elmondtam, nemcsak röhögtek, hanem sírtak is, hisz az ott élők emiatt menekültek el. Beleborsódzott a hátam. Könnyeket persze az itthon maradottak is hullajtanak, ismét bizonyítva, hogy ha az elviselhetetlen kínjainkon röhögünk, akkor legalább megkönnyebbülünk. A kisember számára ez ad esélyt az életben maradásra. Félreértés ne essék, magamat ma is kisembernek tartom, egy vagyok közülük: egy Bandó nevű fickó, aki ugyanúgy elszenvedője mindannak, ami az országban történik. Ha van pénzem, akkor épp úgy fizetem a gázszámlát is, mint bárki.

– Az egészségügy tragikus állapotáról szólt a Levél a kórházból című műsorszámod 1986-ban, ennek is van mai változata?

– Az egészségügyben, pontosabban a fölújított egri kórházban uralkodó állapotokat 36 éve a Rádiókabaréban ecseteltem. Persze, a helyzet valamit változott, de a viszonyok ma másért szörnyűek. Emlékszem, anno a rosszul tervezett lift miatt az egri kórházban az elhunytakat csak állva, függőlegesen tudták szállítani. Ilyet kitalálni sem tudtam volna. Ahogy azt sem, hogy tízezrek életét követeli egy járvány, miközben a kormány százmilliárdokért kamulélegeztetőket vesz, ami a felülszámlázott stadionokkal együtt csak arra szolgál, hogy Orbán Viktor és köre megtömhesse a zsebeit. Csak a lopás és a pazarlás mértéke változott, a hülyeség foka nem.

– Jó, hogy említed a Rádiókabarét, a műsor bemutatói annak idején eseményszámba mentek. Ma pedig azt sem tudjuk, hogy van-e még. Ezen sírni, vagy röhögni kell?

– Nehéz erről beszélni, én 1982-ben a második Humorfesztiválon a már említett Kocka utca 13. című produkcióval lettem fődíjas. Ezzel bekerültem egy igazi szakmai műhelybe, amelyben mesterek gyakorolták a szakmát. Az idősebbek talán emlékeznek még a nagyszerű névsorra: Somogyi, Mikes, Peterdi, Marton Frici, Farkasházy, Sinkó, Boncz Géza, Verebes, Szilágyi Gyuri, Trunkó és Kaposy Miklós. Ők akkor a szakma nagyjai voltak, s ezen az sem változtatott, hogy közben mi, frissen érkező tanoncok is – Markos-Nádas, Nagy Bandó – sikeresek lettünk. Ők jelentették számunkra, és persze egymás számára is a kontrollt, a szakmai mércét. Egyébként az átkosban lehettünk kritikusak, igaz, a Rádiókabaréban volt két tilalom: nem hozhattuk szóba az egypártrendszert, meg a szovjet megszállók jelenlétét. De ez adta föl a leckét, és a sorok közé mégis beloptuk az erről alkotott véleményünket. Ma viszont a hatalom keményen bünteti a szabad gondolkodást: aki nincs velünk, az kommunista, vagyis ellenség. Lehet gyűlölni, s meg lehet fojtani. Vétek, illetve inkább bűn volt ennek a többgenerációs műhelynek a felszámolása. Ma ugyanis már nem arról szól a kabaré, ami az országnak fáj, hanem tartalom nélküli idétlenkedés, olcsó poénokkal előidézett röhögéssel próbálkoznak.

– Azt azért tegyük hozzá, hogy ezek a műsorok az egykori „csapattag” Fábry Sándor, illetve az általa fémjelzett Trisó Produkciós Kft. fennhatósága alatt készülnek. Szoktak még hívni ezekbe a műsorokba?

– Soha még a környékükre sem megyek, mert nem bírnám elviselni, hogy a szövegeimet cenzúrázzák, vagy ha barátilag félrehívnak, s próbálnak rávenni, hogy „figyelj, haver, ne piszkáld már mindig a kormányt”. Erre nincs szükségem. Azt is nagy bajnak tartom, hogy ma már azt sem tudjuk, hol rejtegeti a „közrádió” vezetése az évtizedes sikerműsorok eredeti kópiáit. A rádió archívumában nincsenek meg, ezért ismétlés nincs. Talán attól félnek, hogy ha közönség meghallgatná, akkor rádöbbenne, hogy volt egyszer egy pesti kabaré. Pedig ezek a műsorok kulturális közkincsek, amelyek megőrzése a közmédia, illetve az állam feladata lenne.

– Archívumból persze nehéz mai kabarét csinálni, de mit szólsz azokhoz a plakátokhoz, amelyeken az Orbán Viktor által is megszavazott uniós szankciókat a kormány bombaként ábrázolja, miközben orosz bombák pusztítják az ukrán embereket. Írsz erről?

– Persze, de csak saját műfajomban foglalkoznék ezzel az ótvar plakáttal. Talán sokan emlékeznek az első önálló estemre, a Szülői értekezletre, amelyben ugyancsak a kisemberek véleményét idéztem társadalmi problémákról. Most is citálnám a dühös pedagógust, diákot, vagy szülőt, amint rádöbbennek, hogy nem csak a tanároknak szánt béremelésről hazudozik folyamatosan a kormány, de az orrunk előtt zajló háborúról is arcátlanul hazudnak, éjjel-nappal, minden hullámhosszon. Orbán teljesen hülyének néz mindenkit, de ennek nem lehet jó vége.

– Közben az ország fele elhiszi a hazugságokat. Lehet úgy humorizálni, ha közben az emberek nem is tudják, hogy mi az igazság?

– Nehéz, mert az ország kormánypárti fele tényleg nincs tisztában a valósággal. A közmédia és a propagandasajtó nem számol be a napi történésekről, a tanársztrájkról, de továbbmegyek: az első kijózanító számláig az emberek azt gondolhatják, hogy a kormány tényleg megóvja őket a gáz, illetve a villany árának emelésétől. Ők hiába hallgatnák meg a műsoraimat, a tények ismeretének hiányában nem is értenék a poénokat. Minden szempontból kettészakították az országot, s egymásnak uszították az embereket. Akinek eltér a véleménye a hivatalostól, azt egyszerűen lekommunistázzák. Ezzel a megbélyegzéssel a kormány minden ellenzéki pártot egy kalap alá vesz, egyébként simán bevezette az egypártrendszert. Csak még a kádári időkben sem uszították úgy egymás ellen az embereket, mint ma.

– Egy időben panaszkodtál, hogy amióta az ország térképe narancssárgára váltott, kevés helyre hívnak, s ha mégis, akkor rendre lemondják az előadást. Le vagy tiltva?

– Ez is igaz, meg az is, hogy szellemi emigrációba vonultam, elhallgattam, nem adtam interjút, nem írtam publicisztikát, nem mentem sem rádióba, sem televízióba. Öt éve egyetlen három és félórás estem volt, a Két óra múlt 70-nel, majd egy verses műsorom, de a pandémia ezeket is parkolóba tette. Ebben az évben végre sokan megtaláltak, s a Bandó 75 című estemmel többfelé utazhattam.

– Persze, fellépéseid ritkulása részben azzal is magyarázható, hogy párszor megégetted magad a politikával. Nem csak LMP-s képviselőjelöltként vállaltál politikai szerepet, de Márki-Zay Péter híveként is volt politikus megszólalásod. Nem inkább ez a hiba?

– Szókratész szerint a „megfigyelések” nélküli, teszem hozzá: a cselekvés nélküli élet nem embernek való. Ezért próbáltam segíteni Schiffer Andrásnak, mert népszerűségemmel a Fidesz legyőzésében próbáltam együttműködni. Nem sikerült, de sokat tettem azért, hogy bejussanak a parlamentbe. Azt viszont ma is fenntartom, hogy ha támogatják és nem gáncsolják, akkor Márky-Zay Péter sikert hozhatott volna az ellenzéknek. Sajnálom, hogy nem jött be. Mindenesetre azt észlelem, hogy már nem csak a fideszes, de a Demokratikus Koalíció által vezetett városokban és kerületekben sem kapkodnak értem.

– Hihetetlen szorgalommal írsz, regényt, verset, felnőtteknek, gyerekeknek, kiadtad az eddigi összes megszólalásodat, szerkesztettél enciklopédiát. Munkáidat az irodalom szférájába sorolod, vagy mindezt csak műkedvelő, időskori agytréningnek tekinted?

– Időskori nem lehet, hisz évek óta írok, 48 könyvem jött már ki. Első kötetem, az Úton, útfélen 1986-ban jelent meg, és 150 ezer példánya talált gazdára. Rátonyi Róbert így biztatott: „elolvastam, és azt mondom: írj, írj, írj!” De hogy a műveimmel bekerülök-e az irodalmi kánonba, nem érdekel. Különös boldogság, hogy a húsz verses és mesés gyermekkötetem több verse tankönyvekbe is bekerült, szavalóversenyeken mondják a gyerekek. Ugyanakkor a Sosemvolt Toscana című regényemre az egyik olvasóm azt mondta, ezzel a kötettel beléptem a magyar irodalomba. Legutóbbi kötetem, az Arankakor, mely az ötvenes évek kuláklistáit idézi, sokak szerint akár kötelező olvasmány is lehetne. De tudom a helyem, magamat egyfajta lépcsőnek tartom, amin lépkedve a gyerekek eljuthatnak Weöres Sándor, József Attila vagy Ady felé.

– Az írás mellett jó ideje festés vette át a humor helyét az életedben, nemrég Szentendrén nyitottál kiállítást. Ez hobbi, vagy megélhetési lehetőség?

– Ritkán válok meg a képeimtől, legfeljebb barátoknak adom el, mert akkor én is láthatom mindet. Úgy gondolom, hogy a kezdő festőnek két gondja van: az egyik, ha egy képét sem veszik meg, a másik pedig, ha megvesznek egyet. Persze mecénások nélkül egy festő sem boldogul, és örömteli érzés, ha valaki azt mondja: márpedig nekem ez a kép kell.

https://nepszava.hu/3174643_orban-viktor-nagy-bando-andras-diktatura

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5617971728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jaegtoer 2022.11.16. 22:11:26

"Emlékszem, anno a rosszul tervezett lift miatt az egri kórházban az elhunytakat csak állva, függőlegesen tudták szállítani."

Találékony a magyar, nem tudta?

Az "ellopott" angol tervek alapján felépített parkolóház Egerben? Az se rossz. pedig ez már új idők új szelében született.

A magyar örök.
süti beállítások módosítása