He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

2023 júliusában Budapesten koncertezik a Depeche Mode

2022.10.05. 08:25 guma70

Öt év után újra turnéra indul jövőre a Depeche Mode. A 42 éve alapított kultikus brit zenekar a Memento Mori című világ körüli koncertsorozat keretében 2023. július 28-án a Puskás Arénában lép fel – írja az MTI. A jövő tavasszal induló turnéról az együttes Facebookon is posztolt:

A turné az együttes új albuma, a Memento Mori tavaszi megjelenését követően indul majd, immár az idén májusban elhunyt alapító tag, Andrew Fletcher nélkül. A Depeche Mode tizenötödik stúdióalbumát a Columbia Records/Sony Music adja ki.

A Rock & Roll Hírességek Csarnokába 2020-ban beválasztott együttes koncertsorozata észak-amerikai koncertekkel kezdődik 2023 márciusában. Fellépnek többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a chicagói United Centerben, a Los Angeles-i Kia Forumban és a torontói Scotiabank Arénában. Az európai turné pedig 2023. május 16-án kezdődik majd, koncerteznek többek között a párizsi Stade de France, a berlini Olimpiai Stadion, a milánói San Siro Stadion és a londoni Twickenham Stadionban is.

A Memento Mori a Depeche Mode 19. turnéja lesz, és több mint öt év szünet után térnek vele vissza. A zenekar legutóbbi turnéja, a 2017-2018-as Global Spirit volt, az együttes addigi leghosszabb turnéja. A csapat 130 fellépésen összesen több mint 3 millió rajongó előtt játszott Európa-szerte és Észak-Amerikában, ez volt a 2017-2018-as év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéja.

https://telex.hu/szorakozas/2022/10/04/budapest-puskas-arena-koncert-depeche-mode-memento-mori-turne

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3217947070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma70 2022.10.05. 18:24:56

milyen "irtás" volt itt, vagy mindenki beledöglik a melóba, és csak dől a lóvé? :DDD
süti beállítások módosítása