He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Simonka György újra aktív, rokonai és vádlott-társai pedig visszaszerezték a vagyont

2022.09.24. 07:15 guma

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A Fidesz volt Békés megyei országgyűlési képviselője és 32 társa elleni vádak központjában álló, mára felszámolt mezőgazdasági cég utolsó vagyona, egy 300 millió forintra becsült telephely is Simonka György köreiben landolt – csakúgy, mint a vállalat többi vagyona, amit korábban szintén a politikus ismerősei vásároltak fel eredeti értékük töredékéért.

Miután a Fidesz nem indította újra az áprilisi 3-ai választáson a korrupció miatt vád alá helyezett Simonka György volt Békés megyei országgyűlési képviselőt, a korábbi politikus ismét munkába állt – derült ki az Opten céginformációs adatbázisából.

Simonka a mezőgazdasággal foglalkozó, Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet irányítását vette át május végén igazgató elnökként. A veszteséges és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtásával terhelt szövetkezet eddig nem volt ismert a nyilvánosság előtt, legalábbis nem szerepel a politikus és 32 társa elleni vádemelésben érintett társaságok közt. A szövetkezetről szólva Simonka azt közölte lapunkkal, hogy növénytermesztéssel és támogatásokkal kapcsolatban adnak tanácsokat. Kérdésünkre, hogy európai uniós támogatásokhoz adnak-e tanácsot, azt felelte:

Nem, abban nem vagyunk otthon.

A támogatások lehívására vonatkozó tanácsadás azért is figyelemre méltó, mert az országgyűlési képviselőt és társait az európai uniós és hazai költségvetést megkárosító 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják.

A volt politikus által átvett szövetkezet telephelye ráadásul egy olyan ingatlanra van bejegyezve, ami a Simonkáék elleni vádak fókuszában álló, mára felszámolt és megszüntetett Magyar Termés Tész Kft. tulajdona volt. Az utóbbi cégnek ez a medgyesbodzási külterületi telephelye volt az egyetlen olyan vagyona, amit a felszámolási eljárás során nem sikerült értékesíteni. Mint azt megírtuk, a többi vagyont – elsősorban földeket – szinte kivétel nélkül a Simonka ismerőseihez és rokonaihoz köthető társaságok vásárolták fel az eredetileg becsült értéküknél jóval olcsóbban.

Kapcsolódó
Nagyot kaszáltak a fideszes Simonkáék a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán
Kirívóan olcsón került vissza a becsődölt társaság ingatlanvagyonának egy része a politikus köréhez.

A 24.hu most azt is kiderítette, hogy a szóban forgó, 300 millió forintra becsült medgyesbodzási telephely – ami egykor Simonka György tulajdona volt – a Magyar Termés Tész Kft. felszámolása után ugyancsak a volt országgyűlési képviselő rokonai és vádlott-társai érdekeltségében álló céghez került.

A területen azonban osztozkodniuk kell a magyar állammal, amely kisebbségi tulajdonos lett. Ez azért alakult így, mivel a felszámolás során nem sikerült értékesíteni az ingatlant, így a cég megmaradt vagyona úgynevezett vagyonfelosztás útján kerül a hitelezők – köztük az állam – tulajdonába.

Ugyanakkor fontos tényező, hogy a terület főtulajdonosa egy olyan cég lett, amelyik nem volt hitelezője a Magyar Termés Tész Kft.-nek. Mint megtudtuk, a Simonka-ismerősök érdekeltségében álló AKM Invest Vagyonkezelő Zrt. a különböző hitelező bankok követeléseit vásárolta fel. Az UniCredit Bank például már 2016-ban értékesítette a követelését, ami csaknem 280 millió forintra rúgott. Bár a bank kérdésünkre nem árult el részleteket, a követelésvásárlási piacot ismerő forrásaink szerint ezeket a követeléseket töredékáron adják-veszik. A cég felszámolójától azt is megtudtuk, hogy az MKB Bank is eladta követelését, ami 90 millió forintról szólt, ám a hitelintézetet hiába kerestük, nem válaszoltak kérdéseinkre.

Feltehetően ezeket a követeléseket vásárolta fel a volt fideszes politikus ismerőseinek érdekeltsége. Biztosat azért nem lehet tudni, mert sem a felszámoló, sem a magyar állam érintett szervei, sem az ügyben hivatalosan eljáró Gyulai Törvényszék Cégbírósága nem közölt részleteket. Az utóbbi megkeresésünkre azt írta: „Az eljárásban résztvevő személyek ismerhetik meg engedély nélkül vagy külön engedéllyel az ügyiratokat. Az eljárásban részt nem vevő személyek számára felvilágosítás annak adható, akinek az eljárás lefolytatásához vagy annak eredményéhez minősített jogi érdeke fűződik. Erre tekintettel nincs jogi lehetőség a sajtó képviselői részére a megkeresésben kért ügyiratok megtekintésére és megküldésére.”

Barátok, rokonok, vádlott-társak

A 15 ezer négyzetméteres medgyesbodzási telephelyet több mint kétharmad részben megszerző AKM Invest Vagyonkezelő Zrt. a legutóbbi, májusban készült pénzügyi beszámolója szerint négy gazdasági társaság érdekeltsége. Ezek tulajdonosai közt van:

  • Simonka Zsófia, Simonka György testvére.
  • Tóth Renáta, Simonka György unokahúga, egyben a volt politikus és társai elleni büntetőper hatodrendű vádlottja.
  • Tóth Zsolt, Simonka György unokaöccse, aki 19 éves kora óta több dohányboltot működtet a megyében.
  • G. Pálné, a volt politikus és társai elleni büntetőper hetedrendű vádlottja.
  • G-B. Renáta, a nyolcadrendű vádlott,
  • valamint Baráth Richárd, Simonka bizalmasa, üzletfele, pusztaottlakai önkormányzati képviselő.

A 240 millió forint jegyzett tőkével rendelkező vagyonkezelő cég vezérigazgatója Tóth Renáta, akinek költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie a Simonka és 32 társa elleni büntetőperben.

Uniós pénzekkel megszórt terület

A szóban forgó medgyesbodzási telephely a Simonkáék ellen zajló – bírócsere miatt hamarosan elölről kezdődő – büntetőper vádiratában is többször szerepel. A volt politikus és társai a területen számos beruházást hajtottak végre, amivel az ügyészség szerint súlyosan megkárosították az európai uniós és a hazai költségvetést.

A vádiratban szerepel, hogy Simonka György – akit az ügyészség a bűnszervezet irányítójának tart – rábírta a beruházásban résztvevő szereplőket, hogy bűncselekményeket kövessenek el, a beruházások megvalósítási értékét valótlanul tanúsító szerződéseket, számlákat, okiratokat készítsenek el. Az ügyészség szerint Simonkáék úgy árazták túl a beruházásokat, hogy azokat a kivitelező cég az elnyert összeg 55 százalékából képes legyen megvalósítani, a fennmaradó 45 százalékot pedig Simonkának kellett visszajuttatni készpénzben.

A medgyesbodzási telephelyen felépült csomagoló-osztályozó üzem kivitelezésére például 395 millió forint vállalkozói díjat határoztak meg előre, és a közpénzből elkészült beruházásra kiírt közbeszerzést a Simonkáék által előre kiválasztott kivitelező nyerte el. Az ENORA Kft. végül az ügyészség szerint 217 millió forintból építette meg az üzemet, a cég képviselője pedig 177 millió forintot több részletben, készpénzben juttatott el Simonkának.

Ugyanezen a telephelyen az ENORA Kft. szilárd burkolatépítést is végzett. Akkor a vállalkozói díj 60 millió forint volt, de 33 millióból sikerült kivitelezni a munkálatokat, miközben 45 millió forint támogatást kapott a beruházásra a Magyar Termés Tész Kft. A pénzvisszaosztásról az ENORA Kft. egykori ügyvezetője a bíróságon is vallott, G. András vallomása szerint a valójában előre lebeszélt és lezsírozott közbeszerzési pályázatok nyomán megközelítően 600 millió forintot osztott vissza Simonkának.

A pénzösszeg nagysága miatt erre már a szatyor és a szemeteszsák felelt meg a legjobban

– mondta a bíróság előtt a Magyar Narancs tudósítása szerint.

Megismételte, a 45 százalékos visszaosztás pénzeit Medgyesbodzásra, Simonka főhadiszállására kellett vinnie. G. András vallomása szerint a pénzt az a G-B. Renáta, a büntetőper nyolcadrendű vádlottja számolta meg, és készített róla feljegyzést, aki mára szintén tulajdonosként érdekelt a medgyesbodzási telephelyben.

Kapcsolódó
Pusztába szórt brüsszeli kétmilliárd – leltároztuk Simonka falujának kudarcos beruházásait
Az államkincstártól kiperelt ellenőrzési jegyzőkönyvek szerint Pusztaottlaka 650 milliós vadaspark-fejlesztésénél négy évig egy kapavágás sem történt.
https://24.hu/belfold/2022/09/21/simonka-gyorgy-fidesz-medgyesbodzas-rokon-vadlott-visszavasarlas-magyar-termes-tesz-felszamolas/

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7417937266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma70 2022.09.24. 08:59:02

jogállam?

igy kell vagyont gyűjteni!

jaegtoer 2022.09.26. 04:15:21

Ne legyünk kicsinyesek! Megmondták: Senkit nem hagynak az út szélén.
süti beállítások módosítása