He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HAJNALI RÉSZEGSÉG

2022.08.17. 04:15 guma70

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4817907445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2022.08.17. 18:12:50

Úristen! Ez a vers szívembe döfött mérgezett tőr! Gyönyörű, fájó, igaz.

s 2022.08.17. 18:18:45

A másik kedvencem, a számolatlan többi között.

Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

guma70 2022.08.20. 08:58:44

@s:
"Gyönyörű, fájó, igaz"

jó elmerülni ezekben a gondolatokban.
köszönöm!

s 2022.08.20. 15:20:13

@guma70: Én köszönöm! Vers hozott erre a blogra, és gyakran, szinte mindig egy kedvencemet lelem fel itt. Mi másért volna érdemes élni eme zavaros időkben, hacsak nem őértük. S hogy a fecsegésemen kívül más is álljon itt, íme egy kortalan írás a legnagyobbak egyikétől:

ARS POETICA

Németh Andornak

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

1937. február-március

Attila

taga20 2022.08.20. 18:17:53

@s: cimbi, mi lelkitársak lehetünk, me engem is a vers hozott ide:)))

Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk
Mint azok, akik ide bezártak
Őrület, őrület, de van benne rendszer
És mi majd jók leszünk egymásnak
Mi most ne törődjünk semmivel
Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék
Gyere, bújj el velem a lépcső alá
Na látod, egyforma köztünk a különbség

Ez az őrület legjobb éjszakája
A doktorok most nem érnek rá
Ők is a nővérkékkel még utoljára
Te is gyere velem a lépcső alá

Körülöttünk dühöng az apokalipszis
De most felejtsd el, hogy otthon anyuka hisztis
Apokalipszis itt és most!

Kilincs, az nincs, de minek is lenne
Ha egyszer gumiból vannak a falak?
Amekkorát akarunk akkora a cella
És minden, ami nem kell kívül marad

Körülöttünk dühöng az apokalipszis
De most felejtsd el, hogy otthon anyuka hisztis
Apokalipszis itt és most!

El-el-el-el-elélvezzük egymást,
Bele is halnánk, ha most abba kéne hagyni
A megsemmisülésig csimpaszkodj rajtam

Reménytelen eset vagyunk, nekünk már csak annyi

De ki is akarna kigyógyulni ebből?
Ez egy egészséges betegség
Én csak tőled vagyok őrült, és minek ahhoz gyógyszer
Hogy a betegek egymást szeressék?

Holnap gyógyultan kell távoznom tőled
De biztos, hogy benyomok egy kirakatot megint
És bedobok rajta még egy kidobóembert
Csak hozzanak vissza hozzád, szokás szerint

Izgulj, vagy ne izgulj, én vissza fogok jönni hozzád
Szeretek veled a lépcső alá bújva
Hozok majd ezt-azt, ami tilos itt bent
És te mesélhetsz nekem az anyukádról újra

Amíg te dugsz, nem
Kell a Seduxen
De hogyha nem jössz,
Beveszek hármat
És hogyha rossz leszel hozzám,

Még harmincat hozzá
És akkor másmilyen
Gyönyörök várnak
De amíg te dugsz engem
Én benned bízok,
Nem a Seduxenben...

...én teljesen meg vagyok őrülve érted
Nem mehet ez így tovább
Beiratkozok Hozzád, de előbb még
Megint felgyújtom az iskolát
Nekem megvan terajtad az a bizonyos plusz
De azért nem vetem meg a szívedet sem
Csak ezt nem mesélem el az anyukámnak
Mert tartok tőle, hogy kinevetne
Neki a mindene nem ám a beatzene
Csak a Seduxen meg a Valeriána
Szerintem könnyebb lenne az élete
Ha őhozzá is valaki járna

Körülöttünk dühöng az apokalipszis
De most felejtsd el, hogy otthon anyuka hisztis
Apokalipszis itt és most!

Már vissza is jöttem, ahogy előre mondtam
Egy átgarázdálkodott éj után
Úgy tűnik, itt bent minden a régi
Csak a szalonban tört ki a klubdélután

Megnyugtató veled benyugtatózva
Egy táncmulatságban, ahol senki se lát
Elvegyülni és feloldódni
Míg dübörögnek a pszichopaták
A paták!
A pszichopaták! A paták! A paták!
A pszichopaták! A paták! A paták!

Körülöttünk dühöng az apokalipszis
De most felejtsd el, hogy otthon anyuka hisztis
Apokalipszis itt és most!

Társam a semmiben, kétfelebarátom
Veled még a szex is szexis
Nem könnyű bejutni egy zárt osztályra
De én veled leszek, akármi lesz is:
Apokalipszis itt és most!

www.youtube.com/watch?v=t9edrlbkYYo

vagy ez:

www.youtube.com/watch?v=ZgkIqU15WO0
süti beállítások módosítása