He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

december 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Az orosz gengszterfilm, amiben az ukránok már évekkel korábban megfizettek a Krímért + a film: A fivér 2

2022.07.20. 04:00 guma

Alekszandr Balabanov a két Brat (magyarul Fivér) filmjével a posztszovjet orosz film legfontosabb és legsikeresebb alakja lett, míg az igazságosztó népmesei főhős, Danyila Bagrov Stirlitzhez hasonló kedvence lett az orosz nézőknek. A filmek (főleg a második) azonban az orosz nacionalizmus újjáéledését is jelezték: húsz évvel később is autós matricák mutatják a népszerűségét, egyaránt idéz belőlük Putyin és Navalnij, és a filmekben hallható ukrán- és nyugatellenes szövegek átmentek a köztudatba Oroszországban. De tényleg idegengyűlölők ezek a filmek, vagy az orosz közönség vette túl komolyan őket?

Most megfizetsz Szevasztopolért, te disznó!

– mondja az orosz Viktor az ukrán maffiózónak, mielőtt agyonlövi. A jelenet A fivér 2 (Brat 2) című orosz film magyar szinkronos verziójában látható. A nálunk is népszerű film ugyan több mint két évtizeddel ezelőtt, 2000-ben készült, de ez a részlet aktuálisabb, mint valaha. Azóta ugyanis Oroszország annektálta Szevasztopolt az egész Krím-félszigettel együtt, most pedig hónapok óta háborúban áll Ukrajnával, és a propagandában komoly szerep jutott a két Brat filmnek is, de különösen a másodiknak. A fenti idézetet például csaknem mindenki ismeri Oroszországban, és rendszeresen szembejöhet internetes mémekben, autós matricákon vagy akár újságcikkekben is, utalásként arra, hogy az ukránok már „megfizettek”.

Amíg nálunk az ártalmatlan falusi alkoholistákról szóló Üvegtigrisből lett az ezredforduló környékén kultfilm, és elszaporodtak az „Ízirájder öcsém” feliratú autós matricák, addig az orosz közönség pszichéjébe egy gengszterfilm tudott hasonlóan beletalálni. Olyannyira, hogy a film ma is viták tárgya: több kritikus már a megjelenésekor rasszizmussal és nacionalizmussal vádolta meg azt, mások szerint viszont egyszerűen félreértik Alekszandr Balabanov alkotásait, a putyini propaganda pedig csak gátlástalanul kihasználja azt. A helyzeten nem segít, hogy sem a rendező-forgatókönyvíró, sem pedig a főszereplő, ifj. Szergej Bodrov nem élnek már, hogy eloszlathassák az esetleges félreértéseket.

Fivér egy, Fivér kettő

Bár a filmek főszereplője, Danyila Bagrov karaktere az első Fivérben jelent meg, az a film kevésbé közönségbarát, mint a sokkal nagyobb költségvetésből készült folytatás. 1997-ben került a mozikba, és mindössze tízezer dollárból forgatták – Bodrov is csak egy évvel korábban kapta meg első komolyabb filmszerepét A kaukázusi fogoly című filmben, melyet az apja, Szergej Bodrov rendezett. Bár a művészettörténésznek készülő fiú nem színész akart lenni, valósággal berobbant az orosz filmvilágba a filmet követően, és ekkor ismerkedett meg az addig művészfilmeket rendező Alekszandr Balabanovval.

Közös filmjük, A fivér afféle modern western, melyben a főhős, a csecsen háborúból visszatérő Danyila a bátyját keresve Szentpétervárra megy, ahol leszámol a maffiával, és a saját igazságérzetét követve próbál rendet tenni az anarchisztikus, posztszovjet világban. A fivér hatásosan adja vissza a kilencvenes évek káoszba és bűnözésbe süppedt Oroszországának kilátástalanságát, Danyilában pedig egy egész reményvesztett generáció ismert magára. Pedig Danyila távolról sem csak pozitív személyiségjegyekkel van felruházva: gyakorlatilag pszichopataként, érzelmeket nem mutatva gyilkol; nem szereti a zsidókat, le akar számolni az amerikaiakkal, és megvan a véleménye a kaukázusi népcsoportokról is. Sőt, a film végén még a szerelme, Szveta is elutasítja, ő pedig, miután a nagyváros megrágta és kiköpte, egy még nagyobb városba, Moszkvába indul.

A második film már egész más történet: A fivér kirobbanó sikere után a közönség gyakorlatilag kikövetelte a folytatást, mely már az első rész költségvetésének sokszorosából készülhetett. A film jó részét amerikai helyszíneken is forgatták, és feltűnt benne saját magát alakítva több híresség is, a popénekesnő Irina Szaltikova pedig még komoly szerepet is kapott mint Danyila barátnője. Míg az első rész a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is bekerült, a második már egy populáris akcióvígjáték, melyben jóval kevesebb a kérdőjel, és még egyértelműbb a hazafias-nacionalista szellemiség. A fivér 2 valódi bosszúfilm is, hiszen Danyila egykori katonatársát meggyilkolják, miután az segíteni próbált az NHL-ben játszó jégkorongozó ikertestvérének, aki előbb az ukrán, majd a chicagói maffia hálójába került. Danyila és bátyja, Viktor ezért Chicagóba utaznak, ahol leszámolnak mindenkivel, és mellesleg le is leplezik az amerikai álom hazug mivoltát.

A fivérek 2 Irina Szaltikova és Szergej Bodrov

Arról persze itt is lehet vitatkozni, hogy A fivér 2 csak hűen ábrázolja-e, mit gondolnak az oroszok a világról, vagy pedig nem szabad komolyabban venni, mint mondjuk a szintén akkoriban készült, nálunk is kultikus, első Torrente-filmet. A különbség a két film fogadtatásában van: míg a Santiago Segura alakította spanyol exrendőr ugyancsak elképesztően népszerű lett, őt magát a közönség nagyobb része mégiscsak visszataszító alaknak látta, a maga leplezetlenül rasszista, szexista és francóista beállítottságával együtt, és a népszerűsége is ironikus volt. Danyila azonban az átlag orosz számára hős, akivel minden probléma nélkül azonosulni tudott, hiszen amolyan Robin Hood-i figuraként az igazság oldalán állt: „Danyilában valóban felismerték magukat a gyerekek. Az amerikaiak az ilyenekről mondják: »a fiú szomszédból«, »éppen olyan cucca van«, ugyanúgy döglik a Nautilus rock-bandáért, s a megszokott, megnyúlt gallérú szvetterében jár” – írta Alekszandr Trosin. A tavasz tizenhét pillanata sorozat főhőséhez, Stirlitzhez hasonlóan belőle is amolyan modern népmesei hős lett.

A közeg az ijesztő, nem a film

A fivér 2 már a megjelenésekor éles kritikákat kapott odahaza:

Egy kellemetlen, riasztó álomhoz hasonlít, amellyel a tudattalan a tudat számára igyekszik jelt adni a benne lezajló folyamatokról. (…) A fivér 2. mozgatóereje a globális szimbolikus adósságról szóló mítosz. Pontosan ezt az adósságot indulnak el behajtani a Bagrov testvérek, és távolról sem holmi pénzt, amelyet valami maffiózó adott kölcsön egy beijedt jéghokisnak. Amazt viszont sikeresen behajtják: a »hoholoktól«(az ukránok orosz gúnyneve), mert elzabrálták Szevasztopolt, az »új oroszoktól«, mert gazdagok, és az amerikaiaktól, mert elfelejtkeztek az igazságról

írta például a neves orosz filmkritikus, Dmitrij Komm.

Többen kifogásolták a filmek hangvételét, egyesek szerint a filmek valójában manifesztumok, és míg a nyugati közönség megfelelő iróniával vagy távolságtartással fogadta a Fivér-filmeket, (sőt, a Grand Theft Auto 4 konzoljátékhoz is inspirációul szolgált), addig az oroszok nagyobb része nagyon is komolyan vette őket, és például a cikk elején említett „most megfizetsz Szevasztopolért” jelenetet gyakran spontán üdvrivalgás fogadta a mozikban. Megjelent azonban az az álláspont is a kritikákban, amely szerint a film nem sugall semmit, csak megmutatja, mi történik:

A fivér 2. inkább szimptomatikus, mint ragályos film. Ideológiája nem ragad a nézőre, úgy üt át rajta, mint a kihalt kultúra réseiben növő gizgaz. Ez a látvány persze ijesztő, de inkább a társadalmi közegtől kellene megriadnunk, nem pedig a filmtől, amely csupán láthatóvá teszi azokat a folyamatokat, amelyeket nem akarunk tudomásul venni

– írta például egy másik, szintén a Filmvilág által ismertetett cikkében Alekszandr Trosin.

A fivérek 2

Maga Balabanov egyébként később is gond nélkül készített provokatívnak tartott filmeket, egészen eltérő stílusokban, de ezek egyre nyomasztóbb világképet közvetítettek, mielőtt a rendező 54 éves korában meghalt volna szívrohamban. Főszereplője, ifj. Szergej Bodrov bő egy évtizeddel korábban tragikus balesetben vesztette életét: lavina ölte meg egy forgatáson, és már az arcképét kölcsönkérő 2004-es elnökválasztási kampányt sem érte meg. Így a film utóéletére már egyiküknek sem lehetett befolyása.

Putyintól Navalnijig mindenki rajongó

„Kicsit olyan, mintha megnéznénk a Ponyvaregényt, és azt képzelnénk, hogy az összefoglalja az amerikai kultúrát” – Szergej Radcsenko, a Johns Hopkins egyetem orosz származású történésze szerint például tévedés a Brat-filmekből bármire is következtetni az orosz közvéleményre vonatkozóan. Ám mások pont azt gondolják, ha az Oroszország iránt érdeklődő külföldieknek feltűnt volna, mekkora kultusza van ott A fivér 2-nek, jóval kevésbé érte volna meglepetésként őket az ukrajnai háború is.

A Németországban élő, de szintén orosz származású újságíró-politológus, Szergej Szumlennij így foglalta össze a film jelentőségét:

Egyetlen film vagy könyv sem képes igazán leírni egy kultúrát, de a Brat 2 legalábbis a modern Oroszország egyik alapvető műtárgya. A 2000-ben, Putyin hivatali időszakának hajnalán megjelent film nem pusztán egy kasszasiker; vagy egy film, amelyet Putyin rendszeresen idéz; vagy egy film, amelynek főszereplője, Danyila Bagrov, Putyin 2004-es elnökválasztási kampányának részét képezte – amikor is Putyin portréját a »Putyin a mi elnökünk«, Danyiláét pedig a »Danyila a mi testvérünk (Brat)« szlogenekkel írták alá. A film az elmúlt két évtized orosz önazonosításának bibliája is.

Szumlennij felidézi azt is, távolról sem csak a putyinisták vallják magukénak A fivér 2-t, de például Alekszej Navalnij felesége, Julia is a film utolsó mondatait idézte a repülőn, amikor visszatértek Moszkvába: „Te fiú, hozz nekünk vodkát! Hazamegyünk.”

A cikk sorba veszi, hogy a film a modern orosz nacionalizmus összes célpontját kijelöli: a kapzsi és pénzhajhász nyugatiakat; az ukránokat; van a filmben egy New York-i autókereskedő, akit szinte az összes antiszemita toposzt felvonultatja, és becsapja a naiv és jószívű Danyilát; valamint fekete stricik és fegyvernepperek, akik szintén felvonultatják az összes negatív sztereotípiát. Ez még akkor is így van, ha Danyila azért találkozik jószándékú amerikaiakkal is.

És ilyen szempontból már mindegy is, hogy maga Balabanov mennyire azonosult ezekkel a nézetekkel, vagy mennyire tekintett iróniával hőseire, a film önálló életre kelt. Kamil Galejev, a Washingtonban dolgozó, de moszkvai születésű és tatár származású történész és kutató tweetekben hozott rá példákat, hol lehet találkozni A fivér 2-re vonatkozó utalásokkal. Így Dimitrij Rogozin, az orosz szövetségi űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője, aki rutinszerűen fenyegeti meg hetente a világot atomháborúval, az egyik ilyen videójában elszaval egy versikét, mely egy másik videóban is előkerül, melyben orosz katonák teszik ugyanezt (bár a vers utolsó sora – „Minden embert szeretek” – némiképp ellentétesnek tűnik a videó mondanivalójával, a vers címe, a Szülőföld világossá teszi, hogy a versmondó hazájában élő emberekről van szó). Ez a gyerekvers központi szerepet foglal el a filmben, Danyila többször is elszavalja magának – egyébként egy ukrán költő, Vlagyimir Orlov műve. De ez utóbbi tényt már jóval kevesebben tudják, mint ahányan látták A fivér 2-t.

A fivérek 2

Danyila Bagrov és az orosz psziché

Galejev szerint megtévesztő lehet a külföldi megfigyelőknek, hogy A fivér 2 csak egy buta/szórakoztató trashfilmnek tűnt, épp ezért azok, akik nem naprakészek az orosz populáris kultúrában, elsiklottak a film kulturális jelentősége fölött. „Valahogy rezonáltak a filmek a nemzeti hangulatra. 2000-re az oroszok megalázva érezték magukat, és bosszút akartak állni. A korszellem ilyen volt, és nem Putyin kezdeményezésére, ahogy sokan gondolják” – írja Galejev, utalva arra, hogy a káoszt és elszegényedést hozó jelcini időszakot az orosz lakosság megalázásként élte meg.

Nagyon hajlok arra, hogy A fivér 2 az orosz uralkodó osztály érzéseit és világnézetét tükrözi. Ezért is reklámozták és propagálták olyan tömegesen, az államilag ellenőrzött média által támogatva, különösen az Ukrajnával folytatott háború kapcsán

folytatja a történész, aki azt is megjegyzi, a filmen keresztül a Kreml motivációit is be lehet mutatni.

Danyila ugyanis küldetése során mindenkit elpusztít, aki az útjába akad: az amerikai maffiafőnök embereit, beosztottjait egyaránt – kivéve magát a főnököt. Őt csak megleckézteti, és érzékelteti vele szemben a fölényét. Az orosz vezetés sem megsemmisíteni akarja a Nyugatot, hanem legyőzni, látni a félelmét, megalázni, és visszaállítani a megtépázott nemzeti büszkeséget. Ebben az allegóriában az ukránoknak jutott a beosztottak és sameszok szerepe, akit Danyila úton a nagyfőnök felé eltesz láb alól. Ezért A fivér 2-t nézve Ukrajna legfőbb hibája, hogy útban van. Galejev ugyanakkor azt is megjegyzi, Moszkva valójában sosem fogadta el a független Ukrajna létezését, és a függetlenné vált volt szovjet tagállamokat mindig is vissza akarta terelni az akolba (lásd a korábbi cikkünket ennek a kulturális hátteréről). „De a Kreml a Z-háborút az USA elleni proxy-háborúnak is tekinti, amelyet valójában a korábbi megaláztatásért való bosszúért vívnak. Ebben a kontextusban az ukránok inkább szerencsétlen becsapott fickók, akiknek az igazi hibája csak az, hogy a jogos bosszúálló útjában maradnak.”

Ez utóbbi persze már óhatatlanul is belemagyarázásnak hathat, a tény viszont az, hogy A fivér 2 kitörölhetetlen nyomot hagyott az orosz kollektív pszichében. És ezt mi sem igazolhatná jobban, mint Danyila monológja, amit a megfélemlített, megalázott amerikai maffiafőnökhöz intéz, és melyben kimondja:

bár az amerikai azt hiszi, a pénztől lesz erős, nem a pénz adja az erőt, hanem az igazság.

A már idézett Dmitrij Komm párhuzamba állítja ezt az egyik legtöbbet hivatkozott orosz uralkodó, Alekszandr Nyevszkij állítólagos mondásával, aki Eisenstein A jégmezők lovagja című filmjének is a főhőse: „Nem az erőben rejtőzik az Isten, hanem az igazságban”. Komm egészen idáig vezeti vissza az „igazság ereje” mítoszt az orosz kultúrtörténetben, bár Danyila szövegében már az erő elfoglalja az Isten helyét. Szerinte a mítosz az ősi jog normáira megy vissza, amelynek megfelelően a hitelező a feledékeny adósnak levághatta valamely testrészét, melytől ugyan a hitelező nem kapja vissza a pénzét, viszont elégtételt kaphatott.

Ezért az sem véletlen, hogy Putyin is rendszeresen idézi az „akinél az igazság, annál az erő” frázist, sőt, ugyanez a logika jelent meg, amikor arról beszélt, egy pusztító nukleáris háború esetén az oroszok a mennybe mennének, hiszen az igazság az ő oldalukon van. De Szergej Szumlennij is azt írja, ezt az idézetet is rendszeresen lehet látni ma autós matrica formájában, Danyila képével együtt. Ennek ismeretében tehát teljesen jogosan hangzik Dmitrij Komm húsz évvel ezelőtti aggodalma a filmmel kapcsolatban:

Megjelenése annak nyugtalanító jele, hogy a figyelmen kívül hagyott archetípus egyre erősödik, furcsa formákat ölt, és újra a tudat elárasztásával fenyeget – ez pedig a nemzet pszichéjére nézve katasztrofális következményekkel jár.

https://24.hu/kultura/2022/07/16/fiver-brat-filmek-alekszandr-balabanov-szergej-bodrov-orosz-nacionalizmus-ukrajna-szevasztopol-haboru/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4417884745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása