Életében kétszer pofozkodott, mindkettőre emlékszik, akkor is csak azért ragadtatta el magát ennyire, mert „valaki nagyon szemét volt. Akkor nem lehetett mit csinálni” – íg kezdődik a műsor. A kettőből az egyikről mesél, amikor egy olyan, politikai alapon kinevezett iskolaigazgatót ütött meg, aki többek közt nem akart befűteni az iskolában, és akinek más az intézkedései is ártottak volna a gyerekeknek. Lukáts szerint „nem hőstett volt”, de máshogy nem tudta volna „észhez téríteni az illetőt”, akinek mint később hallotta, „jót tett a pofon, mert szerényebb ember lett miatta”.

Hamar rátér arra, hogy nemcsak adott, kapott is pofonokat, sokkal többször, mint kétszer, és nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is. „Kaptam én is eleget, főképp az apámtól, miután hazajött a fogságból”- mondta a színész, akinek apja kilenc évig ült börtönben a Rákosi-korban, ami idegileg teljesen tönkretette.

„Addig én nem is láttam, nem is ismertem” – mondta apjáról, aki egy karácsony este, egy agyonviselt hátizsákkal, lekopaszodott fejjel érkezett haza.

– Iszonyú boldogság volt, ami két napig tartott.
– Miért mi történt két nap után?
– Utána elverte a bátyámat

– idézte fel az első találkozásukat. Hogy milyen idegállapotban volt az egyébként énekelni és táncolni „fantasztikusan” tudó apja, arról árulkodik, hogy egyszer vívókarddal verte meg, amikor a bátyjával rosszalkodtak, egy másik alkalommal pedig a vakbélgyulladása után ordítozott vele a kórházban, amikor az ágya mellett egy Rákosiról szóló könyvet talált nála.A gyerekkora egy jelentős részét az anyja munkahelyén, egy szociális otthonná alakított kastélyban töltötte, ahol mentálisan beteg emberek is laktak. A kérdésre, hogy az ottani emberek miatt gyerekként nem éltek-e félelemben, Lukáts úgy felelt, „de, csak közben egy kaland is volt (…) olyan őrületeket láttam, amik elképesztőek voltak”. Az egyik beteg, Csicska viselkedését később a színjátszásába is beépítette: „színpadi szerepeimbe is beépült, ha akartam, ha nem, az a villogó tekintetű őrült ember” – emlékezett vissza, példaként említve Beckett Godot-ra várva darabjának Luckyját, amivel a hetvenes években bekerült a jegyzett színészek közé.

Az erőszak és a konfliktusos helyzetek kapcsán azt is felidézi, amikor Kaposváron közbelépett egy elfajuló verekedésbe, amikor egy nagyobb társaság bántalmazott egy embert, míg egy másik esetben egy 18 éves fiatalt védett meg egy hatfős, kötekedő társaságtól a villamoson. „Ha azt csak végig nézem, nagyon szégyelltem volna magam” – mondta az utóbbi történetről a színész, akinek igazságérzetét a gyerekkorában elszenvedett verésekre és tehetetlenségre vezette vissza Alinda.

Őrület és diktatúra vonalán jutnak el az Übü király című Jarry-darabhoz, amit színházban többször megrendezett, de filmet nem tudott belőle csinálni. „Kaland a semmibe” – mondta erről. Először a filmbe befektetni tervező Budai György üzletember halála miatt nem tudta megvalósítani az ötletét, később Kende János operatőr akadályozta meg, hogy állami támogatást kapjon.

Lukáts szerint az történt, hogy miután egy másik operatőrt választott a filmhez Kende helyett, az emiatt bosszúból az egész projektet megakadályozta, és ezt a filmgyár udvarán a szemébe is mondta.

Az Übüt továbbra is meg akarja rendezni, de nem tudja, hol lesz erre lehetősége.

Zalaegerszegen például már aligha, oda az utóbbi években nem hívják rendezni, ahogy mondja, „ellenség lett” a kiállása miatt. Az ottani igazgató ugyanis szerinte „egy fasz volt”, aki öt-nyolcmondatos kis szerepek után vett fel 80-100 ezer forintokat, miközben a színészek alacsony fizetést kaptak és varrónők is fűtetlen helységekben dolgoztak. Lukáts egy premier után a színházban vacsorázó fideszes önkormányzati képviselőknek is beolvasott, amiért a helyi politikusok az asztalokat elfoglalva vacsoráztak, míg a színészeknek ácsorogniuk kellett, nem kínálták őket hellyel.

„Egyre gyötrelmesebb a világ, egyre gyötrelmesebb itt élni”,

beleértve Budapestet is, amelyről azt mondta „őrület ez a hely” – ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy milyennek látja ma a világot. „Semmi nem szól arról, hogy emberek odafigyelnének egymásra, és arra, hogy micsoda szegénység van a világban”. Ebből nyílik ki az Orbánról szóló, a cikk elején már idézett gondolatmenete, amit az SZFE ügyével folytat. Az egyetemen több évig oktatott, az szerinte „csodálatos hely volt”, amiről „nem gondoltam volna, hogy valaha nem fog tetszeni a hatalomnak (…) Nem értettem, hogy juthat eszébe bárkinek, hogy ezek menjenek el innen” – mondta.

Az interjúban a Koltai Róberttel való barátságának végéről is beszélt. A Sose halunk meg című sikerfilmet ugyanis Koltai úgy valósította meg, hogy arra ő felajánlotta a saját, támogatásból elnyert 15 millió forintját, és ő lett volna a film rendezője. Koltai viszont Lukáts elmondása szerint később letagadta a pénz eredetét, ami miatt a mai napig nem beszélnek egymással.