He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

december 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Tolerancia–gyűlölet, avagy ezért ciki a térdelést kifütyülni + Puzsér Róbert: Gyermekek keresztes háborúja a térdeplés ellen + 1023. BEKIÁLTÁS: Őrjöngő srácok a lelátón

2022.06.07. 13:30 guma

Tolerancia–gyűlölet, avagy ezért ciki a térdelést kifütyülni2022-06-05T095842Z 339551812 RC26LU9S6KQ9 RTRMADP 3 SOCCER-UEFAN

Ismét óriási felzúdulást hozott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia elleni mérkőzése, sajnos azonban ahelyett, hogy Marco Rossi erőn felül teljesítő legénységének világraszóló szenzációjától lenne hangos a média, újra negatív példával került előtérbe az összecsapás. Persze lehet felháborodni azon, hogy az angol sajtó „túltolja” a dolgot, vagy lehet elgondolkodni azon is, hogy a „miért mindig minket bántanak” történetnek mi lehet az oka, mit lehet tenni azért, hogy más legyen a megítélés, és ne jöjjenek csőstül a büntetések. A legfontosabb pedig talán az lenne, hogy a gyerekek követendő példát lássanak maguk előtt – a lelátókon is.

Kapcsolódó

Szenzációs bravúr: 60 év után ismét legyőztük az angol fociválogatottat!

Szenzációs bravúr: 60 év után ismét legyőztük az angol fociválogatottat!

Szoboszlai büntetője döntött, az Eb-finalista 22 meccs után kapott ki ismét.

2022. június 4. A nemzeti összetartozás napjának délutánján a magyar labdarúgó-válogatott megkezdte rendkívül nehéz menetrendjét a Nemzetek Ligája elitkörében, rögvest az Európa-bajnokságon döntős Anglia ellen. Bár a találkozó egy korábbi büntetés miatt zárt kapus, az előírások adta lehetőséget kihasználva mintegy 35 ezer gyerek foglalhatott helyet a lelátókon, hogy aztán nagyjából két órán át megállás nélkül sikítva, dudálva, tombolva biztassa Marco Rossi együttesét, amely óriási bravúrral legyőzte a világ legértékesebb keretével bíró riválisát.

Minden szép és jó lehetne, az angol sajtótájékoztatón azonban rögvest robban a brit média egybehangzó kérdése a rasszizmusról.

Mert bármennyire is lelkesítő volt a gyerekek támogatása, végetlenül elkeserítő volt az is, amikor a fiatalok nekiálltak kifütyülni a tiszteletadást bemutató riválist. Ez persze nem az ő hibájuk, hanem a közegé és kicsit az egész országé is, hiszen ezt a példát látják maguk előtt, ezt tekintik normálisnak.

A baj, hogy egyrészt ez nincs így, másrészt nemhogy a hátrányokra nem hívják fel a figyelmet, még menő dolognak is tartják, aminek a későbbi generációra is hatása lehet.

Ezért fontos kibontani, mi miért történik, miért ciki ez a magatartás, és miért nem lehet összemosni a szólásszabadságot a gyűlöletkeltéssel.

Miért térdelnek?

A mérkőzések előtti térdre ereszkedés a rasszizmus elleni harc szimbolikus gesztusaEredetét Colin Kaepernickhez társítják, aki fel akarta hívni a figyelmet a faji egyenlőtlenségekre és a rendőri brutalitásokra. Ezt később az NFL több játékosa is átvette, ők ugyancsak térdre ereszkedtek a himnusz közben, majd több más sportágban (és sporttól függetlenül) is előkerült.

A San Francisco korábbi irányítója először csak nem volt hajlandó felállni a himnusz alatt, majd a tiszteletlennek tartott ülést egy diskurzus után térdelésre cserélte békés tüntetésként azért, hogy változást érjen el a faji megkülönböztetések terén.

A kezdeményezés az Amerikai Egyesült Államokban nem aratott osztatlan sikert, ezt a himnusz és a nemzeti zászló ellenes tiszteletlen tettnek minősítette az akkori elnök, Donald Trump, aki a térdeplő játékosok kirúgását szorgalmazta a tulajdonosoknál. Erre reakcióként heteken át több száz játékos ereszkedett térdre, hogy megmutassa:

a gyűlölet nem pálya.

Ezt később az európai futballban is átvették, és bár a Premier League-ben már egy ideje nem alkalmazzák, az angol válogatottnál továbbra is úgy vélik, hogy a még mindig nem ideális helyzet javításának érdekében ezzel a gesztussal próbálják felhívni a figyelmet a rasszizmus elleni harc fontosságára.

Tehát – ellentétben néhány idehaza is hangoztatott gondolattal – ez messze nem baromság, hanem társadalmi felelősségvállalás a részükről.

Miért nem provokáció ez, miért ciki ezt kifütyülni?

Ha az előzőt megértettük, akkor láthatjuk, hogy ez nem ellenünk szól!

Nem azért térdelnek a játékosok, mert meg akarják vele sérteni  a magyarországi embereket . Éppen ezért nekünk ezzel a világon semmi dolgunk sincs. Aki nem ért egyet vele, annak is nagyjából néhány másodpercet kell csak kibírnia  (a korábbi mintegy egyperces időtartammal szemben). Emiatt nem lesz hosszabb a meccs, nem lesz rosszabb a magyar csapat, nem lesz drágább a kenyér vagy az euró.

Kapcsolódó
Marco Rossi: A győzni akarás és az áldozatvállalás diadala volt ez Anglia ellen

Marco Rossi: A győzni akarás és az áldozatvállalás diadala volt ez Anglia ellen

Southgate: Ha nem játszol elég jól a magyarok ellen, nem tudsz nyerni.

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a meccs után elmondta, hogy meglepődött a gyerekek reakcióján (hogy az angol média ezt hogy kapta fel, az most más kérdés), de pontosan ezért nagyon fontosnak tartja a nevelés kérdését, hogy a fiatalok megtudják, miért történik ez, mi az oka, és hogy a továbbiakban is éppen ezért igyekeznek felhívni a figyelmet a rasszizmus elleni harc fontosságára.

Lehet itt a mi kultúránkkal takarózni, de valóban az lenne a magyar kultúra, hogy mások tiszteletadását nem tudjuk elfogadni, sőt ki is kell fütyülni?

Ezt kifütyülni olyan ciki cselekedet, mint amikor valaki a másik himnuszát fütyüli ki. Igen, direkt ez a példa jött elő, később még vissza is térünk rá.

Tegyük fel, hogy provokáció lenne, és erre jön ez a reakció. Miért kell felülni ennek?

Engedjük el egy pillanatra a témát, és közelítsünk másfelől, csak a szankciókra koncentrálva. Adott egy helyzet, amiért valaki büntetést kap. Tudjuk jól a korábbi példákból kiindulva, hogy ha Sanyika rendetlenkedik, akkor a tanárnő a napköziben nem engedi majd focizni a többiekkel. Sanyikának innentől két opciója van, vagy változtat a viselkedésén, hogy mehessen ő is szórakozni, vagy dacból csak azért is csinálja.

Tényleg ezen a szinten akarunk megrekedni?

Tudjuk jól, hogy az európai és a nemzetközi szövetség is árgus szemmel figyeli, történik-e valami a magyar válogatott meccsein. És ne legyünk álszentek. Tettünk érte eleget, hogy bizonyos dobozba kerüljünk ezeknél a szervezeteknél. Ez pedig független attól, hogy egy válogatott meccs kilencven százalékban valóban csak a szenzációs hangulatról szól, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy itt mindennel baj van. Erről szó sincs.

Tehát voltak előzmények, tudjuk, hogy kiemelten figyelik azt, mit csinálunk, és tudjuk azt is, hogy ha megint olyan dolgok történnek, akkor azért mérlegelés nélkül jön majd az újabb büntetés, mert visszaesők vagyunk.

Erre mi a reakció?

csak azért is csináljuk!

Persze ezt is lehet, csak akkor utána teljesen felesleges azt várni, hogy az lesz a reakció, hogy „na jól van, látjuk, a büntetéseknek semmi eredménye, akkor csináljátok csak nyugodtan”. Mert úgyis az lesz, hogy jön majd a következő büntetés, amin majd felháborodunk, aztán csináljuk tovább, mert majd mi megmutatjuk.

Ahelyett hogy lenne egy nagyjából bruttó két óra, ami atrocitásoktól, vélt vagy valós provokációknak felüléstől mentes, és utána szépen lehetne a játékkal foglalkozni a meccsek előtt és után is, anélkül hogy büntetéstől kelljen tartani vagy a balhékról értekezni.

https://index.hu/velemeny/2022/06/06/tolerancia-gyulolet-avagy-ezert-ciki-a-terdelest-kifutyulni-sport/

Puzsér Róbert: Gyermekek keresztes háborúja a térdeplés ellen

 

DSZZS20220604002

Elkeserítő látványt nyújtott a kiskorú nézősereg, amint kifütyülte a fél térdre ereszkedő angol válogatottat. Nem azért, mert a szigetország labdarúgóinak a Black Lives Matter mozgalom iránt tanúsított szolidaritási gesztusa rokonszenves a szememben – ugyanis egyáltalán nem az. Ha én kerülnék hasonló helyzetbe, magam sem térdepelnék.

Nekünk, magyaroknak bőven megvan a magunk szenvedéstörténete két világháborúval meg szisztematikus népirtások sorozatait rendező két totalitárius diktatúrával – és ez csak az, ami a múlt században történt velünk. Sokkal súlyosabb történelmi traumák terhelnek minket elkövetőkként meg áldozatokként is, mint az amerikai fehéreket és feketéket, úgyhogy egyáltalán nem szorulunk rá arra, hogy a tengerentúlról importáljunk vért és könnyeket. Bőven van mit feldolgoznunk, mert iszonyatosabbak a bűneink és gyötrelmesebbek a bűnhődéseink, mint akárkinek az Egyesült Államok operett-történelmének akármelyik pillanatában, de rabszolgát speciel semmilyen bőrszínűt nem tartottunk, és azzal nem is kereskedtünk. Értjük, hogy Amerika a huszadik században hozzászokott ahhoz, hogy a popzenei műfajoktól és az életmód-referenciáktól a vizuális kultúrán és a marketingmódszereken át a médiatrendekig és a személyiség kiárusításának normáiig bármit és mindent nyers tőkeerőből lenyom a komplett emberiség torkán, de kéretik engedni a gyarmatlakókat legalább saját identitáspolitikát fejleszteni, mert 

az itt élők köszönik, de nem szorulnak rá arra a bűntudatra, amit az Amerikában élő balos és liberális fehérek a rabszolgatartó őseik miatt megélnek.

Elméletileg az a FIFA és az UEFA irányelve, hogy a stadionokban nincs helye a politikának. A nemzetközi labdarúgást menedzselő korrupt maffia mindössze a progresszív identitáspolitikával – azon belül is a BLM- és az LMBT-mozgalmakkal – tesz kivételt alighanem szponzori nyomásra meg a lelkiismereti konfliktusának enyhítése céljából, hisz a labdarúgásnál alig akad fogékonyabb közeg a rasszizmusra és a homofóbiára. Az is hatékonyan gerjeszt viszolygást a térdeplés gesztusa iránt, hogy az a szélsőségesen fehérgyűlölő és antiszemita Black Lives Matter kultúrmarxizmusának kétes terméke, mely mozgalomnak nagyjából annyira bensőséges a viszonya az emberi jogok meg a másság tisztelete iránt, mint Malcolm X Fekete Párducainak.

Képtelenség nem érezni a térdeplés mögött hömpölygő, fanatizmusból, számításból és félelemből összetevődő bűzt. Aligha én vagyok az egyetlen, akiben felvetődik a kérdés: amikor egy csapat fél térdre ereszkedik, annak hogyhogy minden alkalommal valamennyi tagja letérdepel? Hogy lehet az, hogy soha egyetlen futballista nem dönt úgy az újra meg újra fél térden tüntető tizenegy játékos közül, hogy ő ebből a demonstrációból inkább kimarad? Tényleg mindannyian a meggyőződésük mellett állnak ki? Ugyan ki bír hinni ebben? Nem vonom kétségbe, hogy a térdeplő futballisták egy része tényleg osztja a Black Lives Matter mozgalom hitvallását, helyesnek tartja annak eszközeit és céljait, de abban ugyanennyire biztos vagyok, hogy más fél térden demonstráló labdarúgók meg a szponzorok utalásaira tartanak igényt, márpedig a szponzorok megkövetelik tőlük a térdeplést mint az emberi civilizáltság minimumát. A BLM mellett tüntető játékosok harmadik része pedig nyilván csak megúszásra törekszik, mert nem akarja internetes bullyingnak, esetleg a csapatából való kiközösítésnek kitenni magát, úgyhogy 

úgy viszonyul a térdepléshez, mintha az a mindennapos edzés egyik gyakorlata lenne, és tudomásul veszi, hogy a szerződésében szereplő nem csekély fizetésért egy profi labdarúgónak a fennálló politikai-kulturális viszonyok közt térdepelnie kell.

Akárhogy is: amikor bármilyen politikai aktivizmusnak százszázalékos a támogatottsága, nem nehéz felismerni a zsarnokság körvonalait. Ugyan ki ne venné észre, hogy ezek a labdarúgók nem az emberi és polgári jogaikat amúgy fél évszázada elnyert amerikai feketék, hanem a multinacionális részvénytársaságok, a globális felébredést diktáló balliberális tömegmédia orgánumai meg az afroamerikaiak minden bajáért a fehéreket, s azok közt is elsősorban a zsidókat hibáztató szélsőséges politikai aktivizmus előtt ereszkednek térdre – egy olyan mozgalom magasba emelt ökle előtt, amelyik többek közt Kolumbusz és Churchill szobrainak ledöntésével frontálisan támad rá a civilizációra, mert minden erőfeszítésével felszámolni igyekszik a történelmi tudatot meg a strukturális rasszizmusnak bélyegzett nyugati kultúrát. Számomra nem kérdéses, hogy ez ellen a törekvés ellen indokolt a lázadás.

Mégis fájdalmas volt azt látnom, amint ez a Puskás Ferenc Stadionban kiskorúak hőbörgéseként kifejeződött. Ez nem az ő harcuk: ezeket a nemzedékeket ki kellene hagyni ebből a tébolyultságból, és nem a fanatikusaivá idomítani – legalább a gyermekek szentek lehetnének a hatalom szemében, ha már népszavazással védelmezi őket. Menteni kellene őket az identitáspolitikától, és nem négy égtáj felé harsogva, diadalmasan ünnepelni a harcos részvételüket. Csakhogy a kultúrharc már az általános iskolákban is jelen van – nem az identitászavaros Egyesült Államokban, és nem a dekadens Nyugat-Európában, hanem a tradícióihoz, az etnikai homogenitásához, az erő megfellebbezhetetlen jogához meg a maga kurucosan megharcolt illiberális identitásához foggal-körömmel ragaszkodó orbáni Magyarországon. Nem tudom megítélni, hogy a gyermekek füttykoncertje szervezett provokáció volt-e, vagy a tizennégy év alatti kölykök egyszerűen csak ennyire bevonódtak a kultúrharcba – de legalább azt se tudom megítélni, hogy melyik a nagyobb baj.

Nem lenne elég ellenállás egyszerűen csak nem letérdepelni? Tényleg nem létezik magasabb érvény a teremtésben, mint Orbán Viktor épp aktuális szabadságharca? Tényleg alkalmasak ezek a kiskorúak ideológiai ágyútöltelék gyanánt? Tényleg nem baj, hogy nem is értik a jelenséget, csak eltanulták a felnőttektől, hogyan kell egy ilyen helyzetben viselkedni? Tényleg nem túl drága ezeknek a gyermekeknek a pszichéje egy újabb háborús pillanatért?

Nekünk, magyaroknak hiába nincs semmi közünk a BLM-mozgalom küzdelméhez, Orbán Viktornak és rendszerének nem áll szándékában lemondani az amerikai identitáspolitikából kitermelhető politikai tőkéről, épp ahogy a tengerentúli tudatipar sem tartja meg az amerikaiaknak az ott élő baloldali és liberális fehérek történelemből örökölt kollektív bűntudatát – épp ellenkezőleg: a KESMA és a Megafon propagandistái úgy lubickolnak az Amerikából bármiféle adaptáció nélkül, szervetlenül és szolgaian behurcolt identitásháborúban, mintha a Földnek ezen a táján nem is lennének organikus társadalmi törésvonalak.

Talán nem kellene a rendszernek kiskorúakat besorozni a nemzeti radikális uralom védelmére, és velük megvívni a felnőttek törzsi harcait.

A tizenkét éve fennálló, rendíthetetlen orbáni regnum talán nem szorul arra, hogy gyermekekből szervezett osztagokat küldjön keresztes háborúba. Ilyesmit csak az tesz, aki nem gondol a jövőre, mert a pillanat uralásán kívül semmilyen szempontot nem ismer.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Iskolások a lelátón a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország–Anglia-mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. június 4-én.  Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

https://index.hu/velemeny/2022/06/07/gyermekek-keresztes-haboruja-a-terdeples-ellen/

1023. BEKIÁLTÁS: Őrjöngő srácok a lelátón

Volt már olyan helyzet Magyarországon, amikor felnőttek maguk helyett vetettek be kamaszokat küzdelmekbe.

https://bekialtas.blog.hu/2022/06/06/1023_bekialtas_orjongo_sracok_a_lelaton

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3917850355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása