He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

„A NER legfőbb célja nem az, hogy kormányozzon, hanem hogy egy bűnszervezetet tartson fenn” – Kerék-Bárczy Szabolcs expolitikus

2022.06.07. 07:30 guma

Kerék-Bárczy Szabolcs

Valószínűleg nincs más a rendszerváltás utáni magyar politikában, aki annyi kormánynak lett volna tisztviselője és pártnak politikusa, mint Kerék-Bárczy Szabolcs. 21 évesen Antall József kabinetjében kezdett, az első Fidesz-kormányban előbb Stumpf István miniszter kabinetfőnöke, majd a külügyminiszter tanácsadója, végül Los Angeles-i főkonzul volt. Ezután pártpolitika következett, előbb az MDF, majd a DK elnökségi tagjaként. 2016-ban kiszállt a politikából. Most Csatasorban címmel megírta visszaemlékezéseit. Ebben ír a Matáv büdzséjében szereplő milliárdos alkotmányos költségről, ahogy a kenőpénzt nevezik a politikában; arról a kétmillió euróról, amely az illegális belépő volt a Budapest Airport privatizációjába; arról, hogy miért nem előzte meg Gyurcsány Ferenc a 2006-os puccskísérletet, és hogy szerinte miért bűnszervezet a Fidesz-kormány; és a legtöbbet arról, hogy naivitás-e a köz szolgálatának lehetőségét keresni a politikában, ahogy ő tette változatos pályája során. Podcastunk rövidebb változata ez a cikk.

2016-ban hagyta ott a közéletet. Mit csinál azóta?

Egy kis családi cégnél dolgozom egészségügyi vonalon.

Azóta nem volt kísértés, megkeresés a politika felől? Hogy bírta a 2022-es kampányt úgy, hogy nem vett benne részt?

Úgy, ahogy a ’18-ast is. Semmin nem lepődtem meg, mindent logikus következményének tartottam azoknak a folyamatoknak, amelyeknek én is részese voltam. Egy kicsit elégtétel – vagy inkább bosszantó –, hogy bejöttek azok a jóslatok, amelyeket leírtam.

Hogy ebben a rendszerben nem lehet megverni a Fideszt?

Az jött be, amit már 2014-ben láttunk, amikor az akkori ellenzék három választást bukott el nagyon csúfondárosan: az országgyűlésit, az európai parlamentit és az önkormányzatit. Akkor már látszott, hogy abban a szerkezetben, pártfelállásban, azokkal a vezetőkkel és azzal a stratégiával nem lehet a NER-t, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét legyőzni.

De most volt összefogás.

Teljesen ugyanaz volt a szerkezet. Az mindegy, hogy néhány szereplő kijön vagy bemegy, miután ugyanazt a stratégiát követték, és a meghatározó vezetők ugyanazok voltak.

Mi volt ez a stratégia?

Az, hogy lényegében semmi más nem számít, mint a fronton lévő pártok minél szélesebb körű összefogása. A stratégia fontos eleme, hogy a NER-t, ezt a rezsimet úgy tekintik, mintha nagyon korrupt, nagyon rossz, ám mégis kormányzás volna. Mintha a legfőbb célja az volna, hogy kormányozzon az országban. Ezzel szemben én azt állítottam, hogy a NER legfőbb célja nem az, hogy kormányozzon, hanem az, hogy egy bűnszervezetet hozzon létre és tartson fenn minél tovább. Vagyis minél több anyagi erőforrást szerezzen bármi áron. Ez a bűnszervezetek alapja.

Így működnek a szervezett bűnözői csoportok mindenhol a világban Latin-Amerikától Európán át az Egyesült Államokig, a Távol-Keletig. A kormányzás maximum stratégia, de inkább eszköz a cél elérése érdekében: hogy minél több anyagi erőforrást harácsoljanak össze. Ugyanígy eszköz a kultúrharc, a média bekebelezése stb. Ha az ellenzék rosszul méri be az ellenfél, jelen esetben a NER célját, akkor nyilván rossz ellenstratégiát fog választani, amivel biztos bukásra van ítélve.

De a korrupció témáját ütötte az ellenzék, és kiderült, hogy a magyar társadalom nem rezonál rá. A bűnszövetkezet pedig korrupció révén szerzi a vagyonát.

Nem hiszem, hogy ma a korrupció releváns leírása lenne annak, ami az országban zajlik. Amikor egy hatalom, egy bűnszervezet birtokba veszi az államot, akkor nincs szükség korrupcióra abban a formában, ahogy 2010 előtt. Ma nem az történik, hogy odamennek, és szép szóval vagy keményebben szívességet kérnek valamilyen ellenszolgáltatás fejében, vagy ellenszolgáltatást adnak valamilyen szívességért, hanem egyszerűen elveszik, birtokba veszik. Illetve a közjogi rendszert olyan módon alakítják ki, hogy fel se merüljön, hogy nem tudnak hozzáférni az erőforrásokhoz. Tehát amikor a magukat ellenzéknek nevezők azt mondják, hogy ezt a korrupt rezsimet le kell váltani, akkor megint rossz stratégiát követnek.

Akkor mit kellett volna mondani? Jogállamot? Az sem működik.

Ha ez egy bűnszervezet – ilyet néha mondanak, meg hogy maffiaállam –, akkor annak olyan emberekkel, olyan szaktudással kell nekimenni, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek bűnszervezetek elleni küzdelemben. Ha ezek az emberek, ha ez a speciális szaktudás hiányzik, akkor kiállíthatjuk a legjobb oktatáspolitikust, a legjobb egészségpolitikust, a legjobb nyugdíjszakértőt, teljesen tévúton járunk.

Amikor Pablo Escobar elindult a kolumbiai kongresszusi képviselőválasztáson (be is jutott egyébként, aztán lemondatták), egy csomó favellában pénzt osztogatott, sportpályákat újított fel és így tovább. Senki nem ült le vele vitatkozni, hogy kedves Escobar úr, mit gondol ön a szociális ellátórendszerről Kolumbiában, mert mindenki tudta, hogy ennek az embernek eszközre van szüksége a képviselőséggel ahhoz, hogy még szabadabban tudjon működni mint drogtermesztő és -kereskedő.

Ez nem volt eléggé hangsúlyozva a magyar kampányban?

Nem ez volt a stratégia. Amikor ’16-ban kiléptem, már programot írtunk ’18-ra, hogy milyen legyen az egészségügy, az oktatás. Ma Magyarországon szakpolitikai programot írni nem bonyolult, nincsen végtelen számú megoldás az oktatás problémáira, az egészségügyre, a társadalombiztosításra, a nyugdíjrendszerre, az önkormányzatok, a területfejlesztés, a mezőgazdaság problémáira. Sok okos ember már rég leírta ezeket. Elő kell venni, konzultálni kell velük. Egy bűnszervezetet azonban nem így lehet megbuktatni. Hanem úgy, hogy azt a szaktudást, azokat az embereket állítjuk csatasorba, akik bűnszervezet felderítésében, felmorzsolásában évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek.

Természetesen egy kormányprogramnak rendelkezésre kell állnia, mert aztán kormányozni kell. De ha nem sikerül a bűnszervezetet legyőzni, nem sikerül stabilizálni, helyreállítani a demokráciát és a jogállamot, az állam jogszerű működését, miután kormányra kerül a demokratikus ellenzék, akkor akármilyen egészségügyi programja lehet, egyrészt nem jut hatalomhoz, másrészt nem fogja tudni megtartani.

Tehát azt lehet látni, hogy mi a Fidesz vagy a NER működtetőinek célja. És mi az ellenzéké?

Én nem beszélek ma ellenzékről. Azt gondolom, hogy 2014 végén elkezdődött az ellenzékiség felszámolása Magyarországon. 2018-ban már nem volt ellenzéke a NER-nek.

Már a NER része volt?

Igen, mindenki. Ha világosan látszik, hogy egy stratégia, egy szerkezet és egy vezetői összetétel nem működik, és nem buta emberek sok hónapos előkészítés után mégis ezzel a szerkezettel, stratégiával és vezetői összetétellel mennek neki a választásoknak – most ’18-ról beszélek –, majd miután ikszedszer bebizonyosodik, hogy ezzel nem lehet legyőzni a NER-t, és mégis ugyanezzel mennek neki ’22-ben, akkor nem lehet másra gondolni. Nem ellenérv, hogy más szereplők is voltak, mert idomultak ehhez, nem pedig megváltoztatták. Ugyanaz volt ’18-ban, ’22-ben, mint ’14-ben.

De ’22-ben jött egy új szereplő, Márki-Zay Péter.

Ő belesimult a korábbi rossz stratégiába, szerkezetbe és vezetői összetételbe. Nemhogy változtatott volna rajta, hanem önként és dalolva részévé vált. Ha valaki azt választja, ami biztos bukásra van ítélve, nincs logikusabb magyarázata, mint hogy abban érdekelt, hogy fennmaradjon.

Két példát jegyeztem fel a könyvéből ennek illusztrálására. Az egyik Ron Werber 2014-es fellépése. Ön a Belvárosban indult képviselőjelöltként. Ellenfelének, Rogán Antalnak akkor nőtt napról napra a Pasa parki ingatlana a vagyonnyilatkozatában. Máshonnan is lehetett hallani, hogy már elkészült egy ellenzéki szórólap, amely Rogánt ezzel támadta, de Molnár Zsolt, az MSZP prominense, azóta pártigazgatója megakadályozta a kiszórását. A könyvében azt írja, hogy felhívta Ron Werber, aki az MSZP kampánytanácsadója volt. Mit mondott?

Ez az utolsó szórólap volt, amit a választási kampány utolsó napján akartunk bedobni a postaládákba, de blokkolta a központ, mint megtudtam, méghozzá az V. kerületi MSZP-s kollégáktól, akikkel együtt kampányoltam, és nagyon kiváló volt az együttműködésünk. Kértem, hogy menjenek keresztül a saját pártjuk központi falán, és mégis próbáljuk meg kinyomtatni. Megszólalt a telefonom, Ron Werber volt, akivel soha előtte és utána nem beszéltem.

Feldúlt állapotban, trágár szavakkal fűszerezve beszélt a saját megbízóiról, az MSZP-ről. Azt mondta, hogy hallja, hogy betonfalba ütközöm. Nagyra értékeli az erőfeszítéseimet, és küldjem át a szórólap nyomdakész anyagát. Ő maga odamegy a nyomtatóhoz, és kinyomtatja a szükséges példányban. Így is történt.

Akkor már valamiféle együttműködés sejthető volt a magát ellenzéknek nevezők egy része és a Fidesz között. Mi a csodáért nem mehettem volna, mint kés a vajban, előre egy kampányban? Bizonyítja az igazamat, miszerint ma már nincs ellenzék, az is, hogy egyáltalán nem történt szembenézés már a ’14-es választással sem. Semmilyen komoly önkritika nem hangzott el, semmilyen személyi következménye nem lett, semmilyen stratégiaváltás nem történt.

Mesterházy lemondott.

Jóval később, és nem is annyira önként. Ilyenkor az a karakán kiállás, hogy a pártvezetők felajánlják a lemondásukat, amit vagy elfogadnak, vagy nem. Van egy perverz gondolat Magyarországon, miszerint nincs visszaút a politikába, ha valaki egyszer kilép. Ha ez igaz is lenne ez, akkor olyan áron ne is legyen, hogy minden struktúra, minden szerkezet marad a biztos bukásra ítélt állapotban.

Van persze pozícióféltés, de lehet, hogy vannak mögötte olyan alkuk, amelyek nem engedik elengedni ezeket a szereplőket. Magyarország egy következmények nélküli ország.

Amikor erre felhívtam a figyelmet, hogy barátaim, ez így nem fog menni, és megírtam a paradigmaváltásról szóló cikket a 168 Órában 2016. szeptember elsején, az adott egy lökést a kollégáimnak, hogy távozásra késztessenek a DK-ból. Semmilyen rossz érzésem nincs, logikus következtetésnek tartottam, hogy el kell menni. Ha minden erőfeszítésem ellenére mindenki azt mondja körülöttem, hogy jó az, ami van, csak egy picit kell rajta módosítani, és én vagyok az egyedüli a vezetésben, aki szerint az egész szerkezet, minden rossz, és 180 fokkal mást kéne csinálni, részben másokkal, akkor egy idő után egy demokrata levonja a következtetést, hogy ebben a csapatban nincs helye.

Nem tudnék a rendszerváltás utáni magyar politikából mondani olyan politikust, aki ennyi helyen megfordult volna, mint ön. Bár egy kicsit keveredik a politikus, illetve a közigazgatási vezető szerepe a pályafutásában. A semleges, bürokratikus, közigazgatási ethoszt is képviseli, de időnként megmerítkezett a politikában politikusként is. Az Antall-kormányban kezdte, a közigazgatásban, aztán a Fidesz első kormánya alatt a Külügyminisztériumban volt, majd Los Angelesben lett főkonzul. Aztán jött az MDF, akkor be is lépett a pártba. A Dávid Ibolya alatti ellenzéki MDF-időben, 2010-ig szerepelt. Aztán jött a Bokros-féle MoMa, majd a Kész Zoltán-féle Polgári Platform, amelyekhez köze volt. Végül a Demokratikus Koalíció, ahonnan 2016-ban távozott. Nagyon tág, hosszú pályaív. Írja a könyvében, hogy már Orbán első ciklusában, a Miniszterelnöki Hivatalból való távozásakor egy kollégája azt mondta, hogy Szabolcs, te kilógsz közülünk.

Kétszer hangzott el, hogy olyan más vagy, mint mi. Egy kollégától, aki az utódom lett Stumpf István kabinetfőnöki székében, és Gyurcsány Ferenc is mondta ezt 2015-ben.

Engem a közszolgálat érdekelt, ami szerintem az egyik legmagasabb rendű hivatás egy közösség életében. Amikor az egyéni ambíciót, az anyagi gyarapodás célját háttérbe szorítja, és azon munkálkodik valaki, hogy a közösséget szolgálja. A legkülönbözőbb módokon lehet ezt tenni: a központi kormányban, a diplomáciai szolgálatban, önkormányzatban, bármilyen köztisztviselőként, közalkalmazottként, akár pedagógusként vagy egészségügyi dolgozóként. Szerintem ez nagyon magasztos dolog. Ezt már a görögök is így gondolták annak idején, amikor a demokrácia megszületett. A közszolgálat ethosza nagyon erős hívószó volt mindig is számomra. Ahhoz kerestem embereket, társakat, csapatokat, hogy hogyan lehet demokratikus keretek között ezt a fajta közszolgálatiságot kiteljesíteni. A politikus is közszolga.

De a politikus céljai között a hatalom megszerzésének is szerepelnie kell.

Mert az emberekkel jót tenni, vagyis a közjót gyarapítani a legközvetlenebbül, leghatékonyabban kormányon lehet, a végrehajtó hatalommal. Ez a csúcsa a közszolgálatnak. Az is fontos, amikor egy-egy embernek vagy egy-egy családnak segítünk, de engem azért érdekelt mindig a központi kormányzás a közszolgálaton belül, mert ott lehet a legtöbb emberrel jót tenni.

Mennyire szólhat bele egy kormány az állam bürokratikus, semleges működésébe? Akié a kormány, az uralja az államigazgatást. De mi, polgárok mégiscsak a semleges közszolgáltató államban szeretnénk hinni. A titkosszolgálatoknál is kérdés, hogy meddig terjed az ország érdeke, és mikortól válik egy párt, egy hatalmon lévő formáció érdekévé, hogy a szolgálatok információt szolgáltatnak a kormánynak. Nem tiszta a választóvonal kormány és államigazgatás között.

Azért mentem a Harvardra közpolitikai mesterdiplomát szerezni, hogy megismerjem a közpolitikát. Hogyan lehet befolyásolni a kormányzást annak érdekében, hogy a lehető legdemokratikusabban a lehető legtöbb jót hozzuk ki a közösség számára a közös javakkal való gazdálkodásból?

A fejemben az volt, hogy kormányon a nemzeti érdeket kell képviselni. A nemzeti érdek pedig jó esetben konszenzussal alakul ki egy országban. Az ország értelmisége vagy véleményvezérei hosszú éveken keresztül érlelik ki magukból, hogy mi az ország, mi a nemzet érdeke. Ezt képviseli aztán a kormány különböző hangsúlyokkal. A nemzeti érdek prioritásai között szerepel például, hogy fékekre és ellensúlyokra, vagyis a jogállam kiteljesítésére épülő liberális demokrácia legyen Magyarországon. Vagy alapvető nemzeti érdek, hogy a nyugati szövetségi rendszer tagjai legyünk. Hogy legyen egy szociálisan érzékeny, erős társadalmi szolidaritásra épülő, szabad, de szabályozott piacgazdaság.

Ha ezek a keretek megvannak, akkor innentől kezdve a kormányzásnak arról kell szólnia, hogy a különböző szakterületeken milyen hangsúlyokkal képviseli ezeknek az érdekeknek a magvalósulását. Mondok egy példát. Ha a szociális piacgazdaság megteremtése, fenntartása egy kiemelt nemzeti érdek az országban, akkor választhatja az egyik kormány azt a célt, hogy jobban adóztatja, többet von el a jobb módú emberektől. De gondolhatja egy másik kormány, egy ugyanilyen demokratikus alapon álló, ugyanígy erős társadalmi szolidaritást akaró párt, hogy ő a gazdagoknál többet hagy. Kisebb elvonást támogat, mert azt gondolja, hogy a magánszektor képes gondoskodni a szegényebb emberek felemeléséről, és ebben az államnak ne legyen akkora súlya. Itt már van egy politikai konfliktus pártok vagy különböző irányzatok között.

Az én elvem, ideálom, hogy legyen konszenzus az alapvető nemzeti érdekeinkről, de utána a kormányzás szóljon praktikus kérdésekről. Hogyan segíti a társadalmat? Hogyan akarja a közjót, a közös javunkat szolgálni? Milyen prioritásokkal? Ebbe beleillik, amit ön mond, hogy a polgárok azt várják, hogy a közszolgák, a köztisztviselők legyenek pártsemlegesek vagy ideológiailag semlegesek. Mert egy ilyen rendszerben nem kell attól félni, hogy a kormány el akarja lopni a vagyonukat, hogy ideológiai vagy pártlojalitást követel tőlük. Pártsemleges, politikasemleges, ideológiasemleges, de nem értéksemleges. Az ideológiai semlegesség nem jelent értéksemlegességet. Egy felnőtt, érett embernek, aki a közösség vezetésére pályázik, igenis legyen felismerhető, mástól jól elkülöníthető, büszkén vállalt értékrendje. Ez nem jelent feltétlenül ideológia vagy -izmus melletti elkötelezettséget.

Ezért tudott ennyi különböző platformú formációval együtt dolgozni, abban szerepet vállalni?

Mindenhol ugyanazt kerestem. Ugyanazt az értékrendet és ideált próbáltam képviselni. Van, amikor beszuszakoltam magam egy ideológiai definícióba, és szabadelvű konzervatívnak definiáltam magam. Mára már úgy gondolom, hogy ha az embert megkérdezik, hogy milyen ideológiát vall, akkor visszakérdezek, hogy arról kérdezzen, hogy mit gondolok az oktatásról, mit gondolok a szegénységről. Elmondom egy mondatban, hogy egy államnak nem az a dolga, hogy az amúgy tehetős, rugalmas, tettre kész embereket még tovább segítse a másoktól elvont jövedelmek hozzájuk csoportosításával. Őket békén kell hagyni, nekik világos szabályokat és versenyegyenlőséget kell teremteni. Az államnak, a közösségnek a legfontosabb feladata, hogy a leszakadók leszakadását megállítsa, az elesetteknek segítsen. Amikor a kormányzásban vagy a politikában mozogtam, ilyen elvekhez kerestem társakat.

2007-ig nem léptem be semmilyen pártba, mert nem éreztem magam felkészültnek. 2014-ben, amikor már elmúltam negyvenéves, és ki kellett állnom országgyűlési képviselőjelöltként emberek elé, fórumot tartani, interjút adni stb., éreztem az őrült nagy felelősségét annak, hogy azt kérem az emberektől, hogy mondjanak le a döntésük egy részéről. Adják oda a döntésük egy részét nekem. Mert ezt kéri egy képviselőjelölt. Majd én jobban tudom, mint te, kedves választópolgár, hogyan költsem el a pénzed, hogy milyen döntéseket hozzak rólad.

Amikor azt láttam különböző helyeken, hogy ebben nem találok társakat, nem hasonlók az ambícióik az enyémhez, akkor le kell vonni a következtetést, és el kell menni.

Azt már tudjuk, hogy ön mit keresett, mit keres. És mi vezeti a többi politikust? Azt írja egy helyen a könyvben, a fideszesekről egyébként, hogy csak a saját anyagi gazdagodásuk vezérli őket. Mit gondolnak a közjóról azok az emberarcúnak nevezett fideszesek, akikkel együtt dolgozott, mondjuk Fellegi Tamás vagy Stumpf István? Mi a motivációjuk?

Tőlük kéne megkérdezni, vagy elemezni az életüket. Végtelenül kontraszelektált a magyar közélet és a politika, az úgynevezett elit is – tiszteljük meg a véleményvezéreket azzal, hogy elitnek, vagyis minőségi értékrendbeli kiválóságoknak tekintjük őket. Nézzünk rá az eredményre, amit produkáltak a munkájukkal. Szerintem az bizonyítja, hogy mit akarnak.

’90-ben, a rendszerváltozáskor ez az ország, benne minden párt azt mondta, hogy tíz éven belül utol akarjuk érni Ausztriát anyagi és olyan értelemben, hogy ne legyenek szemetesek az utcák, szépen nyírt fű legyen stb. Minden, amit a nyolcvanas években láttunk, amikor átmentünk időnként Ausztriába, eljutottak a szüleink Nyugatra. Hogy szeretnénk úgy élni magyarként, magyar nyelven, a magyar kultúrához, értékekhez ragaszkodva. Kérdezett néhány emberarcú embert, de beszélhetünk az úgynevezett ellenzékről is. Mivel járultunk hozzá – én magam is, amikor ott voltam közelben, akármilyen kis szereplőként is – egyénileg ahhoz, hogy elérjük ezt az álmot? Mivel járultak hozzá ezek az emberek, akik nálam fontosabb pozícióban voltak életüknek egy-egy szakaszában ahhoz, hogy jobban éljünk? Csúfos a mérleg.

Tisztán az önérdek vezeti a politikusokat? A közjóról már semmit nem gondolnak? Vagy azt hiszik, hogy amit képviselnek, az a közjó?

Ezek az emberek nem buták. Gyarapodott a közjó? Az oktatás színvonala magasabb lett az elmúlt időszakban? Az egészségügy színvonala magasabb lett? Vagy Magyarország gazdasági stabilitása a gazdasági fejlesztésért felelős korábbi miniszter, Fellegi Tamás révén? A gazdaságpolitikánk hozzásegített ahhoz, hogy Magyarországon ne legyen olyan település, ahol nem iható a csapvíz? Több száz ilyen település van. Hogy ne legyen olyan település, ahol vannak nem kövezett utcák? Több száz ilyen település van. Hogy a mélyszegénység csak egy kivételes helyzet legyen? Magyarországon több száz olyan közösség van, ahol a mélyszegénység alapdolog.

Igen, a magyar politika szereplőinek 99 százalékát a merő önérdek, önigazolás és anyagi gyarapodás vezérli. Semmilyen más következtetésre nem tudok jutni, ha ránézek az országra.

A rendszerváltás óta közelebb-távolabb, de pártvezetők – akik közül több kormányfő is volt – közelében dolgozott. Röviden jellemezné őket Antalltól kezdve Orbánig?

Számomra Antall etalon. Ennek az is az oka, hogy fiatal voltam, 21 éves, amikor a kabinetjébe kerültem, és akkor az ember sokkal fogékonyabb minden iránt. Antall József minden egyéni, önző, akár anyagiakkal kapcsolatos szándéktól mentes volt. Az elmúlt harminc évben az egyedüli miniszterelnök volt, akit ennyire csak az érdekelt volna szenvedélyesen, hogy a közjót szolgálja, és valóban közszolga legyen.

Róla van a legjobb véleménye.

Ebből a szempontból igen. De mindenkinek elismerem az erényeit. Horn Gyulát gyalázatos múltú embernek tartom azért, amit ’56–’57-ben pufajkásként tett. Megvan a véleményem arról, hogy a rendszerváltozásig milyen szerepet töltött be a külpolitika alakításában. De nem vitatom el az érdemet, hogy nélküle nem lett volna rendszerváltozás Magyarországon.

Boross Péter?

Ő átmeneti miniszterelnök volt. Nagyon tiszteltem és kedveltem a humoráért és azért a praktikus megközelítésért, ahogy a miniszterelnökséget és a közhatalmat felfogta. Őt sem fűtötte anyagi ambíció. Sajnálom, hogy az utóbbi tizenegy évben eltávolodtunk egymástól. Valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva teljes mértékben beállt a NER mögé.

Nem volt zsarolható a vendéglátóipari vállalatvezető múltjából valamivel?

Nem hiszem. Semmi ilyesmiről nem tudok. Arról viszont igen, hogy 2010 előtt éles kritikusa volt Orbán Viktoréknak. Többször el is mondta a nyilvánosság előtt. Tanácsadója volt az első Orbán-kormány alatt a miniszterelnöknek, és nagyon negatív tapasztalatokat szerzett.

Dávid Ibolya? Ő nem volt miniszterelnök, de pártvezető volt.

Vele szemben pozitív értelemben elfogult vagyok, mert nagyon sokat dolgoztam vele. Rendkívül becsületes, jó arányérzékkel rendelkező embernek ismerem, aki megmaradt közvetlen, normális, hétköznapi embernek. Nem szállt el attól, hogy milyen pozícióban volt. Nyilván azoknak a kényszereknek volt ő is a foglya, amelyek alakításában részben ő is közreműködött. Azért ezt nem szabad elvitatni.

A két nagy párt közötti 70–30-as pénzmegosztásra gondol?

Nem. Magára a pártszerkezetre. A könyvemben többször visszatérek ahhoz, hogy mikor kell kiszállni a politikából. Mikor kell azt mondani, hogy mindent megtettem, próbálkoztam, de nem tudok változtatni ezen a velejéig romlott politikai struktúrán. Most van itt az ideje, hogy kiszálljak, és erős jelzést küldjek. 2010-ig nem jutott el idáig Ibolya. Nem merném azt mondani, hogy ez helyes vagy helytelen volt – ez volt. Minden találkozásunkkor biztatom arra, hogy írja meg az emlékiratait. Nagyon érdekes lenne.

Jöjjön akkor maga a diablo: Gyurcsány.

Abszolút nem úgy gondolok rá, mint diablóra. 1998–ban ismertem meg, amikor bejött hozzám a Miniszterelnöki Hivatalba, ahol Stumpf kabinetfőnöke voltam, és az általa tulajdonolt Képviselői Klub Szalay utcai ingatlanának helyzetéről beszéltünk. Tulajdonképpen – és ezért is csatlakoztam a DK-hoz ’13 őszén – nagy reménységnek tartottam. A kormányzásáról 2004–2009 között megvolt a nagyon kritikus véleményem, ez a könyvemből is kiderül…

Akkor nem tarthatta nagy reménységnek, ha látta azt a kormányzást.

Igen, de a magyar realitásban éltem. Pontosan vagy majdnem pontosan tudtam, hogy mik azok a kompromisszumok és kényszerhelyzetek, amelyek meghatározzák egy kormány működését. Majdnem két évig beszélgettem a DK-sokkal, mielőtt csatlakoztam hozzájuk. Abban bíztam, hogy történt egy cezúra, az akkori kormányzás átgondolása, és más pályára tud állni a Gyurcsány Ferenc vezette DK.

Személy szerint szimpatikus embernek tartottam, akivel lehet beszélni, akinek vannak önkritikus megjegyzései, aki tud úgy nézni saját magára, működésére, hogy abban van irónia és önreflexió. 2014, a három bukott választás után kezdtem azt érzékelni rajta és más kollégákon, hogy a pozíció megtartása fontosabb.

Ő csak az ellenzék vezére akar lenni.

Igen. Akkor már kezdtem elveszteni a reményemet, hogy valódi ellenzék lenne, amelynek még ’16 ősz végén is része voltam, hogy mi valóban gyökeresen mást akarunk. Nem akarok most találgatásokba menni, hogy miért történt így, de számomra ő ilyen szempontból csalódás volt.

Bajnai Gordon.

Őt túlértékelt embernek tartom. Kötött egy dealt a mögötte álló párttal, illetve kívülről az SZDSZ-szel, ami akkor már nem volt a koalíció tagja, de támogatta, és technokrataként vezényelt le valamit. Pozitív semlegességgel gondolok az ő személyére. Kellemes ember, de fogalmam nincs, hogy karakán módon mit gondol az országról, a világról.

A kétharmadban a minősített szerepet Gyurcsány Ferencnek tulajdonítom. Ott szerintem 2006 ősze volt egy nagyon komoly hozzájárulás a Fidesz kétharmadához, illetve az, hogy miért nem akadályozta meg az akkori kormány.

Korábban kellett volna lemondania?

Nem. Szerintem meg lehetett volna akadályozni a magyar demokratikus államrend megdöntésére irányuló puccskísérletet. Annak voltak előjelei.

A kordonbontásra gondol?

Nem. 2006 őszére. Meggyőződésem, hogy előre lehetett tudni, hogy ez fog történni, és akkor kutya kötelessége egy demokratikusan választott kormánynak, hogy megelőzzön, megakadályozzon egy államrend megdöntésére irányuló puccskísérletet.

Azzal támasztja alá, hogy Mátrai Márta Fidesz-pártigazgatónak voltak telefonbeszélgetései a szélsőjobboldali tiltakozókkal?

Rengeteg nyilvános információval alá lehet támasztani. Jó pár évvel ezelőtt Debreczeni József megírta a 2006 ősz című könyvét, amiben tényeket, bizonyítékokat sorol, amelyeket senki soha nem cáfolt. Se a Fidesz, se senki.

Én nem olvastam. Egy-kettőt mondana?

Kik hogyan egyeztetettek fideszesekkel.

Akkor ez Mátrai Márta.

Magasabbra vezetnek a szálak. Ezek mind kinyomozhatók és bizonyíthatók lesznek egyszer, ha valaki rászánja magát. Amikor feltettem Gyurcsánynak a kérdést, hogy miért nem előzte meg és miért nem lépett fel felelős kormányfőként, többször olyan magyarázatot adott, hogy olyan nagykoalíciós összefonódások vannak a pártok között, hogy erre ráment volna az MSZP is, mindenkinek a politikai vége lett volna.

Több ilyen magyarázat van, amiket nem tartok elfogadhatónak. Ha tényleges vezetőként tudomásom van arról, hogy meg akarják dönteni az államrendet, akkor akár a személyes karrierem, pozícióm feláldozása árán is megpróbálom megakadályozni.

Orbán Viktorra rátérve: nagyon őszintén azt gondoltam ’94 után egészen ’98 őszéig, hogy ő és a csapata egy valóban polgárosodó Magyarországot kíván. Egy Márai Sándor-i értelemben polgári Magyarországot, bibói értelemben demokratikus polgári Magyarországot.

Normális, józan emberként, ráadásul a húszas éveimben nem is tudtam elképzelni – ezt vegye jóhiszeműségnek vagy naivitásnak –, hogy valaki kifejezetten azért akar hatalomra kerülni, hogy a hatalmat birtokolja, és minél több erőforráshoz jusson általa. Ez nem fért bele a neveltetésembe, a tanulmányaimba, az én Antall-kabinetben eltöltött időmbe, az olvasmányaimba.

Mikor bizonyosodott meg róla, hogy így van?

Sok apró jelből – melyekre utalok a könyvben – azt érzékeltem, hogy van valami más cél, mint a közjó gyarapítása. Én úgy mentem be a kormányba és úgy viszonyulok a politikához, hogy aki meg akar gazdagodni, az ne legyen közszolga. Éljen jól, a görögök is megfizették a maguk közigazgatási és politikai vezetőit. Ez Nyugaton is így van, létezik ilyen, ez elérhető cél, nem csak delíriumos álom. 2010 után bebizonyosodott, hogy más a céljuk. ’98 és 2002 között még a MDF gátat szabott ezeknek, meg a koalíciós kényszer, nem volt kétharmada a kormánynak, illetve egymagában a Fidesznek főleg nem. Akkor már láttam, hogy nem ilyen lovat akartunk, és úgy döntöttem, hogy ’99-ben kiszállok. Ide nem kellek én, ide nem én kellek. Két évig Martonyi János főtanácsadójaként dolgoztam bent a külügyminisztériumban, utána mentem ki Los Angelesbe.

A könyvében leír három érdekes esetet. Az egyik arról szól, hogy a Matáv büdzséjében milliárdos alkotmányos költsége volt a cég monopolhelyzetének. A másik: amikor a Budapest Airport privatizációja zajlott, és egy nyugati tőkés csoport megkereste azt a céget, ahol ön is dolgozott, és lementek az azóta elhunyt Toller László szocialista polgármester pécsi tanyájára. Ott – nem Tollertől – hallotta, hogy kétmillió euró kell ahhoz, hogy egyáltalán a második körbe továbbjusson a cég. Ennyit kell letenni egy alvállalkozó cég számlájára. A harmadik pedig egy Gyurcsány Ferenc-idézet DK-sként, hogy ne toljuk túl ezt az antikorrupciós biciklit – szó szerint nem így hangzott el –, mert mi is rámehetünk.

Nyilván mindenki tud huszonöt hasonló sztorit a saját vállalkozói vagy akármilyen életéből. Ez a magyar valóság.

Ehhez még hozzávehetjük azt a példát, amikor Belgrádban tárgyaltunk – egy pénzügyi tanácsadó cégnek voltam a munkatársa – az ottani legnagyobb Telekom-magáncég vezetőjével. Ő nem is csinált nagyon titkot abból, hogy milyen balkáni maffiamódszerekkel szoktak üzleteket szerezni. Odamegy valaki egy céghez, amit meg akar szerezni. A tulajdonos nem akarja eladni. Második alkalommal már letesznek egy pisztolyt az asztalára, hogy itt legyél kedves aláírni, és reméljük, hogy a gyerekeid jól vannak. Szó szerint így hangzik el.

Ez a valóság. Egy bűnszervezet így működik, nem úgy, hogy betartjuk a jogszabályokat. És ez egy nagykoalíciós rendszer volt. Másként hogyan lehetne ezt fenntartani? Ha az ország egyik fele – értsük ez alatt az értelmiség, a véleményvezérek, az elit egyik felét – nagyon határozottan, nagyon karakánul ezzel szemben állna, arról tudnánk, látnánk.

Miért nem tud egy valódi ellenzék, amely a bűnszervezet ellen jön létre, fellépni Magyarországon? Ennek az egyik, még ha nem is elégséges, de alapvetően szükséges feltétele az anyagi erőforrás megléte. Milyen az az ország, ahol gazdag emberek, akik saját szavaik szerint nem értenek egyet ezzel a rezsimmel, a vagyonuk tized százalékát áldozzák csak arra, hogy egy ellenzéki törekvést támogassanak? Ez komolytalan.

Hadd váltsak egy kicsit. Ön a balliberális értelmiség egyik műhelyének számító Bitó-szalonban is megjelent a tízes években. Bitó László Amerikából hazajött milliomos, aki támogatta az ellenzéket, sőt aktív formálója is volt, legalábbis a vágyait kifejezte az ellenzéki politizálás kapcsán. A szalon a még a rendszerváltás korabeli nagyságába beleragadt balliberális értelmiség politikacsináló szerepének szimbólumává vált. Ön egy keresztény, konzervatív gyökerű ember, ismeri a másik oldalt. Miben különbözik a ballib értelmiség a konzervatív értelmiségtől?

Tavaly itt hagyott bennünket Laci (ő mindig Lacinak szerette magát szólíttatni). Tartozom neki annyival, hogy elmondom, hogy nála önzetlenebb, saját maga számára semmit nem akaró idealistát nem láttam. Ő egy Márai értelmében vett polgár volt.

De nem is rá akartam kérdezni.

De azért hadd mondjam el ezen a helyen is. Ez az ember adott fórumot, szalont…

Ahol az ellenzéki politikusoknak illett megjelenniük, és a Pozsonyi úti értelmiség sokszor tetemre hívta őket.

Laci rengeteg embert hívott az akkori kormányoldalról is. Prőhle Gergelyen kívül másra nem emlékszem, hogy odamerészkedett volna.

Miben különbözik a két értelmiség?

Mindkét értelmiség beleragadt saját magába. Ugyanaz az árokszemlélet jellemző mindkettőre. A gesztusok, a szavak, a felhozott példák, emlékek mások, de a végkimenetele a működésüknek, a gondolkodásuknak ugyanaz. Csak arra tudom önt is meg magamat is biztatni, hogy nézzünk körbe az országban. Egy értelmiséginek az lenne a feladata, hogy szebbé, jobbá próbálja tenni a maga eszközeivel, a maga szellemi és cselekvő erejével az országot olyan területeken, ahol az állam, a kormány erre nem képes.

Ehhez képest az ellenzék kiszolgálta a politikát, a balliberális értelmiség ugyanúgy a politika, a pártpolitika szolgálatában állt, mint a magát konzervatívnak vagy keresztény középosztályinak nevezett értelmiség. Az értelmiségnek függetlennek kellene lennie. Nem ez a lényeg? Persze nem vagyok naiv. Az értelmiségnek az a része, amelyik olyan helyeken dolgozik, amit államilag finanszíroznak, nyilvánvalóan függ az államtól. De ha nem feszegeti a határait, nem állítja kihívás elé a kormányt, ha nem mondja azt magáról, hogy mi vagyunk többségben, kormány, te bennünket szolgálsz, nem mi szolgálunk titeket, akkor folytatódik az, ami a Kádár-rendszerben volt. A mindenkori kormányt szolgálta mindenki az országban az elmúlt harminc évben is. Az értelmiség önként és dalolva ezt teszi.

Azért nagyon érdekes, hogy ’22-ben a klasszikusan konzervatívnak és polgárinak minősített budai kerületek lettek az ellenzék csomópontjai. Nem tudom, ez mit jelent, bővült-e a lakosság, vagy pedig ez a keresztény középosztálybeli értelmiség levált a Fideszről.

A politikát és a hatalmat nem nagyon szerette soha senki Magyarországon. Mindig van egy szűk mag, néhány százezer ember, akik vallásosan szerették annak idején Horthyt, szerették Kádárt. De ki hallott arról, hogy szeretik Losonczi Pált vagy Lázár Györgyöt vagy Aczél Györgyöt? Ma is nyilván sokan szeretik Orbán Viktort, szeretik Gyurcsány Ferencet, a pártvezetőket. De nem ez a többség. A többség, bárhol az országban, utálja a hatalom embereit. Bár félnek tőlük, és tőlük remélnek megoldást.

Magyarországon mindig az adott kornak megfelelő elit csinálta a változást csúnya szóval. Majd a nép nyilván mögé állt, és mindenféle rangú emberek küzdöttek. Ma is ennek kellene lennie. De amikor az elit bele van korrumpálódva vagy le van fizetve vagy bele van lustulva abba, hogy a mindenkori hatalom mögött áll, amelyik hatalmat ő éppen preferálja, ott mit lehet tenni? Éppen azok nem cselekednek, akiknek Magyarországon cselekedniük kéne.

Az ön pályáján a külpolitika volt talán a legmeghatározóbb terület. Nézzük azt a különutasságot, amit Orbán Viktor képvisel büszkén, az unortodoxiát, ahogy ő szokta nevezni. Könyvében is idézi az akkori amerikai nagykövetet, aki a Gyurcsány-kormány alatt April Foley volt talán, aki nagyon bűnösnek tartotta a Gyurcsány-kormányt, részben a Putyinhoz való túlzott közelsége miatt. Egy ilyen félperifériális országnak két nagyhatalom között ez a lavírozgatás alapvető létformája, nem? Nem vagyunk egy kicsit igazságtalanok, amikor azzal vádoljuk Orbánt, hogy elköti a hajónkat a Nyugat kikötőjéből?

Ha világos egy kormányzat értékrendje és világos az ebből fakadó érdekrendszer, akkor nem kéne hogy konfliktus legyen. Ha vannak sarokkövei a magyar érdekeknek, akkor az a külpolitikában biztos, hogy az euroatlanti kapcsolatrendszer. Ez megkérdőjelezhetetlen.

A stratégiai partnerség azt jelenti, hogy értékazonos a két fél. Több az azonos érdeke, mint az egymástól eltérő érdeke. Tehát értékazonosság és több a közös érdek, mint az eltérő. Ebből már sok minden fakad. Nem lehet Oroszország, Kína stratégiai partnere Magyarországnak, mert nem értékazonos. Magyarország a történelme során először, 1990 óta rendelkezik egy világos, a korábbihoz képest sokkal kevesebb lavírozásra okot adó geopolitikai helyzettel. Nem kellene, hogy bármilyen problémánk adódjon abból, hogy hol vagyunk, mit képviselünk.

Leírok egy példát. ’98-ban előkészítettük Stumpf István kínai útját. Akkor a Fidelitas alapított egy diktatúraellenes akciócsoportot, DAC volt a neve, Rogán Antal a vezetője. Próbálták megakadályozni, hogy Kínába menjünk. Semmi mást nem gondoltam Kínáról, mint most: egy kommunista diktatúra, amelyik nem stratégiai partnerünk, amellyel nagyon kevés értékben osztozunk. De fontos állam, amihez az érdekeink sok tekintetben kapcsolódnak. Egy nagyhatalom, amelyikre oda kell figyelni, és amelyet a magunk módján, erejével és eszközével befolyásolni kell, hogy saját morzsányi szerepünk megfelelően érvényesüljön. Végül kimentünk Kínába.

Ha egy államvezető érett, felnőtt ember, az értékeivel tisztában van, a nemzeti érdekeket világosan definiálja, mitől kell félni? Akkor a barátainkkal szemben ugyanúgy megfogalmazhatunk kritikát, amikor jönnek az amerikaiak üveggyöngyöt osztogatni. Mi az előfeltétele ennek? Hogy ismerjük a világot. A politikai vezetőink nem ismerik a világot. Rengeteg mindent olvastak, sok információjuk van, de hiányzik azok felszívódása, ami ahhoz kell, hogy pontosan tudják, amikor egy amerikaival beszélnek, aki a barátjuk, hogy hol próbál a mi érdekünkkel szemben érvényesíteni valami olyan érdeket, amit mi nem akarunk. Egészen más történet, ha nem bízunk meg egymásban. Az oroszok vagy bármilyen diktatúra értékeli, ha valaki karakán. Nem szeretik, ha nem értünk velük egyet, de legyünk karakánok. Legyünk kiszámíthatók.

Úgy érzi, hogy Orbán túlzottan alájuk ment?

Sokkal súlyosabbnak érzékelem a helyzetet: fogottságot érzek Orbánék esetében. A bűnszervezet persze nyilván nem fog szeretni egy bűnszervezetet elutasító szövetséget, ő a hasonló bűnszervezetekkel próbál kapcsolatot létesíteni.

Szerintem nem lenne olyan bonyolult Magyarország számára, hogy a nemzetközi porondon karakánul – én úgy szoktam fogalmazni, hogy – idealista reálpolitikát vagy értékvezérelt, pragmatikus reálpolitikát folytasson. Soha nem kompromittálom az értékeimet, de azon túlmenően, a praktikus dolgokban rugalmas vagyok. Senki ne kérdőjelezhesse meg, hogy tiszta kezű jogállamot képviselek, amelyik a nyugati szövetségi rendszer tagja. De ezen belül, mint egy családon belül is millió vita lehet. Álljunk elébe a vitának, ne féljünk ezektől. Pontosan tudjuk, hogy kik az ellenfeleink vagy a bennünket ellenségnek tekintő államok. Törekedjünk a békére, a kölcsönös érdekek érvényesítésére, de ne csináljunk úgy, mintha értékazonos partnerek lennénk. Ne mondjuk azt, hogy stratégiai partnerek vagyunk.

Gyurcsány Ferenc, aki bevallotta később, hogy nem nagyon ismerte a világot, ugyanúgy kimondta, mint Orbánék, hogy nekünk Oroszország stratégiai partnerünk. Nem stratégiai partnerünk. Szinte semmilyen értékben nem osztozunk.

https://www.szabadeuropa.hu/a/a-ner-legfobb-celja-nem-az-hogy-kormanyozzon-hanem-hogy-egy-bunszervezetet-tartson-fenn-kerek-barczy-szabolcs-ex-politikus/31871838.html

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7817849285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2022.06.07. 09:16:22

nagyon kiváncsi vagyok véleményetekre, mert szerteágazó témát érint a beszélgetés.

(igazán ezért kezdtem újra olvasni a viktor könyveket mert azért elképesztő mennyire tisztán látták egyesek ezt az embert...)

BiG74 Bodri 2022.06.07. 09:52:56

@guma:
Igen, és jutunk valahová ezzel a tisztánlátással? Összeálltak már a tisztánlátó emberek, hogy végre elmozduljon a helyzet a reménytelenről? Vagy csak annyit, hogy adott emberek olyan közösségbe állnak össze, mely reményt tud adni a teljes reménytelenségben is? Egyszerűen egy közösséget, mely sokszínűsége ellenére is pozitívan emberi, de céltudatos, és összefogott. Összefogott egy-egy nyomuló, hiperokos, karizmatikus vezető nélkül is, mert az egyének szintjén tud összekapaszkodni. Összekapaszkodni, de nem az egymásrautaltság, a kölcsönös függés, a holló hollónak nem ... szintjén, hanem egyszerű közös, átgondolt, megtartott egyénenként védelmezett értékek mentén.

guma 2022.06.07. 10:14:00

@BiG74 Bodri:

tudod azért erre a szövegre rögtön Haba ugrott be, mert vannak és voltak akik tettek is valamit...

sajnos itt tartunk és többek közt Jég meg Sir is régi szövegei pont ezért keltek életre bennem és még sem tudom mit kellett volna tenni.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.07. 17:47:00

@BiG74 Bodri:

Moldova is jutott valamire, pedig igen sokáig egyedül volt. Nincs haszontalan emberi cselekedet, ha annak jó a célja. Azért az ember megöregedvén nem akarja kikaparni a gesztenyét, azt kaparják azok, akik előtt még jövő áll. Persze ettől még megteheti mindenki, ami tőle telik. A kocsmába járás is ilyen.

"Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri Balsorsa minden nyűgét s nyilait; Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, S fegyvert ragadva véget vet neki?"
Örök kérdés, de ha mindenki megteszi, amire képes, az már jó eredmény.

habakuk000 2022.06.08. 11:32:30

@guma: Pedig ha tudnád, hogy megbántam.. :(
Nem a befeccölt energiát, időt és az utólag kikalkulálva meglepően sok pénzt, hanem azt hogy lejárattam magam.
Olyanok mellett kampányoltam, akik nem érdemelték meg. Ezt 60 nappal a választásokat követően bátran ki merem jelenteni. Az egy Hadházy kivételével nem láttam semmiféle munkát, ellenzéki tevékenységet, pedig világ szégyene lettünk, a megszorítások vetekednek a Bokros-félével azzal a különbséggel míg Bokros fejlődési pályára terelte a gazdaságot a mostani csak szabad rablás és abszolút szembemegy a piac törvényeivel azaz nem fenntartható, infláció stabilan kétszámjegyű, az is marad, juro 400 körül tartósan, lassan át is billenhet.
Most már kb dupla annyira károsabb a gazdaság életére orbánék áldásos tevékenysége mint a szociké volt.

BiG74 Bodri 2022.06.08. 11:57:58

@guma:
Mit kellett volna?
Hát kevesen vagyunk? Oly kevesen, hogy nem érünk magunkban és együtt semmit?
Akkor marad a manipuláció, ha beveszi a gyomrod! Bár szerintem nem.
Lassan el kellene gondolkodni egy az elnyomói rendszerekre jellemző ellenzéki-ellenállási bázis kialakításán, mert az a létével is befolyásol.

@látjátok feleim szümtükkel:
Moldova is jutott valamire. Igen, jutott. De, csak annál aki érti, és tiszteli! Ez lássuk be vajmi kevés jelenleg!

@habakuk000:
Maximális tiszteletem!

guma 2022.06.08. 16:57:42

@habakuk000: :)))

tudom nem vigasz, hogy tükörbe tudsz nézni, akkor is ha óriási tanulópénzt fizettél érte.
lehet, hogy mondtam már: az első EU szavazásnál azért dumáltam, hogy nem szabad ezekre a nagy pártokra szavazni, csak a kicsikből küldjünk ki képviselőt, mert kellene egy jókora füles ezeknek a privatizáló hazardirozó magánositoknak.

gondolhatod, hogyan néztek rám... de ennyit megtehettem.

a szófosó, nyálasan nyafogó kettős aki pl csak rombolni tud, mert képtelen felfogni, hogy másoknak is van véleménye és még képesek is esetleg blogolni, amit ők képtelenek megtenni mert senki nem kiváncsi a belterjes világukra.
(ja most néztem az M5-őn a fiamat és igy tiszta szivből röhögni tudok azon ahogy vannak akik megjátszák az eszüket kékbe boritva "győzelmüket" mert csak irigyelnek mindent, mindenkit, igy próbálnak valakinek látszani. :-DDDD)

guma 2022.06.08. 17:01:32

@habakuk000:

:-D
csak azért emlitettem meg őket, mert éjjel nappal hál' istennel itt (csak) olvasnak továbbra is...

habakuk000 2022.06.08. 17:39:59

@guma: Népi író műsorban? Nem ébredtem fel rá. :( Rászoktam, hogy ebéd után bekapcsolom a tévét a számítógépen - a tv-nkben cserélni kéne ledet, s nem nagyon kerestem még szerelőt - s alszom egy fél órácskát valamelyik műsoron, Poirot a legjobb, de a Duna, M5 is jó. :)
Az irigység előre viszi a világot, ha olyan. :) Én pl traktorista lettem, az utcánkban csak nekünk nem volt, mindkét szomszédnak van, az igaz, kisebb az egész cucc mint a szomszédék egyik kereke, de traktor, ezzel a picikével is tudok lótrágyát hordani. :)
Legalább végre egyszer lesz normális mélymulcsunk. :)
A gyurcsány-jakab tandem? Nem foglalkozom velük, csak újságot olvasok, azt is próbálok inkább külföldit az itthoni gazdaságiak mellett - ilyen sem nagyon van már normális - így kifejezetten kellemes, hogy nem kell minden egyes nap vérvörös fejjel átkozódni a magyar politikából ingyenélőket hallgatva.

habakuk000 2022.06.08. 17:58:21

@guma: Na, csak bamba voltam még. A gyíkot bitorlókra gondoltál jakabék helyett? Azok nem pozitív irigységek valóban.
Szegény Szümtükre jól rászabadítottam őket. :( Nem gondolom, hogy sokan olvassák még a gyíkot, én örülök, hogy Szümtük fenntartja az archívumot, de ugyanolyan ritkán tévedek oda, mint pl a Vincentre.
Taga hozzászólása miatt néztem meg, mit művelnek ott. Egyetlen leütésre sem érdemesek, Szümtük archiválását végülis zseniálisan kiegészítik, nagyszerűen bemutatva a jövő nemzedékének Magyarország dicstelen elsüllyedésének sírásóit, azt az istentelen szellemi leépülést, amit bemutatunk úgy kilencmillióan.
Na, ezekről eszembe jutott a lószarban élő lótetyű, megyek is inkább traktoristáskodni. :)

guma 2022.06.08. 18:51:27

@habakuk000:

nem! csak művészeti műsor a Penna volt - ahol restaurátorként az MTA alkalmazottjaként beszélt és mutatta meg miből, mit csinálnak.

"Egyetlen leütésre sem érdemesek, Szümtük archiválását végülis zseniálisan kiegészítik, nagyszerűen bemutatva a jövő nemzedékének Magyarország dicstelen elsüllyedésének sírásóit, azt az istentelen szellemi leépülést, amit bemutatunk úgy kilencmillióan." +1000

guma 2022.06.09. 10:39:27

@habakuk000:

bamba vagyok én is, mert nem igazán "érdekel" a mai világ gerinctelensége...

pár perc alatt végig nézem néha ami érdekel, de többnyire filmezek, laza, ismeretterjesztő műsorok kötnek le.
tehát, most sem a tv-ben láttam a műsort mert előzetesen pár napig megkapja a gyerek a linket.
volt amikor nemzetközi film magyar szereplője volt, szintén ebben a témában, ahol egy teljes folyamatban a műtárgy másolást mutatta be több országban működő restaurátor egy kor leletei után.

na ezt a filmet eltudtam akkor Oricának küldeni (még mielött az M1en műsorON lett volna), ami nagyon tetszett neki.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.09. 14:15:08

@habakuk000:

Ne mondj olyat, hogy szegény szümtük. Nem vagyok szegény, sőt nagyon szerencsés, mert teszem amit tudok és birok, te/ti meg értékelted/értékelitek.
Ezt valahogy én is így gondolom, bár nm volt iylen szándékom: " Szümtük archiválását végülis zseniálisan kiegészítik, nagyszerűen bemutatva a jövő nemzedékének Magyarország dicstelen elsüllyedésének sírásóit, azt az istentelen szellemi leépülést, amit bemutatunk úgy kilencmillióan."
A mutatunk szó pontosan úgy szól, hogy mutatnak.

habakuk000 2022.06.09. 15:34:43

@guma: Nagy büszkeség. :)
Mi annak is örültünk, amikor az egyik lányom csak elsétált egy Netflix sorozatban a főhős bámulatára. :)

guma 2022.06.09. 17:44:53

@habakuk000:

nekem csak nagy öröm, mert pici korától nagy vitáim voltak vele a rengeteg lelete és kisérlete miatt.

amikor bebizonyosodott, hogy valóban hihetetlen érzéke van ezen a téren, még nem volt 10 éves.
aztán sima érettségivel a Szászhalombattai régészeti park a keze alatt valósult meg, de a Nemzeti Muzeum álandó kiálitásán is többször szerepel neve munkái kapcsán mint 1 - 1 profnak...

rengeteg ásatást vezetett, felkérésre és szinte minden muzeumunkban található munkáiból, de külfőldre is meghivták nem egyszer.
szóval én csak izgulok érte és örülök neki.

habakuk000 2022.06.10. 14:44:50

@guma: :) Tudod, én nagyon tudom tisztelni azokat a szülőket, akik képesek támogatni a gyerekeik álmainak megvalósulását. Mert ezektől az álmoktól megy pozitív irányba a világ.

Más: jó dolgozatocska Bokrostól, akit a rendszerváltás óta eltelt időszak két fejlődést generáló politikusából a szimpatikusabbnak gondolok - a másik Horn Gyula -.
Elég lesújtó, hogy nem találok több tartós pozitív hatást kiváltó politikust, Göncz Árpádot sem, pedig kedveltem, jártam is náluk néhányszor.
www.es.hu/cikk/2022-06-10/bokros-lajos/a-jelentektelenne-silanyitott-orszag.html

NSzK: Nemzeti Szégyen Kormánya, valóban jó definíció.

Általában hasonlóan látunk dolgokat, mindig keresi a megoldásokat is, itt egy példa:
"Az orosz birodalomépítő, imperialista háború Ukrajna ellen minden rettenetes következményével együtt az energiatakarékosság és a megújuló energia használatára való gyors átállás tekintetében kivételes lehetőséget kínál. Az orosz energiafüggőség gyors csökkentésének és felszámolásának hallatlan fontosságú európai stratégiai érdeke egybeesik a szénalapú energiahordozóktól való függés felszámolásának ugyancsak hallatlanul fontos, globális stratégiai érdekével."
Csak egy idézet, azzal talán nem sértem meg az ÉS-t (amúgy előfizetés nélkül is el lehet olvasni a cikket reklámmal ):

habakuk000 2022.06.10. 14:50:37

@látjátok feleim szümtükkel: Tudod ki fog legközelebb együttérezni veled, ha kukacos lesz a cseresznyéd vagy lehullanak a banánvirágaid. :)
Én nem az tuti. :)

www.youtube.com/watch?v=JH3T6YwwU9s

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.10. 15:56:21

@habakuk000:

Egy baj van. Orbánt és stábját csak az a stratégia érdekli, ami gyorsan és nagy profittal jár, de nem minősül sem pofátlan végkielégítésnek ( hacsak nem ők elégülnek ki pofátlanul egy jachton ), vagy extraprofitnak. Utóbbin elgondolkodtam és eszebe jutott ez:

www.youtube.com/watch?v=LULNgzYGzLc

azzal a különbséggel, hogy a fotelnak cumi formája van.Persze ha a cumit nem a baba, hanem ha az adózó szívja, akkor már van értelme a dolognak. Mert drága volt a chicco cumi is, de nem ennyire.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.10. 15:59:19

@habakuk000:
Banánvirág lehullott, csersznye mustra vasárnap. Addig meg valahogy csak kibirom együttérzés nélkül. De ha kukacos a cseresznye, ne ácsingózz a levére.;Đ

habakuk000 2022.06.10. 17:13:14

@látjátok feleim szümtükkel: A stratégia szó értelmét nem ismerik. A törvényeket sem, legyen az természeti, társadalmi avagy gazdasági.
Ma is minden piros a devizák kivételével, azok szépen zöldek, a dollár épp történelmi csúccsal.
Lehet, hogy túlságosan fafejű vagyok, de a lopás és rablás eredményét én nehezen tudnám profitnak nevezni. Zsákmány, préda, capcara igen, de profit?

Nincs olyan fidesz által kitalált, szervezett és menedzselt projekt, ami az elvárt profitot képes lenne hozni valódi piaci körülmények között, kizárt.
Hír most az ír fapados. Nagy ívben kakecolják le az nszk - nemzeti szégyen kormánya by Bokros - toporzékolását, ugyanúgy mindenki más is. Az ecet 600 huf, ami pár hónapja 200 huf volt állítólag, ma beszélték mellettem.

Nekem az nszk-val szemben van stratégiám a közeljövőre nézve az adóbevallásokat követő nyugalmi időszak lehiggadása után: a folyamatos működéshez szükséges lehető legkisebb forgalom, csak a legjövedelmezőbb áruk megvásárlása és eladása, a korábbi általam "karitatívként" gondolt tevékenységek faarccal történő megszüntetése, ezzel párhuzamosan a kertre fordított idő sokszorozódása, rendrakás, aprítás, fűnyírás, virág- és faültetés.
Nem fogok azért dolgozni, hogy nem létező nyereség után adózzak.
Ja és minden létező megtakarítás lehetőség szerinti kimentése a hufból és az országból.
Az Antall-féle kormány alatt sem láttam ilyen sötéten a világot, pedig gyurcsányék alatt sem repdestem az örömtől.

habakuk000 2022.06.10. 18:25:22

Nem vagyunk egyedül. Nádas Péter könyvnapi megnyitójában nagyon nagyon látom önmagam, ha szerénytelenségnek tűnik is egy sorban említeni magam vele.
Ha az ő szavai is elfogynak arra az őrületre, amiben élni kénytelenek vagyunk, nem csoda, ha nekem sincsenek.

www.es.hu/cikk/2022-06-10/nadas-peter/konyvheti-beszed.html
Van benne giliszta, torma, harkály, s jó adag bölcs lemondással járó keserűség.

guma 2022.06.10. 19:45:38

@habakuk000:

igen!
elfogytak a szavak...
igy leépitjük amit lehet és csak magunkba roskadunk, olvasunk - mert az még magányosan is kikapcsolódás...
rászoktam a Viasat Historia csatornára, bár ott is van jó pár maszlag, de összeségében tanulságos és nem utolsó sorban szórakoztató is.

a gyerekekhez meg mindig sok idő és türelem kellett. elképzelheted amikor vagy évig olyan mennyiségű cserépdarab volt kádban, szobában, hogy elfogyott a türelmem és vagy 6 szatyornyi lelettel elvittem a múzeumba a srácom... - itt 1 hónap után már "önállóan" engedték melózni... 3x kiszállt a ebből a szakmából mert kevés a pénz, de képtelenség annyit termelni (ásatások nélkül) a kézműves másolatokból ami ritkasága mellett is megélhetést nehezen (pl albérletet) biztosit.
a másik gyerek is ilyen különleges a maga nemében és a mai napig keresett lett a szakmájában, még akkor is amikor vállalkozó volt.
szerencsére unokáim sem elveszett emberek, több nyelven beszélnek, diplomások és jó munkahelyet is könnyen találtak, ezért.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.10. 21:57:37

@habakuk000: @guma:

Látjátok feleim szümtükkel? Az embernek élni kell. Bármilyen lehetetlen világban.
Én ezt tanultam a szüleimtől, majd némi baráti segítséggel magatól megtanultam másokkal szemben toleránsnak lenni ( bevallom néha nem sikerül, főleg olyanokkal szemben, akik hozzám közel állnak ), mert minden embernek van helye a nap alatt. Orbánnak és a fidesznek is. Meg a jobb és bal oldalnak is. Meg a libsibolsikomcsinak is. A lehetetlen világot azonban élhetővé és elviselhetővé teszi a család, a rokonok, barátok, szomszédok és az utca embere is, ha éppen olyannal találkozunk, aki szóba áll velünk. Sokan vannak egyébként, akik éhesek a szóra. Szerencsések viszont azok, akik megélhetésüket a mindenkori hatalomtól függetlenül tudják biztosítani. Ez nagy kincs, és úgy sejtem nektek van. Ezért indulat nélkül, tiszta ésszel kell a politikához viszonyulni úgy, mint ahogy általában teszitek is. Az indutot ki kell iktatni, mert árt az egészségnek. A vuta választó egyébként sem érdemli meg, hogy értük indulatban jőjjünk, ők se jönnek indulatba a mi érdekeinkért.

Egyébként meg aki emlékszik rá, 1988-ban vezették be ezt az adózási rendszert, ami előre vetítette a jövőnket azt, amiben most vagyunk. Majd Orbán és támogatói ( nem a nép, akire mindig hivatkozik ) is ráébrednek előbb utóbb, hogy visszafelé forgatják az állam kerekét, és ott fogunk kikötni, ahol már egyszer eldöntötték, hogy a mindenkinek szükséglete ( és nem a teljesténye ) szerinti elosztás csődbe vitte a gazdaságunkat, ezért gazdasági rendszert kell váltani. Mivel más rendszert nem ismertek a kapitalizmuson kívül, kézenfekvően arra váltottak. Csak közben az elveket elfelejtették tisztába tenni, ezért a gazdsági rendszer is felemás lett.

No ez jó hosszúra sikerült, szép álmokat.

habakuk000 2022.06.11. 06:16:13

@látjátok feleim szümtükkel: Érdekes ez. Fellelkesedtünk, mert azt hittük vagyunk elegen.
Aztán jönnek a pofonok és eszünkbe jut, tulajdonképpen Zsigmond óta nem vagyunk elegen. Mindig kell a pofon, hogy rájöjjön az ember, nincs illetve csak nagyon zsengécske polgárság létezik, értelmiségről nem is beszélve.
Magyar polgárság tulajdonképpen soha nem is volt, volt szász, sváb, zsidó...
A népi-urbánus megosztást sokszor ekézték, de ma is ez határozza meg a társadalmat. Pedig már szabadok a határok, de ez a tény rövidtávon inkább csak negatív hatással jár az agy- és kézelszívás miatt.
Mindig beleestek abba a hibába, hogy túl sokat képzeltek orbánról és köreiről. Tudom, hogy nem szép dolog cigányozni, de orbán nem érthető meg nélküle. Nagyon egyszerűek az alapvetések: első a capcara, második "túlélni a holnapot". Az alapvetésekhez szükséges nóták bazseválása pedig az aktuális fültől függ erkölcsi, humanitárius és jogi aggályok nélkül.
Ha a tanárok annyira felháborodnának, hogy attól kéne félni, hogy másnap hajnalban behajigálnák a Dunába, éjfélkor a tanárok új életpályájáról jönne a rendelet, nem a rendeleti kormányzás teljes kontrollnélküléségéről.
A támogatói pedig a vajda kiszolgálói teljes hűbéresei rendszerben, végrehajtók, nem önálló entitások.
Jó reggelt, megyek elültetem a megmaradt palántáimat, mert már lassan a cserépből kell szedni a paradicsomokat.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.11. 07:39:42

@habakuk000:

Igazad van. Mindig elfelejtünk alapvető tényyeket.
Nálam megjelent a néhány tő paradicsomon a barnulás, pedig már az eleje kezdett érni.:(

habakuk000 2022.06.11. 10:51:49

@látjátok feleim szümtükkel: Ott van a talajban, a levegőben. Ezért könnyű kovászolni is, azt sem kell oltogatni, az élesztőgombák mindenfelé szórakoznak.

Azon gondolkodtam el tegnap, hogy egy vízipók hogy az ördögbe talál meg egy vizeshordót, amibe a tetőről gyűjtöm a vizet illetve a kútból töltöm fel, ha nincs eső. Magas, műanyag, és mégis a tetején hegyel.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.11. 12:17:27

@habakuk000:

Nekünk van egy kis műanyag tavunk, abban nyaralt a teknős amíg élt. Már két éve nincs, de eddig nem volt benne molnárka, most futkároz a tetején. Vagy tíz éve nem láttam a portán tücsköt, most elég sok akad. Hála a teremtőnek, kabócát még nem láttam. Béka sok éve mindig volt az udvarban, idén még nem kuruttyolt. Viszont k. 3 hete a szembe lévő telkek valamelyikéről este elég erős kuruttyolás hallatszott. Húsz éve a kuruttyolás márciusi esemény volt.
Érdekes dolog megfigyelni a környeztünk sok tíz éven át történő változásait.

Te láttál már fakopáncsot a földről szedegetni az élelmet? Mert ém már sokszor. Ilyen lehet a vízipók is. Olyat csinált, amiről soha nem godoltuk, hogy képes rá. A tied valahonnan hallotta, hogy a hordódban mindig van víz.:D

habakuk000 2022.06.11. 18:29:51

@látjátok feleim szümtükkel: Netflixen nézem a Nép szolgáját és irigykedni vagyok kénytelen.
Kicsit ukrán, kicsit bárgyún szájbarágó, de képes kimondani, bemutatni a keserű valóságot humorral, kikacagva saját ukrán parasztságukat. ( Így mondja a film, nem én parasztozok).
A film simán játszódhatna nálunk, ugyanazok a gondok, ugyanazok a magatartások.

Elfogultság nélkül is jó sorozat a Zelenszkij-féle film.

guma 2022.06.12. 07:55:09

@habakuk000:

linkelte ide taga is...

én meg egy kocsma feliratán ezt láttam: az állatokat szivesen látjuk, az embereket pedig elviseljük. :-)

taga20 2022.06.12. 10:46:12

@habakuk000: "Elfogultság nélkül is jó sorozat a Zelenszkij-féle film. "

én már hónapok óta nézem. szerintem is jó, főleg az első részek bebaszás az arcba.

ráadásul, a mai ruszki invázió tükrében, még döbbenetes, hogy miből lesz a cserebogár;)

slava ukraini!

www.youtube.com/watch?v=lu8m5FA2nL8

guma 2022.06.12. 11:48:37

@taga20:

a szereplőgárda koncertezik az EU nagyvárosaiba, nálunk az állam lemondta.
de azért is megtartják, itt:

www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/a-kormany-lemondta-az-ukrajnat-tamogato-jotekonysagi-koncertet-igy-ferencvarosban-rendezik-meg/

habakuk000 2022.06.12. 21:25:12

@látjátok feleim szümtükkel: Nem csak nekünk tetszik a földigilsztás történet. :)
hvg.hu/kultura/20220612_Ejjel_fel_12ig_dedikalt_Nadas_Peter

Nem láttam harkályt földről eszegetni, van épp elég beteg fa nálunk, ráér kopogtatni.
Viszont kakukkot rendszeresen látok idén, hatvan évig egyszer sem láttam, csak hallottam.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.13. 08:59:06

@habakuk000:

Szarvasbogarat láttál már cseresznét enni? Én tegnap láttam. Gyerek koromban a falunkban nem volt szarvasbogár, csk a Maros erdeiben, tegnap 5 lány és egy nagyszarvú fiú falta az édes gyümölcsöt az én kertemben.

habakuk000 2022.06.13. 12:58:15

@látjátok feleim szümtükkel: Annyi most a cseresznye, hogy a seregélyek sem tudták leenni, nyugodtan eszegethetik a szarvasbogarak is.
Tényleg most rajzanak, este nálunk is búgnak az apró helikopterek, de megvallom, nem láttam még őket enni.
Azt sem tudom, mit is szeretnek.
Persze olyan bolygóösszeállás lesz a jövő héten, ami utoljára bőven a honfoglalás előtt volt látható, így nem az sem lenne csoda, ha szamócát ennének. :)
Jövő héten napfelkelte előtt kell kelni és reménykedni valami csodában. :)

www.portfolio.hu/gazdasag/20220613/bod-peter-akos-mi-a-baj-a-forinttal-550159

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.13. 16:45:30

@habakuk000:

Nem bírok a nap előtt kelni.
Mos egy jó őrája a kertben láttam 3 vagy 4 fakopáncsot a szeder mögül lesve őket. Egy krampácsolt, kettő vagy három - nem láttam pontosna - ott ugrált körülötte. Aztán jött egy kand úr, és átröppentek a közeli fákra. akkor megnéztem mit kopácsolt. Egy levágott ág végén voltak lyukak, feltehetőleg ott kukacolt, a gyerekek meg figyelték és tanultak.:D

Itt ahol lakunk, a közeli utcán sok tölgyfa van, jó öregek, vastag törzzsel. Ezek ilyen tájon teli vannak az esti órákban szarvasbogarakkal, a fából bújnak ki. Feltételezem, hogy ott valamit ehetnek, de ez tény, a hullott cseresznyét szeretik. Wiki szerint "Az imágók fák kifolyó nedveit nyalogatják vagy egyáltalán nem táplálkoznak.", tehát nem csoda, hogy ízlik nekik a cseresznye.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.13. 17:11:12

@guma:

Sok beszédnek, sok az alja.

Van sok igazság, de lényeges dolgokról nem tud, mert "fent" tevékenykedett. Oda viszont sokkal kevesebben jutnak, mint akik lent vannak.
Ez a fickó is idelista, legalább annyira, mint Márki-Zay.

A lényeg: egy ismerősöm telefonon kereste egy ellenzéki párt még jóval a választás előtt. Gombnyomással kellett jelezni ha támogatni kívánta az érintett pártot. Aztán soha többet senki nem szólt hozzá, pedig a városában is működik ilyen ellenzéki pártcsoport. Egyébként nálunk az ellenzékiben politizálókról gyakorlatilag semmit nem tudunk, nem keresik a kapcsolatot, mert minek, ha a "felső" vezetés nem veszi figyelembe a helyi véleményeket, kb. ugyan úgy, mint a fieszben sem. De nem vették figyelembe már az mszmpében és az mszpében sem. Az szdsz-ről nem is beszélve.

Jobb, ha egy ideig nem esszük magunkat, mert amíg az emberi kapcsolatok nem alakulnak, ellenzék sem lesz. Én pl. nagyon jól érzem magam a cseresznyésben a bogarakkal. Ők, és én is szeretjük a csersznyét.
süti beállítások módosítása