He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

"Ez nem egy Bödöcs Paródia"- csak az MKB bank karácsonyi ünnepén beszélt Mészáros Lőrinc

2022.06.01. 11:59 guma

„Ez sajnos nem egy Bödőcs paródia”, hanem Magyarország második legnagyobb bankjának a rendezvénye – írta Hadházy Ákos szerda délelőtti Facebook-bejegyzésében egy videóról, amelyben Mészáros Lőrinc beszél az MKB Bank tavalyi karácsonyi ünnepségén.

Mészáros a beszéde elején elmondta, hogy a Covid miatt először tarthatnak karácsonyi bulit. Ezt így fogalmazta meg: „Bár tavaly ugye a Covid nem engedte meg, hogy úgy döntsünk, hogy rendezzünk”. Majd arról beszélt, hogy azért kell egy kis lazítás, „hiszen rengeteg munka létezik erre az évre, a kollégák éjjel-nappal dolgoztak és aratják le”. De azt is mondta: „azt gondolom, a cél irányába tartunk”.

Mészáros a kormánynak is megköszönte, hogy „mindent elkövet” azért, hogy simán menjen az MBK-Budapest Bank-Takarékban fúziója. Elmondta azt is, hogy „mi azt gondoljuk, hogy a bankunkból profitot kivenni nem szeretnénk”, és akkor lesz teljesen elégedett, ha „egy igazi magyar szuperbank fog megalakulni”.

 

 

Kapcsolódó

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2817845693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.01. 13:16:44

Azért bizhatunk benne attól, hogy "...a bankunkból profitot kivenni nem szeretnénk.", extraprorfit adót fognak fizetni? Mármint a bank ügyfelei.

habakuk000 2022.06.01. 14:21:33

@látjátok feleim szümtükkel: Természetesen. Egyébként ha megnézed a számlakivonatokat, ott pontosan fel van tüntetve mennyi tranzakciós adót fizetsz, az igaz, hogy könyvelési díj vagy fene tudja milyen hülye neveken. Én pl 1 és 2 milla között havonta, a banki költségek elenyészőek mellette.
Mondjuk a kurva kedvező adózási környezetben is gyalázatosan sokat kell fizetni, a helyi adónál pl nem írhatom le a költségeimet csak egy bizonyos részét, mert csak.

Érdekességként jegyzem meg, hogy míg ezelőtt tíz évvel a kurva galád Bokros-csomag hatása alatt elég volt 500-1.000- Ft/tonna árrés a jövedelmezőséghez, ez ma alsó hangon 5-6.000- ft/tonna kell legyen, ugyanis a forgalomra alapozott adók és nem adók simán elviszik a korrekt árrést.
Ehhez hozzájön még a fuvarozási költségek majdnem duplázódása tavaly novemberhez képest, pillanatok alatt összejön a húsz % fölötti áremelkedés, mert ugye a szállítási valamint az alvállalkozói lánc összes szereplője érintett a forgalmi alapú befizetési kötelezettségekben, azaz ezek a végére kumulálódnak. Pl egy kifli árában minimum 3 de inkább 4 tranzakciós adó, élelmiszerbiztonsági díj, hipa, stb... szerepel.. És akkor még meg sem említettük a 27 % áfát. A költségvetés ennek ellenére sem érzi jól magát, mer az ultralopást nem fedezi az egészen elképesztően magas állami elvonási arány.
De nincs ok az aggodalomra, mert 480 huf a benzin. Az igaz, hogy ezzel alapvető elveket söprünk el, alapvető törvényadta jogokat, és ösztönzünk a természeti erőforrások pazarló felhasználására, de nem baj mert a hazudós, tolvaj cigányember így tud hatalomban maradni.

habakuk000 2022.06.01. 14:24:59

Amúgy azt olvastam valahol, hogy ez a baltaképű magyar nemzeti szépségünk azt tudta nyilatkozni, hogy ő az édesapja intelligenciáját keresi a férfiakban.

Szerintem ettől jobban nemigen sérthette volna meg szegény apját. :(

BiG74 Bodri 2022.06.01. 15:14:35

@habakuk000:
Hát ha az ország egy domináns része értené amit mondtál, nem pedig addig tartana az értelmi színvonaluk, hogy az ellenzék háborút akar, akkor ezek az emberek jelenleg menekülőben lennének.

habakuk000 2022.06.01. 19:00:49

@taga20: Este 9-kor skót-ukrán focimeccs lesz, kíváncsi vagyok a skót akcentussal énekelt ukrán himnuszra, ez komoly, álítólag a skótok tanulják. :)
Meglátjuk. Itthon a fekete drukkerek tuti, hogy orosz zázslókat lengetnének.

Mégis vétóz a világszégyene kirill pópa miatt. Nincsenek szavaim, ezt az emberszerű izét már leköpni sem szeretném.

habakuk000 2022.06.01. 19:15:51

@BiG74 Bodri: A kamarai díjakról plusz egyéb kötelező államhoz dörgölőző rablásról, semmit nem érő kötelező papírokról, ingyenélőről el is felejtkeztem.

Cserébe aztán semmit sem kapunk, jó út nincs, modern tömegközlekedés nincs, egészségügyben legfeljebb kórházi fertőzést adnak, s a sok hülye nem csupán megszavazza, hanem tapsikol és büszke, hogy ócska toprongyok alázzák és kirabolják.

Pedig már magyar hírműsort sem nézek, már a klubrádiótól is besokalltam, atv már régóta nem érdekel. Nem tudom, hogyan lehetne függetlenednem a magyar rögvalóságtól. :(

taga20 2022.06.01. 19:25:12

@habakuk000: "Este 9-kor skót-ukrán focimeccs lesz, kíváncsi vagyok a skót akcentussal énekelt ukrán himnuszra, ez komoly, álítólag a skótok tanulják. :) "

pont ezeket a híreket olvasom.

lassan ott tartok, hogy bármely európai nemzet tagja lennék, csak nem a magyaré.BROÁF!

gazoló 2022.06.01. 20:16:54

@taga20:

utolsó ribanc ország lettünk tesso,a legalja,gyilkosok cimborája.

habakuk000 2022.06.02. 07:07:12

A vér nem válik vízzé. Ismét a függöny mögé bújt. Személyesen nem merte bejelenteni a kollégáinak, hogy a pópát védeni fogja, gyorsan hazaszaladt és a nagykövet kapta ezt a "nemes" feladatot.
A cigányság identitásának életben tartásához szükség volt az efféle mindenhonnan kicsúszom stratégiára, sikeresen is alkalmazták évszázadokon keresztül megvetett, szegény, kizsákmányolt, tulajdonképpen hazátlan népként, de ami akkor egy pozitív túlélési viselkedési forma volt, ez a miniszterelnöki széket bitorlótól egy igencsak gyalázatos, megvetésre méltó, az ország megítélését romboló viselkedés.
Minden egyes motivációja levezethető a számunkra szokatlan szocializációjából.

látjátok feleim szümtükkel 2022.06.02. 12:46:10

@habakuk000:

Orbán Viktor tisztes magyar, nincs vele semmi baj. Mármint nálunk. Védi a kereszténységet, meg az oroszokat. Bezzeg ottan a liberális brüsszeliek, na azok megérik a pénzüket.

24.hu/fn/gazdasag/2022/06/02/europai-neppart-michael-gahler-orban-viktor-kirill-patriarka/

taga20 2022.06.02. 18:31:25

@habakuk000: na az elsőt behúzták az ukránok, remélem a másodikat is átugorják.

az első ukrán gól fifikás volt, nem haba?

mintha a fiatal csutigecit láttam volna:)))

uploads.disquscdn.com/images/2c3df13e82e697a2c1044ebb219322771a1f1b6be35cc502cf54c8401d357919.gif

gazoló 2022.06.02. 18:40:01

@taga20:

te focit,ráadásul skót meccset néztél amikor párhuzamosan ment az argentin-olasz is?)

taga20 2022.06.02. 18:53:27

@gazoló: a skót-ukrán meccs több volt, mint egy meccs;)

argentin-olasz meg csak egy volt a sok közül.
digók egymás közt:)))

u.i.: ráadásul jó volt a meccs, még nekem is, aki nem tud végig nézni egy 90 perces kínlódást.

habakuk000 2022.06.02. 19:54:57

@taga20: Nem nagyon láttam, bicikliztem erősen, ráadásul le is maradtam az elejéről, mert a kertben szédelegtem.

habakuk000 2022.06.02. 20:03:28

@taga20: Amúgy meg most vidám vagyok, mert hősiesen megmentettük a kereszténységet a szörnyektől.

www.youtube.com/watch?v=MNmLn6a-jqw

taga20 2022.06.02. 20:06:16

@habakuk000: hol bicikliztél a sötétben?

BiG74 Bodri 2022.06.02. 20:12:41

@habakuk000:
"hogyan lehetne függetlenednem a magyar rögvalóságtól. :("

Boldog ember lennék, ha tudnám!

habakuk000 2022.06.02. 21:39:44

@taga20: Az irodában. Vettünk szobabiciklit, csuda klassz, van háttámlája, kényelmes az ülése, van benne egy nagy csomó program, hegynek föl-le.
45 perc, 105-130 pulzus, 300 kalória.
Elfáradsz benne.

Nahát, az osztrákok infarktust kívántak a lopósnak. Én szívesebben venném, ha sokáig élne, és békében gondolkodhatna tettei következményeiről...

habakuk000 2022.06.03. 12:06:12

@BiG74 Bodri: Úgy látom, már mások is függetlenednének. Ez az osztrák koma - akin úgy fölháborodott a a horda - tök igaz dolgokat írt:
uploads.disquscdn.com/images/5172b8aa848bad6d2bfe05d76843c4a43557a732dffbd9cc4543331b105712b0.png

habakuk000 2022.06.03. 13:27:47

@taga20: A papokkal az a gond, hogy teremtő istenüket megérteni s vele azonosulni véleményem szerint csak a szerelmeskedés csúcsának pillanatában lehetséges, ettől viszont tiltva vannak.
Így csupa olyan dologról papolhatnak, amit legfeljebb a tiltás ellenére, rettegve tapasztalhattak meg.

Jól van ez így, mármint a kirill-vétó. Tele vannak a hírek a magyarok szavazati jogának szüneteltetésével. Pénz nem lesz, helyette viszont lesz itt olyan kilépési propaganda, a brexit-busz kutyafüle volt ehhez képest. Ott a hiba orbán terveiben, hogy míg a britek kilépése komoly érvágás volt, az övé megkönnyebbülés lenne. A huxittal akart zsarolni, de ezt a lehetőségét tizenkét év kínkeserves munkájával sikerült eltüntetni. Nem fog senki további engedményt adni, csak hogy maradjunk az unióban. Menni akartok? Hajrá!
süti beállítások módosítása