He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

„Totál abszurd, nem történhetett meg” – Hodosán Róza és Rainer M. János A besúgóról + A Besúgó író-rendezője: Szentgyörgyi Bálint | TIMEOUT Podcast S03E07

2022.05.31. 04:59 guma

A két szakember nincs jó véleménnyel a sorozat történelmi hitelességéről. Szerintük az HBO produkciója nem csak az akkori ellenzéket, de a besúgókat, a beszervezés menetét is a valóságtól elrugaszkodva ábrázolja.

Hodosán Róza szociológus, a 1980-as évek demokratikus ellenzékének meghatározó alakja, illetve Rainer M. János történész, a II. világháború utáni magyar történelem szakértője volt Veiszer Alinda műsorának e heti vendége, a téma pedig az HBO sorozata, A besúgó volt. A műsorról, amelyet itt lehet teljes terjedelmében végignézni, a Telex írt összefoglalót.

E szerint a széria történelmi hitelességéről egyik szakember sincs jó véleménnyel, Hodosán például arról beszélt, annyira felbosszantotta az első rész, hogy a többit meg se akarta nézni. Szerinte jók voltak a díszletek és a jelmezek, de a sorozatban egyébként minden olyan, ami nem történhetett meg. Szerinte az ellenzék ábrázolása alapból hibás, mert az soha nem volt „bulizó, vezérekből álló, KISZ-esekkel bratyizó” társaság, semmilyen mozgalmi jellege nem volt az ellenzéknek. Voltak egyetemi előadások, tartottak szemináriumokat, de a bulikon buliztak, és nem voltak vezérek.Az ellenzéki tevékenységet is hibásan ábrázolja a sorozat Hodosán szerint. Arról beszélt, hogy ők nem „papoltak a demokráciáról”, hanem ennél mélyebb szintű értelmiségi munkát csináltak, elemeztek, és stratégiát alkottak. A sorozatban ábrázol tevékenység szerinte „vicc kategória”.

Rainer arról beszélt, megérti, hogy a hatásosság miatt az állambiztonsági szervezet működését ki kell élezni, de egyszerűen „ez nem így ment”, „olyan, hogy egy vonaton valaki egy kiszemelt ügynök mellé ül, aztán áthívja az étkezőkocsiba, ez totál abszurd”. A beszervezéseket Rainer elmondása szerint mindig hivatalos helyiségben végezték, körültekintő tippkutatás alapján tanulmányozták az illetőt, és olyan helyzetbe hozták, ami a lehető legmesszebb van a komfortzónájától. Nemcsak a beszervezés helyszínei, de az egész művelet menete, jellege is más volt, mint a sorozatban ábrázolt.

Hodosán és Rainer egyetértett abban, hogy se „bokorban bujkálós megfigyelősdi”, se magnóról történt lehallgatás nem volt a besúgók részéről – ez utóbbi operatív cselekménynek számított, ami élesen különvált a besúgók munkájától. Hodosán azt mondta, a besúgók vagy írásos jelentést készítettek, vagy találkoztak a tartótiszttel, aki aztán leírta a jelentést, amit közvetített az Operatív Bizottságnak.

Hodosán összességében nagyon dehonesztálónak tartja a sorozatot az ellenzéki mozgalomban résztvevők szempontjából, és kihangsúlyozta, hogy a valóságban az ellenzékben dolgozó embereknek teljesítménye volt, a sorozatban lévőknek viszont „nulla teljesítményük van, beszélnek hülyeségeket a levegőbe”. Rainer szerint a sorozatban az egész ellenzéki mozgalomnak a nyolcvanas évek közepi egyetemista korosztály az avantgárdja, amit egy nagyon súlyos tévedés. Összességében sajnálja, hogy nem sikerült megidézni hitelesen ezt a méltatlanul elfeledett időszakot.

https://hvg.hu/kultura/20220507_Total_abszurd_nem_tortenhetett_meg__Hodosan_Roza_es_Rainer_M_Janos_A_besugorol

A Besúgó író-rendezője: Szentgyörgyi Bálint | TIMEOUT Podcast S03E07

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3317826871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása