He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Nézegessen vicsorgó minisztert + Ha már mi fizetjük őket, legalább szórakoztassanak rendesen

2021.10.16. 04:25 guma

Napsugaras szép reggelt! Kivételesen nem fogom felsorolni, ki mindenkit sikerült megállítania a múlt héten a kormánynak. A hétvégi járványadatokat még nem tudjuk, tehát azt sem, hogy a vírust mennyire hatotta meg ez a megállítási mánia. Az egészségügyben azért érződik a siker, már amennyiben annak nevezhető, hogy a területen dolgozó szakorvos szerint megugrott a rákos betegek száma, akik előrehaladott betegséggel jutnak csak el orvoshoz. Ez nem annyira nagy csoda, hiszen két éve úgy működik az egészségügy, mintha a covidon kívül minden egyéb betegség megszűnt volna létezni, pedig nem szűnt meg sajnos. Arra lehetett – és kellett volna – számítani, hogy vissza fog ütni az egyvágányon futó, kizárólag egyetlen betegségre koncentráló betegellátás. Most ez történt, pontosabban ennek egy része borult az asztalra. Aki ebben az országban élt eddig is, és nem járt neki a NER-elit kiemelt ellátása, az pontosan tudja, mennyit kell várni egy szemészeti vizsgálatra, ultrahangra, ütemezhető műtétre.

Márki-Zay Péter minapi (szerintem hülyécske) kijelentése okán, miszerint a fél kormány meleg, azért kiderült valami. A Propelleren lelt cikk címe:

Ki lehet a meleg kereszténydemokrata politikus? – Elindult a találgatás Márki-Zay kijelentése után

Majd a portál sorra veszi a politikusokat. Én pedig most csodálkoztam rá arra, hogy bár évek óta züllik a béka segge alá az újságírás, én egyetlen olyan portált sem találtam, ahol ez egyáltalán téma lenne. Tehát még most, ebben a lepusztult állapotában is van annyi tartás a médimunkásokban, hogy nem találnak semmi csámcsognivalót ezen. Nagyon helyesen. Továbbra is mindenkinek a legszemélyesebb magánügye a szexuális irányultsága, senkinek semmi köze hozzá. Ha ezzel foglalkozna bárki, azzal nem a kormány politikusait, hanem a becsületes, normális melegeket sértené, hiszen azt az érzetet keltené vele, hogy az valami szégyenletes dolog. Nem az.

Úgy fest, Orbán Viktor örök uralkodásában nyíltan vagy titokban érdekeltek képtelenek kiheverni Márki-Zay Péter váratlanul jött előrelépését. Mindenkinek van erről véleménye, el is mondja, jól is teszi. Ideje volt felkavarni az iszapot. Én aztán senkit nem fogok befolyásolni még egy halovány célzással sem, hogy kire szavazzon inkább. Arra azonban fel szeretném hívni mindenki figyelmét, aki szeretné a változást, hogy el kell menni szavazni. És az is majdnem mindegy, hogy kire. Ha a NER-t meg lehet roppantani, azt csak úgy lehet, ha sokan szavazunk. Ha a következő kormány nem váltja be a hozzá fűzött reményeket – legyen bárki a miniszterelnök -, igen gyorsan a helyes irányba lehet kényszeríteni, végső esetben le lehet váltani. Nem négyévente, hanem akármikor. Ezt egy maffiára épülő diktatúrával nem lehet megcsinálni. Tehát ez az egyetlen út a demokrácia irányába, és rajtunk múlik, hogy elindulunk-e rajta.

Feket-Győr András elbukta az önmaga ellen kért bizalmi szavazást. Lemondott, az utódját majd később választják meg. Egy olyan csúfos előválasztási kudarc után, amibe a Momentum belefutott, ez volt a helyes döntés. Szerintem nagyon tehetséges fiatal politikusok vannak a pártban, nagyon nagy kár lett volna magával rántani őket. Van az úgy, hogy nem a legjobb helyen van valaki, akkor át kell adni a helyét másnak, aki talán alkalmasabb a feladatra. Nagyon rendben van ez így.

Miközben mi elvagyunk itt a magunk bajával, máshol sem áll meg az élet. A lengyelek problémája jelenleg az, hogy egyre sűrűbben merül fel az Európai Unióból való kilépés lehetősége. Tegnap százezrek mentek utcára, hogy ráébresszék a kormányt, nem járható út a kilépés. Az ottani helyzet nagyon hasonló a magyarországihoz. A kormány egyvégtében a nemzeti szuverenitásért küzd, ami nagyjából ugyanazt jelenti náluk, amit nálunk. Senki, az Unió se ugasson bele abba, hogy mit csinál a kormány. Ott sem az számít, hogy az emberek mit akarnak, kizárólag csak az, hogy a kormány mit akar. És a kormány korlátlan hatalmat akar, esze ágában sincs a közösségi játékszabályokat betartani. A pénz kell, a szabályok nem. És – milyen érdekes – az ottani hírügynökség úgy tálalta a tüntetés okát, mintha a lengyel alkotmányt támadnák a tüntetők. Szerintem érdemes éberen figyelni, mert mi is belecsúszhatunk egy hasonló helyzetbe.

A propagandamédia még nem állt irányba, változatlan lendülettel ekézik Karácsony Gergelyt. Van azért már próbálkozás Márki-Zay Péter besározására is, de még csak annyit sikerült kiizzadni, hogy amennyiben ő nyeri az előválasztást, erősödni fog Magyarországon az amerikai befolyás. Ez azért így kevés lesz, de majdcsak kitalálnak még valamit, elég sok pénzt felzabál ahhoz Rogán csapata, hogy elvárható legyen némi kreatív gyűlöletkeltés. Ha már mi fizetjük őket, legalább szórakoztassanak rendesen, ne csak ilyen ímmel-ámmal.

https://kolozsvaros.com/2021/10/11/ha-mar-mi-fizetjuk-oket-legalabb-szorakoztassanak-rendesen/

Nézegessen vicsorgó minisztert

Megy ez a Vadászati Világkiállítás nagy erőkkel. Az, ahol legalább olyan sorok kígyóznak, amit csak a Fidesz standjainál a Gyurcsányt és Karácsonyt megállítani hivatott petíció aláírására áhítozó tömeghez lehet mérni. Miután a sokadik MTI híradásba futottam bele ezzel kapcsolatban, vettem a fáradságot, és jobban szemügyre vettem a fotókat. Nehéz lett volna nem felfedezni, hogy a legtöbb kép úgy van beállítva, hogy ne lehessen látni a közönséget. Miután született geci vagyok, elkezdtem keresgélni. Mutatom, miket leltem. Az az ember benyomása, hogy csináltak maguknak az urak egy drága játszóházat. Külön felhívom a figyelmet az utolsó fotóra, pont így képzel el az ember egy minisztert. Ha egy vidámparkban vagy egy játszótér átadóján szórakozna ilyen önfeledten a miniszter úr, örülnék neki. Egy kitömött állat előtt valahogy nem találom viccesnek.

Érdeklődők Szerbia nemzeti napján az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon, a Hungexpón 2021. október 10-én. MTI/Illyés Tibor

Érdeklődők szűröket néznek az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) a nyitónapon, 2021. október 7-én. Az OMÉK-ot az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás keretein belül rendezik meg a budapesti Hungexpón. MTI/Czeglédi Zsolt

Kovács Zoltán, az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos, moderátor (b) beszél az Alliences, The Way to Gain Political Strength című panelbeszélgetésen az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás C pavilonjának egyik termében, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én. Mellette Patricia Wangui, a Resource Africa operatív vezetője, George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke és Jármy Miklós, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökségi tagja. MTI/Illyés Tibor

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és felesége, Semjénné Menus Gabriella az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozatának megnyitóján 2021. szeptember 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere (j) és Nagy István agrárminiszter (j2) egy preparált medvét néz az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon a fővárosi Hungexpón 2021. október 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt

https://kolozsvaros.com/rovidek/nezegessen-vicsorgo-minisztert/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3316718374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása