He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Másfél év alatt 140 pedagógus halt meg + Orbán Balázs szerint nem túlárazott Mészáros Lőrinc vasútfejlesztése – lapszemle

2021.10.15. 04:25 guma

Az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben a járvány miatt

És ebben még nincsenek benne a második félév, azaz a második hullám végének és a harmadik adatai…

Több mint 100 háziorvosi praxis üresedett meg a járvány első évében

A tartósan betöltetlen praxisok száma is nagy ütemben nő, és ez a trend mostanában aligha fordul meg, mert az orvostársadalom közben egyre csak öregszik.

A román egészségügy az összeomlás szélén áll

Az ország nemzetközi segítséget kért a krízis kezeléséhez.

A térségben nálunk a legrosszabbak a nyugdíjasok életkörülményei

Egyedül a jövedelmi helyzet az egyetlen, amiben előzzük valamelyik szomszédunkat – Szlovákiát.

Vádat emeltek Bige László ellen

Kormányzás helyett ilyesmivel vannak elfoglalva?

Egy olasz honlap szerint fekete kasszából finanszírozták a szélsőjobboldali Olasz Testvérek kampányát

Meloni magyarázkodhat.

Elindult a nagy jogállamisági per

 A magyar és lengyel felperesek meglehetős kisebbségbe szorultak, mivel a perben tíz tagállam – a Benelux államok mellett Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Németország, Spanyolország és Svédország – beavatkozó félként támogatja a jogi rendelkezéseket jóváhagyó EU intézményeket.

Követve a cseheket, a magyarok is elkergethetik a kormányfőt a korrupció miatt

Ezen is túl leszünk, ám utána sem várható azonnali fellépés, „az emberek még egy fél évig nyelni és tűrni fognak, hacsak valami eszement ’világbotrány’ nem robban ki, kivárják a országgyűlési választást, s azon próbálják majd leváltani a rezsimet.”

Fanatikusokkal vitatkozni árt az egészségnek

“… igazából borzasztóan sajnálom ezeket az embereket. (Meg azért magunkat is.)”

Rossi szerint Magyarország egy demokratikus ország, ahol mindenki szabadon élhet

Havi tízmillió fixszel az ember könnyen viccel…

Orbán februári ajándékát májusban majd vissza kell adni az államnak

„A hatályos adótörvények és jogszabályok szerint kivitelezhetetlen a kormány azon szándéka, hogy az idén befizetett személyi jövedelemadót visszaadják a gyermeket nevelő dolgozóknak” – mondta a Szabad Európának Angyal József okleveles adószakértő.

Drágul az üzemanyag: megvan az 500 forintos lélektani határ

A hét közepén tovább emeli a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát.

Moszkva degeszre keresi magát a magas kőolaj- és a földgázárak miatt

50 milliárd dollárral több folyhat be az oroszok kasszájába idén.

A tálibok az EU jóindulatát keresik

A tálib vezetők kedden találkoznak az Európai Unió tisztségviselőivel – jelentette be külügyminiszterük. A dohai találkozóval igyekszik megtörni az új afgán rezsim nemzetközi elszigeteltségét.

 

Szerző: Huppa-értesülés
Forrás: Huppa

Orbán Balázs szerint nem túlárazott Mészáros Lőrinc vasútfejlesztése

Szerinte a bírálók sok költségelemmel nem számolnak

Mindenki hülye, csak én vagyok gőzmozdony…

Kampánybeszédet tartott Novák Katalin a malmői nemzetközi holokauszt fórumon

Elegáns…. (Ja,nem az.)

Elárasztották a mesecsatornákat a kormányközeli politikai reklámok

A MÚOSZ felszólítja a Médiahatóságot, hogy szerezzen érvényt a gyermekeket védő törvényeknek. Ld. lentebb Hadházy…

Újabb hotelt vásárolt Tiborcz ingatlanos érdekeltsége

Megvásárolt egy, a Szabadság tér sarkán található 50 szobás szállodát a BDPST Group.

Mészáros Lőrinc hotellánca üzemeltetheti a kaposvári önkormányzat négycsillagos szállodáját

A szerződés 10 évre szól.

Prímán keresett az állam a balatoni ingatlanok eladásával

Például eladta az MNV 312 millió forintért a Balatonvilágoson a volt úttörőtábort, de az ügyből jelentős botrány lett…

Továbbra sem jut hozzá a római repülőút adataihoz Hadházy Ákos

“…ilyet demokráciában egy hadsereg egyszerűen nem tehet meg”. Hol van az már…

Kásler: az egészségügyi munka minősége meghatározza a beteg sorsát

T. MIN. úrelvtárs, legyen kedves ezt most százszor leírni, csak, hogy megtapadjon.

Az új jogviszonyt aláíró egészségügyi dolgozóknak engedélyt kell kérniük, ha bérbe akarják adni az ingatlanjukat

“Csodálkozunk, hogy nincs elég egészségügyi dolgozó?”

Ötven koronavírusost hoznak át Romániából magyar kórházakba

Az ötven fertőzött intenzív terápiás kezelést kap majd Magyarországon, két kórházban, Szegeden és Debrecenben.

Már több mint 200 iskolai helyszínt érinthet a járvány miatti “tanügyi intézkedés”

“Bár a főszabály szerint mindenhol jelenléti oktatás van, az Emmitől szerettük volna megtudni, pontosan hány esetben indokolta eddig a járványhelyzet digitális munkarend bevezetését, s mennyi iskolai osztályt érint jelenleg is a digitális oktatás, de erre a kérdésünkre csak annyit válaszoltak, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend elrendelése az Operatív Törzs hatáskörébe tartozik. Érdeklődtünk a Koronavírus Sajtóközpontnál is, de lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást.”

Nem kompetens embert küldött az állam a pedagógusok első sztrájktárgyalására

Kisfaludy László helyettes államtitkárt küldte tárgyalni a kormány a pedagógusok szakszervezeteinek sztrájkbizottságával. Neki viszont nem volt szabályos felhatalmazása a tárgyalásokra, és egyébként sem dönthetett volna semmiről. Most olvassuk el a 2. mondatot még egyszer…

Jakab Péter ismét pert nyert a TV2 ellen

A TV2 valótlanságot állított. Hihetetlen… (Nem az).

Újra Manfred Weber lett az Európai Néppárt frakcióvezetője

Annak ellenére szavaztak bizalmat a bajor politikusnak, hogy rég nem látott mélyrepülésben van a pártcsalád.

Fotó: Szijjártó Péter /FB

Szerző: Huppa-válogatás
Forrás: Huppa

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5616718370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F1őr 2021.10.15. 12:08:56

"Az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben a járvány miatt"
Mert a sok libsi tanár nem olttatta be magát.

Neytiri1 2021.10.15. 12:32:20

@F1őr: a nem libsik meg igen?
Ne egy szemmel nézd a világot. Szerintem.

látjátok feleim szümtükkel 2021.10.15. 17:43:51

@F1őr:

Semmi gond, téged beoltottak a hülységgel, majd mégy tanítani helyettük.

Egyébként a fideszes pedagógusokat is ugyan úgy leszarta a kormány, amikor olyan embert küldött a szakszervezettel tárgyalni, akinek nem volt felhatalmazása, és döntési lehetősége. Pedig a fideszes pedagógusok is ugyan olyan körülmények közt dolgoznak, mint a nem fideszesek. Pont.

Neytiri1 2021.10.15. 18:38:55

hvg.hu/gazdasag/20211013_Magyarorszag_koltsegvetes_zarszamadas_sport_hitelet

"Az ország központi költségvetése átláthatatlan, köszönhetően egyebek mellett annak, hogy a kormány folyamatosan, már az életbe lépése előtt módosítgatja. Immár a költségvetés teljesüléséről szóló zárszámadásban is egyre több a kérdőjel, a járvány elleni védekezés ezermilliárdos keretéből a kormány például nem nyilvános, egyedi döntések alapján csoportosított ki pénzeket – és a zárszámadásból sem derül ki, pontosan milyen célokra.

Az egyházakon nem spórolt az állam, a tervezett 73 milliárd helyett 229 milliárd jutott hitéleti tevékenységekre, vagyis a tervezett összeg háromszorosa. Sportra 292 milliárd helyett 528 milliárd ment, vagyis a tervezett összeg közel duplája."

A J.K.A.

taga20 2021.10.15. 19:05:22

@Neytiri1: frau drága, nincs valami béna zenéd?

mostanában nem tolsz semmit!:)))

na cserébe!;)
mostanában volt itt a művésznő, és ez mék kurvajó is tőle.

www.youtube.com/watch?v=y4YF46B9e6c&list=RDMM&index=1

Neytiri1 2021.10.16. 13:59:26

@taga20: drága Taga, béna zenéimből nem tudom eldönteni, hogy melyikkel örvendeztesselek meg. :)

Talán versenybe szállnékhatnék a "Tagának ez a szám nem tetszik a legjobban"-ba?
Tényleg... ha nem arra törekedem, hogy tessen neked a szám, amit küldök, akkor számtalan áll rendelkezésemre. :)

próba 1
www.youtube.com/watch?v=WiQVaGdJEMY

habakuk000 2021.10.16. 15:11:15

@Neytiri1: Tagának rendes nótákat küldj, ne össze-visszát:

www.youtube.com/watch?v=dMfP3tcIbhc

taga20 2021.10.16. 19:59:37

@Neytiri1: köszike, ez klassz, az ilyeneket bírom;)

viszonoznám a kedvességedet, most, hogy hazaérkeztünk a szavazó biztoskodásból.

www.youtube.com/watch?v=JKQwgpaLR6o&list=RDJKQwgpaLR6o&start_radio=1&rv=JKQwgpaLR6o
süti beállítások módosítása